2012. november 14. szerda

nov. 14
11:00
A DK lemondásra szólította fel az óbudai polgármestert (Alternatív Energia)
Ughy Attila, aki magát kereszténynek és demokratának vallja, levelet-határozatot küldött egy kérelmezőnek, mely értelmében a Flórián téri aluljáróban, "közlekedési okok miatt" betiltott egy Szent Márton napján rendezendő vacsorát, melyet a hajléktalan és hajlékkal rendelkező polgárok közösen fogyasztottak volna el - olvasható a DK közleményében.
nov. 14
11:18
Matolcsy lehet az MNB új elnöke (Alternatív Energia)
Egyes információk szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter lesz a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új elnöke.
nov. 14
11:18
Halálra itta magát a neonácik egyik vezéralakja (ATV)
Holtan találták lakásán Vladimír Skoupýt, a cseh neonáci mozgalom egyik vezéralakját. A gyakran részegeskedő 35 éves férfi vélhetően alkoholmérgezésbe halt bele.
nov. 14
11:20
Gyurta Dániel Újpesten folytatja (ATV)
A Széles Sándor vezette csapat, amelyben többek között Gyurta Dániel olimpiai és világbajnok úszó, valamint testvére, Gergely és az ifi Eb-ezüstérmes Kiss Nikoletta is szerepel, bejelentette, hogy a 2016-os olimpiáig az Újpesti Torna Egyletben (UTE) folytatja.
nov. 14
11:36
A kormány hibáját követi el Budapest is (Alternatív Energia)
A fővárosi közszolgáltatások működőképessége is veszélybe kerülhet jövőre, ha a városvezetés a lapunk birtokába került költségvetési koncepció alapján képzeli el a 2013-as év gazdálkodását. A dokumentum minden területen jelentős elvonásokkal számol.
nov. 14
11:36
Nem lehet országos népszavazást tartani a felcsúti stadion építéséről (ATV)
Nem lehet országos népszavazást tartani a felcsúti stadion építése ügyében az MSZP által benyújtott kérdés alapján az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdai határozata értelmében.
nov. 14
11:38
MSZP: Ideje búcsúzni (Alternatív Energia)
A szeméttelepről előkerülő urnák arra hívják fel figyelmet, hogy az életszínvonal romlásával párhuzamosan egyre többen méltatlanul helyezik végső nyugalomra szeretteiket. Látszólag ezt akadályozná meg a kormány egy augusztus végén vitára bocsátott jogszabálytervezettel. A javaslat a családtagok közjegyző előtti nyilatkozatához kötné a hamvak kiadását, a temetői díjak kifizetésére kényszerítve a…
nov. 14
11:42
Parragh az EU/IMF-tárgyalásról: "Egyik fél sincs kényszerhelyzetben" (Infostart)
Jelenleg sem Magyarország, sem az Európai Unió számára nem sürgős a Nemzetközi Valutaalap készenléti hitelkeretéről a megállapodás - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
nov. 14
11:42
Eljárást indítottak a vonattűz ügyében (Metropol)
A tűz egy vasúti kocsiban, Rákoskert és Maglód között a nyílt pályán keletkezett kedd délelőtt.
nov. 14
12:12
MSZP: a legszegényebbeknek ártott a legtöbbet a kormány (Alternatív Energia)
Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja azt mondta, az Orbán-kormány két év alatt négy esztendővel vetette vissza az ország fejlettségi szintjét. Kiemelte, hogy a hátrányos kistérségekben rohamosan romlott a gyermeket nevelők helyzete a válság és a kormányzati intézkedések miatt, a legnagyobb mértékben épp a legszegényebbeké.
nov. 14
12:12
Letöltendőt kapott a Magyarországon gázoló horvát politikus (ATV)
Jogerősen egy év, tíz hónap letöltendő fogházbüntetésre ítélte távollétében Radimir Cacicot, a horvát kormány első miniszterelnök-helyettesét szerdán a Kaposvári Törvényszék halálos közúti baleset okozásának vétsége miatt. A horvát miniszterelnöki hivatal az MTI érdeklődésére nem kommentálta az ítéletet.
nov. 14
12:14
"Izraeli plázába csapódott egy rakéta" Háborús helyzet Gázánál (ATV)
Egy izraeli légicsapás szerdán megölte Ahmed al-Dzsabarit, a Gázai övezetet irányító palesztin Hamász katonai szárnyának parancsnokát - jelentették be a Hamász képviselői és az izraeli titkosszolgálat. Közben izraeli tisztviselők a háborús helyzet fokozódására figyelmeztetnek, miután ellenzéki fegyveresek – köztük al-Kaida tagok – megszálltak két falut a Szíria és Izrael között elhelyezkedő,…
nov. 14
12:18
Az ombudsman szerint példaértékű az Ab hajléktalanokat érintő döntése (Infostart)
Példaértékűnek tartja az Alkotmánybíróság (Ab) hajléktalanokat érintő döntését Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa - közölte az ombudsman hivatala szerdán az MTI-vel.
nov. 14
12:18
„Példaértékű az Ab hajléktalanokat érintő döntése” (Metropol)
Az ombudsman szerint a döntés azt üzeni, hogy Magyarországon az emberi méltóságnak és a jogállamnak létező garanciái vannak.
nov. 14
12:30
Nem lehet népszavazást tartani a felcsúti stadion ügyében (Alternatív Energia)
Nem lehet országos népszavazást tartani a felcsúti stadion építése ügyében az MSZP által benyújtott kérdés alapján az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdai határozata értelmében.
nov. 14
12:30
Orbán: Macedónia nélkül nem lehet stabilizálni a Balkánt (ATV)
Macedónia európai uniós és NATO-tagsága nélkül nem lehet stabilizálni a Balkánt - mondta Orbán Viktor kormányfő szerdán, miután megbeszélést folytatott a Budapesten tárgyaló Nikola Gruevszki macedón miniszterelnökkel.
nov. 14
12:48
Délután tárgyal a kormány a költségvetés végleges kereteiről (ATV)
A kormány szerda délutáni ülésén tárgyal a 2013-as költségvetés végleges kereteiről - közölte a miniszterelnök, kijelentve: a mai magyar gazdasági modell legnagyobb sikere, hogy az ország megszorítások nélkül fog kijutni a válságból.
nov. 14
12:50
A Mazda Toyotákat gyárt... (ATV)
A Toyota Motor Corporation (TMC) és Mazda Motor Corporation (Mazda) bejelentette, hogy a Mazda jelenleg még építés alatt álló mexikói gyárában elsősorban az észak-amerikai piacra szánt, Toyota márkájú gépjárművek gyártása veszi majd kezdetét. A Mazda2 alapjaira épülő Toyota márkájú kisautó gyártása a tervek szerint 2015. nyarán indul 50.000 éves darabszámmal, és a Toyota márkakereskedésekben kerül…
nov. 14
13:06
Ombudsman: példaértékű az Ab hajléktalanokat érintő döntése (Alternatív Energia)
Példaértékűnek tartja az Alkotmánybíróság (Ab) hajléktalanokat érintő döntését Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa - közölte az ombudsman hivatala.
nov. 14
13:06
Lezárult a nyomozás a Baunok-házaspár meggyilkolása ügyében (ATV)
Befejezte a nyomozást a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a 2010 novemberében elrabolt, majd meggyilkolt szolnoki Baunok házaspár ügyében. A nyomozati iratokat több bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal a napokban küldik meg a megyei főügyészségnek az előzetes letartóztatásban lévő M.Béla, M. Tibor és H. Szabolcs ellen - jelentette be Fábián…
nov. 14
13:08
Csatlakozási tárgyalásokat kezdeményezett az Együtt 2014 az LMP-vel (ATV)
Felkérte a csatlakozási tárgyalások megkezdésére az LMP-t az Együtt 2014 választói mozgalom szerdán.
nov. 14
13:12
Felkérte a csatlakozási tárgyalások megkezdésére az LMP-t az Együtt 2014 (Infostart)
Felkérte a csatlakozási tárgyalások megkezdésére az LMP-t az Együtt 2014 választói mozgalom szerdán.
nov. 14
13:14
Orbán: Macedónia kulcsországa a balkáni stabilitásnak (Infostart)
Macedónia európai uniós és NATO-tagsága nélkül nem lehet stabilizálni a Balkánt - mondta Orbán Viktor kormányfő szerdán, miután megbeszélést folytatott a Budapesten tárgyaló Nikola Gruevszki macedón miniszterelnökkel.
nov. 14
13:24
Blogbejegyzése miatt 5,6 millió forintra perlik az MSZP-s képviselőt (Alternatív Energia)
Internetes blogbejegyzése miatt büntető feljelentést tett, valamint polgári peres úton 5,6 millió forint nem vagyoni kártérítést követel Nagykőrös kormánypárti polgármestere és a teljes Fidesz-frakció László Ferenctől, a képviselő-testület egyetlen szocialista tagjától, akit hónapokkal ezelőtt ugyanezért az írásáért már 50 ezer forint rendbírság megfizetésére köteleztek, majd további büntetésként…
nov. 14
13:24
Éger: havi 20 ezer forinttól is eleshetnek az orvosok (ATV)
A kormány ígérete ellenére mégsem lesz az alapbér része az egészségügyi dolgozók idén kapott bérkiegészítése.
nov. 14
13:42
Száz olasz városban tüntetnek az európai sztrájknapon (Alternatív Energia)
Szakszervezetek és diákok tüntetnek szerdán egész Olaszországban a Monti-kormány és az Európai Unió gazdasági megszorításai ellen. A tüntető egyetemistákat több helyszínen a rendőrség szorította vissza.
nov. 14
13:42
Íme: ezt mondta Gyurcsányékról az Együtt 2014 nagyágyúja (ATV)
A Szolidaritás elnöke szerint a múlt tisztázása mindenkire vonatkozik, de az elmúlt két és fél év, illetve az azt megelőző nyolc év politikája között semmilyen módon nem lehet egyenlőségjelet tenni. A rezsimváltáshoz kétharmados győzelem kellene. Interjú.
nov. 14
13:48
Orbán Viktorról szóló könyv jelenik meg Lengyelországban (Infostart)
A csatár - elbeszélés Orbán Viktorról című könyv Igor Janke újságíró tollából két hét múlva jelenik meg a lengyel könyvesboltokban.
nov. 14
14:00
Generali: az autósok csaknem harmadának volt már balesete (Alternatív Energia)
Az autósok közel harmadának volt már balesete életében, és jellemzően 200 ezer forint az a legmagasabb összeg, amit egy autóbaleset miatt egy gépjármű-tulajdonosnak ki kellett fizetnie - derült ki a Generali felméréséből.
nov. 14
14:02
Jogvédők: jogfosztás a választási regisztráció (Alternatív Energia)
A választási regisztráció alkalmas arra, hogy egyeseket végül elzárjon választójoguk tényleges gyakorlásától, pedig a demokrácia záloga a választójog szabad gyakorlása - közölte három civil, jogvédő szervezet szerdai közleményében.
nov. 14
14:18
Meghallgatták Bajnait Malév-ügyben (ATV)
Bajnai Gordon volt miniszterelnököt hallgatta meg szerdai ülésén a Malév és a Budapest Airport Zrt. privatizációját, valamint a légitársaság fizetésképtelenségének okait vizsgáló parlamenti bizottság.
nov. 14
14:36
MSZP: Elég a szegényüldözésből! (Alternatív Energia)
A fideszes hajléktalanüldözés alaptörvény-ellenességének kimondásával tegnap az Alkotmánybíróság helyreállította a jogállam egyik tartóoszlopát. Az MSZP és számos civil szervezet, valamint az ombudsman persze már előre jelezte: a hajléktalanság büntethetővé tétele nemcsak embertelen, jogellenes is - írja közleményében Komássy Ákos, az MSZP józsefvárosi elnöke.
nov. 14
14:36
Ismét megkapta a 92,9 MHz-es frekvenciát a Klubrádió (ATV)
A Fővárosi Törvényszék első fokú, megismételt eljárásában szerdán nem jogerősen ismét úgy döntött, hogy létrehozza a Klubrádió műsorszolgáltatási szerződését a budapesti 92,9 MHz-es frekvenciára vonatkozóan.
nov. 14
14:54
(Megint) nyert a Klubrádió (Alternatív Energia)
A Fővárosi Törvényszék első fokú, megismételt eljárásában szerdán nem jogerősen ismét úgy döntött, hogy létrehozza a Klubrádió műsorszolgáltatási szerződését a budapesti 92,9 MHz-es frekvenciára vonatkozóan.
nov. 14
14:54
MNB: ismét a külsős tagok szavaztak a kamatcsökkentésre (ATV)
A monetáris tanács négy külső tagja szavazott a jegybanki alapkamat 25 bázispontos csökkentésére a testület október 30-i kamatdöntő ülésén is - derül ki az ülés szerdán nyilvánosságra hozott rövidített jegyzőkönyvéből.
nov. 14
14:56
Kozákok vigyázhatják a rendet a fővárosi buszokon (ATV)
Hatszáz kozákkal egészül ki a moszkvai rendőrség, hogy eredményesebben küzdjön a bűnözés ellen.
nov. 14
15:12
Milla: "Gyurcsányék csatlakozása még nincs napirenden" (ATV)
A Milla az LMP-t tekinti legtermészetesebb szövetségesének, hiszen a párt nem vett részt az elmúlt időszak kormányzásaiban, így a múlt hibáiért nem terheli őket felelősség – erről Juhász Péter, a Milla Egyesület elnöke beszélt az ATV Start című műsorában. Mint arról az atv.hu is beszámolt, a Milla, a Szolidaritás és a Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás megállapodásával létrejött Együtt 2014…
nov. 14
15:18
A Klubrádiónak kedvez az új ítélet (Metropol)
A Fővárosi Törvényszék úgy döntött, hogy létrehozza a Klubrádió műsorszolgáltatási szerződését a budapesti 92,9 MHz-es frekvenciára vonatkozóan.
nov. 14
15:20
Vesztegetéssel vádolnak egy nyíregyházi törvényszéki bírót (Metropol)
A bírónőt és a felszámolót 2011 júniusában hallgatták ki először, akkor tagadták a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését.
nov. 14
15:30
Őrizetben a szolnoki kerítő - videóval (Alternatív Energia)
Szolnoki lakásán fogta el hétfőn, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) azt a 34 éves férfit, aki 2010-tők kezdődően, Ausztriába és Svájcba utaztatott ki prostituáltakat - értesült a HavariaPress.
nov. 14
15:30
BKV egyenruhás csaló fosztogat Budapesten (ATV)
BKV egyenruhában árul hamis éves BKK-bérleteket egy férfi Budapest különböző közintézményeiben - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
nov. 14
15:36
BKV-s egyenruhában árul hamis bérleteket (Metropol)
Egy férfi iskolákban, óvodákban, rendelőintézetekben és bankokban is hamis kedvezményes éves bérleteket árul.
nov. 14
16:06
Verőlegényekkel árverezett? Bíróság előtt a végrehajtó (ATV)
Megkezdődött a motoros verőlegényekkel árverezőként elhíresült bírósági végrehajtó pere. A hivatali visszaéléssel gyanúsított férfi akár kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetést is kaphat.
nov. 14
16:08
Izraeli légicsapás végzett a Hamasz katonai vezetőjével (ATV)
Egy izraeli légicsapás szerdán megölte Ahmed al-Dzsabarit, a Gázai övezetet irányító palesztin Hamász katonai szárnyának parancsnokát - jelentették be a Hamász képviselői és az izraeli titkosszolgálat.
nov. 14
16:12
A Brüsszellel folyó vitáról is tárgyal a kormány (Infostart)
A kormány szerda délutáni ülésén tárgyal a 2013-as költségvetés végleges kereteiről, továbbá szó lesz az önkormányzati adósságról és az unió következő hétéves büdzséjével kapcsolatos, Brüsszellel folyó vitáról is.
nov. 14
16:24
Bűnvallás, új adórendszer: Bajnai megszólalt az ATV-nek (ATV)
Terjedelmes dokumentumban fektette le az Együtt 2014 Választói Mozgalom elvi és erkölcsi alapvetéseit. A mozgalom szerint „ezek az alapvetések alkotják azt a keretet, amelyben a széles választói összefogás megvalósítható, illetve amelyre építhető egy 2014 utáni jó kormányzás reális programja is”. Bajnai Gordon exkluzív interjút adott az ATV Híradónak, melyet az atv.hu-n teljes terjedelemben…
nov. 14
16:42
Századvég: a radikálisok jobban elutasítják Orbánt, mint Bajnait (ATV)
A Századvég legfrissebb felmérése szerint nincs érdemi átjárás a Fidesz és a Jobbik választói tömbjei között. A november elején készített közvélemény-kutatás szerint Bajnai Gordon volt miniszterelnök elutasítottsága a radikálisok között alacsonyabb, mint Orbán Viktor kormányfőé.
nov. 14
17:36
Halálos balesetet okozott: lemondott a horvát miniszterelnök-helyettes (ATV)
Radimir Cacic, a horvát kormány első miniszterelnök-helyettese közölte, hogy tiszteletben tartja a magyar bíróság döntését, és azonnali hatállyal lemond, miután a Kaposvári Törvényszék halálos közúti baleset okozása miatt fogházbüntetésre ítélte őt.
nov. 14
17:54
Ketten támadták meg: kórházban a Gödöllőn összevert tanár (ATV)
Bántalmaztak Gödöllőn egy tanárt, aki emiatt kórházba került. A két gyanúsítottat őrizetbe vették - erősítette meg a város honlapján megjelent információt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője szerdán az MTI-nek.
nov. 14
18:00
Megvertek egy tanárt Gödöllőn (Infostart)
Bántalmaztak Gödöllőn egy tanárt, aki emiatt kórházba került. A két gyanúsítottat őrizetbe vették - erősítette meg a város honlapján megjelent információt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője szerdán az MTI-nek.

Keresés