2012. május 9. szerda

máj. 9
5:32
Gyengítenék Pintér pozícióját (Alternatív Energia)
Pintér Sándort kívánják gyengíteni vezető fideszes politikusok, ezért kerülhet el a Belügyminisztériumtól a titkosszolgálatok irányítása - értesült lapunk. Úgy tudjuk, a kormánypárt "nagy öregjei" már a ciklus elején is megpróbálták elérni, hogy Orbán Viktor ne hozza vissza korábbi belügyminiszterét, ezt azonban akkor nem sikerült megakadályozni.
máj. 9
5:32
Hiányolja a házasságtörést az alelnök könyvéből a kizárt jobbikos (ATV)
Endrésik Zsolt azt mondja, sok mindent tud, de egyelőre kivár.
máj. 9
5:36
Pintér autója mozgássérült-parkolóban (Alternatív Energia)
Fél évre elvenné azoknak az autóját, akik jogtalanul használják a mozgássérültek parkolóit - nyilatkozta Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke. A lapunknak nyilatkozó szakember szerint ezeknek a szabálysértéseknek is be kellene kerülniük az objektív felelősség kategóriájába. Tegnap Pintér Sándor belügyminiszter szolgálati kocsija is mozgássérülteknek fenntartott helyen parkolt.
máj. 9
5:38
Fölkészült a rendőrség a balatoni szezonra (Alternatív Energia)
Annyi rendőrt vezényelnek a Balatonhoz, ahányra szükség van a közbiztonság fenntartásához - jelentette ki tegnap Halmosi Zsolt, az ORFK rendészeti főigazgatója Tihanyban, a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) szezonnyitó értekezletén. Magyarázatul hozzátette: az idegenforgalomnak kell a magyar gazdaság egyik motorjának lennie, márpedig az a vendég, aki egyszer sérelmet szenvedett,…
máj. 9
5:40
Újraindult a győri egyházmegyét érintő sikkasztási per (Alternatív Energia)
Újrakezdődött a Győri Törvényszékena helyi egyházmegyénél vélelmezett sikkasztás miatt indult büntetőper. Máté Kinga bíró, a törvényszék szóvivője elmondta: azért kellett elölről kezdeni a bírósági eljárást, mert a januári indulás óta változás állt be az ügyet tárgyaló tanács összetételében.
máj. 9
5:42
Fáklyás felvonulással emlékezik ma az MSZP (Alternatív Energia)
Fáklyás felvonulással emlékezik ma este az MSZP arra, hogy 67 évvel ezelőtt, 1945. május 9-én Európában véget ért a II. világháború. A Békenap elnevezésű rendezvény 19:45-kor kezdődik a Batthyány-örökmécsesnél.
máj. 9
6:24
Rendkívüli ülést tart a Fővárosi Közgyűlés (Infostart)
A Fővárosi Közgyűlés mai rendkívüli ülésén dönthetnek a Parking Kft. beolvasztásról és a kéményseprési pótdíjról is. A testület az eredeti tervekkel szemben mégis tárgyal a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagjának visszavásárlásával kapcsolatos intézkedésekről.
máj. 9
6:24
Hazánk legnehezebb pályájával rajtolt az MTB szezon (ATV)
Az idén ötödik alkalommal rendezték meg az ebike.hu Kupát a határ túloldalán lévõ Slovákgyarmaton (Slovenské Darmoty). Ebben az évben ez a futam az XCO Magyar Kupa elsõ fordulója is volt egyben.
máj. 9
7:00
„Honnan szedi a hülyeségeket” Kereszttűzben Orbán új minisztere (ATV)
Több értékre több szabadságra és kulturális elkötelezettségre van szükség, ezt kell szolgálnia az állami kultúrpolitikának, amelyet európai értékek és a nemzeti identitás megőrzése jellemez - ezt mondta Balog Zoltán a kulturális bizottságban, ahol megerősítette: államtitkári szinten is változást tervez. Ma négy bizottság kormánypárti igenekkel alkalmasnak találtak a feladatra. A jelölt Észak-…
máj. 9
7:18
Szócska: Jelentős fejlesztések várhatóak az elektronikus egészségügyben (Infostart)
A következő két évben mintegy 10 milliárd forintos uniós forrás révén jelentős fejlesztések várhatóak az elektronikus egészségügyben - nyilatkozta az egészségügyi államtitkár.
máj. 9
7:18
Papírforma: újabb három államban nyert Mitt Romney (ATV)
Miközben Mitt Romney a papírformának megfelelően győzött mind a három államban, ahol kedden republikánus előválasztást tartottak, a forduló szenzációja, hogy Richard Lugar indianai szenátor, a párt egyik leghosszabb ideje szolgáló honatyája elvesztette az újrajelöléséért folytatott küzdelmet.
máj. 9
7:20
Az al-Kaidába épült ügynök hiúsította meg az újabb merényletet (ATV)
Az al-Kaida jemeni bombagyártós sejtjébe beépült belső forrásnak köszönhetően sikerült leleplezni a terrorszervezet legújabb, repülőgép ellen készülő merényletét – közölte kedden hivatalos forrásokra hivatkozva az ABC News televízió.
máj. 9
7:22
Ez volt a töri érettségi (ATV)
A reformkor, a kiegyezés, valamint a magyarországi kisebbségek helyzete és IV. Béla uralkodása is témakör a középszintű történelem érettségi vizsga második, esszéfeladatokból álló részében, az eduline.hu oktatási portál információi szerint. Hivatalos tájékoztatást az Oktatási Hivatal (OH) a vizsgák után, kora délután ad a tételekről.
máj. 9
7:24
A járásokról és Gyöngyöspatáról vitázik az Országgyűlés (ATV)
Az Országgyűlés szerdai ülésén folytatja egyebek mellett a gyöngyöspatai konfliktus feltárásáról készült bizottsági jelentés vitáját, de a képviselők ismét hozzászólhatnak például a kormány járások kialakításáról szóló előterjesztéséhez is.
máj. 9
7:36
Tilos lesz a sárgacsekk-díj - lapszemle (Infostart)
A közműszolgáltatók nem számolhatnak fel pótdíjat, ha ügyfelük postai átutalással rendezni a számláját - írja a Magyar Nemzet. A Népszabadság az energiafelhasználás csökkentésének módszeréről ír.
máj. 9
7:36
Vérvád: ismét zsidózott egy jobbikos a parlamentben (ATV)
A szélsőséges megnyilvánulásokat szankcionáló parlamenti etikai bizottság felállításáról szóló szocialista előterjesztés vitájával ért véget az Országgyűlés keddi ülése. A vitában a Fidesz és az LMP is egyetértett az MSZP által megfogalmazott célokkal, míg a Jobbik szánalmasnak nevezte és kikarikírozta a javaslatot, majd egy képviselője ezúttal is a tiszaeszlári vérváddal azonosuló kijelentést…
máj. 9
7:38
Jelentősen csökkentek mától az üzemanyagok árai (ATV)
10 forinttal csökkentették a 95-ös benzin, 6 forinttal pedig a gázolaj nagykereskedelmi árát.Előbbi átlagára így 431 forintra mérséklődött, míg utóbbié 430 forint lett.
máj. 9
7:40
Bajnairól is faggatták a volt Volán-vezért (ATV)
A Volánbusz volt vezérigazgatója szerint nem kellett vizsgálnia azt, hogy offshore cégek részt vettek-e a cég reorganizációjában. A vizsgálóbizottság Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos jelentése alapján arra is kíváncsi volt, hogy az előző kormány idején miért adtak el értékes Volán-telepeket, amelyeket aztán visszabéreltek. A Volánbusz egykori vezetője méltatlannak találta az egész…
máj. 9
7:54
Kicsit gyengült a forint: 287 az euró (ATV)
Kis mértékben tovább gyengült a forint a kedvezőtlen nemzetközi piaci hangulatban szerdán délelőtt a bankközi devizapiacon, az eurót 287,85 forinton jegyezték, kedden délután 287,50 forint volt.
máj. 9
8:12
Vágó: az ifjúság a legnagyobb vesztes (ATV)
A fiatalok kiltásátalan helyzete miatt tüntettek az LMP-sek.
máj. 9
8:30
Kórházba szállították a börtönből Timosenkót (ATV)
Börtönéből kórházba szállították szerda reggel Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnököt - jelentette az UNIAN ukrán hírügynökség.
máj. 9
8:32
Ropi uzsonnára: bajban a gyermekétkeztetés (ATV)
Kormányzati beavatkozást sürget a szakma a gyermekétkeztetésben. A szakmai szervezetek azt kifogásolják, hogy egyre olcsóbb és így egyre silányabb ételek kerülnek gyermekeink elé a bőlcsődétől az érettségig. Az érdekképviseletek szerint szigorúbb ellenőrzések kellenek, tanrendbe kellene iktatni az ebédidőt, valamint újragondolni a közétkeztetésben a közbeszerzési kiírásokat.
máj. 9
8:48
Hoffmann: Magasabb szinten kell teljesíteni az elégséges érettségiért (Infostart)
Az oktatási államtitkár szerint megfontolásra sem méltó az a javaslat, amely ötről háromra csökkentené az érettségi tárgyak számát. Hoffmann Rózsa az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, hogy a kormányzat az elégséges vizsgához szükséges teljesítményszint emelésére készül, és megerősítette, hogy a gazdasági helyzettől függ, hogy 2013-ban, vagy 2014-ben indul-e el a pedagógus életpálya…
máj. 9
8:48
Vereség után a first lady visszatér a zenei pályára (ATV)
Ismét énekesként lép fel és ősszel új albummal jelentkezik Carla Bruni-Sarkozy - jelentette be kedden az énekesnő szóvivője.
máj. 9
8:54
Saját magánál lobbizhat Orbán államtitkára (Alternatív Energia)
Nem tartja be az összeférhetetlenségről szóló szabályokat Kovács Pál, és államtitkárként is az egyik legnagyobb iparági szövetség igazgatótanácsának elnöke. A jogszabályok szerint 30 nap állt volna rendelkezésére, hogy összeférhetetlenségét megszüntesse, de nem tette.
máj. 9
9:06
Rendben megkezdődtek a történelem írásbeli vizsgák (Infostart)
Rendben megkezdődtek a történelem írásbeli érettségi vizsgák szerda reggel országszerte a középiskolákban. Pósfai Péter, az Oktatási Hivatal (OH) közoktatási elnökhelyettese az MTI-t arról tájékoztatta, hogy sem a hivatalhoz, sem a kormányhivatalokhoz nem érkezett jelzés problémáról.
máj. 9
9:06
Parragh: "frontsebész" technikával zajlanak az átalakítások (ATV)
Az iparkamara elnöke szerint jó az irány, de a sebesség nem mindig megfelelő.
máj. 9
9:42
Európának a megszorítás mellett szüksége van növekedésre is (ATV)
Lengyel László szerint az IMF nem kéri számon a költségvetési hiány betartását.
máj. 9
9:44
Tízből hét hazai kkv váltana energiaszolgáltatót (ATV)
Az MVM Partner Energiapiac Kutatási Program (EKP) 2012. II. negyedévi felmérése keretében a Policy Agenda azt vizsgálta meg, hogy a hazai kis-és középvállalkozások vezetői miképpen vélekednek a liberalizált energiapiacról, és milyen szempontok alapján döntenek, amikor új szolgáltatót választanak.
máj. 9
10:00
Pótdíjat fizet az, aki nem engedi be a kéményseprőt Budapesten (Infostart)
A kéményseprés díjával megegyező pótdíjat kell fizetnie azoknak a budapesti ingatlantulajdonosoknak, akik nem engedik be az előre bejelentett időpontban a Fővárosi Kéményseprő-ipari Kft. (FŐKÉTÜSZ) munkatársait. A vonatkozó rendeletmódosításról szerdai, rendkívüli ülésén döntött a Fővárosi Közgyűlés, amely jóváhagyta a Fővárosi Vízművek részvényeinek visszavásárlásához szükséges fedezetigazolás…
máj. 9
10:00
Százmilliós kártérítés magyaroknak: peren kívüli megállapodás Philadelphiában? (ATV)
Peren kívüli megállapodásra akarja rávenni a bíró a peres feleket, a 2010 júliusi philadelphiai vízi baleset kártérítési perében, ezért felfüggesztették a tárgyalásokat. A baleset magyar áldozatainak hozzátartozói kártérítésért perelik az érintett hajók üzemeltetőit.
máj. 9
10:02
Szabó Máté iskolaőrök helyett pszichológusokat szeretne (ATV)
Az alapvető jogok biztosa szerint a médiatörvénnyel is baj van.
máj. 9
10:04
Madarász Tamás dzsúdóssal bővült az olimpiai keret (ATV)
A 25 éves Madarász első olimpiájára készülhet, eddigi legnagyobb sikere a varsói Világkupa-verseny megnyerése volt 2009 márciusában.
máj. 9
10:18
Nyolc bankból csak egy hirdeti a szocpolt (ATV)
Egyelőre kevés helyen elérhető az elvben januártól már ismét élő vissza nem térítendő lakásépítési támogatás, közismertebb nevén szocpol - írja a Világgazdaság.
máj. 9
10:36
Magyarország egy helyet előrébb lépett a FIFA-világranglistán (ATV)
A magyar labdarúgó-válogatott egy helyet javítva korábbi pozícióján a 35. a nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáján, melyet továbbra is a világ- és Európa-bajnok spanyolok vezetnek a németek és a Copa America-győztes uruguayiak előtt.
máj. 9
10:42
MSZP: hozzák nyilvánosságra a népligeti metrókárokról készült jelentést! (Alternatív Energia)
Horváth Csaba frakcióvezető a Fővárosi Közgyűlés szerdai, rendkívüli ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, az első információk alapján úgy tűnik, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) repülőgép-szállításával kapcsolatosak a károk.
máj. 9
11:00
LMP: gazdaságilag életképtelen a ferihegyi gyorsvasút terve (Alternatív Energia)
Az LMP fővárosi frakciója szerint gazdaságilag életképtelen a ferihegyi gyorsvasút megvalósításának azon terve, amelynek alapján úgynevezett pont-pont kapcsolatot hoznának létre a Keleti pályaudvar és a Liszt Ferenc-repülőtér között.
máj. 9
11:30
Eduline: a reformkor, IV. Béla és a kisebbségek a történelemfeladatok témái között (Infostart)
A reformkor, a kiegyezés, valamint a magyarországi kisebbségek helyzete és IV. Béla uralkodása is témakör a középszintű történelem érettségi vizsga második, esszéfeladatokból álló részében, az Eduline.hu oktatási portál információi szerint. Hivatalos tájékoztatást az Oktatási Hivatal (OH) a vizsgák után, kora délután ad a tételekről.
máj. 9
11:30
Romániának engedélyezi az IMF a hiánycél növelését (ATV)
Megállapodott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a bukaresti kormány az idei román államháztartási hiánycél enyhe növelésében, amely a korábban rögzített 1,9 százalékról 2,2 százalékra emelkedhet - jelentette be Jeffrey Franks, az IMF bukaresti küldöttségvezetője szerdán.
máj. 9
11:32
Újabb vád: egy másik férfit is szexuálisan zaklatott Travolta? (ATV)
A második panaszos vallomása egybevág a John Doe 1. néven jelzett texasi masszőrével, aki múlt héten fordult bírósághoz.
máj. 9
11:34
Ügyészségi házkutatás a fideszes polgármesternél (ATV)
A Központi Nyomozó Főügyészség nyomozói tartottak házkutatást a kiskunfélegyházi polgármesteri hivatalban, többek között Kapus Krisztián fideszes polgármester irodájában is. Az ismeretlen tettes ellen folyó nyomozás fókuszában a hivatali autó menetlevelei állnak, a bűncselekménygyanús ügyben pedig érintett lehet a polgármester is.
máj. 9
11:48
ENSZ: Szíria sodródik a polgárháború felé (ATV)
Libanonban lefoglaltak egy konténerszállító hajót, amelyen két autóba rejtve 60 ezer lőszert igyekeztek feltételezhetően Szíriába csempészni. Közben az ENSZ és Kofi Annan arra figyelmeztetett: Szíria egyre jobban sodródik a polgárháború felé.
máj. 9
12:06
14 ezer katona vonult fel Moszkva belvárosában (ATV)
Oroszország következetesen fellép a világbéke erősítéséért, a nemzetközi normák és az államok szuverenitásának tiszteletben tartásáért - mondta Vlagyimir Putyin harmadszor hivatalba lépett orosz elnök szerdán, a moszkvai Vörös téren megtartott Győzelem napi díszszemlén.
máj. 9
12:12
Hamarosan bemutatja programjának alapjait az MSZP (Alternatív Energia)
Jövő szerdán mutatja be Mesterházy Attila az MSZP programjának alapját képező vitairatot, amelyet a József Attila Alapítvány készített - tudatta Szekeres Imre, a szocialisták gazdaságpolitikai kabinetvezetője.
máj. 9
12:24
Kiterjeszti vizsgálati körét a Malév-bizottság (Infostart)
Szocialista javaslatok szerint módosították a Malév privatizációját vizsgáló bizottság munkarendjét a testület második ülésén.
máj. 9
12:24
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
máj. 9
12:48
Sajátosan szemléli a történelmet a fideszes polgármester (Alternatív Energia)
A napokban zajlott le az a sashalmi bál, melynek bevételét Horthy Miklós lovas szobrának fölállítására szánja a bált jegyző Vitézi Rend - írja az atv.hu. A bál egyik fővédnöke Kovács Péter XVI. kerületi polgármester, a másik Szatmáry Kristóf nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár volt, mindketten fideszes képviselők.
máj. 9
12:50
Történelem érettségi - Ezek voltak a feladatok (Alternatív Energia)
A reformkor, a kiegyezés, valamint a magyarországi kisebbségek helyzete és IV. Béla uralkodása is témakör a középszintű történelem érettségi vizsga második, esszéfeladatokból álló részében, az eduline.hu oktatási portál információi szerint. Hivatalos tájékoztatást az Oktatási Hivatal (OH) a vizsgák után, kora délután ad a tételekről.
máj. 9
13:00
Schiffer szerint Jobbik-aktivisták támadták meg őket (ATV)
Rátámadtak Schiffer Andrásra és az LMP ceglédi önkormányzati képviselőjére szerdán egy Vecsésen rendezett köztéri fogadóórán – mondta el a volt frakcióvezető az MTI-nek. A politikus állítása szerint a támadók a Jobbik aktivistái voltak.
máj. 9
13:18
Galcsikné: nevetséges egy 10 milliós ház árverezése után 75 ezret adni (ATV)
„A felajánlott összeg egyáltalán nem csökkenti a végrehajtás költségeit, holott a kormány éppen ezzel érvel”.

Keresés