Egy tehergépkocsi szerda este elgázolta Bradley Wigginst, a Tour de France és a londoni olimpia egyéni időfutamának győztesét, ám a kerékpáros kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet.
Orbán Viktor miniszterelnök szerda este Budapesten, az Országházban fogadta Kevin Turnert, a Microsoft alelnökét, valamint a cég közép-európai és magyarországi vezetőit - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön az MTI-t.
A Professzorok Batthyány Köre tiltakozik a Jeszenszky Gézát ért támadások ellen, amelyek szerintük a félreértés, az ideológiai vakság, a tájékozatlanság és a szimpla rosszindulat keverékéből vannak összegyúrva.
Leszállásra kényszerítettek egy Szíriába tartó, humanitárius segélyt szállító örmény repülőgépet csütörtökön Törökországban, hogy átvizsgálják a rakományt.
A korábbi republikánus elnökaspiráns, Herman Cain egy felhívást tett közzé, amely szerint szükséges lenne egy harmadik nagyobb párt megalapítására az Egyesült Államokban. Nyilatkozatában elmondja, hogy számára egyértelmű, hogy a két fő párt közül egyik sem tud egyértelmű megoldást kínálni az ország gazdasági problémáira.
A miniszterelnök szerint az Európai Bizottság szerdai országjelentése azt mutatja, hogy sikeres a magyar gazdaság megújításának több innovatív, nem ortodox eszközt is tartalmazó modellje.
A pszichiátriára szállították azt a hajléktalan férfit, aki csütörtökön feltört egy pincét Dunaújvárosban, és egy 3 méteres gödörbe bevackolta magát - értesült a HavariaPress.
Örülünk neki, hogy erősödik az Orbán Viktort leváltani akaró erők támogatottsága – ezt Józsa István mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy a Medián legfrissebb felmérése szerint az Együtt 2014 mozgalom lett a legjelentősebb ellenzéki erő.
Elsimulni látszanak az ellentétek a kormányzat és Ángyán József fideszes országgyűlési képviselő, volt agrárállamtitkár között. Úgy tűnik, a kormányzat ezúttal meghátrál, vagy legalábbis belemegy bizonyos kompromisszumokba. Erre jó oka lehet: a vidék forrong, Ángyán vidéki előadási telt házzal, forró hangulatban telnek.
A legradikálisabbak között számon tartott Lenhardt Balázs kilépésével szerdán újabb frakciótag hagyta el a Jobbik képviselőcsoportját. A képviselő lapunknak azt mondta: bár a szakpolitizálás és a radikalizmus nem egymást kizáró tényezők, a párt vezetői mégis visszafogják az utóbbit, és ezzel ő nem ért egyet.
Átlagosan havi 33 ezer forintba kerül ma Magyarországon egy személygépjármű fenntartása - derül ki a Generali-Providencia Biztosító Zrt. nemrég elkészült kutatásából.
Előzetes letartóztatásba helyezték azt a két nőt, akik az elmúlt időszakban több férfit fosztottak ki, Miskolcon és Kazincbarcikán, az italaikba csempészett kábító hatású anyag segítségével - értesült a HavariaPress.
Húsklopfolóval bántalmazta és bálakötözővel fojtogatta volt élettársát egy 69 éves lepsényi férfi - tudatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.
Az arab országok kulcsszereplők a magyar külpolitikai stratégiában, így Kuvaitot stratégiai partnerünknek tekintjük - mondta a Kuwait Times című napilapnak adott interjújában Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár, aki küldöttség élén tartózkodott az öböl menti arab országban.
Magyarország jövő év végig az utolsó fillérig szerződéssel leköti azt a 8200 milliárd forintot, amely ebben az uniós költségvetési ciklusban a rendelkezésére áll.
Megoszlanak a vélemények, hogy mi állhat a republikánus elnökjelölt vereségének hátterében. Vannak, akik a jobboldal megosztottságára hivatkoznak, egyesek szerint Mitt Romney nem volt megfelelő jelölt, mások szerint az volt, csak nem kommunikálta megfelelően kormányzással kapcsolatos terveit. Vannak olyan elemzők, akik szerint Romney vereségének a legfőbb oka az, hogy nem sikerült a Barack…
A jövőben az urnazárásig tartanának a választási kampányok, nem reklámozhatnának a politikai pártok internetes oldalakon, valamint nem minősülne kampánytevékenységnek a választás napján a részvételre való buzdítás.
A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a hozzá csatlakozó civil szervezetek, "emlékeztető kampányt" indítanak, szándékuk szerint a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon vezette korábbi kormányok negatív döntéseire kívánják felhívni az emberek figyelmét.
Az autósiskolák szolgáltatási minőségének javítása, illetve a tisztességtelen piaci magatartás visszaszorítása érdekében nyújtott be határozati javaslatot az MSZP a parlamentnek - közölte Simon Gábor, az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának szocialista elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Bár a számok tekintetében a jelenlegi kormány elődjéhez képest jobban teljesít, fenntartható, kiegyensúlyozott költségvetésről korántsem beszélhetünk – ezt Pogátsa Zoltán közgazdász mondta az ATV start című műsorában.
Jogerősen másfél, illetve két esztendei - három, illetve négy évre felfüggesztett - börtönbüntetéssel sújtotta csütörtökön meghozott, jogerős ítéletében a Győri Ítélőtábla azokat az exrendőröket, akik egy közúti ellenőrzés alkalmával pénzt fogadtak el egy kamionostól.
Elfogadta Kövér László házelnök felkérését Such György, így januártól a Magyar Rádió korábbi elnöke tölti be az Országgyűlés Hivatalának újonnan létrejövő, főigazgatói posztját.
Az Európai Bizottság őszi gazdasági előrejelzésével foglalkozott az osztrák Wirtschaftsblatt, egy elemzőt és a bécsi magyar nagykövetet is megszólaltatva. A svájci Neue Zürcher Zeitung az Európai Bíróság nyugdíjkorhatárról szóló ítéletére adott magyar reakcióról írt csütörtökön.
Legalább három, Szíriából kilőtt aknavetőgránát csapódott be izraeli területen csütörtök reggel – izraeli védelmi források szerint a lövedékek célt téveszthettek, és nem szándékos támadás történt. Törökországot már több ízben lőtték Szíriából, Ankara tüzérségi tűzzel válaszolt a támadásokra.
Jogerősen másfél, illetve két esztendei - három, illetve négy évre felfüggesztett - börtönbüntetéssel sújtotta csütörtökön meghozott, jogerős ítéletében a Győri Ítélőtábla azokat az exrendőröket, akik egy közúti ellenőrzés alkalmával pénzt fogadtak el egy kamionostól.
A Haza és Haladás Egyesület alelnöke szerint a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok intézkedéseire emlékeztető kampányba kezdő Civil Összefogás Fórum (CÖF) valójában lejárató kampányt indít Bajnai Gordon ellen. A CÖF megdöbbent Bajnai visszatérésén.
A Demokratikus Koalíció (DK) véleménye szerint a kormányoldal azért írja folyamatosan felül a választási szabályokat, hogy ezzel bebetonozza a hatalmát.
Elfogadta Kövér László házelnök felkérését Such György, így januártól a Magyar Rádió korábbi elnöke tölti be az Országgyűlés Hivatalának újonnan létrejövő, főigazgatói posztját - erősítette meg Such György.
A céges autók vezetői számára kötelező szakmai továbbképző tanfolyam vitte el a pálmát a Fiatal Vállalkozók Szövetsége által „Az év hivatali ostobasága” címen meghirdetett versenyen, amelyen a vállalkozók életét leginkább megnehezítő bürokratikus intézkedéseket keresték.
Magyarországnak valószínűleg sikerül a hazai össztermék (GDP) 3 százaléka alatt tartania államháztartási hiányát a 2014-ig terjedő időszakban, de az ennek érdekében megtett intézkedések várhatóan folyamatos nyomást gyakorolnak a gazdasági növekedésre - jósolták csütörtökön ismertetett átfogó előrejelzésükben londoni elemzők.
Műszaki hiba miatt ideiglenesen 5 kilométer/órás sebességkorlátozást vezetett be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV a 3-as metró vonalán a Corvin-negyed és a Klinikák állomás között csütörtökön.
Műszaki hiba miatt ideiglenesen 5 kilométer/órás sebességkorlátozást vezetett be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV a 3-as metró vonalán a Corvin-negyed és a Klinikák állomás között csütörtökön.
A patikákban dolgozó gyógyszerészek meg vannak elégedve a fizetésükkel, és eszük ágában sincs hitelekkel bajlódni – fogalmazott Harmatha Levente patikatulajdonos az ATV Start-ban annak kapcsán, hogy a kormány elképzelései szerint a gyógyszertárak ezen túl csak az ott dolgozó gyógyszerészek többségi tulajdonában működhetnek.
Simon Peresz izraeli államfő Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel vett részt Moszkvában a világ legnagyobb zsidó múzeumának megnyitóján, ahol az izraeli elnök az izraeli-palesztin tárgyalások felújítását sürgette, valamint köszönetet mondott Oroszországnak a náci Németország legyőzéséért.