2012. szeptember 4. kedd

szept. 4
10:15
Mesterházy Attila részt vesz a Demokrata Konvención (Alternatív Energia)
Az amerikai Demokrata Párt meghívásának eleget téve Mesterházy Attila részt vesz a Charlotte-ban rendezendő Demokrata Konvención, ahol Barack Obama elnököt hivatalosan is újrajelölik, mint az Egyesült Államok demokratapárti elnökjelöltjét.
szept. 4
10:15
Örmény tudósok szakítanak az MTA-val, ügyészeket is visszahívnak (ATV)
Az Örmény Tudományos Akadémia (NAS) felfüggeszti kapcsolatait a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) amiatt, hogy a magyar hatóságok kiadták Azerbajdzsánnak az örmény tiszttársa meggyilkolásáért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ramil Safarov azeri katonatisztet. Közben az örmény Központi Ügyészség hazahívta három alkalmazottját Budapestről.
szept. 4
10:17
Felmentette a bíróság a volt szocialista polgármestert (ATV)
A Fővárosi Törvényszék felmentette Molnár Gyulát, Újbuda volt szocialista polgármesterét és Lakos Imrét, a kerület egykori szabaddemokrata alpolgármesterét a hivatali visszaélés vádja alól keddi, első fokú ítéletében.
szept. 4
10:21
Tarlóshoz fordulnak a taxisok (Infostart)
Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke levélben fordult Tarlós Istvánhoz, és arra kérte a főpolgármestert, hogy a szakmai és érdekképviseletek többségi támogatása nélkül ne terjessze be a jelenlegi formájában a módosított taxi rendeletet a fővárosi közgyűlésnek - közölte Metál Zoltán.
szept. 4
10:21
Felmentették Molnár Gyulát és társait (Metropol)
Az ítélet kihirdetése után Molnár Gyula újságíróknak azt mondta: ha jogerős lesz az ítélet, akkor meg fogják tenni a szükséges jogi lépéseket.
szept. 4
10:33
Nincs már frakciója a Jobbiknak Miskolcon (Alternatív Energia)
Hivatalosan is megszűnt a Jobbik frakciója a miskolci közgyűlésben - mondta az MTI érdeklődésére Jakab Péter, a párt önkormányzati képviselője kedden.
szept. 4
10:39
Megszűnt a Jobbik frakciója Miskolcon (Metropol)
A miskolci közgyűlés délutáni rendkívüli ülésén a Jobbik csupán önkormányzati képviselőivel képviselteti magát.
szept. 4
10:51
Felmentő ítélet a Fővárosi Bíróságon, avagy egy sajátos magyar politikai krimi lezárása (Alternatív Energia)
A Fővárosi Törvényszék felmentő ítéletet hozott a 2010 októberében hivatali visszaéléssel megvádolt Molnár Gyula és Lakos Imre ügyében.
szept. 4
10:51
Hivatalosan is megszűnt a Jobbik frakciója Miskolcon (ATV)
Hivatalosan is megszűnt a Jobbik frakciója a miskolci közgyűlésben - mondta az MTI érdeklődésére Jakab Péter, a párt önkormányzati képviselője kedden.
szept. 4
10:53
A bíróság elutasította a Neo FM keresetét (Alternatív Energia)
A Fővárosi Törvényszék kedden elutasította a Neo FM rádiót működtető FM1 Zrt. keresetét, amelyben a társaság a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának határozatát támadta meg, amellyel felmondta a rádió médiaszolgáltatási szerződését.
szept. 4
10:57
Zajos rendezvény miatt figyelmeztetett a főpolgármester (Infostart)
Túl hangos rendezvény miatt figyelmeztette a Városligeti Műjégpálya igazgatóját a főpolgármester - közölte a városháza kommunikációs igazgatója.
szept. 4
10:57
Elutasították a Neo FM keresetét (Metropol)
A médiahatóság korábban azonnali hatállyal felmondta a rádió médiaszolgáltatási szerződését.
szept. 4
11:09
Elutasította a bíróság a Neo FM keresetét (ATV)
A Fővárosi Törvényszék kedden elutasította a Neo FM rádiót működtető FM1 Zrt. keresetét, amelyben a társaság a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának határozatát támadta meg, amellyel felmondta a rádió médiaszolgáltatási szerződését.
szept. 4
11:45
Morvai Krisztina állásfoglalása az azeri kiadatás ügyében (Alternatív Energia)
Morvai Krisztina Jobbik EP képviselő álláspontja szerint Azerbajdzsán nem sértette meg az irányadó jogszabályokat, Magyarországnak írásos garanciát kellett volna kérni, hogy Safarov nem kap elnöki kegyelmet.
szept. 4
11:51
Hamarabb keltek útra a fehér gólyák (Infostart)
A szokásosnál két héttel hamarabb keltek útra a fehér gólyák Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, mert az aszályos időjárás miatt nem volt elegendő táplálékuk.
szept. 4
12:03
Lóránt nélkül utaznak a magyar kosarasok (ATV)
A magyar férfi kosárlabda-válogatott egyik legjobbja, a betegséggel küzdő Lóránt Péter nélkül indult útnak kedden az osztrákok elleni, szerdai Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre.
szept. 4
12:09
A bíróság elutasította a Neo FM keresetét (Infostart)
Elutasította a Neo FM rádiót működtető FM1 Zrt.-nek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának a médiaszolgáltatási szerződés felmondását megtámadó keresetét a bíróság. A Fővárosi Törvényszék döntése ellen 15 napon belül lehet fellebbezni.
szept. 4
12:21
Simicska-Simicska: 1-0 (Alternatív Energia)
Úgy tűnik, Simicska Lajos megunta, hogy a második Fidesz-kormány hatalomra jutása óta gyakorlatilag nem talál ellenfélre a hazai közbeszerzési piacon, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy az MTVA legújabb, közterületi reklámozásra kiírt pályázatán két cégét is elindította - írja közleményben Török Zsolt, MSZP szóvivő.
szept. 4
12:23
Felfedték a kuruc.info tulajdonosát (Alternatív Energia)
A kaliforniai Healdsburg-ben élő Bela Varga a kuruc.info valódi tulajdonosa, derítette ki az atlatszo.hu oknyomozó portál. A szélsőséges portál 2006 óta az identitásvédelemre" szakosodott Domains by Proxy nevű domainszolgáltatón keresztül működött, amely elrejtette a domain valódi tulajdonosát. Július 20 óta azonban a Domains by Proxy feltünteti név szerint is a tulajdonost és közzéteszi lakcímét…
szept. 4
12:27
Együttműködik az NFM és a NIH (Infostart)
Együttműködési keretmegállapodást kötött a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Innovációs Hivatal. A cél, hogy - összhangban az Új Széchenyi Tervben foglaltakkal - minél szélesebb körben hasznosítani lehessen a magyar kutatás-fejlesztési és innovációs eredményeket az energetika területén.
szept. 4
12:29
Felvilágosító kampány indul a bíróságokon (Infostart)
Arculatváltás kezdődött az Országos Bírósági Hivatalnál. Szeptembertől felvilágosító kampányt indítanak a középiskolások részére. A hivatal elnökhelyettese szerint a bírósági tárgyalásokat, az eljárások rendjét ismertetik majd meg a diákokkal.
szept. 4
12:39
Barroso: idő kell a pénzügyi válság megoldásához (ATV)
Az Európai Bizottság elnöke szerint idő kell a jelenlegi pénzügyi válság megoldásához.
szept. 4
12:41
Bárándy: hazai jogszabályba ütközik Safarov kiadatása (ATV)
Egy hazai jogszabály értelmében a kiadatásra csak akkor kerülhet sor, ha a másik fél biztosítja Magyarországot arról, hogy az elítélt ki fogja tölteni hátra lévő büntetését.
szept. 4
12:45
A bor és a gasztronómia az ősz középpontjában (Infostart)
A még kint lévő üdülési csekkek beváltását és a Széchenyi Pihenő kártya szállodai felhasználását szeretné ösztönözni őszi kampányával a Magyar Turizmus Zrt. A szervezet a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségével közösen, a bor és a gasztronómia jegyében szervezte a kampányt.
szept. 4
12:57
Bizonyíték: Varga Béla a kuruc.info tulajdonosa (ATV)
A kaliforniai Healdsburg-ben élő Bela Varga a kuruc.info valódi tulajdonosa- írja az atlatszo.hu.
szept. 4
13:03
A Jobbik szigorúbban büntetné a kábellopást (Infostart)
Törvénymódosítást kezdeményezett a közérdekű üzemek és berendezések eltulajdonításának, így például a kábellopásnak a szigorúbb büntethetősége érdekében a Jobbik.
szept. 4
13:15
Kovács László: garancia kellett volna arra, hogy a baltás gyilkos nem kap kegyelmet (Alternatív Energia)
Kovács László korábbi szocialista külügyminiszter szerint a kormánynak konkrét garanciát kellett volna kérnie arra, hogy az azeri baltás gyilkos nem kap kegyelmet hazájában.
szept. 4
13:15
Árulás, jogkövetés, üzlet? Szavaznak a baltás gyilkos kiadatásáról (ATV)
Ezen a héten az azerbajdzsáni baltás gyilkos, Ramil Safarov kiadatása kapcsán kérdezzük Olvasóink véleményét.
szept. 4
13:17
Tiszta Kolumbia - Drogültetvényt számoltak fel Fényeslitkén (Alternatív Energia)
Egy lakóház melléképületében termesztett marihuánát az a három férfi, akiket a napokban fogtak el Fényeslitkén a rendőrök. A 61 tőből álló drogültetvényt mozgásérzékelős riasztóval védték a gyanúsítottak - értesült a HavariaPress.
szept. 4
13:17
Halálos buszbaleset történt: 42 halott (ATV)
Legalább 42 ember életét vesztette, amikor egy autóbusz szakadékba zuhant Marokkóban – írja a BBC.
szept. 4
13:19
Hálálkodó levelekkel árasztják el az azeri elnököt (ATV)
Azerbajdzsán egyik legbefolyásosabb internetes portálja, a news.az az alábbi elemző cikket tette közzé a katonatársát álmában brutálisan meggyilkoló Ramil Safarov kiadása és szabadon engedése kapcsán. A cikkből kiderül, Azerbajdzsánnak mennyire fontos a magas szintű "erkölcsi bázis", valamint a döntésképes jellem, Safarov kiadatása pedig "jól példázza az erős állam és erős akaratú vezetés…
szept. 4
13:33
A DK vizsgálatot sürget az "Audi-telek" felvásárlásával kapcsolatban (Alternatív Energia)
A Demokratikus Koalíció (DK) a győri önkormányzat vizsgálatát sürgeti az "Audi-telek" felvásárlásával kapcsolatban, de ha ez nem valósul meg, akkor az ellenzéki párt kezdeményez majd jogi lépéseket az ügyben - közölte Varju László, a DK politikusa keddi sajtótájékoztatóján.
szept. 4
13:33
A Manchester City 95 millió fontot ajánl Ronaldóért (ATV)
Brit sajtóértesülések szerint az angol bajnok Manchester City kész 95 millió fontot is kifizetni Cristiano Ronaldóért, a Real Madrid portugál futballistájáért, aki nemrég kijelentette, hogy szomorú a klubnál.
szept. 4
13:35
Elhalasztja a taxisrendelet tárgyalását a főpolgármester (Alternatív Energia)
Nem terjeszti be a fővárosi taxirendelet-tervezetet Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés szeptemberi ülésén - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója kedden az MTI-t.
szept. 4
13:39
Átadták a Magyar Termék Nagydíj kitüntetéseket (Infostart)
Minden eddiginél több, összesen 53 pályázó 58 pályázata érdemelte ki az idén 15. alkalommal átadott Magyar Termék Nagydíj kitüntetéseket; az elismeréseket kedden Budapesten, a Parlament épületében adták át.
szept. 4
13:39
Elhalasztják a taxisrendelet tárgyalását (Metropol)
Az egyeztetések folyatatódnak, és szeretnék megnyugtatóan rendezni ezt az ügyet.
szept. 4
13:41
Év végére elkészül a 76-os út felújítása (Infostart)
Az év végére készül el a 76-os főút szélesítése és a burkolat-megerősítése 27 kilométer hosszan.
szept. 4
13:51
Külföldi sajtó - A kormány dilettáns fellépése ártott a nemzet megítélésének (Alternatív Energia)
A Der Standard című osztrák lap Paul Lendvai vendégkommentárját közölte a Safarov-ügyről. A publicista a vezető liberális osztrák napilapban úgy fogalmazott: kétharmados parlamenti többsége és annak ellenére, hogy gyenge az ellenzék, Orbán Viktor meglepetésre egy "otromba csapdába" esett.
szept. 4
13:53
MSZP: függesszék fel az orbáni hazugságlevél terjesztését! (Alternatív Energia)
Az Orbán Viktor által jegyzett Munkahelyvédelmi akció 2012 levél terjesztésének azonnali felfüggesztését sürgeti, követeli az MSZP - mondta Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke miskolci sajtótájékoztatóján kedden.
szept. 4
14:09
Baltásgate: súlyos nemzetközi konfliktusba tenyereltek bele Orbánék (ATV)
Az azeri-örmény konfliktus a térség gordiuszi csomója. Oroszország, az Egyesült Államok, Franciaország, valamint az érintett felek már évek óta igyekeznek tárgyalásos úton véget vetni Örményország, valamint Azerbajdzsán területi vitáinak – sikertelenül. A feladatot nehezíti, hogy a földrajzi, energetikai és politikai vitákban az örmények és azeriek mellett érdekeltek mind az oroszok, mind az…
szept. 4
14:27
Harangozó Attila a Szegedi Ítélőtábla új elnöke (Alternatív Energia)
Az ítélkezés időszerűségének és minőségének fenntartását tekinti legfontosabb feladatának Harangozó Attila, a Szegedi Ítélőtábla új elnöke, akit szeptember 1-jei hatállyal nevezett ki posztjára Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke.
szept. 4
14:33
Embercsempészt ítéltek el Tatán (Metropol)
A külföldiek fejenként 3000-3500 eurót fizettek egy embercsempésznek, akinek segítségével Bécsbe mentek volna tovább.
szept. 4
14:45
Az MTA reméli, hogy folytatódhat az együttműködés az örmény akadémiával (Alternatív Energia)
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) reméli, hogy az örmény akadémia döntése a kapcsolatok felfüggesztéséről rövid időre szól, és tudományos együttműködésüket mihamarabb "a korábbi baráti szellemben" folytathatják - közölte az MTA titkársága.
szept. 4
15:03
Safarov kiadatása ellen tüntetnek ma a millások (ATV)
Az azeri baltás gyilkos kiadatása miatt szervezett tüntetést a Kossuth térre az Egymillióan a magyar sajtószabadság néven alakult mozgalom.
szept. 4
15:09
Az ombudsman alapjogi továbbképzést javasol az ügyvédeknek (Infostart)
Az alapvető jogok biztosa azt javasolja, hogy csak azok az ügyvédek láthassanak el alapjogi kérdéseket érintő feladatokat, akik korábban részt vettek ilyen jellegű képzésen - tájékoztatta az ombudsman hivatala kedden az MTI-t.
szept. 4
15:21
Szabolcsi drogtanyát számolt fel a rendőrség (ATV)
Kábítószer-ültetvényt számolt fel a rendőrség a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fényeslitkén - közölte a térségi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
szept. 4
15:27
Újabb tíz hannoveri villamos áll forgalomba Budapesten (Infostart)
Újabb tíz hannoveri villamos áll forgalomba a fővárosban; a járművek a Ganz csuklós villamosokat váltják a dél-pesti térségben - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-t.
szept. 4
15:27
Újabb tíz hannoveri villamos áll forgalomba Budapesten (Metropol)
Az új járművek a 3-as, 42-es, 50-es, 51-es, 51A és 52-es villamosvonalakon közlekednek
szept. 4
15:39
Örmény elnök: ne égessék a magyar zászlót, nem Orbán szimbóluma (ATV)
Szerzs Szargszján örmény elnök önmérsékletre, a magyar zászló égetésének mellőzésére kérte a népet, valamint hozzátette: hideg fejjel fognak intézkedni a baltás gyilkos kiadatása miatt kialakult diplomáciai viharban.
szept. 4
15:57
Csak augusztusban százezren menekültek el Szíriából (ATV)
Az ENSZ jelentése szerint augusztusban több mint százezer menekült hagyta el Szíriát – ez a legmagasabb havi adat 2011 márciusa óta. A szíriai konfliktus kezdete óta több mint 230 ezer menekültet regisztráltak.

Keresés