2012. november 3. szombat

nov. 3
9:54
Belehalt sérüléseibe egy motoros (Metropol)
Belehalt sérüléseibe egy 27 éves férfi, aki motorkerékpárjával a leengedett sorompónak ütközött egy erdőben.
nov. 3
10:12
Lehel László: Nem csak katasztrófahelyzetben kell segíteni (Infostart)
Nem csak katasztrófahelyzetekben kell segíteni a rászorulókon - mondta Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
nov. 3
10:12
Ingatlanárverés: csak neten lehet licitálni (Metropol)
Szeptember elejétől már csak elektronikus úton lehet ingatlanra ajánlatot tenni. Ehhez a végrehajtónál kell regisztrálnia magát.
nov. 3
10:24
ÁNTSZ: veszélyes étrend-kiegészítők kerültek forgalomba (ATV)
Magyarországon is forgalomba került néhány olyan, sportolóknak szánt étrend-kiegészítő, amelyek súlyosan veszélyeztethetik a fogyasztók egészségét. Az amerikai hatóságok ezekre riasztást adtak ki, és kiszűrésükre Magyarországon is ellenőrzési akciót indítottak - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.
nov. 3
10:42
Agyrém, fércmű - nekiugrottak a kormánynak a hegybírók (Alternatív Energia)
Ez a javaslat kizárja a feladatra legalkalmasabbakat; ki engedte ezt a fércművet a netre feltenni? - alaposan kiakadtak a hegybírók a kormánypárti javaslaton.
nov. 3
11:24
Csempészett cigarettát találtak (Metropol)
A mintegy 2500 karton, 17 millió 300 ezer forint értékű cigarettát a Mercedes rakterében és a raktér kárpitja alatt rejtették el.
nov. 3
11:36
Jelzáloghitelt vett fel barátnője lakására a magyar énekes - soha nem fizette vissza (Alternatív Energia)
Ha a bíróság volt szerelme javára dönt, az öt évvel korábbi tartozását kamatostul kell visszafizetnie az énekesnek, jövedelme 33 százalékát tilthatják le.
nov. 3
11:36
Megtalálták a Kaposvárott eltűnt 11 éves kisfiú holttestét (ATV)
Megtalálták a Kaposvárott eltűnt 11 éves kisfiú holttestét a Sonline.hu értesülése szerint. A portál úgy tudja, a gyermeket agyonverték.
nov. 3
11:42
Ingatlanárverés kizárólag interneten a bírósági végrehajtói kamaránál (Infostart)
Elektronikus eljárásokkal bővítette szolgáltatási rendszerét a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara, ennek eredményeként már kizárólag elektronikus úton lehet licitálni az ingatlanárveréseken - közölte a köztestület.
nov. 3
11:42
Nincs elég zsákja a Mikulásnak (Metropol)
10-15 ezer dobozra volna szükség, amelyekben az adományokat viszik majd el a rászorulóknak.
nov. 3
11:54
Merkelnek kell lépnie? (Alternatív Energia)
Még mindig nem tanult Orbán Viktor az EU, az emberi jogi szervezetek és az ellenzék bírálatából a német szociáldemokraták (SPD) szerint. A párt bírálta az alaptörvénybe foglalt választási regisztrációt, és úgy vélte, Angela Merkel kancellárnak "kötelessége, hogy végre észhez térítse" a magyar kormányfőt.
nov. 3
11:56
Sorompóba rohant a motoros, meghalt (Alternatív Energia)
A férfi harmadmagával motorozott az eredi úton, amikor egy sorompónak száguldott.
nov. 3
12:00
Brutálisan gyilkolták meg a 11 éves kisfiút (Metropol)
Előre kitervelt, brutális gyilkosság áldozata lett a hétfőn Kaposváron eltűnt 11 éves felsőmocsoládi fiú, nevelőapjának élettársát és két hajléktalant vettek őrizetbe
nov. 3
12:12
Így tarolja le a válság az autópiacot (Alternatív Energia)
Ha valaki nem gyalog jár az OECD-tagállamokban, az út 70 százalékát biztosan autóval teszi meg, írja a bevezetem.hu. Az Európai Unió területén több mint 12 millió ember, az összfoglalkoztatottak mintegy 6 százaléka dolgozik az autókhoz és más járművekhez kapcsolódó gyártó, illetve szolgáltató ágazatban, az Egyesült Államokban ugyanez az arány 4,5 százalék a magánszektorban, ami 8 millió…
nov. 3
12:14
Rendőrség: meggyilkolták a 11 éves kisfiút (Alternatív Energia)
Megtalálták annak a 11 éves kisfiúnak a holttestét, aki öt nappal ezelőtt Kaposváron, az egyik bevásárlóközpont melletti játszótérről tűnt el egy bejelentés szerint. Bencét előre eltervelten, különös kegyetlenséggel ölték meg - írja a sonline.hu
nov. 3
13:06
Négyen meghaltak a szlovák hídomlásban (ATV)
Büntetőeljárás indult a szlovákiai Kiskerény (Kurimany) mellett pénteken bekövetkezett és négy halálos áldozattal járó hídomlás ügyében. Az építkezést meghatározatlan időre leállította a szlovák szaktárca amely megerősített ellenőrzéseket ígér a baleset kapcsán.
nov. 3
13:12
Kósa: Idén a legnehezebb helyzetben lévők adósságát fizeti ki az állam (Infostart)
Az idén először a legnehezebb helyzetben lévő ötezer fő alatti települések adósságait fizeti ki az állam, a többi önkormányzat adósságállományát február végéig rendeznék - közölte a Fidesz ügyvezető alelnöke.
nov. 3
13:24
Martonyi Vietnámban: élénkítenék a gazdasági kapcsolatokat (ATV)
Martonyi János külügyminiszter dél-ázsiai körútjának első állomásán Vietnámba látogatott, ahol a gazdasági kapcsolatok erősítését célzó megbeszéléseket folytatott - közölte a külügyi tárca szombaton közleményben az MTI-vel.
nov. 3
13:26
Fél év alatt több mint harmincezer látogató a Pannon Csillagdában (ATV)
Fél év alatt 33 ezer látogatót fogadott a Balaton-felvidéki Nemzeti Park új bemutatóhelye, a Pannon Csillagda: a szórakoztató ismeretterjesztés mellett tudományos munka is folyik Bakonybélben.
nov. 3
13:48
Lefejezhetik a szerb rendőrséget (Metropol)
A teljes rendőri vezetést leváltják, amennyiben kiderül, hogy a rendőrség felelős az államfő és a miniszterelnök-helyettes telefonjának a lehallgatásáért.
nov. 3
14:00
Erősen döcög a Mikulásgyár (Alternatív Energia)
Nincs elég doboz és zsák a Mikulásgyárban, amelyekbe az ajándékokat tudnák csomagolni az idén nyolcadik alkalommal megnyíló jótékonysági akció önkéntesei.
nov. 3
14:00
Felcsuti: akkor lehet lecserélni a régi arcokat, ha vannak újak (ATV)
Ha az összefogás résztvevői megoldják, hogy közös nevezőre jussanak a fontos kérdésekben, annak az egész ország a hasznát fogja látni, ha nem, akkor az egész ország „szívni fog” – ezt Felcsuti Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
nov. 3
14:18
Titkos háború a zsidók ellen – sorozat Szaúd-Arábia felemelkedéséről (ATV)
Sok új állam jött létre a huszadik században, de csak egy olyan van közöttük, amelyik a nincstelenségből kitörve olyan befolyásra tudott szert tenni, mint Szaúd-Arábia. A sivatagi királyság nyolcvan éve, 1932. szeptember 23-án alakult meg, de ekkor még csak egy maroknyi brit és amerikai hírszerzőn, valamint olajkutatón kívül senki nem sejtette, hogy az új állam milyen hatással lesz a…
nov. 3
14:24
Hamarosan megérkezhet a béremelés az egészségügyben dolgozók egy részének (Infostart)
Lapértesülés szerint hamarosan megkaphatja a béremelést azoknak az egészségügyi dolgozóknak egy része, akik korábban kimaradtak a juttatásból.
nov. 3
14:36
Világliga: legyőzte az olaszokat a pólóválogatott, Kemény búcsúja (ATV)
Sikeresen folytatta szereplését a Világligában az átalakított és megfiatalított magyar férfi vízilabda-válogatott, amely a Románia elleni, szerdai, 12:9-es nagyváradi diadal után Székesfehérvárott a világbajnok, olimpiai ezüstérmes olasz együttest is legyőzte szombaton.
nov. 3
14:42
MSZP: Tovább csökken az ország gazdasági teljesítménye (Infostart)
Az MSZP szerint tovább csökken a bejelentett megszorító csomagok miatt az ország gazdaságának teljesítménye.
nov. 3
14:42
Mindszenty bíborosra emlékeztek (Metropol)
Mintegy harminc, külföldi és magyarországi ügynök dolgozott Mindszenty József megfigyelésén.
nov. 3
14:54
Nyugati sajtó Magyarországról: regisztráció, állampapír, IMF (ATV)
A magyar kormány ellen az a vád, hogy saját javára módosította a választási törvényt címmel számolt be hétvégi számában az előzetes választási regisztráció alkotmányban rögzítéséről a Le Monde.
nov. 3
15:00
Újratárgyalná az EU-s kötelezettségeket a Jobbik (Metropol)
A Jobbik elkészítene egy „EU-mérleget”, amelyik megmutatja, hogy mennyi bevételt hoz és mekkora veszteséget okoz az EU-s tagság.
nov. 3
15:18
Újra a teljes vonalon közlekednek a 4-es és a 6-os villamosok (Metropol)
Hétfőtől újra a teljes vonalon közlekednek a 4-es és a 6-os villamosok a Nagykörúton - közölte a Budapesti Közlekedési Központ szombaton közleményben.
nov. 3
15:48
Gáz van: sürgősen Bényére rendelték a katasztrófavédelmet (Alternatív Energia)
Hét családi házból tizenhat embert telepítettek ki a Pest megyei Bénye egyik utcájában, ahonnan erős, szúrós "gázszagról" érkezett bejelentés; a szag forrását keresik, közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője.
nov. 3
15:48
Különös kegyetlenséggel ölték meg a Kaposvárott eltűnt kisfiút (ATV)
Előre kitervelt, brutális gyilkosság áldozata lett a hétfőn Kaposvárott eltűnt tizenegy éves felsőmocsoládi fiú, nevelőapjának élettársát és két hajléktalant vettek őrizetbe az üggyel kapcsolatban – közölte a Somogy megyei rendőrfőkapitány szombaton sajtótájékoztatón.
nov. 3
16:06
Labdarúgó NB I.: az MTK nyerte a 201. örökrangadót (ATV)
Az MTK hazai környezetben 4:2-re nyert a Ferencváros ellen a labdarúgó bajnokság 13. fordulójának szombati rangadóján. Összességében ez volt a 201. örökrangadó, 80 ferencvárosi siker és 48 döntetlen mellett 73. alkalommal diadalmaskodtak a kék-fehérek.
nov. 3
16:12
Tarlós nem vállal felelősséget, ha kormánydöntés előtt lesz új busztender (Infostart)
A főpolgármester semmilyen felelősséget nem vállal a BKV jövő évi működési biztonságáért, amennyiben újabb busztendert írnak ki a társaság finanszírozásról szóló kormánydöntés előtt.
nov. 3
16:12
Ellenzi a melegek házasságát az egyház (Metropol)
A franciák 58 százaléka támogatja a meleg házasságot, de az egyház ellenzi.
nov. 3
16:24
Nagyrészt enyhe őszi idő várható (ATV)
A Kárpát-medence fölé vasárnap estig dél, délnyugat felől enyhe levegő áramlik. Köd, napsütés és kisebb eső egyaránt lehet, fagy nem lesz.
nov. 3
16:30
2014 tavaszára készülhet el a budapesti négyes metró - a nap hírei (Infostart)
Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kormány és a Richter Gedeon Nyrt. 2014 tavaszára készülhet el a budapesti négyes metró. Halottak napján is több százezren látogattak el a fővárosi temetőkbe.
nov. 3
17:00
Lezsák Sándor szerint fel kell idézni a kommunista bűnöket (Alternatív Energia)
Szükség van a krónikásokra, történészekre, akik sokat segítenek abban, hogy felidézzék a kommunizmus szörnyűségeit, a múlt fájdalmait, tanulságait, mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke a Mindszenty József bíboros életéről szóló konferencián, a Parlament felsőházi termében.
nov. 3
17:24
Csaknem egymillióan látogattak ki eddig a fővárosi temetőkbe (Infostart)
Mintegy 950 ezren látogattak ki szerda óta a budapesti temetőkbe, hogy megemlékezzenek elhunyt hozzátartozóikról, szeretteikről - közölte a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. szolgáltatási igazgatója szombaton délután.
nov. 3
17:36
Egy szerelem három éjszakája: bemutató a József Attila Színházban (ATV)
Hubay-Ránki-Vas: Egy szerelem három éjszakája című zenés darabjának premierjét november 10-én tartja a József Attila Színház, Huszti Péter rendezésében.
nov. 3
18:12
Fideszes buszháború: Tarlós nem vállal felelősséget a BKV működéséért (Alternatív Energia)
A főpolgármester semmilyen felelősséget nem vállal a BKV jövő évi működési biztonságáért, amennyiben újabb busztendert írnak ki a társaság finanszírozásról szóló kormánydöntés előtt.
nov. 3
18:12
Női kézilabda BL: újabb győzelmével középdöntős a Győr (ATV)
A Győri Audi ETO KC bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája nyolcas középdöntőjébe, miután a csoportkör negyedik fordulójában könnyedén, 29:22-re legyőzte a vendég Krim Ljubljanát, így változatlanul százszázalékos mérleggel vezeti kvartettjét.
nov. 3
18:30
Bécs zsidó múltja: nők a fotó élvonalában (ATV)
1938-ig a bécsi fotóstúdiók háromnegyedét zsidó nők vezették – e megállapítás köré épül a bécsi zsidó múzeum új kiállítása. A kilenc hónapig tartó felújítás és elegáns belső átépítés után a nagyközönség számára ismét megnyitott épületben huszonöt fényképésznőt ismerhetnek meg a látogatók. Kitűnő felvételeket láthatnak és nem akármilyen életutakat követhetnek, amelyek együtt az osztrák fotóművészet…
nov. 3
18:36
Lezsák: Szükség van a kommunizmus szörnyűségeinek felidézésére (Infostart)
Szükség van a krónikásokra, történészekre, akik sokat segítenek abban, hogy felidézzék a kommunizmus szörnyűségeit, a múlt fájdalmait, tanulságait - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke a Mindszenty József bíboros életéről szóló konferencián szombaton Budapesten, a Parlament felsőházi termében.
nov. 3
18:48
Ködben és melegben pácolódik vasárnap az ország (Alternatív Energia)
A jelen állás szerint Magyarország ráver Európában: míg ott mínusz 4 és plusz 15 Celsius fok között váltakozik a hőmérséklet, nálunk 20 fokra is lehet számítani.
nov. 3
19:12
Meggyilkoltak egy 20 éves nőt Kecskeméten (Metropol)
20 éves nő holttestét találták meg szombaton reggel Kecskeméten az egyik utcában.
nov. 3
19:48
Hende: Magyarország mindig számíthat a honvéd egészségügyre (Infostart)
Magyarország minden időben számíthat a honvéd egészségügyre, a magyar katonaorvosokra és ápoló személyzetre - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a magyar hősi halott orvosokra emlékezve.
nov. 3
19:48
Nem volt öttalálatos szelvény a lottón (Metropol)
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: 3, 15, 19, 63, 89 Joker: 133566
nov. 3
20:00
Kormánypolitikusok a közmédiát befolyásolták volna – egyikük lemondott (ATV)
A bajor CSU szóvivője októberben mondott le, amikor kiderült, hogy nyomást gyakorolt a ZDF-re. Most ugyanez derült ki a tartományi pénzügyminiszterről.
nov. 3
20:24
Kábelt loptak a 41-es villamosok vonalán (Metropol)
Százhúsz méter betáplálási kábelt loptak el ismeretlenek a 41-es villamos vonalán szombat délután - közölte a Budapesti Közlekedési Központ az MTI-vel.

Keresés