Családtagjai, egykori kollégái, tanítványai, betegei, sporttársai és barátai búcsúztak csütörtökön a magyar turistákat ért etiópiai merénylet egyik áldozatától, Szabad Gábortól a Szegedi Tudományegyetemen.
Rágalmazás vétségében nem jogerősen bűnösnek találta a Szegedi Városi Bíróság Raguczki Gábort, akit a Magyar Jelen című újságban megjelent interjúja miatt Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere perelt be.
Rágalmazás vétségében nem jogerősen bűnösnek találta a Szegedi Városi Bíróság Raguczki Gábort, akit a Magyar Jelen című újságban megjelent interjúja miatt Lázár János (Fidesz), Hódmezővásárhely polgármestere perelt be.
Egy férfit súlyos, életveszélyes, egy másikat pedig súlyos állapotban szállítottak a szombathelyi Markusovszky kórházba a Tompaládony és Sajtoskál között történt baleset sérültjei közül - közölte a baleseti osztály ügyeletese csütörtök este.
Helyreigazítást vár a Magyar Nemzettől és a Hír TV-től a Klubrádió, vezérigazgatójuk szerint ugyanis a két médium nem megfelelően számolt be a Megbeszéljük című műsorukban múlt szerdán elhangzottakról. Arató András szerint műsorvezetőjük a betelefonáló hallgató "sajátos felvetéseit" "a megfelelő helyre rakta".
Napokon belül a kormány elé viszi béremelési javaslatait az egészségügyi államtitkár. Nem mindenki bízik azonban a megegyezésben - hangzott el a Figyelő által szervezett egészségügyi konferencián.
Sikeresen zárult a tokaji régióban az a helyi idegenforgalom fejlesztését célzó projekt, amelyet a térség három települése, Kistoronya, Mikóháza és Sátoraljaújhely közösen valósított meg az elmúlt négy év során.
Halált okozó testi sértés bűntettében bűnösnek találta és első fokon öt év börtönbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön Heller Gábort, aki 2010 júliusában olyan súlyosan bántalmazta tízéves kisfiát, hogy az belehalt sérüléseibe.
Súlyos, életveszélyes állapotban van a 84-es számú főúton Tompaládony és Sajtoskál között történt baleset hat sérültje - közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
A nemzeti ügyek kormánya az adófizetők pénzéből a beteg emberek gyógyszereit finanszírozza, és nem a nagyvállalati profitot, ahogy ezt a Gyurcsány-kormány idején tették - közölte Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője.
Orbán Viktor szerint teljesen ésszerűtlen és méltatlan lépés, hogy az Európai Bizottság kilátásba helyezte a kohéziós alap zárolását. A miniszterelnök a Német Gazdasági Klub húszéves évfordulója alkalmából tartott ünnepségen azt mondta: nem érti, hogy az Unió miért a magyar embereket akarja megbüntetni. Edmund Stoibert, Bajorország volt tartományi miniszterelnöke szerint pedig az európaiak,…
Kétszáztizenhárom kilométeres/órás sebességgel hajtott egy autós kedden az M3-as autópálya Heves megyei szakaszán - tájékoztatott a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Sem a gyógyszeripar, sem az orvostechnikai eszközszállítók nem viselnek el már további költségvetési elvonást és pluszterhet, miközben a kormányzati szándék éppen erre irányul - derült ki a Figyelő által szervezett egészségügyi konferencián.
A magyar kormánynak a szükséges intézkedések meghozatalával teljesítenie kell európai kötelezettségeit - hangsúlyozta csütörtökön az Európai Parlament (EP) szocialista frakcióvezetője.
A tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság áldozatairól emlékeztek meg roma szervezetek és családtagok gyertyagyújtással, énekekkel, versmondással, beszédekkel, illetve a Hit Gyülekezete lelkészének prédikációjával és imádságával az Ide tartozunk Facebook-csoport szervezésében csütörtökön, a három évvel ezelőtti bűncselekmény évfordulóján Budapesten, a VIII. kerületi Mátyás téren.
A tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság áldozatairól emlékeztek meg roma szervezetek és családtagok gyertyagyújtással, énekekkel, versmondással, beszédekkel az Ide tartozunk Facebook-csoport szervezésében csütörtökön, a három évvel ezelőtti bűncselekmény évfordulóján Budapesten, a VIII. kerületi Mátyás téren.
Börtönbüntetésre ítélték a "felháborodottak" mozgalmának tavaly ősszel, Rómában rendezett tüntetésén a város utcáin pusztító anarchista csoportok két tagját; e csoportok egyébként a hatóságok szerint politikai gyilkosságra készülnek.
Harminc napra házi őrizetbe került a BorsodOnline szerint Lippai Ákos, a Diósgyőr labdarúgója, akit kedden állítottak elő és vettek őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai.
A brutális gyilkosságok mellett a társadalom közönye volt a legborzasztóbb romagyilkosságoknál - vélik sokan, akik ma az ország számos pontján megemlékeznek a három évvel ezelőtti tatárszentgyörgyi tragédiáról. A faluban három évvel ezelőtt, 2009. február 23-án romagyilkosok felgyújtották az egyik házat, s lelőtték az abból kimenekülő huszonnyolc éves apát és annak ötéves kisfiát.
Andor László, az Európai Bizottság tagja a Magyarországra vonatkozó kohéziós kötelezettségvállalások felfüggesztéséről folytatott bizottsági vitához írt hozzászólásában felhívta kollégái figyelmét arra, hogy az országnak "elementáris szüksége van a kohéziós forrásokra".
Ésszerűtlennek tartja a Magyarországnak szánt kohéziós pénzek felfüggesztésére vonatkozó európai bizottsági javaslatot a miniszterelnök. Áprilisban lezárulhatnak a tárgyalások a Magyarországnak nyújtandó biztonsági hálóról az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal. Sikeres szívátültetést hajtottak végre a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben.