Észak-Texasban letartóztatták Andy Travis countryénekest, aki meztelenül hevert az országúton, majd miután bevitték az őrszobára, azzal fenyegette meg a rendőröket, hogy lelövi őket - közölte szerdán a CNN.
Az OECD módosította a kettős adóztatás elkerüléséről szóló modellegyezményének információcsere cikkét és a hozzá tartozó kommentárt, ez jelentős változás, mert így a magyar adóhatóság is hatékonyabban léphet fel azokkal szemben, akik külföldön próbálják eltitkolni jövedelmüket - közölte a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda az MTI-vel szerdán.
Aranycsütörtök: a kajakos Kozák Danuta után a a hosszútávúszó Risztov Éva is aranyérmet nyert. A férfi kajaknégyes és a Douchev-Janics - Kovács páros ezüstérmet.
Elindultak a fogyasztóvédelmi razziák a Szigeten. Eddig tizenhat esetben találtak valamilyen hiányosságot, jellemzően az árak illetve a mennyiség feltüntetésével voltak problémák, és néha a vártnál kevesebbet kaptak az ellenőrök valamiből. Ha először találnak szabálytalanságot, még nem büntetnek, de súlyos esetben akár többmilliós bírságot is kiszabhatnak.
Mivel az elmúlt két évben sem a még ellenzékben, sem a már kormányzati pozícióban tett egészségügyi ígéreteit nem teljesítette a Fidesz, kijelenthető: Szócska Miklós szakállamtitkár és pártja csak a szómágiához ért - állítják a szocialisták.
Legalább két ponton sérti az esélyegyenlőség elvét, hogy a kormány a kormánytisztviselői kar dolgozóinak gyermekei számára külön óvodát/óvodákat biztosít, nyelvoktatási lehetőséggel, logopédussal, külön gyermekorvossal, és mindezért lényegesen alacsonyabb térítési díjat kell fizetni, mint bármely más kisgyermekes családnak - állítja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.
Alig változott a forint árfolyama csütörtök délelőtt a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon, az eurót tizenegy órakor 277,25 forinton jegyezték, szinte megegyező árfolyamon a szerda esti 277,17 forinttal.
Indokolt, hogy egy otthoni medence fűtéséhez piaci áron vásárolják az energiát - mondta a Magyar Nemzetnek a Magyar Energiahivatal elnöke. A Népszabadság szerint van köze az NNI igazgatója menesztésének a rendőrségi korrupciós botrányhoz.
Szerdától kétezer forintot kell fizetnie annak az autósnak, aki öt percen belül nem hagyja el a Ferihegyi repülőtér terminál előtti parkolóját. A taxisok szerint öt perc alatt nem lehet kirakni az utast, a csomagját, számlát adni neki, majd kihajtani a repülőtérről. A fapados parkolókat üzemeltető cégek is naponta maximum kétszer hajthatnak be öt-öt percre, így ők is a bejárattól távolabb rakják…
A Blikk úgy tudja, hogy nemcsak egy rendőr, az 1995-ben a Dunaparton holtan talált Szabó János halt erőszakos halált a Hajógyári szigeten, hanem egy kollégájának, Horváth Istvánnak is nyoma veszett ott 1996-ban.
Lassan a végéhez közelít az atv.hu Nagy Magyar Kormányalakítás nevű játéka. Szerda délután a külügyminisztert, csütörtök délelőtt pedig az igazságügyi minisztert is megválasztották Olvasóink Balázs Péter, illetve Bárándy Péter személyében. Most már csak a gazdasági és honvédelmi miniszterek, továbbá a miniszterelnök és az államfő személye kérdéses.
Mintegy hetven fős, tíz éve a föld alatt bujkáló szektára bukkantak az orosz hatóságok Kazany külső részén - jelentette a helyi média. Sokan a föld alatt születtek, volt olyan gyerek, aki még soha nem látta a napvilágot.
Az MSZP frakcióvezető-helyettese úgy véli: a bővítésről három olyan ember dönt, akinek semmi köze az atomerőművekhez, név szerint Orbán Viktor, Matolcsy György és Németh Lászlóné.
Belső vizsgálatot rendelt el a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat annak tisztázására, fedőcég volt-e a kilencvenes évek olajszőkítési botrányairól elhíresült Energol Rt. - olvasható a Magyar Nemzet csütörtöki számában.
Az Indiai Katolikus Püspöki Konferencia honlapja arról számol be, hogy zarándokok ezrei keresik fel azt a Mária-szobrot, amely július 14-én kezdett vérrel könnyezni egy karmelita rendház kápolnájában – írja a Magyar Kurír.
A Dr. Szegő Tamás-díj Alapítvány ösztöndíjban részesít évente egy 30 év alatti újságírót, (aki 2012. december 31-ig tölti be 30. életévét) - az írott vagy az elektronikus média bármely területén - aki publikációiban kiállt az elesettekért, az érdekeik érvényesítésére képtelenekért.
Ősztől várhatóan ezres nagyságrendben vásárolja az ingatlanokat a Nemzeti Eszközkezelő (NET), miután a közelmúlt jogszabályváltozásai alapján a jogosultak köre jelentősen bővült - közölte a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
A KSH volt elnöke szerint a költségvetés bevételi oldala túltervezett. A szakember a Magyar Nemzeti Bankra kivetendő tranzakciós adót „értelmetlen lépésnek” tartja.
Életveszélyes sérülésekkel, mentőhelikopter szállította kórházba azt a gyalogost, akit egy személyautó sodort el, csütörtökön délelőtt, Kunhegyesen - értesült a HavariaPress.
Nem gondol még a következő olimpiára, a cél most elsősorban a jövő évi budapesti vívó világbajnokság – nyilatkozta az ATV Start című műsorában a Londonban elsőként aranyat szerző Szilágyi Áron, akinek elmondása szerint hazatérése óta a rengeteg megkeresés és gratuláció miatt egyelőre nem túl sok ideje volt kipihenni a fáradalmakat.
Vádat emelt az osztrák ügyészség Ernst Strasser volt európai parlamenti képviselő ellen megvesztegethetőség gyanújával - jelentették be csütörtökön Bécsben.
Nem használták fel az elvárható hatékonysággal az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) 2007-2011 között, a vidéki életminőség javítására, a vidéki gazdaság diverzifikálására, valamint a helyi közösségek megerősítésére rendelkezésre álló 270,2 milliárd forint forrást - jelentette ki Warvasovszky Tihamér, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) alelnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Éles hangú közleményben "esett neki" a Főváros Törvényszék (FT) a Sukoró-ügy vádlottainak. A bíróság visszautasította az ügyben megjelent "valótlan nyilatkozatokat és írásokat, melyek azt a látszatot keltik, hogy a Fővárosi Törvényszék jogszabálysértő módon járt el és ezzel sérültek a vádlottak jogai".
Az MSZP szerint az, hogy a Nemzeti Eszközkezelő idén egyelőre mindössze 8 devizahiteles lakását vette meg, azt mutatja: "a kormánynak nyolc, mi lesz a jórészt miatta bajba került devizahiteles családok sorsa", Orbán Viktor és a Fidesz a devizahitel ügyében is "átverte az embereket".
Közel száz lengyel építőipari cég – köztük a piacvezető PBG S.A. és tucatnyi más nagyvállalat is – fizetésképtelenséget jelentett a Lengyelország és Ukrajna közös rendezésében lebonyolított Labdarúgó Európa Bajnokság befejezése óta eltelt időszakban. Az Atradius Hitelbiztosító legfrissebb iparági elemzése szerint a rendkívüli csődhullámot az EURO 2012-höz kapcsolódó, nagyszabású építőipari…
Bár Szlovákia több módon is megpróbálhatja elérni Csatáry László kiadatását, ezek mindegyike összetett folyamat, és kevéssé valószínű, hogy a volt kassai csendőrtisztet valóban kiadják - derült ki abból a csütörtökön közölt elemzésből, amelyet a SITA szlovák hírügynökség jogi szakértőkkel készíttetett.
A budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos szerint az LMP állításával szemben a Ludovika Campus beruházása nem titkos, csupán a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyes épületeinek kialakításakor alkalmaznak különleges biztonsági intézkedéseket igénylő beszerzési szabályokat. Ezt a kormánybiztosi hivatal írta csütörtöki közleményében, Schiffer András sajtótájékoztatójára reagálva.
Az MSZP szerint kétarcú politikát folytat a Fidesz: miközben gazdaságpolitikájával a katasztrófa felé viszi az országot, addig a "nála lévő kasszakulcsot arra használja, hogy saját emberei zsebét tömje".
Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője próbált nyilatkozni az ATV Híradójának a Szigeten tartott ellenőrzések tapasztalatairól. Íme a bővebb interjú, ahol szó esik Edgarról, és amiből kiderül, kicsoda Hungary, és a már kevésbé szomjas szigetlakók szerint melyik a "perfect" és "very best hungarian television".
Jövő márciusban nyilvánosságra hozzák a 2011-es népszámlálás adatait - jelentette be a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Egynapos tárgyalás után lezárult csütörtökön az utóbbi évtizedek politikailag legkényesebb kínai pere, miután a fővádlott, az egykoron nagyhatalmú csungkingi (Chongqing)párttitkár, Po Hszi-laj (Bo Xilai) felesége és társa "nem emelt kifogást" az ellenük felhozott vád - szándékos emberölés - ellen. Ítéletet később hirdetnek.
Nyolcévesen, egy krokodil alakú kajakban ismerkedett meg a sportággal Kozák Danuta, aki a négyes tagjaként elért szerdai siker és a csütörtöki, egyesbeli diadal után immár kétszeres olimpiai bajnok.
Nem használták fel az elvárható hatékonysággal az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (ÚMVP) 2007-2011 között, a vidéki életminőség javítására, a vidéki gazdaság diverzifikálására, valamint a helyi közösségek megerősítésére rendelkezésre álló 270,2 milliárd forint forrást - jelentette ki Warvasovszky Tihamér, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) alelnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Csaknem 140 millió forintnak megfelelő készpénzt foglalt le a NAV Komárom-Esztergom Megyei Adóigazgatósága a napokban egy tatabányai nyugdíjas széfjéből; azért figyeltek fel rá, mert az ellenőrzött időszakban 214 millió forintot költött el az életvitelszerű kiadásokon felül - közölte a szervezet igazgatási főreferense csütörtökön az MTI-vel.
Csaknem 140 millió forintnak megfelelő készpénzt foglalt le a NAV Komárom-Esztergom Megyei Adóigazgatósága a napokban egy tatabányai nyugdíjas széfjéből; azért figyeltek fel rá, mert az ellenőrzött időszakban 214 millió forintot költött el az életvitelszerű kiadásokon felül - közölte a szervezet igazgatási főreferense csütörtökön az MTI-vel.
Embertelenek és megalázók a körülmények a szolnoki és a pécsi börtönben: Szolnokon nincs ajtaja a mellékhelyiségeknek, és hemzsegnek a csótányok, Pécsett pedig zsúfoltak a zárkák - állapította meg Szabó Máté ombudsman.
Július végétől már a Katarba való belépéskor, a repülőtéren és más határállomáson is felvehetik a szükséges vízumot a magyar állampolgárok, így egyszerűbbé vált a beutazás az országba - tájékoztatta a Külügyminisztérium sajtófőosztálya csütörtökön az MTI-t.
Az olasz vízilabda-válogatott játékosai és edzője, valamint az olasz sajtó is nagy diadalként értékelte a londoni olimpia negyeddöntőjében a legutóbbi három játékokon győztes magyar csapat elleni 11-9-es győzelmet.