2012. augusztus 15. szerda

aug. 15
13:15
Nyugdíjvédelmet a rokkantaknak (Alternatív Energia)
Az MSZP ismét kérdésekkel és követelésekkel fordul a kormányhoz a rokkantak változatlanul kilátástalan helyzetére és az infláció miatt alacsonynak bizonyuló nyugdíjkorrekcióra hivatkozva.
aug. 15
13:33
Intézeti lányokat dolgoztatott a Swarovski (ATV)
Intézeti gondozásban lévő fiatal lányokkal dolgoztatott az 1960-as évek végén a Swarovski osztrák ékszergyártó vállalat - írta egy szerdai osztrák napilap.
aug. 15
13:35
Seres-gyilkosság: motoroskapcsolatok révén jutottak el B. Lászlóhoz (ATV)
A Heti Válasz Online értesülése szerint a rendőrség a motoroskapcsolatok révén jutott B. László nyomára. A Terrorelhárítási Központ (TEK) által hétfőn elfogott férfit azzal gyanúsítják, hogy közreműködött Seres Zoltán 1999. április 12-én Tahitótfaluban elkövetett meggyilkolásában.
aug. 15
13:39
Völner Pál: több mint 1200 kilométernyi mellékút újul meg 2014 végéig (Infostart)
Több mint 1200 kilométernyi négy és öt számjegyű közút újul meg 2014 végéig az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében - jelentette ki Völner Pál államtitkár szerdán Hatvanban.
aug. 15
13:39
Motoroskapcsolatok segítették a nyomozást (Metropol)
B. Lászlót azzal gyanúsítják, hogy közreműködött Seres Zoltán 1999. április 12-én elkövetett meggyilkolásában.
aug. 15
13:51
Magyarázatot vár a DK a rendőrségi személycserékre (Alternatív Energia)
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormánynak részletes magyarázattal kell szolgálnia a rendőrség átszervezéséről és a bejelentett vezetőváltásokról. Az ellenzéki párt a miniszterelnöktől arra vár választ, hogy az országos rendőrfőkapitányt és a belügyminisztert is meneszti-e.
aug. 15
13:51
Wall Street Journal: csodát műveltek a magyar sportolók Londonban (ATV)
Csodát műveltek a magyar sportolók a londoni olimpiai játékokon - olvasható a The Wall Street Journal internetes oldalán a lap hivatalos blogjában.
aug. 15
14:09
Kenyérellenőrzés országszerte (Alternatív Energia)
Pékáru célellenőrzése során hiányosságokat talált, komoly élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő tényezőt viszont nem a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - közölte szerdán a hivatal az MTI-vel.
aug. 15
14:15
ORFK: szakmai hiányosságok voltak Ozorán (Metropol)
A biztosítás előkészítése, tervezése és a végrehajtás vizsgálata során több szakmai hiányosságot is megállapítottak.
aug. 15
14:17
Ellenőrre támadt egy utas a Deákon (Metropol)
Az utas a peronon fellökte a BKK női ellenőrét, aki hanyatt esett és beütötte a fejét.
aug. 15
14:27
Határrevízióról beszélt Erdélyben egy fideszes képviselő (Alternatív Energia)
Kőszegi Zoltán fideszes parlamenti képviselő "feltehetően nem alaposan átgondolt magánvéleményének adott hangot" az EMI-táborban - közölte a Fidesz szóvivője szerdán az MTI kérdésére.
aug. 15
14:27
Utas rontott a BKV-ellenőrre - mentők érkeztek (ATV)
Ellenőrre támadt egy utas szerda reggel a 3-as metró Deák Ferenc téri állomásán; az ellenőrt kórházba szállították - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
aug. 15
14:29
Szakmai hiányosságok az ozorai fesztivál biztosításában (Alternatív Energia)
Több szakmai hiányosságot is megállapított az ozorai fesztiválként ismert rendezvényre vonatkozó országos rendőr-főkapitányi vizsgálat - mondta Garamvölgyi László a rendőrségi akció után elrendelt komplex vizsgálat eredményét ismertetve szerdán az MTI érdeklődésére.
aug. 15
14:33
ORFK: szakmai hiányosságok voltak az ozorai fesztivál rendőrségi biztosításában (Infostart)
Több szakmai hiányosságot is megállapított az ozorai fesztiválként ismert rendezvényre vonatkozó országos rendőr-főkapitányi vizsgálat - mondta Garamvölgyi László a rendőrségi akció után elrendelt komplex vizsgálat eredményét ismertetve.
aug. 15
14:45
A röghöz kötés új formája (Alternatív Energia)
Irracionálisnak tartják oktatási és gazdasági szakértők, hogy a nem állami, piaci vállalkozások átvállalnák a náluk munkát kezdő fiatalok diákhitel-tartozását. Sőt az állami cég esetében is furcsának tartanák ezt. Orbán Viktor miniszterelnök hétfői kijelentései nem tartalmaznak egyértelmű információkat a felsőoktatás átszervezésének további tervéről, de jól mutatják a kormány célját: röghöz kötni…
aug. 15
14:47
Szíria - A Külügyminisztérium ismét az ország elhagyására kéri a magyarokat (Alternatív Energia)
A Szíriában kialakult rossz biztonsági helyzet, valamint "a sorozatos emberrablások" miatt a Külügyminisztérium ismételten és nyomatékkal kéri a magyarokat, hogy ne utazzanak az országba, illetve az esetlegesen még ott tartózkodók haladéktalanul hagyják el Szíriát.
aug. 15
14:51
Szíria elhagyására kérik a magyarokat (Metropol)
Szíria az utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriájába tartozik.
aug. 15
15:03
Ellenőrre támadt egy utas a 3-as metró egyik állomásán (Alternatív Energia)
Ellenőrre támadt egy utas szerda reggel a 3-as metró Deák Ferenc téri állomásán; az ellenőrt kórházba szállították - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
aug. 15
15:03
Megduplázzák a politikai okokból börtönre ítéltek járadékát (ATV)
Január 1-jéig visszamenőleges életjáradék-emelést kapnak a rendszerváltás előtt politikai okokból börtönre ítéltek - közölte Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
aug. 15
15:09
Visszamenőlegesen emelik a politikai okokból börtönre ítéltek járadékát (Infostart)
Január 1-jéig visszamenőleges életjáradék-emelést kapnak a rendszerváltás előtt politikai okokból börtönre ítéltek - közölte Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
aug. 15
15:11
Még nem döntött a főváros a pesti alsó rakpart egyirányúsításáról (Infostart)
2014-re négy tömegközlekedés-fejlesztési nagy projekt tervezését fejezi be a főváros - jelentette be Tarlós István főpolgármester. A dugódíj halasztására vonatkozó fővárosi kérésre még nem reagált az Európai Unió.
aug. 15
15:21
MSZP: adják meg a romáknak a munka lehetőségét! (Alternatív Energia)
Munkát követel a romáknak Teleki László; az MSZP elnökségi tagja szerdai, debreceni sajtótájékoztatóján felszólította Orbán Viktort és kormányát, hogy adják meg a romáknak a munka lehetőségét.
aug. 15
15:21
Rákkeltő hatás? Azonnali hatállyal hívtak vissza autókat (ATV)
Több mint 23 ezer Chery és Great Wall márkájú kínai gépkocsit hívtak vissza Ausztráliában, mert motorjukban és kipufogójukban azbesztszennyeződést találtak.
aug. 15
15:23
MOK: a béremelés során törvénysértő módon tettek különbséget a dolgozók között (Alternatív Energia)
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint az egészségügyi ágazatban megvalósult béremelés során nemcsak az alapellátásban, illetve más tulajdonban lévő intézmények dolgozói, más módon foglalkoztatott orvosok, hanem törvénysértő módon több közalkalmazott orvos sem kapott pluszjuttatást.
aug. 15
15:25
Teher- és személyautó ütközése okozta egy gyalogos halálát Mohácsnál (Alternatív Energia)
Egy hátulról belérohanó személyautó miatt ütötte el az úton előtte áthaladó gyalogost egy kisteherautó szerdán Mohácsnál, a 74 éves nő életét vesztette.
aug. 15
15:39
Matolcsy távozását követeli az MSZP az inflációs adat és a GDP-csökkenés miatt (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a júliusi inflációs adat és a gazdasági visszaesés miatt távoznia kell Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek.
aug. 15
15:45
Nézőpont: nem népszerű a választási regisztráció ötlete (Infostart)
A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérésének eredménye szerint nem örvend népszerűségnek a választási feliratkozás ötlete, azzal ugyanis csak a megkérdezettek 25 százaléka ért egyet, míg 70 százalék továbbra is azt szeretné, hogy mindenki szavazhasson.
aug. 15
15:45
Agyhalott a kutyatámadásban sérült fiú (Metropol)
A kilencéves gyermeknél hétfőn állt be az agyhalál, jelenleg mesterségesen tartják életben.
aug. 15
15:57
Hat méter mély árokba zuhant egy nő a Citadellánál (Alternatív Energia)
Mintegy hat méter mély árokba zuhant egy nő a Citadellánál - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerdán az MTI-vel.
aug. 15
15:57
Agyhalott a decsi kisfiú, akire három kutya támadt (ATV)
Az agyhalál állapotában van az a fiú, aki kutyatámadásban életveszélyesen megsérült egy hete a Tolna megyei Decs-Szőlőhegyen - közölte a szekszárdi Balassa János Kórház főigazgatója szerdán az MTI-vel.
aug. 15
15:59
Az agyhalál állapotában van a kutyatámadásban megsérült fiú (Alternatív Energia)
Az agyhalál állapotában van az a fiú, aki kutyatámadásban életveszélyesen megsérült egy hete a Tolna megyei Decs-Szőlőhegyen - közölte a szekszárdi Balassa János Kórház főigazgatója szerdán az MTI-vel.
aug. 15
15:59
MOK az orvosi béremelésről: törvénysértő módon tettek különbséget (ATV)
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint az egészségügyi ágazatban megvalósult béremelés során nemcsak az alapellátásban, illetve más tulajdonban lévő intézmények dolgozói, más módon foglalkoztatott orvosok, hanem törvénysértő módon több közalkalmazott orvos sem kapott pluszjuttatást.
aug. 15
16:03
Visszamenőleges járadék-emelés a volt politikai foglyoknak (Metropol)
Wittner Mária szerint a mostani rendelet megnyugtatóan fog hatni az érintetteknek.
aug. 15
16:05
A megkérdezettek negyede támogatja a választási feliratkozást (Metropol)
A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint nem örvend népszerűségnek a választási feliratkozás ötlete, azzal ugyanis csak a megkérdezettek 25 százaléka ért egyet, míg 70 százalék továbbra is azt szeretné, hogy mindenki szavazhasson.
aug. 15
16:33
Az oktatási államtitkárság szerint alaptalanok Iványi Gábor félelmei (Alternatív Energia)
Fontosnak tartja a szaktárca, hogy az állam és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) közötti együttműködés folytatódjon, ezért alaptalanok Iványi Gábornak, a MET elnökének félelmei - reagált az oktatásért felelős államtitkárság szerdán az MTI-nek küldött közleményében a MET elnökének nyilatkozatára.
aug. 15
16:33
Letartóztatások Németországban: kijátszották az iráni embargót (ATV)
Németországban őrizetbe vettek szerdán négy embert, mert a gyanú szerint kijátszották az iráni embargót, és erőművi alkatrészeket szállítottak az iszlám köztársaságnak. Körülbelül 90 ügynök vett részt az akcióban, amelyet párhuzamosan Hamburgban, Oldenburgban és Weimarban hajtottak végre – közölte az ügyészség.
aug. 15
16:51
LMP: Budai Gyula "arrogánsan semmibe veszi" a törvényeket (Alternatív Energia)
Az LMP szerint egyértelmű, hogy az agrártárca törvényellenes kartellezésre bátorította a dinnyeforgalmazó áruházláncokat, ezért a párt a jogszabályok tiszteletben tartására szólítja fel Budai Gyula államtitkárt.
aug. 15
16:51
Rossz híreket kapott: Muamba visszavonul (ATV)
Visszavonul Fabrice Muamba, a Bolton Wanderers labdarúgója, aki öt hónappal ezelőtt egy mérkőzésen összeesett a pályán, és megállt a szíve.
aug. 15
16:53
Vonat horzsolta végig Pavlata orrát, de a férfi tovább aludt (ATV)
Lehorzsolta egy vonat egy férfi orrát Csehországban: a férfi részegen aludt a sínek között - hanyatt fekve.
aug. 15
17:09
Pogátsa: a GDP csökkenéséért a mostani és az előző kormányok is felelősek (ATV)
Az ATV-nek nyilatkozó közgazdász szerint széles konszenzuson alapuló gazdaságpolitikára lenne szükség és még az is csak két-három ciklus múlva éreztetné hatását.
aug. 15
17:11
Dombi-Kökény: Londonban kemény volt a víz (ATV)
Az ATV Start című műsorának nyilatkozó Dombi-Kökény kajakpárostól megtudtuk: októberig pihennek, jövőre világbajnokság Rióban.
aug. 15
17:15
Szűkítették a paksi atomerőmű biztonsági övezetét (Infostart)
Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) felülvizsgálta a paksi atomerőmű biztonsági övezetét, és csökkentette a kiterjedését. Hasonló nagyságú zónát jelölt ki a hatóság a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója (KKÁT) körül is - tájékoztatott Fichtinger Gyula, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgató-helyettese.
aug. 15
17:27
Médiatanács : A "Klub-szabály" miatt eddig öt rádió élt kifogással (Alternatív Energia)
Eddig mindössze öt rádió élt jogorvoslattal azon harmincöt médiavállalkozás közül, amelyek pályázatát korábban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa az úgynevezett "Klub-szabály" alapján, alaki okokból érvénytelenítette - közölte szerdán az MTI kérdésére a hatóság szóvivője.
aug. 15
17:33
A kórházban fekvő betegek egyharmada alultáplált (Infostart)
A Magyarországon kórházi kezelésben részesülő betegek egyharmada alultáplált egy idén nyáron elkészült felmérés szerint - közölte a Magyar Mesterséges Táplálási Társaság (MMTT).
aug. 15
17:33
Szűkítették az atomerőmű biztonsági övezetét (Metropol)
A „felszabadult” területeken megszűnnek a korlátozások, így az építési tilalom is.
aug. 15
18:03
Szűkítették a paksi atomerőmű biztonsági övezetét (ATV)
Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) felülvizsgálta a paksi atomerőmű biztonsági övezetét, és csökkentette a kiterjedését. Hasonló szélességű zónát jelölt ki a hatóság a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója (KKÁT) körül is - tájékoztatta Fichtinger Gyula, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgató-helyettese szerdán az MTI-t.
aug. 15
18:05
Elhunyt Lugossy Mária Munkácsy-díjas szobrászművész (ATV)
Életének 63. évében, hosszú betegség után szerdán elhunyt Lugossy Mária Munkácsy-díjas szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA)tagja - értesítette az MTI-t az MMA titkársága.
aug. 15
18:21
"Elege lett a cigányokból"- megszakította az előadást a körjegyző (Alternatív Energia)
Megalázó módon ért véget a Fekete Gyöngy nevű baranyai roma táncegyüttes bemutatója a Somogy megyei Drávatamásiban - írja a bama.hu.
aug. 15
18:23
LMP: fedezet nélkül blöff marad a munkavédelmi terv (Alternatív Energia)
Az LMP szerint megfelelő fedezet nélkül blöff marad a kormány munkahelyvédelmi terve.
aug. 15
18:27
LMP: fedezet nélkül blöff a munkahelyvédelmi terv (Metropol)
Az akcióterv forrásaként megjelölt 300 milliárd forint ugyanis nincs megalapozva a jövő évi költségvetésben.

Keresés