2012. augusztus 27. hétfő

aug. 27
17:35
A belügyminisztert kérdezi a DK (Metropol)
Vadai Ágnes, a párt alelnöke szerint Pintér Sándornak arra kell válaszolnia, hogy a szélsőségek, vagy a rend oldalán áll-e a kabinet.
aug. 27
18:03
Kell a Népszabadság az MSZP-nek (Alternatív Energia)
Nem számol a Szabad Sajtó Alapítvány azzal, hogy ne tudná megszerezni a Népszabadság mintegy 70 százalékos tulajdonrészét, melyet a svájci tulajdonos, a Ringier AG ajánlott meg vételre. A napilapban jelenleg 27 százalékos részesedéssel bíró MSZP-kötődésű alapítványt elővásárlási jog illeti meg, mellyel Kránitz László kuratóriumi elnök szerint mindenképpen élni is kívánnak, ezért nem tud olyan…
aug. 27
18:03
Basescu már csak egy lépésre van a visszatéréstől (ATV)
A román parlament hétfői rendkívüli ülésén tudomásul vette a Traian Basescu államfő leváltásáról rendezett népszavazás érvénytelenségéről szóló alkotmánybírósági határozatot, amelynek a hivatalos közlönyben való közzététele után a felfüggesztett államfő visszatérhet hivatalába.
aug. 27
18:21
Már tíz osztálynak gyűjtöttek tanszert a Zöld Pardon vendégei és fellépői (Alternatív Energia)
Tovább folytatódik a Zöld Pardon (ZP)tanszergyűjtési akciója, melynek keretében már eddig is tíz általános iskolai osztálynak elegendő, tanévkezdéshez szükséges eszközt gyűjtöttek össze a szórakozóhely fellépői és vendégei.
aug. 27
18:23
MSZP: tehetségtelen a miskolci fidesz (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a Fidesz szándékosan megoldatlanul hagyja a miskolci Fészekrakó program gondjait, hogy továbbra is a szocialisták elleni lejárató kampánnyal terelhessék el a figyelmet "saját tehetségtelenségükről".
aug. 27
18:27
Juhász Ferenc: Nem tudtam visszaosztott pénzekről (Infostart)
Tanúként hallgatta meg Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert a vesztegetéssel vádolt magas rangú katonák és polgári alkalmazottak büntetőperében hétfőn a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa.
aug. 27
18:39
Juhász Ferenc: nem tudtam visszaosztott pénzekről (Alternatív Energia)
Tanúként hallgatta meg Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert a vesztegetéssel vádolt magas rangú katonák és polgári alkalmazottak büntetőperében hétfőn a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa.
aug. 27
18:39
Tábornokok vesztegetési pere: meghallgatták Juhász Ferencet (ATV)
Tanúként hallgatta meg Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert a vesztegetéssel vádolt magas rangú katonák és polgári alkalmazottak büntetőperében hétfőn a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa.
aug. 27
18:57
Gázolt a vonat Várpalotánál - késések a szombathelyi vonalon (Alternatív Energia)
Halálra gázolt egy embert egy vonat Vérpalota közelében. A baleset miatt 35-40 perces késésekre kell számítani a Budapest-Székesfehérvár-Szombathely vasútvonalon - értesült a HavariaPress.
aug. 27
18:57
Horthy emléktáblát avatnak Sarkadon (ATV)
Horthy Miklós emlékére avat emléktáblát szeptember 8-án, szombaton 11 órakor a Magyar Csendőri Bajtársi Egyesület Sarkadon, a helyi "csendőrőrs" épületén, a Jókai utca 13. szám alatt — tájékoztatta a beol.hu-t Kondacs László, az egyesület sarkadi vezetője.
aug. 27
19:15
Ferencváros: támadás érte a klub honlapját (ATV)
A Nemzeti Sport Online hétfő délutáni cikke miatt a Ferencvárosi Torna Club büntető feljelentést tesz számítógépes rendszerekbe történő illegális behatolás, valamint szerzői jogok megsértése miatt. Az egyesület az elkövetőkkel szemben kártérítési igénnyel lép fel.
aug. 27
19:33
Ha nincs eredmény, szidd a szocikat! (Alternatív Energia)
Médiakampányt indított a kudarcot kudarcra halmozó miskolci fideszes városvezetés az MSZP ellen. Előszedték a slágertémát.
aug. 27
19:51
Közpénzek eltüntetésével vádolja a hevesi Fidesz a polgármestert (Alternatív Energia)
Közpénzek felelőtlen kezelésével, az óvodások és iskolások ebédpénzének eltüntetésévél vádolja a hevesi Fidesz a város független polgármesterét, ezért feljelentést tesz az ügyben - erről a pártszervezet elnöke hétfőn közleményben tájékoztatta az MTI-t.
aug. 27
19:51
Rendkívül súlyos, rekordpusztítást végeztek a spanyol erdőtüzek (ATV)
Spanyolországban az utóbbi tíz év legnagyobb pusztítását végezték idén az erdőtüzek: közel 150 ezer hektárnyi területet perzseltek fel a lángok eddig, három és félszer akkorát, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
aug. 27
19:53
Útzár az M5-ös autópályán Ócsánál (Alternatív Energia)
Baleset miatt útzárat rendeltek el az M5-ös autópálya Szeged felé tartó pályáján a 31-es kilométernél Ócsa térségében hétfő este - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
aug. 27
19:57
Ombudsman: Kevéssé érvényesülnek a környezeti szempontok a településrendezési eljárások során (Infostart)
Szabó Máté ombudsman a belügyminiszterhez fordult, mert álláspontja szerint a településrendezés során nem érvényesül teljes körűen az úgynevezett stratégiai környezeti vizsgálat bevezetését célzó jogalkotói szándék, gyakran sérül az eljárási rend, a vizsgálati eredmény pedig vagy nem készül el, vagy sem tartalmában, sem formájában nem megfelelő.
aug. 27
19:59
Epekő alakulhat ki az elhízott gyerekeknél (Infostart)
Az elhízott gyerekeknél akár nyolcszor nagyobb lehet az epekövek kialakulásának kockázata normál testsúlyú társaikhoz képest - állapították meg a Kaiser Permanente amerikai magánbiztosító kutatói. Mint hozzátették, az egykor igen ritka kamaszkori epekövesség egyre gyakoribbá válik a gyerekkori elhízás terjedése következtében.
aug. 27
20:33
Megvásárolná a Népszabadságot a Szabad Sajtó Alapítvány (Infostart)
Az MSZP által létrehozott Szabad Sajtó Alapítvány célja az, hogy megvásárolja a Népszabadság többségi tulajdonrészét a svájci Ringier AG kiadótól - mondta el Kránitz László, az alapítvány vezetője.
aug. 27
20:45
Megvásárolná a Népszabadságot a Szabad Sajtó Alapítvány (ATV)
Az MSZP által létrehozott Szabad Sajtó Alapítvány célja az, hogy megvásárolja a Népszabadság többségi tulajdonrészét a svájci Ringier AG kiadótól - mondta el Kránitz László, az alapítvány vezetője hétfő este az MTI-nek.
aug. 27
20:51
Juhász: nem tudtam visszaosztott pénzekről (Metropol)
Csak alkalmi ivó volt, ezért "népmesei elemnek vagyok kénytelen minősíteni a whishysdoboz-teóriát".
aug. 27
21:03
A mélyben, robbanószerrel felszerelkezve tiltakoznak a bányászok (ATV)
Mintegy négyszáz méteres mélységben tiltakoznak a szardíniai bányászok munkahelyük elvesztése ellen, robbanószerrel torlaszolva el a bánya folyosóit.
aug. 27
21:09
Fokozott ellenőrzés az illegális migráció miatt (Infostart)
Fokozott ellenőrzést rendelt el hétfőn Hatala József országos rendőrfőkapitány az illegális migráció miatt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
aug. 27
21:09
MSZP-s alapítvány vinné a Népszabit (Metropol)
Csintalan elől happolnák el, a Szabad Sajtó Alapítvány a Ringier többségi tulajdonrészét venné meg.
aug. 27
21:11
Paralimpia: Londoni start (Metropol)
A XIV. paralimpia augusztus 29-től szeptember 9-ig tart, ennek apropóján két bajnok, Tanni Grey-Thompson és Szekeres Pál mondja el véleményét.
aug. 27
21:27
Már Magyarországon vannak a Szíriában szombaton kiszabadult magyarok - a nap hírei (Infostart)
Már Magyarországon vannak a Szíriában szombaton kiszabadult magyarok. Egyelőre nem közöl részleteket az E.ON magyarországi érdekeltségének tervezett visszavásárlásáról a kormány. Október elsejével állhat fel az Országos Népegészségügyi Intézet. A nap hírei 2012. augusztus 27-én, hétfőn.
aug. 27
21:29
Martonyi: Ki kell vizsgálni a Szíriában kiszabadult magyarok tevékenységét (Infostart)
A külügyminiszter szerint ki kell vizsgálni, hogy a napokban kiszabadult három magyar állampolgár milyen tevékenységet folytatott Szíriában. Martonyi János az InfoRádió Aréna című műsorában hétfő este azt mondta: még a gyanúját is el kell hárítani annak, hogy a magyar hatóságok bármit is tudtak volna a túszul ejtett magyar szakértők munkájáról.
aug. 27
21:39
Kivizsgálják mit csináltak az elrabolt magyarok Szíriában (Alternatív Energia)
A külügyminiszter szerint ki kell vizsgálni, hogy a napokban kiszabadult három magyar állampolgár milyen tevékenységet folytatott Szíriában. Martonyi János az InfoRádió Aréna című műsorában hétfő este azt mondta: még a gyanúját is el kell hárítani annak, hogy a magyar hatóságok bármit is tudtak volna a túszul ejtett magyar szakértők munkájáról.
aug. 27
21:39
Zsoldosnak nézhették a magyarokat Szíriában? (ATV)
Tarjányi Péter szerint az is elképzelhető, hogy a magyarokat a felkelők külföldi zsoldosoknak nézték, akik ráadásul speciális szaktudással, ebben az esetben kutya kiképzéssel foglalkoznak, ezért komoly biztonsági kockázatot jelenthetnek számukra. A tárgyalásokon azután kiderülhetett, hogy nem a szíriai kormánynak dolgozó zsoldosok. E miatt pedig jobb elengedni őket, és nem potenciális célpontként…
aug. 27
22:03
Finn cég nyert a mentőautó-tenderen (Infostart)
A finn Profile Vehicles Oy cég nyerte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) 1 milliárd 141 millió forintos, hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzését, amelyet B típusú mentőgépjárművek beszerzésére írtak ki; a még július 19-én meghozott döntés a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Keresés