A női viadalokat szervező WTA hétfői közlése szerint az élen változatlanul a fehérorosz Viktorija Azarenka áll, aki az Indian Wells-i torna vasárnapi fináléjában legyőzte a másodikként rangsorolt orosz Marija Sarapovát.
Kizárólag törvényes eszközök igénybevételét jelenti az az alkotmányos blokád, amelyet Gyurcsány Ferenc hirdetett meg az Alkotmánybíróság (Ab) ellen - közölte Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke hétfőn sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva, de részleteket nem árult el. A politikus ugyanakkor viccnek, politikai kabarénak nevezte, hogy a volt kormányfő március 15-i kijelentése után…
A Ford Vészhelyzeti Asszisztens technológiája nyerte a Legjobb Közhasznú Autóipari és Szállítási Mobil Innováció díját a 2012-es Mobil Világkonferencián. A baleset esetén automatikusan segítséget kérő Vészhelyzeti Asszisztens amely a Ford hangvezérlésű fedélzeti kommunikációs rendszerének, a SYNC-nek a része – az idei év második felében, a B-MAX-ban mutatkozik be Európában, így a Magyarországon…
Március 15-én az ATV 18 órás híradója 12,1 százalékos közönségarányt ért el, és ezzel minden tévécsatornát jelentős arányban maga mögé utasított a nézettségi versenyben.
Nem volt érdemi kifogása az Országgyűlés oktatási bizottságának a Nemzeti Alaptanterv tervezete ellen - mondta az oktatási államtitkár a Magyar Televízió reggeli műsorában. Hoffmann Rózsa hozzátette: nincs igazán ellentét Pokorni Zoltán, a grémium fideszes elnöke és az oktatási államtitkárság között.
Az adós kórházak ezentúl csak akkor kapnak gyógyszert, ha előre fizetnek, vagy ha életmentő készítményre van szükségük - közölte a legnagyobb gyógyszer-nagykereskedő cég.
A minszki metrórobbantás miatt elítélt két fiatalember kivégzése elsietett lépés volt - vélekedtek a Kommerszant című orosz lapnak nyilatkozó politikusok és szakértők; az Izvesztyija interjút közölt hétfőn az egyik kivégzett édesanyjával.
Brutális módon, hidegvérrel gyilkolt a rendőrség szerint az a mozsgói orvvadász, aki egy természetkedvelőt megölt, egy vadászt pedig súlyosan megsebesített múlt pénteken Magyarlukafa közelében.
A Jones Lang LaSalle 150 vezető nemzetközi kiskereskedő jelenlétét elemezte 55 európai piacon, ez alapján készítette el a tíz legvonzóbb európai kereskedelmi célpont mutatóját.
A miniszterelnök szerint a közép-európai országok tudják, milyen a demokrácia, mert ismerik a diktatúrát. Orbán Viktor ezt azután mondta, hogy hétfőn Budapesten tárgyalt Sali Berisha albán kormányfővel.
A Fidesz-KDNP-frakciószövetség osztja azokat az álláspontokat, amelyeket az új országgyűlési törvényjavaslat előterjesztői megfogalmaztak, a többi között azt, hogy vissza kell állítani az Országgyűlés tekintélyét - mondta a Fidesz frakcióvezetője a kormánypárti képviselőcsoportok ülését követő sajtótájékoztatóján.
A Cambridge-i Egyetem új, Szent Patrik saját időskori levelezésén alapuló tanulmánya szerint – a legendával ellentétben – az ír szent nem rabszolgaként került a szigetországba, hanem épp ellenkezőleg: a családja tulajdonában lévő rabszolgák eladása révén fizette ki Írországba vezető útját.
A Fidesz-KDNP frakciószövetség osztja azokat az álláspontokat, amelyeket az új országgyűlési törvényjavaslat előterjesztői megfogalmaztak, így a többi közt azt, hogy vissza kell állítani az Országgyűlés tekintélyét – mondta a Fidesz frakcióvezetője a kormánypárti képviselőcsoportok hétfői ülését követő sajtótájékoztatóján.
A napirend előtti hozzászólásokkal megkezdődött a Ház hétfői ülése. Az atv.hu tudósítója nem bírta nem észrevenni, hogy egyetlen képviselő sem emlékezett meg Magyarország náci megszállásának hatvannyolcadik évfordulójáról. Az interpellációk során egyszer ismét az ellenzéki nemek kellettek a határozatképességhez, de volt még lejjebb: ezen a héten Zsiga Marcell és Sáringer-Kenyeres Tamás vetemedett…
Megöltek egy amerikai tanárt vasárnap a jemeni Taizz városában - közölték biztonsági források. Két támadó motorbiciklin közelítette meg az amerikai férfi gépkocsiját, majd egyikük tüzet nyitott rá.
A miniszterelnök szerint a közép-európai országok tudják, milyen a demokrácia, mert ismerik a diktatúrát. Orbán Viktor ezt azután mondta, hogy hétfőn Budapesten tárgyalt Sali Berisha albán kormányfővel, aki egyebek mellett arról beszélt, hogy erősíteni kell a két ország gazdasági és oktatási kapcsolatait.
Az önkormányzatok eladósodása, a kormányfő kommunikációja, valamint a magyar föld védelme került a többi között szóba az országgyűlés napirend előtti felszólalásaiban.
Várhatóan a következő 4-5 évben nem használják majd a Liszt Ferenc-reptér 1-es terminálját a légitársaságok, az épület feltehetően jó ideig "lakatlan" marad, a jelenlegi tervek szerint egyelőre csak a Budapest Airport irodái maradnak az épületben.
Várhatóan nem alakíthat frakciót a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció, miután az országgyűlés működésének újraszabályozását célzó törvénytervezetet még a Gyurcsányék kiválásától számított fél év lejárta előtt elfogadhatja a parlament.
Az LMP véleménye szerint a Fidesz "azért váltott át a mocskolódásra az elmúlt hetekben az ügynöktörvény kapcsán", mert a szőnyeg alá söpri az állambiztonsági múlt kérdését és az aktanyilvánosság ügyét - mondta hétfőn a Parlamentben újságíróknak Schiffer András (LMP).
A miniszterelnök szerint a közép-európai országok tudják, milyen a demokrácia, mert ismerik a diktatúrát. Orbán Viktor ezt azután mondta, hogy hétfőn Budapesten tárgyalt Sali Berisha albán kormányfővel, aki egyebek mellett arról beszélt, hogy erősíteni kell a két ország gazdasági és oktatási kapcsolatait.
Egészségügyi csalások nyomaira bukkantak Görögországban a hatóságok. A szaktárca hétfőn tudatta, hogy több tízezren éltek vissza a fogyatékkal élők számára járó állami támogatással: 240 ezer igénylőből csak 50 ezer lett volna jogosult a segélyre.
Az idei kihívások után 2013-ra már mérsékelt növekedést valószínűsít az Ernst & Young tanácsadó vállalat MTI-hez eljuttatott Tavaszi Eurózóna Előrejelzése (EEF).
Elhibázottnak tartja az új köznevelési törvény több pontját Herczog Mária szociológus, aki az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy Bár a közvélemény nem tartja annak, a csecsemők inkubátorban való elhelyezése gyermekbántalmazás.
Újabb bűncselekményekre derült fény a csepeli Eperföldön elásott és 2011 augusztusában kiásott, meggyilkolt nyáregyházi család ügyének nyomozása során; a rendőrség szerint további emberölések felderítése is várható - erről Deme Tamás, a Nemzeti Nyomozó Iroda életvédelmi osztályának vezetője beszélt hétfőn sajtótájékoztatón.
A Hit Gyülekezete 2010 decembere óta számos alkalommal kifejtette aggályait és kritikáját az új egyházügyi törvény kapcsán, ezért igaztalannak tartja a „cinkos hallgatás” vádját. Az egyház vezetői ugyanakkor leszögezik: az egyházak által végzett közfeladatok nem tartoznak a vallásszabadság közvetlen körébe, ezért ezeket az államhatalom demokratikus normák és érdekek alapján szabályozhatja.
A Velencei Bizottság szerint a magyar bírósági reform lényeges elemei, amennyiben változatlanul maradnak, nem csupán az igazságszolgáltatás szervezetére vonatkozó európai normáknak - különösen a bírói függetlenség követelményének - mondanak ellent, hanem a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülése szempontjából is problematikusak.
A Velencei Bizottság szerint a magyar bírósági reform lényeges elemei, amennyiben változatlanul maradnak, nem csupán az igazságszolgáltatás szervezetére vonatkozó európai normáknak - különösen a bírói függetlenség követelményének - mondanak ellent, hanem a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülése szempontjából is problematikusak.
Legalább a következő tíz évre megőrzi dominanciáját Dél-Európában a Gazprom - írta hétfői számában az orosz Nyezaviszimaja Gazeta a Nabucco gázvezeték volumenének csökkentése hírére.
Az árfolyamrögzítéssel az érintettek 90 százaléka élhet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint; az árfolyamgátként ismertté vált törvényjavaslat zárószavazása hétfőn lesz.
Minden eddiginél többen vettek részt az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért nevű mozgalom március 15-ei tüntetésén – az egyik szervező a résztvevők számát 60-80 ezerre becsüli. A Milla legközelebbi tömegtüntetését október 23-ára hirdette meg.
A 2002 és 2008 közötti baloldali kormányok, a bankrendszer és a hitelfelvevők felelősségét egyaránt megállapítja a lakossági devizaeladósodás okait feltáró jelentés, amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés.
A Velencei Bizottság szerint a magyar egyházügyi törvény összességében a vallásszabadság liberális és nagyvonalú keretét alkotja meg, de néhány pontja problematikus, és nem tesz eleget a nemzetközi elvárásoknak.
Az árfolyamrögzítéssel az érintettek 90 százaléka élhet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint; az árfolyamgátként ismertté vált törvényjavaslat zárószavazása hétfőn lesz.
És ez annál is jobb hír, mert Nyerges Attila a nemzeti fejlesztési miniszter politikai főtanácsadója. Hétfőn ismét kérdésözön zúdult Németh Lászlónéra a T. Házban.
Némi javulást mutat, ugyanakkor továbbra is kritikus az állapota Fabrice Muambának, a Bolton Wanderers játékosának, akinek szombaton, a labdarúgó FA-kupa negyeddöntőjében megállt a szíve a pályán.
Eddig tíz embert azonosított a rendőrség azok közül, akik március 15-én a budapesti Bank Center épületébe behatolva pirotechnikai eszközöket hoztak működésbe, velük szemben várhatóan eljárás indul, míg a tüntetők Szabadság térre vonulásával kapcsolatban gyülekezési joggal való visszaélés miatt indul eljárás - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.