Geréb Ágnesnek csak májusban kell megkezdenie kétéves fogházbüntetése letöltését, mivel a Fővárosi Törvényszék a benyújtott kérelemre engedélyezte a három hónapos halasztást.
A pártfinanszírozás és az üzleti szektor szembesül a legaggasztóbb korrupciós kockázatokkal – olvasható a Transparency International Magyarország tanulmányában.
Több ezer lengyel utazik Budapestre, hogy részt vegyen a március 15-i ünnepi menetekben. A Nagy utazás Magyarországra címmel meghirdetett akciót a független Gazeta Polska hetilap klubjai szervezik, a résztvevők nagy része különvonattal, de sokan buszokkal, repülővel, illetve személyautóval is utaznak.
Mesterházy Attila szerint a Fidesz kormányzásának félidejéhez közeledve elvesztette a többség bizalmát, mert képtelen volt biztonságot teremteni az országban. Az MSZP elnök-frakcióvezetője pártja csütörtöki budapesti évértékelő rendezvényén azt mondta: az MSZP 2014-re elég erős lesz a kormány leváltásához és elég felkészült a kormányzásra.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tanulmányozza a kormány jegybanktörvény módosítására vonatkozó javaslatát - közölte az MNB csütörtökön az MTI érdeklődésére.
A csütörtök délután évértékelő beszédet tartó szocialista pártelnök-frakcióvezető élesen bírálta az Orbán-kormányt. Közölte: május 1-én pártja nyilvánosságra hozza „ajánlatának” kereteit arra vonatkozóan, hogy milyen legyen az ország.
Milánóban letartóztatták annak a nemzetközi pedofil pornográf hálózatnak az alapítóját, melynek tagjai gyerekekről és csecsemőkről is készített fényképeket és videofelvételeket cseréltek egymással interneten.
Tízen megsebesültek Macedónia fővárosában, albánok és macedónok összecsapásaiban, ami a két közösség viszonyának romlására utal - közölték csütörtökön hivatalos források.
Zenés, fáklyás katonai parádéval búcsúztatták Berlinben Christian Wulff volt német államfőt, a korrupció gyanúja miatt lemondásra kényszerült politikus számára rendezett parádé tüntetők tiltakozása közepette kezdődött el csütörtök este.
A parcsini katonai létesítményben való ellenőrzések engedélyezésére szólította fel Iránt az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország csütörtökön, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségben felolvasott közös állásfoglalásukban.
Egy új, Budapest központú nemzeti légitársaság létrehozásának feltételeinek felmérése zajlik a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban. Eközben a Magyar Légiközlekedésért Egyesület elnöke az InfoRádiónak azt mondta, hogy a minisztérium elképzelései párhuzamban vannak a szervezet terveivel.
Öt év letöltendő börtönre ítélte a Kolozs megyei Törvényszék első fokon a Kolozs Megyei Tanács korrupcióval vádolt elnökhelyettesét. Radu Bicát 2011. november elsején tartóztatták le, amikor tetten érték csúszópénz elfogadásakor.
A mindjárt bekövetkező tisztújító kongresszus miatt nyilván másképp súlyozza évértékelő beszédét, de politológusok szerint a lényeg nem változik: Mesterházy Attilának ma délután vízióval rendelkező Fidesz-kihívóként és államférfiként kell megjelennie. Az hiba lenne, ha nem kizárólag a Fidesszel állítaná párba az MSZP-t. A beszédet élőben nézheti a Népszava Online-on.
A kormány célja, hogy Magyarországon legalább 5 és fél millió ember éljen munkából. Húszmillió forint hitelösszegig lehet igénybe venni az árfolyamrögzítést. Megkapja az állami garanciát hitelei átütemezéséhez a BKV.