2012. november 7. szerda

nov. 7
11:36
Hatalmas rendőri készültség a budapesti kínai nagykövetségnél (ATV)
Munkatársunk hatalmas szerda délelőtt rendőri készültségről számolt be a budapesti kínai nagykövetség elől. Információinkat a rendőrség közvetve elismerte. Kiderült: Tibet-szimpatizáns emberi jogi aktivisták tüntettek.
nov. 7
11:38
MSZP: ismét több ezren veszítik el munkahelyüket (Alternatív Energia)
A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának állami támogatásáért emelt szót az MSZP szerdán.
nov. 7
11:42
Jobbik: a jegyáremelés a busztender győztesének bevételeit növeli (Metropol)
A jobbik szerint az áremelés mindössze 1 milliárd forint bevétel növekedést jelent majd a közlekedési társaságnak.
nov. 7
11:54
Megalakult a Budapesti Egyetemi Fórum (Alternatív Energia)
Megalakult a Budapesti Egyetemi Fórum, az erről szóló közös nyilatkozatot a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, az Óbudai Egyetem, a Semmelweis Egyetem és a Szent István Egyetem rektora írta alá.
nov. 7
11:54
Elhunyt Fenjves János, „Senor Magyarország” (ATV)
90 éves korában elhunyt hazánk venezuelai tiszteletbeli főkonzulja, Fenjves János.
nov. 7
11:56
Elhunyt Vallai Péter (ATV)
Elhunyt Vallai Péter Jászai Mari-díjas színművész. A Vígszínház tagját szerdára virradó éjjel, életének hatvanhatodik évében váratlanul érte a halál – tudatta a színház honlapján.
nov. 7
12:18
Visszahozná a kampánycsend egyik elemét két kormánypárti képviselő (Metropol)
A jelenlegi hatvanról ötven napra csökkentenék a kampányidőszakot, országosan csak a közszolgálati csatornákon lehetne (ingyen) hirdetni.
nov. 7
12:30
Módosulhat a felsőoktatási törvény (Alternatív Energia)
Tanulmányi ösztöndíjban a felsőoktatási intézmény teljes idejű képzésben részt vevő hallgatóinak legfeljebb 35 százaléka részesülhetne a jövőben oly módon, hogy az egyes hallgatóknak megállapított tanulmányi ösztöndíj havi összegének el kell érnie a hallgatói normatíva 5 százalékának megfelelő összeget - többek között ezt tartalmazza a felsőoktatási törvény módosításának MTI birtokába került…
nov. 7
12:32
Felsorakoztak a szakszervezetek a pedagógusok mellett (Alternatív Energia)
Egyetértésüket fejezték ki a pedagógusok sztrájkbizottságának követeléseivel a szakszervezeti konföderációk az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményükben.
nov. 7
12:34
Előzetesbe kerülhet a hamis BKV-jegyet árusító fiatalember (Alternatív Energia)
Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a 18 éves fiatalt, aki kedden délután, hamis vonaljegyet adott el egy utasnak, a Nyugati aluljáróban - értesült a HavariaPress.
nov. 7
12:48
Kiírták a helyi népszavazást a gyömrői Horthy tér ellen (ATV)
Tekintettel a Helyi Választási Bizottság által hitelesített 2799 aláírásra, népszavazás lesz a Horthy térről – döntött kedden a Pest megyei kisváros képviselő-testülete.
nov. 7
13:06
Kiírták a gyömrői Horthy park nevéről szóló helyi népszavazást (Alternatív Energia)
Jövő év január 6-án népszavazáson dönthetnek a gyömrőiek a helyi Horthy park elnevezéséről, miután a terület átkeresztelése ellen tiltakozók összegyűjtötték a megfelelő számú hiteles aláírást - közölte a kezdeményezés szóvivője szerdán az MTI-vel.
nov. 7
13:42
Die Presse: a "teljhatalom csalóka érzése" vezette Orbánt (Alternatív Energia)
Az Európai Bíróságnak a magyar bírák nyugdíjazása ügyében hozott ítéletével foglalkozott szerdán a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) és a Die Welt című konzervatív német napilap, a baloldali Berliner Zeitung, a Der Spiegel című hetilap, a Financial Times Deutschland (FTD) című üzleti lap, valamint az osztrák Die Presse című osztrák konzervatív újság.
nov. 7
13:48
Nem magyarellenes az Európai Bíróság döntése - FAZ (Infostart)
Az Európai Bíróságnak a magyar bírák nyugdíjazása ügyében hozott ítéletével foglalkozott szerdán a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) és a Die Welt című konzervatív német napilap, a baloldali Berliner Zeitung, a Der Spiegel című hetilap, a Financial Times Deutschland (FTD) című üzleti lap, valamint az osztrák Die Presse című osztrák konzervatív újság.
nov. 7
14:00
Továbbra is kritikus a helyzet a Dráván (ATV)
A Rábán már levonulóban van az áradás, a Dráván azonban továbbra is kritikus a helyzet – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerdán az MTI-t.
nov. 7
14:18
HÖOK: problémás lehet az új ösztöndíj-szabályozás (Alternatív Energia)
Bár a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elvben támogathatónak tartja, hogy az önköltséges hallgatók is részesülhessenek tanulmányi ösztöndíjban, a szervezet szerint a hozzáférők körének bővítése problémás lehet, ha továbbra is csak az állami ösztöndíjas hallgatók után jár a hallgatói normatíva.
nov. 7
14:18
Orbán: az erkölcsi megújulás első lépése volt a Fidesz győzelme (ATV)
A Fidesz 2010-ben aratott földcsuszamlásszerű választási győzelme az erkölcsi megújulás felé tett első nagy lépés volt – mondta az Irish Timesnak Orbán Viktor.
nov. 7
14:36
Az MSZP népszavazást tartana a felcsúti stadion építése ügyében (ATV)
Országos népszavazást tartana az MSZP a felcsúti labdarúgó stadion építése ügyében. Mesterházy Attila, az ellenzéki párt elnöke kedden nyújtotta be a kezdeményezés aláírásgyűjtő ívét az Országos Választási Irodán keresztül az Országos Választási Bizottsághoz.
nov. 7
14:54
Pokolgép robbant a szomáliai parlamentnél - legalább egy halott (ATV)
Pokolgép robbant a szomáliai parlament épületének parkolójában szerdán Mogadishuban; a robbanás legkevesebb egy halottat követelt.
nov. 7
14:56
Opten: rekordszintre nőttek a cégtörlések (ATV)
Idén októberben 3103 cég megszűnését tették közzé a cégbírságok; ilyen sok cég utoljára 2010 nyarán szűnt meg egy hónap alatt - tájékoztatta az Opten céginformációs szolgáltató az MTI-t szerdán.
nov. 7
15:12
Súlyos milliókba is kerülhet: ez csapás Orbán számára? (ATV)
Az Európai Bíróságnak a magyar bírák nyugdíjazása ügyében hozott ítéletével foglalkozott szerdán a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) és a Die Welt című konzervatív német napilap, a baloldali Berliner Zeitung, a Der Spiegel című hetilap, a Financial Times Deutschland (FTD) című üzleti lap, valamint az osztrák Die Presse című osztrák konzervatív újság.
nov. 7
15:14
Vörös-kék ellentét a kongresszusban: óriási kihívás előtt áll Obama (ATV)
Barack Obama amerikai elnök az összes leadott szavazat alapján mérve nagyon szoros versenyben újabb négy évre felhatalmazást kapott a választópolgároktól. Az intenzív és méregdrága kampányt követően most még nagyobb feladattal kell megbirkóznia az Ovális Iroda régi-új elnökének: úgy kell egyesítenie a politikailag megosztott országot, hogy a választások nem javítottak a kongresszusban megmaradt…
nov. 7
15:18
Péntekig megérkezik az 1,3 millió adag térítésmentes influenza elleni oltóanyag (Infostart)
Péntekig az ország minden területére eljut az 1,3 millió adag térítésmentes influenza elleni oltóanyag - értesült az InfoRádió.
nov. 7
15:30
Meghibásodott egy Duna-parti román atomreaktor (ATV)
Meghibásodás miatt szerdán automatikusan leállt az egyik atomreaktor a Duna-parti Cernavodában lévő román atomerőműben - közölte a létesítményt üzemeltető Nuclearelectrica cég.
nov. 7
15:32
Brüsszel: a magyar kormány rövidtávon föllélegezhet, de… (ATV)
Egy jó hírrel lepte meg a magyar kormányt szerdán az Európai Bizottság: az októberben bejelentett megszorítások elegendőek lesznek ahhoz, hogy a kormány tartani tudja idei hiánycélját. A bizottság országjelentése azonban a távolabbi jövőt nem látja ennyire biztatónak. Ha a mostani politikáját folytatja a kormány, akkor már jövőre megugorhat, két év múlva pedig elszállhat a hiány. Ha a kabinet…
nov. 7
15:36
Így regisztrálhatnak majd a mozgásukban korlátozottak (Infostart)
A legújabb elképzelések szerint indokolt esetben kérésre menne házhoz a jegyző regisztráltatni a választásra, de az indokot, a mozgóurnás szavazás gyakorlatához hasonlóan, az önkormányzatok nem ellenőrzik majd. Mindezt Gulyás Gergely fideszes politikus nyilatkozta az InfoRádió kérdésére.
nov. 7
15:54
Ülésezett a Malév-vizsgáló bizottság (Metropol)
A Malév és a Budapest Airport Zrt. privatizációját, valamint a légitársaság fizetésképtelenségének okai kapcsán folytattak meghallgatásokat.
nov. 7
16:06
Szakértők: stabilitás jellemezheti Obama következő négy évét (ATV)
Folyamatosság és stabilitás jellemezheti Obama következő négy évét – vélekedett Nagy Sándor András Amerika-szakértő az ATV Start című műsorában. Kerék-Bárczy Szabolcs egykori los-angelesi konzul pedig úgy vélekedett, hogy Obama most lehetőséget kapott a bizonyításra.
nov. 7
16:24
A módosított éves előirányzat 114,2 százalékán a hiány (ATV)
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya októberben 112,3 milliárd forint volt, az első tízhavi hiány 658,1 milliárd forintot tett ki, a módosított éves előirányzat 114,2 százalékát - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel.
nov. 7
16:30
Péntektől mindenhol lesz oltóanyag (Metropol)
Az ÁNTSZ szerint most érdemes kérni az influenza elleni vakcinát, mert az oltást akadályozó fertőzések még ritkák.
nov. 7
16:48
Új bírósági vezetőket neveztek ki (Metropol)
Új bírósági vezetőket nevezett ki a Fővárosi Törvényszékre Handó Tünde.
nov. 7
17:00
EU-prognózis - MSZP: a kormány fél év haladékot kapott a korrekcióra (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint az Európai Bizottság szerdán megjelent országjelentése objektív kritikát fogalmaz meg a kormány gazdaságpolitikájáról, a kabinet ugyanakkor fél év haladékot kapott a korrekcióra.
nov. 7
17:00
Fát akartak ültetni Kőbányán: orosz bombát találtak (ATV)
Egy ötven kilogrammos, éles bombát fordított ki a földből egy munkagép szerdán Budapest X. kerületében, de kiürítést nem kell elrendelni - közölte a Magyar Honvédség tűzszerészetének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
nov. 7
17:02
Medián kutatás: Bajnai örül az eredményeknek (ATV)
A Medián szerint az Együtt 2014 Mozgalom színre lépése új helyzetet teremtett a szavazóközönség attitűdjeiben. Bajnai az ATV-nek azt mondta: örül annak, hogy bizonytalanokat is meg tudta szólítani.
nov. 7
17:18
Melegházasságok engedélyezése: Hollande beváltja ígéretét (ATV)
Jóváhagyta szerdai ülésén a francia szocialista kormány az azonos nemű párok házasságának engedélyezéséről szóló törvényjavaslatot.
nov. 7
17:20
Vörösiszap-per: a vád törvényességét vitatták a védők (ATV)
Vitatták a vád törvényességét a vörösiszap-katasztrófa miatt indult büntetőper szerdai tárgyalásán meghallgatott vádlottak védői a Veszprémi Törvényszéken. A kilenced- és a tizenkettedrendű vádlottak védői ezért az eljárás megszüntetését kérték a bíróságtól.
nov. 7
17:24
Ötvenkilós éles bomba Kőbányán (Metropol)
A robbanótestet a X. kerületi Noszlopy utcában találták egy füves területen.
nov. 7
17:26
Nem lehet orvosi rendelő a hajléktalanszállón? (Metropol)
Az október 5-én átadott, többfunkciós Szabolcs utcai hajléktalangondozó központ bizonytalan ideig nem nyithat meg.
nov. 7
17:36
Ezért? Kilépett egy jobbikos képviselő... (ATV)
A Jobbik frakcióból kilépő Lenhardt Balázs döntését közvetlenül az okozta, hogy a frakció szerdán visszahívta országgyűlési jegyzői tisztségéből, amiért múlt héten feljelentést tett Szegedi Csanád, a pártból korábban kizárt politikus ellen. Erről Lenhardt Balázs tájékoztatta az MTI-t szerdán este.
nov. 7
17:42
Iszapömlés: a vád törvényességét vitatták (Metropol)
A kilenced- és a tizenkettedrendű vádlottak védői az eljárás megszüntetését kérték a bíróságtól.
nov. 7
18:00
Kilépett a Jobbik frakcióból Lenhardt Balázs (Metropol)
Lenhardt Balász szerint a mostani frakcióval a nemzeti radikalizmus ügyét képtelenség előmozdítani.
nov. 7
18:02
Bővült a C lista (Metropol)
Népszerű szerek vegyületeivel bővült a dizájner drogok visszaszorítását célzó rendelet úgynevezett C listája.
nov. 7
18:18
Robbantott az Együtt 2014 (Infostart)
Az Együtt 2014 Mozgalom lett a Medián elemzése szerint a legjelentősebb ellenzéki erő - írja a hvg.hu.
nov. 7
18:18
A bíróság a hatóságnak adott igazat (Metropol)
A médiatanács június 20-án határozott arról, hogy felmondja a Neo FM médiaszolgáltatási engedélyét.
nov. 7
18:36
Kilépett a Jobbik frakcióból Lenhardt Balázs (Infostart)
Lenhardt Balázs országgyűlési képviselő szerdán kilépett a Jobbik parlamenti frakciójából és a jövőben független képviselőként folytatja munkáját - tájékoztatta az ellenzéki párt az MTI-t. A képviselő az MTI-nek nyilatkozva a történteket egyebek között azzal hozta összefüggésbe, hogy múlt héten feljelentette Szegedi Csanádot.
nov. 7
18:54
Elmaradhat a rekordárhullám a Dráván (Metropol)
A reggeli órákban Őrtilosnál néhány centiméteres apadást tapasztaltak. A Murán viszont másodfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el.
nov. 7
19:06
Putyin még érez némi zsidóellenességet Oroszországban (ATV)
A hétköznapok szintjén továbbra is létezik az antiszemitizmus Oroszországban - állapította meg Vlagyimir Putyin, aki az orosz zsidóság vezetőit fogadta szerdán.
nov. 7
19:12
Szerelmeskönyv a Bookline toplista élén (Infostart)
Nyáry Krisztián nagyot robbantott október közepén megjelent magyar irodalmi szerelmeskönyvével, amelyből a legnagyobb hazai szerzők viharos szerelmi életéről tudhatunk meg részleteket - mindezt ráadásul egy gyönyörű formátumú kötetben. A Bookline toplistájának 1. helyén startolt kötetet E. L. James világhírű trilógiájának 2. része, A sötét ötven árnyalata követi a sorban, Vámos Miklós Szitakötő…
nov. 7
19:30
Januárban dönt Gyömrő, hogy Horthy lesz-e a névadó (Metropol)
Jövő év január 6-án népszavazáson dönthetnek a gyömrőiek a helyi Horthy park elnevezéséről.
nov. 7
19:48
Másodfokú árvízvédelmi készültséget a Murán (Metropol)
Letenyénél szerdán 17 órakor 371 centiméteres vízállást mértek.

Keresés