2012. június 16. szombat

jún. 16
8:52
Répássy: elégedett a magyar törvényekkel a Velencei Bizottság (ATV)
Összességében demokratikusnak és a jogállamiságot szolgálónak találta a Velencei Bizottság az általa most vizsgált magyar törvényeket, azaz a választójogi, a nemzetiségek jogairól és az ügyészségről szóló jogszabályokat - nyilatkozta Répássy Róbert igazságügyi államtitkár a testület pénteki plenáris ülését követően az MTI-nek.
jún. 16
9:06
Japán nem boldogul atomerőművek nélkül (ATV)
A japán kormány két atomreaktort indítana újra a Japán-tenger partján fekvő fukui üzemben. A döntést mindeddig halogatták, attól tartva, hogy az egy éve történt fukusimai katasztrófa miatt a lakosság ellenezné a reaktorok újraindítását.
jún. 16
9:12
Elővezetik a Hír Tv riporterét (Alternatív Energia)
Rendőrök fogják elővezetni Kisberk Szabolcsot, a kormánypárti Hír Tv riporterét annak a büntetőügynek a tárgyalásra, amelyet Tóth Viktor, Veres János volt pénzügyminiszter korábbi kampányfőnöke kezdeményezett az őt választási csalás gyanújába keverő újságíró ellen.
jún. 16
9:42
Jegybanktörvény: Varga Mihály ellentmond Orbánnak (ATV)
A jövő héten benyújtják az Országgyűlésnek a jegybanktörvény módosítását, amely várhatóan eleget tesz az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elvárásainak. Így az utolsó akadály is elhárul a nemzetközi szervezetekkel való tárgyalások megkezdése elől – mondta Varga Mihály, az IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken az m1-en.
jún. 16
9:48
Dácia csomagtartójából kerültek elő az észak-afrikaiak (Alternatív Energia)
Egy vonaton szállított Dácia csomagtartójából került elő két észak-afrikai férfi Lökösházánál. A határsértőket a magyar határrendészek átadták a román hatóságnak - értesült a HavariaPress.
jún. 16
10:00
Ilyen még nem volt: Egyiptom ma elnököt választ (ATV)
Az egyiptomiak történelmük folyamán első ízben választják meg közvetlenül az ország első emberét.
jún. 16
10:18
Elakadt a kormány egyik legjobb terve (ATV)
500 milliárd forinttal csökkentették volna a vállalkozások adminisztrációs terheit.
jún. 16
10:42
Nagy Imrére és mártírtársaira emlékeztek a Vértanúk terén (Alternatív Energia)
Nagy Imréről és mártírtársairól emlékeztek meg szombat reggel a Parlament melletti Vértanúk terén. A mártírhalált halt miniszterelnök szobra előtt fejet hajtott Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.
jún. 16
11:30
Ami hízlalja a németeket, csődbe vitte a görögöket (ATV)
Ömlik Németországba a pénz. 2011 végére a német gazdaság külkereskedelmi mérleg többlete a többi euróövezeti országgal szemben elérte az 1180 milliárd eurót – derült ki Róna Péterrel, az MNB felügyelőbizottságának tagjával készített interjúnk­ból. Az ismert közgazdásszal Európa és Magyarország gazdasági lehetőségeirõl beszélgettünk, illetve arról, hogy miért nem igaz, hogy a görögök lusták és…
jún. 16
11:48
Kassai vezeti az ukrán-angol meccset (ATV)
Kassai Viktor vezeti a továbbjutásról döntő keddi ukrán-angol mérkőzést a labdarúgó Európa-bajnokságon - a FourFourTwo magazin internetes oldala szerint.
jún. 16
12:24
Robot havi 50 ezerért, internetes "felnőtt munka" - rizikós diákmunkák (ATV)
A középiskolások jellemzően a zsebpénzükért dolgoznak júliusonként, míg a felsőoktatásban tanulók a megélhetésükért és nemcsak nyáron, hanem egész évben. A legbiztonságosabb az iskolaszövetkezeteken, esetleg ismerősökön keresztüli munkavállalás, az utcai kilincselgetéssel szerzett munka egyre több veszélyt, visszaélést rejthet, elsősorban a bérkifizetés terén. A Hetek cikke.
jún. 16
12:26
Petíciót adtak át a magyar sajtószabadságért aggódó újságírók a bécsi kormánynak (ATV)
Petíciót adtak át Wolfgang Waldner osztrák államtitkárnak a magyar sajtószabadságért aggódó újságírók – állt a Der Standard osztrák napilap internetes oldalán közölt cikkben.
jún. 16
12:42
Biros viszi az olimpiai zászlót (ATV)
Döntöttek a londoni olimpiai és paralimpiai csapat összetételéről a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombati közgyűlésén, és az is eldőlt, hogy a játékok július 27-ei megnyitóján Biros Péter, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó viszi majd a magyar zászlót.
jún. 16
12:44
Mélybe zuhant a busz, szörnyethaltak a zarándokok (ATV)
Harmincketten meghaltak egy szombat hajnali buszbalesetben India középső részén.
jún. 16
12:46
MSZP: távoznia kell az egészségügyi államtitkárnak (ATV)
Az MSZP szerint távoznia kell posztjáról Szócska Miklós egészségügyi államtitkárnak, mert csak hitegette az egészségügyi dolgozókat a béremelésről, amelynek valójában nincs fedezete, a kórházak pedig egyre mélyülő válságba kerültek.
jún. 16
13:00
Alapjaiban megváltozik a helyi önkormányzatok finanszírozása (Infostart)
Alapjaiban megváltozik az önkormányzati feladatellátás és ezzel együtt a finanszírozási rendszer is 2013-tól, miután az önkormányzati feladatok egy része az államhoz kerül.
jún. 16
13:06
Hova folynak a roma felzárkózásra szánt pénzek? (Alternatív Energia)
A roma integrációra szánt források hasznosulását firtatja a Lehet Más a Politika (LMP). A párt szerint a minisztérium a roma integrációt célzó uniós összeg döntő részét azoknak az egyházaknak szánja, akik roma szakkollégiumaikat ennek a tanévnek az elején indították be. Ráadásul a kiírás szerint roma szakkollégium az, ahol megelégszenek azzal, hogy a felvételt nyert hallgatók legalább hatvan…
jún. 16
13:08
MSZP: távoznia kell az egészségügyi államtitkárnak (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint távoznia kell posztjáról Szócska Miklós egészségügyi államtitkárnak, mert csak hitegette az egészségügyi dolgozókat a béremelésről, amelynek valójában nincs fedezete, a kórházak pedig egyre mélyülő válságba kerültek.
jún. 16
13:42
Kigyulladt egy ágy - 25 embert menekítettek ki a tízemeletesből (Alternatív Energia)
Huszonöt embert kellett kimenekíteni egy kecskeméti tízemeletes lakóházból, miután a hatodik emelet egyik lakásában kigyulladt egy ágy. A mentők egy kisgyermeket füstmérgezés gyanújával kórházba szállítottak - értesült a HavariaPress.
jún. 16
13:44
Költségvetés - ennyit szán a kormány a helyi önkormányzatokra (Alternatív Energia)
Alapjaiban megváltozik az önkormányzati feladatellátás és ezzel együtt a finanszírozási rendszer is 2013-tól, miután az önkormányzati feladatok egy része az államhoz kerül.
jún. 16
13:46
Komoly beismerés a Fidesztől - fogalmuk sincs mivel tarthatnák itthon a fiatalokat (Alternatív Energia)
Van remény, hogy Magyarország 2014-re vonzóbb legyen a fiatalok számra, mint 2010-ben volt; a kormány megtette a kezdő lépéseket, de még nyitottabbá kell válnia a fiatalok számára - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Fidelitas országos választmányi ülésén szombaton Zánkán.
jún. 16
13:54
Navracsics: Van remény, hogy Magyarország vonzóbb legyen a fiatalok számra (Infostart)
Van remény, hogy Magyarország 2014-re vonzóbb legyen a fiatalok számra, mint 2010-ben volt; a kormány megtette a kezdő lépéseket, de még nyitottabbá kell válnia a fiatalok számára - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Fidelitas országos választmányi ülésén szombaton Zánkán.
jún. 16
13:54
EU-vezetők figyelmeztették Görögországot, hogy ne fordítson hátat az eurónak (ATV)
Európai uniós vezetők figyelmeztették szombaton Görögországot, hogy ne fordítson hátat az eurónak, s hajtsa végre az EU-segély fejében vállalt, komoly megszorításokkal járó gazdasági reformjait.
jún. 16
13:56
Európa szerencséje - konferencia idősebb George Bush történelmi teljesítményéről (ATV)
Idősebb George Bush, az Amerikai Egyesült Államok 41. elnöke történelmi teljesítményéről rendeztek nemzetközi konferenciát szombaton Budapesten; a tanácskozáson az elnöknek a közép-kelet-európai rendszerváltozásokban játszott szerepét méltatták az előadók.
jún. 16
13:58
Navracsics Tibor: van remény, hogy Magyarország vonzóbb legyen a fiatalok számra (ATV)
Van remény, hogy Magyarország 2014-re vonzóbb legyen a fiatalok számra, mint 2010-ben volt; a kormány megtette a kezdő lépéseket, de még nyitottabbá kell válnia a fiatalok számára - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Fidelitas országos választmányi ülésén szombaton Zánkán.
jún. 16
14:00
Kézigránátnak látszó tárgyat találtak fürdőzők a Balatonban (Alternatív Energia)
Kézigránátnak látszó rozsdás tárgyat találtak fürdőzők szombat délben a Balatonban, Siófok nagystrandjának partjától mintegy háromszáz méterre - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-t.
jún. 16
14:00
Balog Zoltán: az állam és az egyház közösen tanítson akarni (ATV)
Az állam és az egyház abban képes a leginkább együttműködni, hogy közösen megtanítsa akarni az embereket - jelentette ki Balog Zoltán szombaton a Heves megyei Átányban, a helyi Református Általános Iskola ballagásán.
jún. 16
14:02
Balog Zoltán miniszter az akaratról prédikált (Alternatív Energia)
Az állam és az egyház abban képes a leginkább együttműködni, hogy közösen megtanítsa akarni az embereket - jelentette ki Balog Zoltán szombaton a Heves megyei Átányban, a helyi Református Általános Iskola ballagásán.
jún. 16
14:18
A KDNP dícséri a kormányt és nagyon elégedett a költségvetéssel (Alternatív Energia)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint hosszú távra szóló, takarékos és fegyelmezett a jövő évi költségvetés tervezete.
jún. 16
14:30
Tőkés: az RMDSZ politikusai magyarul beszélő román politikusok (ATV)
Feltételezhető, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség titkos paktumot kötött a bukaresti hatalommal a magyar autonómiatörekvések jegeléséről – mondta szombaton egy szovátai konferencián Tőkés László.
jún. 16
14:36
Vasárnap már több megyére figyelmeztetést adtak ki a kánikula miatt (Alternatív Energia)
A várható hőség miatt vasárnapra több megyére már figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jún. 16
14:54
Tévútra vihet a kormány (Alternatív Energia)
Noha az ÁNTSZ szerint a háziorvosok adnak tájékoztatást a betegeknek arról, ezentúl hol kapják meg szükséges ellátásukat, egyelőre még az alapellátó orvosok sem tudják, hová irányítsák az embereket. Csak ezen a héten értesítették ugyanis a kórházvezetőket arról, hogy az egyes intézményekre lebontva miként alakul át a struktúra július elsejétől.
jún. 16
15:06
Időjárás-előrejelzés: a Szahara házhoz jön (ATV)
A várható hőség miatt vasárnapra több megyére már figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jún. 16
15:24
Széles Gábor erélyesen bírálta Matolcsy György gazdaságpolitikáját (ATV)
A többkulcsos SZJA megszüntetésével nemcsak a költségvetésen ütött félbillió forintos lyukat a kormány, de a tranzakciós illetékkel a magyar gazdaságot és a bankrendszert is a padlóra küldheti – mondta Széles Gábor a szombati Magyar Hírlapban.
jún. 16
15:30
Időközi választás vasárnap Szigetszentmártonban (Alternatív Energia)
Önfeloszlatás miatt időközi polgármester- és képviselő-testületi választást tartanak vasárnap a Pest megyei Szigetszentmártonban - tájékoztatta a helyi önkormányzat jegyzője szombaton az MTI-t.
jún. 16
15:48
Jánosi Katalin: a megemlékezés kiállás Nagy Imre szobra mellett is (Alternatív Energia)
Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája szerint a Horthy-rendszer diktatúrája felé halad az ország, ezért akarják eltávolítani Nagy Imre szobrát a Vértanúk teréről, az idei megemlékezés így a mártír miniszterelnök és emlékműve melletti kiállás is.
jún. 16
16:00
Három cigányt lelőtt az utcán egy rendőr – őrizetbe vették (ATV)
Három embert lelőtt, kettőt pedig megsebesített egy rendőr a felvidéki, többségében magyarok lakta Ógyallán szombat délelőtt. Úgy tudni: az áldozatok cigányok – adta hírül rendőrségi forrásokra hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
jún. 16
16:06
Tüzérségi gránátot találtak a Balatonban (Alternatív Energia)
Második világháborús tüzérségi gránát detonátorral ellátott gyújtószerkezetére bukkantak fürdőzők a Balatonban Siófok nagystrandjánál szombaton, a tűzszerészek 16 óra körül semmisítik meg a vízben - tájékoztatta Várkonyi Melinda, a tűzszerészek kommunikációs tisztje az MTI-t.
jún. 16
16:24
LMP: a jövő évi büdzsé legnagyobb vesztese a jövő (Alternatív Energia)
A jövő évi költségvetés legnagyobb vesztese a jövő - mondta szombati budapesti sajtótájékoztatóján Vágó Gábor, az LMP országgyűlési képviselője, a Számvevőszéki és költségvetési bizottság tagja.
jún. 16
16:36
A Horthy-korszak visszatérésétől óvott Nagy Imre unokája (ATV)
Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája szerint a Horthy-rendszer diktatúrája felé halad az ország, ezért akarják eltávolítani Nagy Imre szobrát a Vértanúk teréről, az idei megemlékezés így a mártír miniszterelnök és emlékműve melletti kiállás is.
jún. 16
16:54
Vívó EB: totális magyar blamázs női kardban és férfi tőrben (ATV)
A pénteki nyitónaphoz hasonlóan szombaton is lemaradtak a magyarok az éremcsatározásokról az olaszországi vívó Európa-bajnokságon.
jún. 16
17:00
Ellenzéki összefogásra szólított az MSZP és a DK Nagy Imre szobránál (Alternatív Energia)
A demokratikus ellenzék összefogását szorgalmazta Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció (DK) vezetője és Hiller István szocialista országgyűlési képviselő a Nagy Imre Társaság szombati fővárosi rendezvényén.
jún. 16
17:12
Szalay-Berzeviczy: az euró sosem lesz elérhető cél számunkra (ATV)
A BÉT volt elnöke szerint a kormány kikapcsolta a növekedés motorját.
jún. 16
17:30
Világháborús tüzérségi gránát gyújtószerkezetét találták a Balatonban (ATV)
Második világháborús tüzérségi gránát detonátorral ellátott gyújtószerkezetére bukkantak fürdőzők a Balatonban Siófok nagystrandjánál szombaton – tájékoztatta Várkonyi Melinda, a tűzszerészek kommunikációs tisztje az MTI-t.
jún. 16
17:32
Az ellenzék demokrata részének összefogása mellett az MSZP és a DK (ATV)
A demokrata ellenzék összefogását szorgalmazta Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció vezetője és Hiller István szocialista országgyűlési képviselő a Nagy Imre Társaság szombati fővárosi rendezvényén.
jún. 16
17:48
Életveszélyben az ENSZ-megfigyelők Szíriában (ATV)
Fölfüggesztik a tevékenységüket a Szíriában működő ENSZ-megfigyelők, mert a misszió vezetője szerint fönnáll a veszélye annak, hogy életüket vesztik munkájuk közben.
jún. 16
17:54
Kiürítette a katasztrófavédelem a zirci kórház egy részét (Alternatív Energia)
Kiürítették a zirci kórház egy részét szombaton abban a katasztrófavédelmi gyakorlatban, amelyet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tartott. A szituációs gyakorlaton a betegek egy része is részt vett.
jún. 16
18:24
Kiürítették a zirci kórház egy részét katasztrófavédelmi gyakorlat miatt (ATV)
Kiürítették a zirci kórház egy részét szombaton abban a katasztrófavédelmi gyakorlatban, amelyet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tartott. A szituációs gyakorlaton a betegek egy része is részt vett.
jún. 16
19:00
Az RMDSZ szerint a „Tőkés-pártok” a megalkuvók (ATV)
Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség főtitkára elutasította Tőkés László azon föltételezését, miszerint az RMDSZ titkos paktumot kötött volna a román hatalommal az autonómiatörekvések jegeléséről.
jún. 16
19:24
Erzsébet-táborok hárommilliárd forintból (Alternatív Energia)
Az Erzsébet-táborokban idén hárommilliárd forintból több mint 75 ezer ember üdültetése válik lehetővé - mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter szombaton Budapesten egy tábornyitó rendezvényen.

Keresés