2012. március 28. szerda

márc. 28
16:06
Gyöngyöspata: tények titkosítva? (Alternatív Energia)
A gyöngyöspatai események hátterének feltárására létrehozott országgyűlési bizottság március 29-én készül elfogadni jelentéstervezetét. A jelentés komolyságát már a benyújtásának körülményei is megkérdőjelezik: az eseti bizottság az egyszer már meghosszabbított határidő lejárta előtt egy nappal úgy akarja befejezni munkáját, hogy november óta egyetlen ülést sem tartott! - írja az MSZP…
márc. 28
16:12
Dr. Schmitt-különvélemény: dr. Fluck azt nyilatkozta, hogy nem nyilatkozik (ATV)
Az atv.hu-nek sikerült elérnie a Schmitt Pál plágiumügyét vizsgáló bizottságban különvéleményt megfogalmazó Fluck Ákost, aki azonban idő előttinek tartja, hogy érdemben nyilatkozzék. Ennek megfelelően nem is nyilatkozott érdemben. Majd fog, ha időszerű, de lehet, hogy egyáltalán nem lesz időszerű.
márc. 28
16:14
A dubaji dr. Ahmed fejleszthet Debrecenben? (ATV)
A debreceni repülőtérhez kapcsolódó logisztikai fejlesztésekről tájékozódott szerdán a helyszínen a térség első dubai befektetője.
márc. 28
16:16
Áram nélkül, sötétségben élnek dr. Fekete Pákóék (ATV)
Fél éve áram nélkül él Fekete Pákó - tudta meg a Blikk. A didikirály kapcsolata augusztusban romlott meg egykori szerelmével, aki a közös gyermekükkel elköltözött bérelt lakásukból.
márc. 28
16:24
Két héten belül másodszor raboltak ki egy győri kisboltot (Alternatív Energia)
Két hét alatt kétszer raboltak pénzt egy győri kisboltból - közölte a a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerdán az MTI-vel.
márc. 28
16:30
Visszavonatná Dr. Schmitt Pál doktoriját a Hallgatói Hálózat (ATV)
Az Oktatói Hálózat felszólította Tulassay Tivadart, a Semmelweis Egyetem rektorát, hogy kezdeményezze Schmitt Pál doktori címének visszavonását.
márc. 28
16:32
Szakértő: hibás tempomat okozhatta a svájci busztragédiát (ATV)
Miközben a svájci nyomozók Belgiumban hallgatják meg a két héttel ezelőtti belga busztragédia túlélőit, egy szakértő a baleset lehetséges okának a tempomat meghibásodását tartja.
márc. 28
16:48
Dr. Havas: a közbeszerzések lenyúlása áll a kórházak államosítása mögött (ATV)
Többszáz milliárdos ingatlanbiznisz, és a közbeszerzések lenyúlása áll a fővárosi kórházak államosítása mögött az MSZP szakpolitikusa szerint.
márc. 28
16:50
Dr. Font: a gazdákat ért sérelmeket ki kell vizsgálni (ATV)
Határozati javaslatban kezdeményezett ügyészségi eljárást az országgyűlés a hazai cukorgyárak privatizációja ügyében.
márc. 28
16:52
Dr. Pataky: nagyon nehéz év lesz a munkavállalóknak az idei (ATV)
Az idei év a munkavállalóknak nagyon nehéznek ígérkezik, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) szerint veszélyben vannak a munkahelyek, a foglalkoztatásban nem növekedés, hanem visszaesés várható - mondta Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke szerdán Ózdon tartott sajtótájékoztatóján.
márc. 28
16:57
A rokkantnyugdíjasok negyede még nem jelentkezett be a felülvizsgálatra (Infostart)
A rokkantnyugdíjasok negyede még nem jelentkezett be felülvizsgálatra hétfőig a nyugdíjbiztosítási igazgatóság területi kirendeltségeihez, pedig március 31-én lejár ennek a határideje - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium.
márc. 28
17:00
Együttműködési megállapodást kötött a CEU és a Magyar Külügyi Intézet (Alternatív Energia)
A Közép-európai Egyetem (CEU) és a Magyar Külügyi Intézet (MKI) együttműködési megállapodást kötött kutatási és képzési tevékenységeik összehangolására.
márc. 28
17:15
"Az MSZP még nem alkalmas esélyes választási koalíció megszervezésére" (Infostart)
Az MSZP számára adott a leginkább a lehetősége annak, hogy megszervezzen egy választásokon esélyes koalíciót, de jelenleg még nem alkalmas erre - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szigetvári Viktor. A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány kuratóriumának tagja beszélt arról is, hogy sok a lecserélendő ember az MSZP felső- és középvezetői között.
márc. 28
17:18
A rokkantnyugdíjasok negyede még nem jelentkezett be a felülvizsgálatra (Alternatív Energia)
A rokkantnyugdíjasok negyede még nem jelentkezett be felülvizsgálatra hétfőig a nyugdíjbiztosítási igazgatóság területi kirendeltségeihez, pedig március 31-én lejár ennek a határideje - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szerdán az MTI megkeresésére.
márc. 28
17:24
Napi: újabb milliárdos megbízás a dr. Közgépnek (ATV)
Egyedüli ajánlattevőként a Közgép és a Magyar Aszfalt alkotta konzorcium nyerte meg azt a közbeszerzési eljárást, amit a NIF Zrt. - az Audi gyártókapacitásának bővítéséhez kapcsolódóan - Győr keleti iparterületének körüljárhatóságát biztosító közutak fejlesztésére írt ki - írta a Napi.hu.
márc. 28
17:26
Fordulat az MSZP-ben: dr. Simon visszalép, dr. Botka lehet a befutó (ATV)
Simon Gábor visszalépett a választmányi elnök tisztségért folytatott versenyből, így minden bizonnyal Botka László lehet az MSZP új országos választmányi elnöke - értesült az ATV Híradója befolyásos szocialista forrásból.
márc. 28
17:33
A Tárkinál nagyot nőtt a Fidesz előnye (Infostart)
Egy hónap alatt lényegesen javult a kormánypártok támogatottsága, miközben az MSZP népszerűsége csökkent, és a bizonytalanok aránya is kisebb lett - derül ki a Tárki márciusi felmérésének szerdán közölt eredményeiből. A kutatóintézet ezek alapján megállapítja, hogy a kormánypártok előnye továbbra is meggyőző, és kiemeli, hogy február után márciusban is tovább csökkent a pártot választani nem tudók…
márc. 28
17:36
Az ombudsman felmentette hivatalának főtitkárát (Alternatív Energia)
Szabó Máté alapjogi biztos március 29-i hatállyal felmentette az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (AJBH) főtitkárát, Zombor Ferencet - közölte a hivatal szerdán az MTI-vel.
márc. 28
17:42
Elküldte főtitkárát dr. Szabó Máté (ATV)
Szabó Máté alapjogi biztos március 29-i hatállyal felmentette az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (AJBH) főtitkárát, Zombor Ferencet - közölte a hivatal szerdán.
márc. 28
17:44
TÁRKI: dr. Fidesz támogatottsága nőtt, dr. Jobbik gyengült (ATV)
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet márciusi pártpreferencia-kutatása alapján az elmúlt egy hónapban a teljes népesség és a pártválasztók körében is nőtt a Fidesz-KDNP támogatottsága, eközben a pártválasztók körében csökkent az MSZP népszerűsége.
márc. 28
17:54
Horogkeresztet rajzolt két fiatal egy debreceni köztéri installációra (Alternatív Energia)
Horogkeresztet rajzolt két fiatal Debrecen belvárosában a Down-szindróma köztéri kiállítás két képére kedd éjjel, másik hármat pedig összefirkáltak; mindkettőjüket még az éjjel elfogták - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.
márc. 28
18:09
Megoldott a BKV idei finanszírozása (Infostart)
A kormány szerdai ülésén megvitatta a BKV helyzetével foglalkozó tárgyalódelegáció beszámolóját. A kormány által már korábban is hangoztatott 1+1 forint elve mellett sikerült megoldani a főváros idén lejáró hitelállományának problémáját is - közölte a kormányszóvivői iroda.
márc. 28
18:12
A Kúria szerint is jogsértő az LMP maratoni aláírásgyűjtése (Alternatív Energia)
Az Országos Választási Bizottság (OVB) után a Kúria is jogsértőnek találta az LMP múlt szombatra meghirdetett akcióját, melynek során értékes ajándékokat ígértek annak, aki a legtöbb aláírást gyűjti össze a népszavazásra 24 óra alatt. A döntésről a Kúria szerdán adott tájékoztatást az MTI megkeresésére.
márc. 28
18:14
Elfogták a Debreceni Városi Bíróságot robbantással fenyegető férfit (Alternatív Energia)
A rendőrség szerdán elfogta azt a férfit, aki kedden telefonon azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a Debreceni Városi Bíróság épületét - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
márc. 28
18:18
Dr. plágiumgate: összezár a Fidesz (ATV)
A kormánypárti képviselők gyakorlatilag semmit nem nyilatkoznak a plágiumgate legújabb fejlemények fényében. Amit megtudtunk tőlük, azt is csak név nélkül voltak hajlandóak elmondani.
márc. 28
18:30
Az Oktatói Hálózat megvonná Schmitt Páltól doktori címét (Alternatív Energia)
Az Oktatói Hálózat felszólította Tulassay Tivadart, a Semmelweis Egyetem rektorát, hogy kezdeményezze Schmitt Pál doktori címének visszavonását.
márc. 28
18:36
A dr. Kúria szerint is jogsértő az LMP aláírásgyűjtési maratonja (ATV)
Az Országos Választási Bizottság (OVB) után a Kúria is jogsértőnek találta az LMP múlt szombatra meghirdetett akcióját, melynek során értékes ajándékokat ígértek annak, aki a legtöbb aláírást gyűjti össze a népszavazásra 24 óra alatt. A döntésről a Kúria szerdán adott tájékoztatást az MTI megkeresésére.
márc. 28
18:54
Dr. Lavoy: phenjani provokáció miatt az USA nem szállít élelmiszert (ATV)
Az Egyesült Államok felfüggesztette az Észak-Koreának szánt élelmiszersegélyt, mert Phenjan megsértette azt a megállapodást, amelynek értelmében tartózkodni fog a rakétaindításoktól - jelentette be szerdán a kongresszusban Peter Lavoy, az amerikai védelmi minisztérium helyettes államtitkára.
márc. 28
18:56
Rendkívüli ülést tart a Semmelweis Egyetem doktori tanácsa csütörtökön (ATV)
A Semmelweis Egyetem doktori tanácsa csütörtökre rendkívüli ülést hívott össze. A meghívókat szerda délelőtt küldték ki az érintetteknek - közölte az egyetem az MTI-vel.
márc. 28
18:58
"Magyarország aláásná a hitelességét ezzel" Dr. Csányi az IMF-ügyben (ATV)
Magyarország aláásná a hitelességét azzal, ha az IMF-hitelkeretről szóló megállapodás előtt megpróbálna eurókötvényt értékesíteni a nemzetközi piacokon - figyelmeztetett Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója kedden a Portfolio.hu által idézett Bloomberg hírügynökség tudósítása szerint. A bankvezér szerint a kormány végül meg fog állapodni a nemzetközi hitelkeretről, mert "ez mindenkinek…
márc. 28
19:06
Schmitt-jelentés - HÖOK: elfogadhatatlan, hogy az egyetemet terhelné felelősség (Alternatív Energia)
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elfogadhatatlannak tartja, hogy Schmitt Pál államfő kisdoktorija ügyében a Semmelweis Egyetem elődjét terhelné a felelősség.
márc. 28
19:12
Egy centi vastag LCD-tévét nézett dr. Schmitt Dél-Koreában (ATV)
A legújabb csúcstechnológiát, például egy csupán egy centi vastag (pontosabban vékony) LCD-tévét mutattak be a köztársasági elnöknek a Samsung Electronics suwoni központjában, ahol Schmitt Pál a cég elnökének, egyben résztulajdonosának a saját alapítású Nagy Arany Elnöki Érdemérmet adományozta szerdán.
márc. 28
19:14
Eldőlt: kormánygaranciával megmentették dr. BKV-t (ATV)
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy a BKV 2012-ben lejárandó hitelállományával kapcsolatban elvi garanciát vállal, ha a főváros készfizető kezességet vállal a BKV hitelállományáért - közölte a Kormányszóvivői Iroda az MTI-vel. A főpolgármesteri hivatal közleményben fejezte ki köszönetét.
márc. 28
19:21
Rendkívüli ülést tart a Semmelweis Egyetem doktori tanácsa csütörtökön (Infostart)
A Semmelweis Egyetem doktori tanácsa csütörtökre rendkívüli ülést hívott össze. A meghívókat szerda délelőtt küldték ki az érintetteknek - közölte az egyetem az MTI-vel.
márc. 28
19:24
Kiraboltak egy patikát Budapesten a XI. kerületben (Alternatív Energia)
Kiraboltak egy patikát szerda kora este Budapesten a XI. kerületi Bártfai utcában, személyi sérülés nem történt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
márc. 28
19:42
Schmitt-jelentés - Csütörtökön rendkívüli ülést tart a Semmelweis Egyetem doktori tanácsa (Alternatív Energia)
A Semmelweis Egyetem doktori tanácsa csütörtökre rendkívüli ülést hívott össze. A meghívókat szerda délelőtt küldték ki az érintetteknek - közölte az egyetem az MTI-vel.
márc. 28
20:24
Dr. Gaal: dr. Károlyi tevékenysége káros volt Magyarország számára (ATV)
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnökhelyettese szerint Károlyi Népköztársasága teremtette meg az alapokat a bolsevista rémuralomhoz.
márc. 28
20:26
Szmolenszki-tragédia: nemzetközi vizsgálatot sürgetnek a lengyelek (ATV)
Az Európai Parlament (EP) képviselőit kérte fel a lengyel kormánygép szmolenszki katasztrófájának megvizsgálására Jaroslaw Kaczynski, a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) elnöke - írta szerdán a lengyel közszolgálati rádió hírportálja.
márc. 28
20:28
Nem mondta meg Gulyás, le kell-e mondania Schmittnek (ATV)
Helytelen, ha valaki nem idéz forrásokat a doktori disszertációjában, de a kérdés az, hogy ez alkalmatlanná teszi-e az államfői tisztség betöltésére – erről Gulyás Gergely beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint Schmitt Pált nem doktori címe miatt választották meg köztársasági elnöknek, hanem diplomáciai és sportmúltja miatt. Ugyanakkor hozzátette:…
márc. 28
20:42
Indul a Drift Bajnokság (ATV)
A drift rajongók legnagyobb örömére a hosszú téli hónapok után hamarosan indul az idei drift szezon a máriapócsi edzőtáborral március 30-31-én. A felkészülés után nem sokkal, április 15-én a tököli reptéren kerül megrendezésre az idei első drift verseny, és ezzel kezdetét veszi a 2012-es Hell Energy Országos Drift Bajnokság.
márc. 28
20:51
Kiterjesztik a telekadó-mentességet (Infostart)
A háziorvosi ellátást kiszolgáló helyiségekre és a temetőkre is kiterjesztik a telekadó-mentességet.
márc. 28
20:54
Kövér László: sikeres az elmúlt másfél-két év (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés elnöke szerint a lehetőségekhez és a körülményekhez képest a kormány elmúlt másfél-két éves tevékenysége kifejezetten sikeresnek mondható.
márc. 28
21:18
Gavra: egyértelműen megállapították, hogy Schmitt plagizált (ATV)
Ráadásul az államfő korábban azt állította, hogy kizárólag a Georgijev féle dolgozatot használta törzsanyagnak, ami, mint kiderült, nem igaz.
márc. 28
21:27
Nem mond le az államfő - a nap hírei (Infostart)
Nem mond le az államfő a plágiumügy miatt, a Semmelweis Egyetem doktori tanácsa rendkívüli ülésen vitatja meg a helyzetet. Elvi garanciát vállal a kormány a BKV ideén lejáró hitelállományára. Kihirdette a román államfő a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditálásról szóló törvényt. A nap legfontosabb hírei március 28-án.
márc. 28
21:29
Egységes közbeszerzés lesz a kórházakban (Infostart)
Egységes és költséghatékony lesz a közbeszerzés a kórházakban - közölte az egészségügyi államtitkár. Szócska Miklós elmondta: az új rendszer bevezetése után jelentős megtakarításokra számítanak.
márc. 28
22:12
Radnóti: érdekes dolgok vannak a jelentésben (ATV)
A vizsgálóbizottság nem akarta a legfőbb vezetőt, Orbán Viktor abba a helyzetbe hozni, hogy kényszerből kelljen cselekednie Schmitt Pállal kapcsolatban - mondta.
márc. 28
22:30
Pálinkás: Nemzetközi botrány, Schmitt is felelős (ATV)
Az intézményhez érkező nagyszámú sajtómegkeresésre válaszolva a Magyar Tudományos Akadémia elnöke - Pálinkás József - nyilatkozatot tett közzé a Schmitt Pál-üggyel kapcsolatban, amelyet szerkesztőségünk változtatás nélkül közöl.

2012. március 29. csütörtök

márc. 29
5:06
"Csodálatos mostohaanya" Titokban gyereket vár a színésznő (ATV)
Bár még nagyon korai a babáról beszélni, az biztos, hogy az újdonsült kismama rendkívül izgatott.
márc. 29
5:18
Vízdíjba építhetik Tarlós István ígéretét (Alternatív Energia)
A budapesti fogyasztók fizethetik meg a Fővárosi Vízművek Zrt. visszavétele költségének jelentős részét, vagyis elképzelhető, hogy családok százezrei - akár akarják, akár nem - zsebükbe kell nyúljanak Tarlós István kampányígérete teljesítéséhez.
márc. 29
5:20
Egyedüli jelölt Botka (Alternatív Energia)
Nem indul az MSZP választmányi elnöki posztjáért Simon Gábor, a testület jelenlegi vezetője. A politikus lapunknak elmondta, nem a versenytől ijedt meg, hiszen az elnökhelyettesi tisztségért rajthoz áll a hétvégi tisztújító kongresszuson, és erős mezőnyben akar győzni.

Keresés