Nem adja fel a fővárosi Fidesz, hogy megakadályozza a júliusi melegfelvonulást a jelenlegi formájában. Habár a szerdai közgyűlésen a fideszesek leszavazták a Jobbik javaslatát, amely büntette volna a melegfelvonulás résztvevőit, már készül egy olyan rendelet, amely majd "kifejezetten megtiltja, hogy az Andrássy úton bugyiban táncoló férfiak vonuljanak" - értesült az Origó.
Ismét csökkent a Fidesz-KDNP népszerűsége az elmúlt hónaphoz képest, míg az MSZP támogatottsága növekedett, így a két pártnak jelenleg nagyjából ugyanakkora a szavazótábora - derül ki a Tárki májusi felmérésből. A közvélemény-kutató szerint a Jobbik támogatottsága az áprilisi adatokhoz képest nőtt, az LMP bejutna a parlamentbe, a Demokratikus Koalíció viszont nem.
Az MSZP szerint a nemzeti konzultáció lényegében egy közpénzből folytatott kormánypropaganda és sajnálatos, hogy Orbán Viktor még mindig nem tudja, hogy mit kellene tennie - jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Józsa István.
Az MSZP szerint ha a kormány nem hoz hibás döntéseket, akkor egyáltalán nem kellett volna küzdeni az uniós kohéziós pénzek folyósításáért - reagált az Európai Bizottság szerdai döntésére Józsa István szocialista politikus.
Nem indított hatósági eljárást Pesty László Cigány út című dokumentumfilmjével kapcsolatban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, mivel a megelőző vizsgálat nem állapította meg a médiaszabályok megsértését - olvasható a testület szerdán megjelent blogbejegyzésében.
A főpolgármester álláspontja szerint a legfontosabb stratégiai cég kerül vissza a főváros tulajdonába azzal, hogy megszüntetik a Fővárosi Vízművek részvényeseivel kialakított befektetői jogviszonyokat.
A magyar női kézilabda-válogatott 34-24-re nyert az azeri csapat ellen Bakuban Európa-bajnoki selejtezőn - ha szerda este a német csapat az esélyeknek megfelelően pontot szerez Minszkben, akkor Karl Erik Böhn szövetségi kapitány együttese a vasárnapi, záró forduló eredményétől függetlenül kijut a decemberi hollandiai kontinenstornára.
A román kormány azt tervezi, hogy szolidaritási adót vezet be a háromszázezer forintnak megfelelő lej összeg fölötti közalkalmazotti jövedelmekre és nyugdíjakra - jelentette be Victor Ponta román miniszterelnök szerdán.
Öt éven át a Hit Gyülekezete működtetheti a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményt; erről minősített többséggel határozott a települése képviselő-testülete szerdai ülésén.
Nem ünnepélyesen, de bejelentette Arató András a Klubrádió vezérigazgatója a Megbeszéljük műsorában, hogy a Médiatanács mai ülésén megszavazta, hogy ideiglenes frekvenciaengedéllyel két hónapig működhet tovább a Klubrádió. Arató András azt is elmondta, kérte a rádió vezetése azt is, hogy csökkentsék a frekvenciadíjat, mint ezt más rádióknál megtették, de ezt a kérést elutasították.
Öt éven át a Hit Gyülekezete működtetheti a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményt; erről minősített többséggel határozott a települése képviselő-testülete szerdai ülésén.
A 2006 és 2010 között hivatalban lévő kormánykoalíció vezető politikusaira is hivatkozva kért kölcsönt egy jótékonysági futballklub létrehozására az a vádlott, aki a társaival több mint 900 millió forintot csalt ki magánszemélyektől; erről az egyik tanú vallott a Kecskeméti Törvényszéken folyó per szerdai tárgyalási napján.
A helyszínen robbantják fel azt a második világháborús szovjet aknagránátot, amely miatt több tucat lakást kellett kiüríteni szerda délután Sopron belvárosához közel, egy sorházas területen - közölte a honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
Halálos baleset miatt teljes szélességében lezárták az utat Vértesboglár és Bodmér között - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán kora este az MTI-vel.
A kormányzati ciklus felénél összességében 64 százalékos eredményességgel közelítette meg a kormány a 2010. május 29-én elfogadott kormányprogram célkitűzéseit. Ez a szám tavaly 44 százalék volt, azaz az elmúlt egy év alatt is több előrelépés történt a kormányprogram megvalósításában - közölte a Nézőpont Intézet.
A kormányzati ciklus felénél összességében 64 százalékos eredményességgel közelítette meg a kormány a 2010. május 29-én elfogadott kormányprogram célkitűzéseit. Ez a szám tavaly 44 százalék volt, azaz az elmúlt egy év alatt is több előrelépés történt a kormányprogram megvalósításában - közölte a Nézőpont Intézet szerdán az MTI-vel.
Szócska Miklós egészségügyi államtitkár szerint az egészségügyben már minden adat rendelkezésre áll az infokommunikációs forradalomhoz és Magyarország akár elektronikus egészségügyi, vagyis e-Health nagyhatalom lehet.
A kislétai és a tatárszentgyőrgyi gyilkosságokkal kapcsolatban hallgatott meg tanúkat a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőperének szerdai tárgyalásán a Budapest Környéki Törvényszék.
A Horthy-korszak restaurációja ellen tüntetett az LMP szerdán Budapest XVI. kerületi polgármesteri hivatala előtti parkban. A tüntetésen körülbelül egy tucat ellentüntető is megjelent, de atrocitás nem történt.
A kislétai és a tatárszentgyörgyi gyilkosságokkal kapcsolatban hallgatott meg tanúkat a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőperének szerdai tárgyalásán a Budapest Környéki Törvényszék.
Aligátorteknőst fogtak ki a Pest megyei Püspökhatvanban, a Galga-patakból. A falusiak attól tartanak, hogy több példány is élhet a sekély vízben, ezért a gyerekeket nem engedik a patakhoz - írta a Hír24.hu szerdán.
Ahogy az első kettő, úgy a harmadik, utolsó mérkőzésén is kikapott magyar U19-es labdarúgó-válogatott az Újvidéken rendezett Európa-bajnoki selejtező elitkörében.
Egy szabálytalankodó autóst fogtak el több kilométeres üldözés után a rendőrök a fővárosban. Az elfogásakor a rendőrökre rátámadó férfiról kiderült, hogy körözik, mert 2008-ban nem vonult börtönbe - értesült a HavariaPress.
Az Országgyűlés tavaszi ülésszakára 43 törvénytervezet benyújtását tervezte a kormány. Vannak csúszások, de menet közben érkeztek előre be nem tervezett javaslatok is.
A Magyarországnak járó kohéziós alapok befagyasztásáról hozott döntés visszavonását javasolja az Európai Bizottság. A fővárosi Közgyűlés elfogadta a Vízművek kisebbségi részvénycsomagjának visszavásárlásáról szóló végleges szerződést. Az ország legpontosabb meteorológiai jelző rendszere működik az idei szezontól a Balatonnál.
Beérte az MSZP a Fideszt. A Tárki legfrissebb, májusi felmérésből az derül ki, hogy mind a teljes népesség, mind a biztos szavazó pártválasztók körében szinte azonos a két nagy párt támogatottsága, hiszen az egy százalékpontos különbség a statisztikai hibahatáron belül van.
Álságos támadásba lendült az esztergomi Fidesz-frakció alig pár órával azután, hogy a volt polgármester, Meggyes Tamás békülékeny hangon nyilatkozott arról: a város érdekében másfél év után ideje az összefogásnak a helyi Fidesz-frakció és a jelenlegi független városvezető, Tétényi Éva között.
Bejelentkezett Schmitt Pál azért a szolgálati lakásért, amelyet az állam biztosít majd neki élete végéig. Annak ellenére érkezett az igény, hogy törvénysértő módon a vagyonnyilatkozata továbbra sem elérhető, azaz elvben nem kaphatná a volt köztársasági elnököknek járó juttatásokat. A bukott államfő hivatala egyébként az igényt már a lemondás idején leadta, noha akkoriban Schmitt úgy nyilatkozott,…
Egy alkotmányellenes miniszteri levélre határozottabban, egyértelmű visszautasítással kellene reagálni, de ez csak a magánvéleményem - fogalmazott lapunknak Fleck Zoltán jogszociológus.
Több mint százmillió forint értékre elkövetett sikkasztások, csalás és okirat-hamisítások miatt 6 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélt egy volt győri ügyvédet szerdán a Zalaegerszegi Törvényszék.
Augusztus 20-ig küldhetik vissza a tizenhat, elsősorban munkahelyteremtéssel kapcsolatos kérdést tartalmazó új nemzeti konzultáció kérdőíveit az állampolgárok. Szijjártó Péter, a miniszterelnök távozó szóvivője szerint az nem gond, ha olyan ügyekben is kikérik az emberek véleményét, amiben már döntött a kormány vagy a parlament. Azt mondta: ha kell majd változtatnak - akár az adótörvényeken is.
Többletjogosítványokat adna a belügyminiszter a mezőőröknek, vadőröknek és más önkormányzati őröknek, hogy "segítségükkel a településeken tovább erősödjön a közrend és a közbiztonság". Csakhogy ezek már 15 éve törvénybe kerültek, így Pintér Sándor szavai egyrészt értelmezhetetlenek másrészt vésztjóslóak.
A rend és a szigor jegyében jelentősen bővítette a szabálysértések listáját a fővárosi közgyűlés, így a jövőben akár 50-150 ezer forint büntetés kiszabásával is szankcionálhatnak olyan apró hibákat, mint a szelektív hulladékgyűjtő lyukainak összekeverése, a zöldfelületek nem rendeltetésszerű használata, vagy egy galambpiszkos utcatábla.
Sajtóértesülések szerint a környezetvédelmi szakhatóság már bevonta a MAL Zrt. vörösiszap-tárolásra vonatkozó engedélyét, így a gyár további működése is kétségessé válhat. A fedetlen iszap kiporzása miatt további kártérítési eljárások is indulhatnak. Az illetékes bányakapitányság tegnap egész napos ellenőrzést tartott az ajkai tározónál - megállapításaikat leghamarabb ma hozzák nyilvánosságra.
Vádat emelt a három magyar motorost Lengyelországban halálra gázoló gépkocsi vezetője ellen a balesetet vizsgáló myslenicei ügyészség. Az 58 éves Andrzej R. beismerte, hogy ő okozta balesetet. A hatóságok az eljárás során ellenőrzik a vádlott vallomását, amelyben eszméletveszésre hivatkozott. A hatóságok a brit lakcímmel rendelkező lengyel vádlott három hónapos előzetes letartóztatását kérték a…
Eltűnhetnek a magyarországi patikákból az eredeti készítmény hatóanyagát tartalmazó másolt, olcsóbb potencianövelő szerek. A hatóanyag ugyanis ismét megkapta a magyarországi szabadalmi védettséget, így csak az eredeti, drága gyógyszer lesz megvásárolható.
Az Európai Bizottság elnöke szerint az unió országainak menetrendet kell készíteniük arról, milyen lépéseken át kívánnak eljutni a teljes körű gazdasági unióig. Barroso azt mondta, hogy az eurót használó tagoknak mélyíteniük kell az integrációjukat, akkor is, ha most még nem látni pontosan a folyamat végét. A közeljövő mindenesetre aggasztóan fest. Spanyolországban a bankrendszer összeomlásától…
Először jelent meg a nyilvánosság előtt XVI. Benedek azóta, hogy a kiszivárogtatási ügy miatt letartóztatták személyi inasát. Paoló Gabrielét azzal vádolják, hogy több száz bizalmas dokumentumot másolt le a pápa levelezéséből. Az olasz sajtó egy része szerint a botrányok mögött olyanok állhatnak, akik az egyházfő tekintélyét és vezetői alkalmasságát szeretnék lejáratni. XVI. Benedek nem említette…
Alkotmányos szempontból kifogástalannak találta az államfő a médiatörvény módosítását, de egy eljárási hiba miatt arra kéri a parlamentet, hogy foglalkozzék ismét a jogszabállyal. Áder János erről levélben tájékoztatta az Országgyűlést. Rogán Antal, a Fidesz új frakcióvezetője szerint az Országgyűlés az államfő kérésének megfelelően lefolytatja az új eljárást, és változatlan tartalommal fogadja el…
60 éves a világhírű Rajkó Zenekar, az évfordulót nagyszabású koncerttel ünneplik a művészek. Közben még azt sem tudják, hogy mi lesz majd a zenekarral. Ugyanis állami támogatással létrejött a Rajkó Nemzeti Zenekar is. A rajkósok perelnek a névhasználat miatt.
Alkotmányos szempontból kifogástalannak találta az államfő a médiatörvény módosítását, de egy eljárási hiba miatt arra kéri a parlamentet, hogy foglalkozzék ismét a jogszabállyal. Áder János erről levélben tájékoztatta az Országgyűlést. A dokumentumot Altorjai Anita, a köztársasági elnök sajtófőnöke csütörtökön juttatta el az MTI-nek.