Az összes rendelkezésre álló pénzt leemelte az Államkincstár Esztergom számlájáról a városban működő közintézmények fenntartási költségei miatt - tudta meg a Népszava. A közintézményeket ugyanakkor egy tavaly decemberi határozat értelmében államosították, ennek megfelelően a költségek is az államot terhelnék.
Nem mindennapi leletre bukkantak csütörtökön a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A kertészeti munkák miatt ásott árkok egyikében ugyanis hatalmas csontokra akadtak. A maradványok kétséget kizáróan egy zsiráftól származnak, és csaknem hetven éve lehettek betemetve az egyik sétány alatt.
Egyelőre nem látszik, miként tudna létrejönni egy széles körű összefogás az Orbán-kormánnyal szemben. Az ellenzéki pártok és mozgalmak energiáit ugyanis nagyban lekötik a házon belüli és a szervezetek közötti feszültségek.
Vesztegetés miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a BKV és a Budapest Airport volt jogi igazgatója és több ügyvéd ellen - közölte Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-vel.
Az LMP véleménye szerint a tavalyi évhez hasonlóan idén februárban is megbukik a költségvetés - írja az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében Vágó Gábor és Scheiring Gábor.
Vesztegetés miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a BKV és a Budapest Airport volt jogi igazgatója és több ügyvéd ellen - közölte Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője pénteken.
Az MSZP szerint jogi és pénzügyi garanciák szükségesek a befektetői bizalom visszaszerzéséhez, és ezek tennék lehetővé azt is, hogy a kormány kedvező hitelmegállapodást kössön a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval.
"Vicces embernek" tartja és "nincs rossz viszonyban" baloldali riválisával Nicolas Sarkozy francia államfő, de úgy véli, hogy a szocialisták valójában nem Francois Hollande-ot, hanem Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatóját szerették volna elnökjelöltjüknek.
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos nem támogatja a Malév és a Budapest Airport privatizációját vizsgáló bizottságról szóló indítványához érkezett módosító javaslatokat és a légitársaság csődjében az Orbán-kormány szerepét vizsgáló új vizsgálóbizottság felállítását sem, mert szerinte ezekkel a szocialisták csak a politikai felelősséget akarják elhárítani maguktól - a fideszes politikus erről…
Idei mélypontjára süllyedt a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása a pénteki londoni kereskedésben, tükrözve a piac derűlátását a görög adósságátrendezési tervekkel és az azonnali görög államcsőd elkerülhetőségével kapcsolatban.
Egész hétvégén szeles idő lesz, vasárnap néhány fokkal vissza is esik a hőmérséklet, de keddtől újra visszatér az enyhe idő - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa pénteken.
Pályázat keretében támogatják azokat a munkáltatókat, amelyeknek a béremelések "saját erős" 5 százalékának előteremtése is nagy nehézségekbe ütközik, illetve további támogatás nélkül esetleg csak a létszám csökkentésével tudnák a béremelés forrását előteremteni - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója szerint még változhat a Nemzeti alaptanterv (NAT) a társadalmi vita során, tekintettel arra, hogy már eddig is csaknem félezer hozzászólás érkezett. Kaposi József az MTI-nek nyilatkozva az előző nap elhangzottakra reagálva azt mondta: Wass Albert nevesítve szerepel az új NAT-ban, a "mozgó kánon" pedig megengedi az új írók szerepeltetését.
Az ENSZ vizsgálóbiztosai emberiség ellenes bűncselekménnyel vádolták meg a szíriai rezsimet, Basár el-Asszad elnököt vád alá helyezhetik. Ezzel párhuzamosan Tunéziában konferenciát tartottak, ahol igyekeztek egyeztetni az Asszad-rezsimmel szembeni lehetséges lépéseket.
Lemond fizetéséről, és mandátuma lejártáig, 2013. március 3-ig havi egy forintért végzi munkáját a jegybankelnök. Simor András erről levélben tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnököt.
Megkezdődtek az egyeztetések az ez évi, illetve a jövő évre vonatkozó gyógyszertámogatások csökkentéséről, amelyet kormányhatározat írt elő - közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) pénteken.
Az elsőfokú ítéletet helybenhagyva hat és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Nyíregyházi Törvényszék egy 49 éves férfit, aki megerőszakolt és fogva tartott egy nőt az egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen - tájékoztatta Nyakó Zsuzsanna, a törvényszék elnökhelyettese, szóvivője pénteken az MTI-t. Az ítélet jogerős.
A húsvét ünnepéhez kapcsolódó bélyeget bocsátottak forgalomba Spányi Antal katolikus püspök és Bakati Gábor, a Magyar Posta vezérigazgató-helyettese jelenlétében pénteken Budapesten.
Autók katalizátorának a leszerelésére, illetve kisboltok kifosztására specializálódott és több megyében is tevékenykedett az a két bűnbanda, amelyek tagjait a napokban fogták el a szolnoki rendőrök - közölte a városi rendőrkapitányság vezetője pénteken sajtótájékoztatón.
Vesztegetés miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a BKV és a Budapest Airport volt jogi igazgatója és több ügyvéd ellen - közölte Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
"Az új választási törvény tartalmában és szellemében is teljesen ellentétes a bizottság ajánlásával és a magyar választóknak azzal a jogos igényével, hogy tiszta versenyben és szabadon válasszák meg a képviselőiket" - írta az LMP-s Karácsony Gergely abban a levélben, amellyel a Velencei Bizottsághoz fordult.
Akár visszamenőlegesen is, havi egy forintért hajlandó jegybankelnöki munkáját végezni Simor András, cserébe viszont azt kéri, hogy minél hamarabb záruljon le a kormány és az Európai Unió közötti jogvita – amely akadálya lehet a nemzetközi szervezetekkel történő megállapodásnak.
Az esztergomi polgármester szerint az államkincstár tévesen inkasszózott januárban és februárban összesen 140 millió forintot a várostól; a képviselő-testület a pénteki ülésén, a megyei kormányhivatal tanácsára, határozatban kérte a márciusi inkasszó felfüggesztését.
Összecsapások törtek ki pénteken izraeli rendőrök és palesztinok között a jeruzsálemi óvárosban, a Mecsetek terén - közölte egy rendőrségi szóvivő, aki szerint mindkét táborban vannak sérültek.
Felháborodott afgánok támadtak rá a magyar parancsnokság alatt álló bagláni táborra. A feszültség nem csökkent, annak ellenére, hogy korábban a NATO-erők afganisztáni főparancsnoka, valamint Barack Obama is bocsánatot kért az incidensért. A Honvédelmi Minisztérium szerint magyar katonák nem sérültek meg.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának több végzése ellen is a Fővárosi Törvényszékhez fordul a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete (TFSZ) - mondta pénteki sajtótájékoztatóján a szakszervezet egyik alelnöke.
Tíz televízió és tizenkét rádió összesen 103,2 millió forintnyi támogatást kap fenntartási és üzemeltetési költségeihez a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának e heti döntése értelmében.
Az Internacionálét énekelve tüntetett Orbán Viktor ellen Németországban néhány tucat tüntető, miközben a magyar miniszterelnök előadást tartott a frankfurti kereskedelmi kamara épületében. A demonstrálók azt mondták, az antidemokratikus magyar rendszer ellen tiltakoztak. A helyszínen néhány magyar ellentüntető is feltűnt, hogy támogatásáról biztosítsa Orbánt.
Az elmúlt másfél év eredménytelen gazdaságpolitikája miatt alkalmaz szankciókat az EU Magyarországgal szemben – vélekedett Csillag István az ATV Start-ban.
Összesen 103,2 millió forintnyi támogatást kap fenntartási és üzemeltetési költségeihez 10 televízió és 12 rádió a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának e heti döntése alapján.
Idei mélypontjára süllyedt a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása a pénteki londoni kereskedésben, tükrözve a piac derűlátását az azonnali görög államcsőd elkerülhetőségével kapcsolatban.
Egy román banda magyar állampolgárokat dolgoztatott fillérekért Spanyolország déli, mezőgazdasági vidékén - jelentette egy valenciai hírportál, amely szerint hat embert letartóztattak emiatt.
Eredménytelenül zárult pénteken a BKV, a főváros, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), és a BKV szakszervezetei közötti tárgyalás a kollektív szerződésről (ksz) - közölte Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke.
Eredménytelenül zárult pénteken a BKV, a főváros, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), és a BKV szakszervezetei közötti tárgyalás a kollektív szerződésről (ksz) - közölte Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke az MTI-vel.
Eredménytelenül zárult pénteken a BKV, a főváros, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), és a BKV szakszervezetei közötti tárgyalás a kollektív szerződésről (ksz) - közölte Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke.
Mentorként és mediátorként dolgozhatnának tovább a nyugdíjas bírák - jelentette ki Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke pénteken a Heves megyei Felsőtárkányban.
Zenés, fáklyás katonai parádéval búcsúztatják Christian Wulff lemondott német államfőt, az ünnepséget március 8-án tartják meg - közölte pénteken a szövetségi elnöki hivatal.
Az Országos Bírósági Hivatal elnöke szerint mentorként és mediátorként dolgozhatnának tovább a nyugdíjas bírák. Handó Tünde a Heves megyei Felsőtárkányban, a magyar bírósági szervezet elnökeinek értekezletén azt mondta: így lehetne tovább foglalkoztatni a nyugdíjkorhatár elérése után nyugállományba vonuló bírákat.
A hallgatók röghöz kötését, az új diákhitel-konstrukciót, a keretszámok csökkentését, és az új Nemzeti Alaptantervet is bírálta Hiller István az ATV Start című műsorában.
A romák elleni támadássorozat első két halálos áldozatára emlékeztek pénteken Nagycsécsen, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település temetőjében; a felgyújtott házból menekülő 40 éves nőt és a 43 éves férfit 2008. november 3-án ölték meg.