Felerősödtek a francia rendőrség különleges egységét, a RAID-et bíráló hangok a radikális iszlamista toulouse-i merénylő lelövése után. Ezzel párhuzamosan a francia titkosszolgálatok is megkapták a magukét: a terrorista ugyanis évekig a szolgálatok megfigyelése alatt állt.
Egy 300 kilogramm tömegű – a szakértők szerint méretéhez képes könnyű – 2 méter magas ismeretlen eredetű fém tárgy zuhant le az űrből a szibériai Otradnensky falu közelében, Moszkvától 3600 kilométerre. Az orosz hatóságok igyekeznek kideríteni, hogy mi lehet az.
A Kúria elnöke szerint a bírói függetlenség nem más, mint ítélkezési függetlenség, melynek alapvető feltétele az, a törvények hagyjanak mozgásteret a bíráknak ahhoz, hogy kialakíthassák a saját joggyakorlatukat.
Félmillióan élnek havonta 35 ezer forintnál kevesebből, legalább 45 ezer forintra kellene feltornászni az egy "háztartási egységre" jutó summát, a szegénység megítélésében egyre több a rasszizmus.
Hitet tett a demokrácia, a szabadság, a társadalmi igazságosság és az európai integráció mellett, és harcot hirdetett a szélsőségek ellen programadó beszédében Joachim Gauck, az új német államfő, aki pénteken tette le hivatali esküjét Berlinben a törvényhozás két házának közös ülésén.
Schmitt Pál köztársasági elnök szerint mindent meg kell tenni azért, hogy a magyar-lengyel barátság megmaradjon, ezért a fiatalok felé is át kell örökíteni az eddigi kapcsolatokat.
Pozsony belvárosában csütörtök hajnali 4.45-kor szállt fel a 9-es számú villamosra két fegyveres férfi, és fenyegetni kezdték a járművet vezető hölgyet. Az incidens az SzNF tér és a Mariánska megállók között történt.
Miközben Budapesten ma este tüntetnek civilek, egészségügyi dolgozók, valamint a fővárosi MSZP a már államosított Károlyi Sándor Kórház "kibelezése" ellen, az Orbán-kormány május elsejével 43, majd 2013. január elsejével további 10 kórházat venne át az önkormányzatoktól - derült ki a kabinet honlapján közzétett törvénytervezetből.
Elkezdtek ocsúdni a mély letargiából a választók, és elkezdtek helyezkedni a pártok között – ezt Závecz Tibor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a legújabb kutatásukkal kapcsolatban.
Alfredo Demiani presztízsveszteségként éli meg, és pereskedni készül amiatt, hogy nem az ő befektetői csoportjáé lett a Vasas. Ettől függetlenül továbbra is érdeklődik magyar élvonalbeli labdarúgócsapatok iránt, van már kiszemeltje is. Minderről a német cégcsoportot képviselő Varga Endre beszélt a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.
Szentágothai János (1912-1994) Kossuth-díjas agykutatóról, akadémikusról nevezi el a nyárra felépülő új természettudományi kutatóközpontját a Pécsi Tudományegyetem (PTE).
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa megfellebbezi a Fővárosi Törvényszék elsőfokú döntését, amelyben létrehozta a budapesti 92,9 MHz-es frekvenciára a médiatanács és a Klubrádió közötti műsorszolgáltatási szerződést - közölte az NMHH Szóvivői Irodája pénteken az MTI-vel.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa megfellebbezi a Fővárosi Törvényszék elsőfokú döntését, amelyben létrehozta a budapesti 92,9 MHz-es frekvenciára a médiatanács és a Klubrádió közötti műsorszolgáltatási szerződést - közölte az NMHH Szóvivői Irodáj.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) minden hatáskörébe tartozó ügyben, így a Klubrádió ügyében is a törvényesség és jogállamiság oldalán áll. Minden médiapiaci szereplő alapvető érdeke, hogy a jogállam nyújtotta átlátható és biztonságos keretek között működhessen.- olvasható a hatóság lapunkhoz eljuttatott közleményében. Az írásból kiderül: a médiahatóság a Klubrádió "érdekében"…
Heteken belül várhatóan több új célállomást jelentenek be, ahová menetrend szerinti repülőjárat indulhat Debrecenből. Meleghegyi Tamás, az Airport Debrecen Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta: három-négy éven belül elérhetik az évi hatszázezer fős utasforgalmat.
Az Európai Unió szigorítja a Szíriával, Iránnal, valamint Fehéroroszországgal szembeni szankciókat – így döntöttek az uniós külügyminiszterek pénteken.
A német sajtó részletesen beszámolt Orbán Viktor csütörtöki bajorországi látogatásáról, a The Economist és a Wall Street Journal európai kiadása a magyar politikai helyzetet elemezte, a lengyel és osztrák lapok szintén több cikkben foglalkoztak Magyarországgal.
Esztergomban vasárnap 11, főként a városi közszolgáltatásokat érintő kérdésben tartanak népszavazást, melyet az Esztergomi Lokálpatrióták Egyesülete, a Haladó Esztergomért Egyesület, a Jobbik, az LMP és az MSZP közösen kezdeményezett - tájékoztatta a helyi választási iroda koordinátora pénteken az MTI-t.
A párt egyik alelnöke szakadár társaságnak minősítette a Hősök terén megjelent gárdistákat, a másik alelnök együtt turnézik a "szakadárok" országos vezetőjével.
Ígéretet kapott a vasutasok érdekképviselete a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól arra, hogy az áprilisi járattörlések miatt egyetlen MÁV-dolgozó sem veszíti el a munkahelyét - tudta meg az InfoRádió a Liga Szakszervezetek alelnökétől.
A Kúria elnöke szerint a bírói függetlenség nem más, mint ítélkezési függetlenség, amelynek alapvető feltétele: a törvények hagyjanak mozgásteret a bíráknak ahhoz, hogy kialakíthassák a saját joggyakorlatukat.
A Transparency International Magyarország (TI) szerint az Országgyűlésnek benyújtott törvénymódosítások továbbra sem garantálják az igazságszolgáltatás függetlenségét.
Tárgyakat dugtak a diákok végbelébe, rendszeresen verték és szexuálisan zaklatták őket az ausztriai kremsmünsteri apátságban – állítja a Profil című osztrák lap a birtokába jutott nyomozati iratokra hivatkozva. A szadista visszaélésekkel gyanúsított tizenkét pap közül tizenegy biztosan megússza. Az állítólagos áldozatok szerint a papok úgy bántak velük, mint a nácik, feljelentést tenni pedig nem…
A Transparency International Magyarország szerint az Országgyűlésnek benyújtott törvénymódosítások továbbra sem garantálják az igazságszolgáltatás függetlenségét.
A fővárosi önkormányzat keresi a megoldást az Arany Alkony Idősek Otthona ügyében - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága pénteken az MTI-t.
A Klubrádió kifogásolja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának érvelését, ami alapján a tanács megfellebbezi a Fővárosi Törvényszék elsőfokú, a budapesti 92,9 MHz-es frekvenciára szóló műsorszolgáltatási szerződés létrehozásáról szóló döntését.
A Klubrádió kifogásolja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának érvelését, ami alapján a tanács megfellebbezi a Fővárosi Törvényszék elsőfokú, a budapesti 92,9 MHz-es frekvenciára szóló műsorszolgáltatási szerződés létrehozásáról szóló döntését.
Az elmúlt két év új jelensége a dolgozói szegénység, vagyis hogy a keresők között is egyre több a nehezen élő, kilátástalan helyzetű ember - összegezte az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának pénteki kerekasztal-beszélgetésén elhangzottakat újságíróknak Kiss Péter.
Élete végéig fegyházban kell maradnia annak a huszonhat éves férfinak, akit előre kitervelten, több emberen, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben mondott ki bűnösnek pénteken első fokon a Szombathelyi Törvényszék. Édesanyja a második áldozata volt.
Csekély mértékben, de csökkent a munkanélküliek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében: februárban 76.303 állástalant tartott nyilván a kormányhivatal munkaügyi központja, 63-mal kevesebbet, mint januárban - olvasható a központ jelentésében.
Három jelölt indulhat a II. kerületi egyéni képviselői mandátumért az április 22-i időközi önkormányzati választáson - közölte a helyi választási iroda vezetője pénteken az MTI megkeresésére.
Parlamenti vizsgálóbizottság megalakítását kezdeményezi a Demokratikus Koalíció annak felkutatására, hogy egyes földpályázatok elbírálásakor milyen érdekek érvényesültek.
Az alapvető emberi méltóság sérthetetlen, minden más emberi jognak az alapja, amely velünk születik – hangoztatta pénteken Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Kőszegen, ahol mártírhalált halt munkaszolgálatosokra emlékeztek.
Vita tört ki a Német Labdarúgó Szövetség és az ország legnagyobb zsidószervezete között azzal kapcsolatban, hogy a válogatott tagjai meglátogassák-e az auschwitzi megsemmisítőtábort az idén nyári lengyel-ukrán rendezésű futball Európa-bajnokság alatt – írta honlapján a Guardian brit lap.
Elsősorban szervező típusú, dinamikus embereket próbál az országos elnökségébe választani a párt jövő hétvégi tisztújító kongresszusán az MSZP - erősítette meg az InfoRádiónak a párt jelölőbizottságának vezetője.
A közigazgatási miniszter szerint Magyarország be fogja bizonyítani az Európai Bizottságnak, hogy a költségvetési hiányt a kívánt szint alatt fogja tartani, és lesz megállapodás az IMF-el is. Navracsics Tibor a Fidesz újbudai közéleti estjén pénteken arról is beszélt, hogy 2010 szeptembere óta a közigazgatásban - és azon belül az államigazgatásban - történt a legtöbb lényegi változás…
A közigazgatási miniszter szerint Magyarország be fogja bizonyítani az Európai Bizottságnak, hogy a költségvetési hiányt a kívánt szint alatt fogja tartani, és lesz megállapodás az IMF-el is. Navracsics Tibor a Fidesz újbudai közéleti estjén pénteken arról is beszélt, hogy 2010 szeptembere óta a közigazgatásban - és azon belül az államigazgatásban - történt a legtöbb lényegi változás…
Az úgynevezett Pilis-Invest ügyben három vádlottat letöltendő, egyet pedig felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Kósa Zsuzsanna, a Fővárosi Törvényszék tanácselnöke első fokon a Pilis-Invest Ingatlanbefektetési és Hasznosító Szövetkezet volt elnöke, két igazgatósági tagja és felügyelőbizottsági tagja ellen indított büntetőeljárásban. Az ítéletet pénteken hirdették ki.
Vesztegetéssel is megvádolta Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest a Központi Nyomozó Főügyészség - írta pénteken az Index hírportál.
Dombóvár alpolgármestere a Tolna Megyei Kormányhivataltól kérte, hogy kezdeményezze a Szekszárdi Törvényszéknél annak megállapítását, a település polgármestere maradhat-e Szabó Loránd, annak ellenére, hogy jogerős bírósági ítéletben marasztalták el.
Ha rosszul is, de meg kell oldani az ügynökkérdést, azzal többet ártunk, ha nem csinálunk semmit – ezt Kukorelly Endre mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.