Megkülönböztetett jelzéseket használó mentőautó ütközött össze egy kukásautóval hétfőn Kállósemjénben; a baleset következtében a mentőautóban szállított beteg meghalt, hárman pedig megsérültek - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Három rendbeli emberölés és tizenkét rendbeli emberölési kísérlet miatt emeltek vádat egy férfi ellen hétfőn Svédországban, aki bevándorlók ellen követett el merényleteket Malmö városában.
Juhász Roland pályafutása negyedik belga bajnoki címét szerezte meg vasárnap az RSC Anderlecht labdarúgójaként, s úgy vélekedett, a sors most visszaadta azt, amit 2009-ben elvett tőle és a csapattól.
A nemzeti együttműködés rendszerében nincsenek oligarchák - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben, ugyanakkor hangsúlyozva: nagytőkésekre, sikeres milliárdosokra és magyar nagyvállalatokra szüksége van az országnak.
Ezen a héten is zajlik az atv.hu szavazása, mely során arról kérdezzük Olvasóinkat, véleményük szerint valóban plágium történt vagy politikai indíttatású lejáratás folyik Gyurcsány Ferenc szakdolgozata ügyében?
A percalapú telefonadó a költségvetés számára nem jelentene kiszámítható bevételi forrást, miközben a Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország közös álláspontja szerint jelentősen megváltoztatná a telefonálási szokásokat, így a várt adóbevételt nem biztosítaná és csökkentené a távközlésből származó áfabevételt is.
Tűz ütött ki Budapesten, a VI. kerületi Jókai utcában a Kolibri színházban hétfő délután - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
A nemzeti együttműködés rendszerében nincsenek oligarchák - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben, ugyanakkor hangsúlyozva: nagytőkésekre, sikeres milliárdosokra és magyar nagyvállalatokra szüksége van az országnak.
A működési támogatásra kiírt pályázatok után szakmai programjaik megvalósítása érdekében pályázhatnak a civil szervezetek a Nemzeti Együttműködési Alapból — tájékoztatta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.
A kormány sokat tett, de nem eleget, ezért újabb és újabb bürokráciacsökkentő csomagokra van szükség a magyar vállalkozások segítése érdekében - válaszolva az LMP-s Vágó Gábor azonnali kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Június 16-tól, a nyári menetrend bevezetésével megszünteti az Intercity járatokon az étkezőkocsikat a MÁV-Start. A társaság szóvivője az InfoRádióban ezt a veszteséges működéssel indokolta, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy nem végleges leállásról van szó.
Orbán Viktor szerint a jelenlegi jogi szabályozás szűkre szabja a kabinet és a kormányfő betekintési és cselekvési lehetőségeit ügynökügyekben. "Ha szélesebb jogokat adnának, ha szélesebb lehetőséget kapnék, el is tudnék járni" - mondta a miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Várhatóan a hónap végén dönt a Fővárosi Közgyűlés a Fővárosi Vízművek visszavásárlásáról szóló végleges megállapodásról - közölte a Városháza. A francia résztulajdonosokkal napokon belül véget érnek a tárgyalások.
Eger polgármestere vizsgálat lefolytatására kérte az önkormányzat ügyrendi bizottságát annak kapcsán, hogy újabb információk kerültek napvilágra az úgynevezett listaügyben. Habis László (Fidesz-KDNP) leszögezte: Egerben nem volt, nincs és soha nem is lesz "nemkívánatos művészekről" készült tiltólista.
Csütörtökön kezdenek egyeztetni a Fidesz parlamenti frakciójának és a Belügyminisztériumnak (BM) a képviselői a KRESZ módosításáról és a közlekedési szabálysértésekért járó büntetési tételek "életszerűvé szabásáról" - közölte a fideszes Bíró Márk hétfőn az MTI-vel.
Bizalmat kapott a parlamenttől Victor Ponta kormányalakítással megbízott miniszterelnök-jelölt kabinetje a törvényhozás két házának hétfői együttes ülésén.
Az úgynevezett valódi alkotmányjogi panasz intézménye eltávolítja az Alkotmánybíróságot a napi politikától és a politikamentes, semleges bírói szervezetek irányába mozdítja el a testületet - fejtette ki az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke hétfőn a németországi Potsdamban.
Mirkóczki Ádám, jobbikos képviselő azt vetette fel: milyen üzenete van annak, amikor egy világklasszis sportoló, Marian Cozma gyilkosainak ítéletét másodfokon egy bíró életfogytiglan helyett 18 esztendőre, húsz év helyett 8 évre mérsékli? A miniszterelnök válaszában úgy fogalmazott: legszívesebben azt mondaná négyszemközt, hogy egyetért azzal a véleménnyel, amit elmondott a képviselő. Ezt azonban…
Várhatóan ebben a hónapban kerülhet az Országgyűlés elé a Belügyminisztérium iskolaőrségről szóló javaslata. Az alapvető jogok biztosa nem ért egyet azzal a tervezett törvénymódosítással, amely megelőző intézkedések helyett akár testi kényszer alkalmazására is jogosult iskolaőrökkel akadályozná meg az iskolakerülést.
Martonyi János külügyminiszter és Franco Frattini volt olasz külügyminiszter egy budapesti hétfői kerekasztal-beszélgetésen egyaránt annak a véleményének adott hangot, hogy az Európai Uniónak a nép által választott, legitim vezetőre van szüksége.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a magánnyugdíjpénztárak ellenőrzése kapcsán a működési költségek kezelése miatt 3 pénztár esetében 9 feljelentést tett ismeretlen tettes ellen - mondta Gaál Szabolcs Barna, a Kehi elnöke, a főhatóság hétfői háttérbeszélgetésén.
A munkahelyteremtésre fókuszáló gazdaságpolitika előretörésére számít Európában a kormányfő. Támogatták Balog Zoltán miniszterré kinevezését a mai bizottsági meghallgatásokon. Görögországban nem képes koalíciós kormány alakítására a vasárnapi választásokon győztes párt. A nap legfontosabb hírei május 7-én.