Berki Krisztián fantasztikus gyakorlattal aranyérmet nyert lólengésben vasárnap a londoni olimpián. A finálé másik magyar szereplője, Hidvégi Vid nyolcadik lett. Berkié a magyar csapat harmadik aranyérme a mostani játékokon.
Üzemi baleset miatt leállították az újraindított japán atomerőmű egyik atomreaktorát. A fukusimai baleset miatt korábban az összes atomreaktort leállították Japánban, de az áramhiány miatt az Ohi két reaktorát újra kellett indítani.
Erősödött a forint hétfőn reggel, s új idei árfolyamcsúcsot ért el, az eurót délelőtt 276,40 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a hétfőre virradóra tartott 278,00 közeli árfolyamok után.
Pénteken Szegedi Csanád találkozott Köves Slomóval - olvasható a Népszabadságban. A Magyar Nemzet azt írja, a hatóságok eddig nem tudták zár alá venni V. László vagyontárgyait.
A 4-es metróra szánt Alstom-szerelvények az év végére érkeznek meg, a vonal utolsó állomása pedig a jövő év közepére készül el. Többéves csúszás után, 2014 első negyedévében megkezdődhet a próbaüzem - írja hétfői számában a Napi Gazdaság.
A Jobbikból nemrég kilépett politikus Köves Slomóval találkozott. Szegedi szerint most, hogy szembesülnie kellett zsidó felmenőivel, „különösen fontossá vált a magyarországi zsidó közösség vezetőivel való kapcsolattartás”. A rabbi megdöbbent a találkozón.
Sikeresen leszállt a Mars felszínére hétfőn a Curiosity marsjáró közép-európai idő szerint reggel fél nyolckor - jelentette be az amerikai űrhivatal, a NASA.
Elhárították a szakemberek a műszaki problémát, így újra lehet sms-ben autópálya-matricát vásárolni - közölte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. hétfőn az MTI-vel.
Hatékonyabban akar fellépni az önkényes lakásfoglalókkal szemben Pécs. A Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított P. László pécsi otthonának, a Magtár utcai háznak a kiürítési folyamatát már el is indították.
Kormányátalakítást jelentett be Victor Ponta román miniszterelnök azt követően, hogy két miniszter lemondott tisztségéről a Traian Basescu felfüggesztett államfő leváltásáról szóló népszavazás körüli vita miatt.
Megölték azt az öt fegyverest, akik vasárnap megöltek 16 egyiptomi határőrt egy ellenőrzőponton az izraeli-egyiptomi határon, majd egy páncélozott járművel behajtottak a zsidó állam területére - közölte hétfőn az izraeli hadsereg.
Az MSZP megrendülten fogadta a hírt Zwack Péter egykori képviselő haláláról. "Életútja példaértékű minden magyar számára, hisz nemcsak politikai és üzleti sikerei tették őt naggyá, hanem az az életszemlélet, amelyben a tisztesség volt mindig a mérce" - írta az MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében Mesterházy Attila.
Az esküvőt a nyilvánosság kizárásával szűk körben tartották a kaliforniai tengerpart festői, Big Sur nevű szakaszán egy magánházban, zsidó szertartás szerint.
Országszerte mintegy harminc riasztást kaptak a tűzoltók a vasárnapi viharok miatt, Borsodban egy épületből két embert ideiglenesen kiköltöztettek - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.
Hétfő reggel azonnali hatállyal felmondtak a Neo FM rádiót működtető FM1 Zrt. alkalmazásában álló dolgozók az elmaradt munkabérek és az új tulajdonos "által teremtett kilátástalan helyzet, körülmények és a tulajdonos szakmai jövőképe miatt" - jelentette be a 26 munkavállaló képviseletében Berényi Attila, a rádió volt hírigazgatója sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az atv.hu legújabb játékában olyan kormány alakul, amilyet Ön akar. A legfejlettebb demokrácia-modellhez illeszkedő megmérettetésben a miniszteri pozíciókat és a miniszterelnöki megbízatást azok a politikusok nyerik el, akikre a legtöbb szavazat érkezik.
Az RTL Klub augusztus 6-án hétfőn tölti le azt a 720 perces felfüggesztést, amit a Médiahatóság még a Mónika-show című műsorért ítélt meg a csatornának. A televízió megsértette a médiatörvény kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezéseit.
Hétfőn reggel azonnali hatállyal felmondtak a Neo FM rádiót működtető FM1 Zrt. alkalmazásában álló dolgozók az elmaradt munkabérek és az új tulajdonos "által teremtett kilátástalan helyzet, körülmények és a tulajdonos szakmai jövőképe miatt" - jelentette be a 26 munkavállaló képviseletében Berényi Attila, a rádió volt hírigazgatója.
Hétfőn reggel azonnali hatállyal felmondtak a Neo FM rádiót működtető FM1 Zrt. alkalmazásában álló dolgozók az elmaradt munkabérek és az új tulajdonos "által teremtett kilátástalan helyzet, körülmények és a tulajdonos szakmai jövőképe miatt" - jelentette be a 26 munkavállaló képviseletében Berényi Attila, a rádió volt hírigazgatója.
Déltől 12 órára elsötétül az RTL Klub képernyője hétfőn, a csatorna a médiahatóság által kiszabott büntetést hajtja végre, amit a Mónika show egy korábbi adása miatt szabtak ki.
Csökkenti bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán, a benzin ára nem változik - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
Csökkenti bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán, a benzin ára nem változik - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
Magyarországra került a Tóásó-ügy több dokumentuma, ám azt a család a magyar Külügyminisztériumon keresztül vissza kívánja juttatni a bolíviai hatóságoknak - erről Tóásó Előd nővére, Tóásó Edit és Lukács Csaba újságíró számolt be hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az alkotmányos és nemzetközi választójogi alapelvek közül a választójog általánosságának alapelvét sérti az előzetes regisztráció – ezt Tóth Zoltán választási szakértő mondta az ATV Start című műsorában.
Az Országgyűlés szocialista alelnöke szerint valódi rendteremtésre kellene költenie a kormánynak azt a 2,3 milliárd forintot, amit az Országgyűlés "magánőrségére" különítenek el.
Felborult egy kénsavat szállító kamion hétfőn Budapest XXI. kerületében, a Weiss Manfréd útnál - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
A szíriai állami televízió jelentése szerint elbocsátották Rijád Hidzsáb szír miniszterelnököt, aki állítólag Jordániába menekült, és bejelentette: Asszad ellenzékét támogatja. Szóvivője azonban közölte, hogy a kormányfő dezertált.
A Bruce Willis-film forgatása miatt hétfőn korlátozzák az autósforgalmat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, és az autóbuszmegállót is áthelyezik ideiglenesen - közölte a Budapest Közlekedési Központ (BKK) vasárnap az MTI-vel.
A helyszínen életét vesztette az a motoros, aki vasárnap délután ütközött frontálisan egy személyautóval, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Borsodivánka és Négyes között. A rendőrség szemtanúkat keres - értesült a HavariaPress.
Elhamarkodottnak és megalapozatlannak tartja a sukorói telekcsere-ügy öt vádlottja közül három a Fővárosi Törvényszék elnökének kezdeményezését, hogy a büntetőügy tárgyalására az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke más törvényszéket jelöljön ki, ezért levélben fordultak Handó Tündéhez.
Újra megnyitották a forgalom előtt az M3-as autópálya bevezető szakaszát Budapesten, a XIV. kerületben, ahol korábban két baleset miatt teljes útzár volt érvényben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel hétfőn.
Magyarországra került a Tóásó-ügy több dokumentuma, ám azt a család a magyar Külügyminisztériumon keresztül vissza kívánja juttatni a bolíviai hatóságoknak - erről Tóásó Előd nővére, Tóásó Edit és Lukács Csaba újságíró számolt be hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
A súlyosan mozgáskorlátozottakon túl az egyéb - például értelmi, látási, hallási - fogyatékkal élők is kaphassanak autóvásárlási támogatást - az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.
Az elfogadott költségvetés és a jelenlegi piaci növekedési várakozások alapján az EU/IMF páros 4-4,2 százalékos deficittel kalkulálhat jövőre. Ez alapján, ha az IMF tényleg ragaszkodik a 2,2 százalékos deficitcélhoz, akkor a GDP 1,8-2,0 százalékának megfelelő fiskális rés van a 2013-as tervben – írja a VG. Ez mintegy 550-600 milliárd forint, vélik az OTP bank elemzői.
Az LMP szerint nem csak a szakképzési törvény sérti a jogállamiság elvét, az ellenzéki párt a "diák- és szülőellenes" köznevelési és felsőoktatási törvényt is megsemmisítené.