A Magyar Rektori Konferencia szerint megbocsáthatatlanul félrevezetik a döntéshozókat és a családokat, akik azt állítják, hogy a felsőoktatás tömegével bocsátja ki a használhatatlan diplomákat olyan szakokon, amelyekre nincsen kereslet a munkaerőpiacon.
Bemutatta a gyártó a Budapestre jövő májustól érkező Mercedes Benz Citaro autóbuszt; a modellből 150 áll forgalomba fél éven belül a főváros több vonalán
A Magyar Posta kézbesítői olvassák le januártól az Elmű-Émász csoporthoz tartozó villanyórákat. A társaságok ma írták alá az erről szóló együttműködési szerződést.
Elfogadta jelentését a Malév és a Budapest Airport privatizációját, valamint a légitársaság visszaállamosításának körülményeit és fizetésképtelenségének okait vizsgáló parlamenti bizottság kedden Budapesten.
Tájékozódnak a végzős középiskolások sztrájkkal és keretszámokkal kapcsolatos nézeteiről, és jegyzőkönyvezik az általuk elmondottakat egy tanintézményben - tudta meg a hvg.hu.
Lövöldözés történt, kedden délután, Miskolc Avasi városrészében, a rendőrség elfogott egy férfit, kihallgatása jelenleg is tart. Személyi sérülés nem történt - értesült a HavariaPress.
Az év végéig el kell hagyniuk az országot a budapesti szíriai nagykövetség munkatársainak, miután az Aszad-rendszert eddig Magyarországon képviselő szíriai diplomatákat a magyar kormány többé nem tekinti legitim diplomáciai képviselőknek - közölte Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője kedden az MTI-vel.
A forgalommal szemben haladt Budapest felé egy kamion az M7-es autópályán kedd este, baleset nem történt - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
A forgalommal szemben haladt Budapest felé egy kamion az M7-es autópályán kedd este, baleset nem történt - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
„Rövid, tanácstalan csend támadt. Aztán a hajmosólány rákérdezett a ruhára. Aki azt mondja, nem a ruha teszi az embert, semmit sem értett meg a nőkből.”
A Debreceni Egyetem (DE) mintegy ötszáz hallgatója demonstrált a felsőoktatást érintő átalakítások ellen tiltakozva kedd este a hajdú-bihari megyeszékhelyen.
A Debreceni Egyetem (DE) mintegy ötszáz hallgatója demonstrált a felsőoktatást érintő átalakítások ellen tiltakozva kedd este a hajdú-bihari megyeszékhelyen.
A jövő januári 5,2 százalékos nyugdíjemelés alapja a novemberben visszamenőleg 1,6 százalékkal megnövelt, decemberben folyósított összeg lesz. Ezt Emberi Erőforrások Minisztériuma az Idősügyi Tanács mai ülése után közölte.
Eredménytelenül zárult a hallgatói képviselet és a kormány egyeztetése a felsőoktatási reformról. A nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését ígérte a miniszterelnök. 25 bázisponttal 5,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. A nap legfontosabb hírei december 18-án.
Visszaemelte a szelektív nem törlesztő kategóriából Görögország államadós-besorolásait kedden a Standard & Poor's, azzal az indokkal, hogy a görög kormány végrehajtotta adósság-visszavásárlási programját.
A helyszínen életét vesztette az a férfi, akit egy személyautó gázolt el az esti órákban Kunhegyes belterületén - tudatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
Ittas volt az az ukrán kamionos, aki a forgalommal szemben haladt a Budapest felé vezető oldalon az M7-es autópályán kedd este. Baleset nem történt, a sofőrt őrizetbe vették - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
A miniszterelnök egyedileg engedélyezheti egyes 70 évnél nem idősebb közszféra-dolgozóknak, hogy ne érje őket hátrányosan a tegnap elfogadott új törvény, mely szerint vagy nyugdíjat kapnak, vagy bért. Orbán Viktor erről az Idősügyi Tanács ülésén beszélt, miután Iván László fideszes képviselő az orvosokra hivatkozva a jogszabály felülvizsgálatát kérte, mondván: igazságtalan lenne, ha az…
Idegileg összeomlott, és kész minden, méltatlan helyzetbe került rokkant nevében felgyújtani magát a parlament előtt Kéri J. Tibor. Az 57 éves egykori újságíró, parlamenti tudósító azért készül ilyen drasztikus lépésre, mert 240 ezer forintos rokkantnyugdíját 41 ezres ellátásra csökkentették.
A szocialisták szerint Kövér László nyilatkozata az Orbán-kormány eddigi hatalmi filozófiáját tükrözi: aki nincs velünk, az nincs. Tóbiás József, az MSZP frakcióvezető-helyettese arra utalt, hogy a parlament elnöke visszaállítaná a háromhetenkénti ülésezési rendet.
Új helyzetet teremt a Kubatov-lista néven elhíresült adatbázisokkal kapcsolatban hétvégén nyilvánosságra került videó - mondta az ATV-ben Jóri András. A volt adatvédelmi biztos szerint ugyanis a felvételen számtalan olyan tanú is látható, akiket meg lehet hallgatni egy vizsgálat során. Hétfőn az Együtt 2014, tegnap pedig az MSZP is az adatvédelmi hatósághoz fordult, és büntetőfeljelentést is…
Nem sikerült nagy tömegeket mozgósítania Egyiptomban az ellenzéknek kedden a népszavazás alatt álló alkotmánytervezet bírálására: Kairóban az elnöki palota előtt az AFP hírügynökség újságírójának becslése szerint kétezren, a Tahrír téren néhány százan gyűltek össze a tömegtüntetésnek szánt rendezvényen.
Biztonságosabb vált a világ juharszirup-ellátása, miután egy Észak-Amerika nagy részére kiterjedő hajtóvadászat során elfogták az augusztusi nagy kanadai juharsziruplopás tetteseinek egy részét és visszaszerezték az 5 ezer tonnás zsákmány kétharmadát.
Jóval több mint egymilliárd forintos elkövetési értékben zárolta a bíróság az éjszakai mulatóiról elhíresült, a június óta előzetes letartóztatásban lévő V. Lászlónak és a rendőrségi vesztegetési botrány egykori egyenruhás gyanúsítottjainak vagyonát - értesült a Magyar Nemzet.
A februárra tervezett olasz parlamenti választások elhalasztásáról beszélt Silvio Berlusconi egy keddi televíziós műsorban, és az általa vezetett Szabadság Népe (PdL) is a választások kéthetes elhalasztását kérte.
Magyarország rövid távon nincs kitéve fiskális fenyegetettségnek - állapította meg az Európai Bizottság a közpénzügyek uniós helyzetéről kedden közzétett átfogó jelentésének Magyarországról szóló részében.
Balog Zoltán szerint nem a megegyezés szándékával mentek a hallgatók a kormánnyal tárgyalni kedden, inkább balhét akartak csinálni, ami részben sikerült. Reméli, lesznek érdemi tárgyalások is a diákokkal. A HÖOK szerint semmire nem kaptak választ, elnökük szerda délelőtt ülősztrájkba kezdett a Parlament előtt. A Hallgatói Hálózat több pontban cáfolja Balog kijelentéseit és újabb tiltakozásokat…
Miroslav Kusy szlovák filozófus, politológus, polgárjogi aktivista kapta idén a közép-európai népek szabadságáért kifejtett tevékenység elismerésére alapított kitüntetést, a Petőfi-díjat. A Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány és a Mol-csoport díját Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató adta át.
Egy cseh programszervező iroda Prágának egy olyan oldalát mutatja meg a turisták számára, amelyet a helyiek is kevéssé ismernek. A gyönyörű épületek, műemlékek és múzeumok helyett a cég az utcai bűnözés, a prostitúció és a szegénység világába kalauzolja el az ügyfeleit. A Prágában árnyékban élők világát a merész turisták előtt olyanok fedik fel, akik korábban maguk is az utcán voltak kénytelenek…
Elégtelenek voltak a biztonsági intézkedések a bengázi amerikai konzulátuson ahhoz, hogy el tudják hárítani a fegyveres támadást, amely szeptember 11-én érte a külképviseletet - állapította meg egy hivatalos jelentés, amelyet kedden mutattak be Washingtonban.
Feszült hangulatú találkozó volt a Balog Zoltánnal tartott egyeztetés - mondta Nagy Dávid az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A HÖOK elnöke szerint előre leszögezték, hogy nem megegyezni mentek, hanem kérdezni, ugyanakkor „politikai lózungokat” kaptak válaszul.