Egy átlagos magyar háztartásban többet költünk a rezsiköltségekre, mint élelmiszerre - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium nemrégiben közölt elemzéséből. Bár a kormány ezzel vélhetően a nonprofit energiaszolgáltatás tervét igyekszik kommunikációs téren megtámogatni, szakértők szerint nehezen elképzelhető, hogy az energia lakossági árait ilyen módon érdemben lehetne csökkenteni. A gond inkább a…
Szarvas Ferencet, a MÁV volt elnök-vezérigazgatóját választotta meg a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) vezérigazgatói posztjára a Fővárosi Közgyűlés szerdai zárt ülésén.
A segélyplafon bírálatára adott válaszában Selmeczi Gabriella Fidesz szóvivő kifejtette: a nemzeti konzultáció és ezzel együtt az emberek akaratának eleget téve ki akarják zárni azt, hogy valaki "segélyből jobban éljen mint becsületes munkából."
Néhány technikai jellegű jogszabály megalkotása szükséges ahhoz, hogy lezáruljon a járási rendszer kialakításával kapcsolatos jogalkotási folyamat - közölte Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter sajtótájékoztatón szerdán Nyíregyházán.
Visszavonja a pótdíjfizetési felszólítást és elnézést kér az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) attól a gépjármű-tulajdonostól, akinek az esetében bebizonyosodott, hogy tévesen vetettek ki pótdíjat - közölte a társaság szerdán az MTI-vel. Az autós előzőleg panaszával az ombudsmanhoz fordult.
Mélyítené az uniós piac egységét tizenkét újabb intézkedéssel a szerdán elfogadott, úgynevezett második egységes piaci akciótervvel az Európai Bizottság.
Gyurcsány Ferenc szerint 2014-ben nem lesznek szabad választások. A Demokratikus Koalíció elnöke szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében bírálta a Fideszt a választói névjegyzékkel kapcsolatos javaslat miatt, és azt is tudatta, hogy "az Orbán rendszerét elsöpörni akarók" közös ügyévé tenné október 23-át.
A Gyulai Húskombinát Zrt. számára reális alternatívaként a felszámolási eljárást vagy az öncsőd bejelentését jelölte meg Ruck János vezérigazgató szerdai rendkívüli sajtótájékoztatóján
Csekély, 3 százalékpontos előnnyel készülhet az amerikai elnökjelöltek első televíziós vitájára Barack Obama amerikai elnök a The Wall Street Journal (WSJ) és az NBC News közös felmérése szerint.
A Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSZSZ) úgy véli: sajnálatos, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint a nyerőgépek betiltása és az ágazatban dolgozó negyvenezer magyar ember utcára kerülése nem foglalkoztatási kérdés, és kitartanak véleményük mellett, hogy a nyerőgépekről elfogadott törvény miatt 40 ezer ember veszíti el állását.
Továbbra sincs időpont a magyar-IMF tárgyalások folytatására - közölte Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviselője az MTI kérdésére szerdán.
Továbbra sincs időpont a magyar-IMF tárgyalások folytatására - közölte Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviselője az MTI kérdésére szerdán.
Továbbra sincs időpont a IMF-tárgyalások folytatására - közölte Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviselője az MTI kérdésére szerdán.
Varga Mihály tárca nélküli miniszter azt reméli, hogy a szóbeli egyeztetéseket követően érdemben is felgyorsulhatnak a pénzügyi védőhálóról szóló tárgyalások Magyarország, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió között. Magyarország is jelen lesz az IMF október 14-i tokiói közgyűlésén, amelyen az országot Varga Mihály fogja képviselni, aki a tervek szerint találkozik majd Olli Rehnnel, az…
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője bízik abban, hogy csapata csütörtökön meglepetést okoz, és nyer a vendég Sporting Lisboa ellen a labdarúgó Európa Liga második fordulójában.
Tizenegyedik alkalommal, ismét megkötheti az ideiglenes, 60 napos műsorszolgáltatási szerződést a Klubrádió a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsával - erősítette meg az MTI értesülését a médiatanács szóvivői irodája szerdán.
Tizenegyedik alkalommal, ismét megkötheti az ideiglenes, 60 napos műsorszolgáltatási szerződést a Klubrádió a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsával - erősítette meg az MTI értesülését a médiatanács szóvivői irodája szerdán.
Eddig is emelkedett a hús ára, de várhatóan további drágulás következik az idei aszály miatt - tudta meg az InfoRádió a Vágóállat és Hús Terméktanács titkárától. Menczel Lászlóné szerint egy kilogramm karaj év végén több mint 1.800 forintba kerül majd.
Elgázolt egy nőt a villamos szerda este Budapesten, a VIII. kerületi József körúton - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának ügyeletese az MTI-vel.
Újrakezdődtek Nyirő József emigrációban elhunyt erdélyi író romániai újratemetésének előkészületei, de a bukaresti kormány továbbra is elfogadhatatlannak tartja, hogy az író hamvait Romániába hozzák - derült ki a román külügyminiszter szerda esti televíziós interjújából.
Varga Mihály reményei szerint a szóbeli egyeztetések után érdemben is felgyorsulhatnak a tárgyalások a Valutaalappal és az Unióval. Egységesen 3,9 százalékkal emelkedik a lakbér januártól a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló lakásokban. A korábban tervezettnél kisebb mértékben emelné a dohánytermékek jövedéki adóját a parlament költségvetési bizottsága.
Kigyulladt és teljesen kiégett egy lakóház a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatakon szerda este, a tűzben senki sem sérült meg - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Földhöz vágta magát és krokodilkönnyeket hullatott Rylan Clark, a brit X-Faktor egyik szereplője, amikor megtudta, hogy bejutott a legjobb tizenkettő közé.
Újabb 14 budapesti közterület nevét változtatta meg a fővárosi közgyűlés, de Horthy Miklósról egyelőre nem neveztek el utcát. A veszteséges Vidámpark bezárását a hónap végére halasztották, öt új díszpolgára lett Budapestnek, és a volt MÁV-elnököt választották a városüzemeltető cég új vezetőjének. Az MSZP javaslatára kivizsgálják a 4-es metró beruházást.
Az élettársi kapcsolat "két ember közti szerződést jelent és nem családot". Az ilyen kapcsolat "nem család, nem vállalhatnak gyermeket, örökbe nem fogadhatnak, semmi olyan jellemzője nincs, ami a családhoz egyáltalában köthető, vagy a családhoz hasonlítható" - a többi közt így fogalmazott a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) módosításának parlamenti vitájában Varga László, a KDNP képviselője.
Öt ember vett őrizetbe a Nemzeti Adó és Vámhivatal Győri Igazgatósága azt követően, hogy kiderült, hogy 1,3 milliárd forint forgalmi adót nem fizettek be, mintegy 5 milliárd forintnyi gabona eladását követően. A bűnszervezet irányításával gyanúsított férfit kedd hajnalban a NAV kommandósai állították elő otthonából, majd további négy embert vettek őrizetbe. Információk szerint a gyanúsítottak…
Az esztergomi önkormányzat számláját 400 millió forintos inkasszóval terhelte meg az állam az általa tavaly év végén átvett intézmények költségeinek fedezésére, ezzel a város fizetésképtelené vált, így semmiféle önkormányzati feladatra nem tudnak költeni - közölte a polgármester. Tétényi Éva elmondta, tegnap óta az önkormányzat nem tudja fizetni az átmeneti segélyeket és a gyerekek étkeztetési…
Saját cégének és Andy Vajna filmipari kormánybiztos érdekeltségeinek kedvezhet több szempontból is a kedden átírt szerencsejáték-törvény - feltéve, ha azt a köztársasági elnök aláírja.
Megismételhetik mind a 30 tárgyalási napot, emiatt akár fél évet is csúszhat a romagyilkosságok gyanúsítottjainak pere. A Budapesti Törvényszék ugyanis tegnap kizárta a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőperéből a harmadrendű vádlott, P. Zsolt védőjét az eljárásból.
Újabb központosítási törekvésekkel szerveznék át a fővárosi rendőrséget - értesült a Népszava. A legnagyobb titokban, Komárom-Esztergom megyében tanácskoznak több napon át a budapesti közrendvédelmi vezetők. A megbeszélés tárgya állítólag a kerületi kapitányságok ügyeleteinek megszüntetése, és egy központi intézkedő szerv létrehozása. A tervekről a polgármestereket nem tájékoztatták.
Ezúttal Trianon hőseinek állít szobrot, és végtelen hosszúságú könyvsorozatot ad ki Kerényi Imre, az Alaptörvény terjesztésével kapcsolatos miniszterelnöki megbízott. A köteteket egyebek mellett politikusok és iskolaigazgatók kapják. A könyvek több mint 2000 forintért készülnek, könyvszakmai információk szerint 500 forintból előállíthatók.
Jól mérte fel a helyzetét Orbán Viktor, vélhetően ezért döntött úgy Balázs Péter szerint, hogy nem jelölteti magát újra az Európai Néppárt (EPP) alelnöki tisztségére. A korábbi Európai Uniós biztos úgy véli, a magyar miniszterelnök nem lenne könnyű helyzetben, ha ismét elindulna ezért a posztért.
Nem erősítette meg, de nem is cáfolta a kormányszóvivő, hogy elmarad a pedagógus-béremelés, azaz a pedagógus életpálya-modell bevezetése a jövő évi költségvetésben lévő hiány miatt. Giró-Szász András a Kossuth Rádiónak tegnap azt állította, a 2013-as költségvetés ugyan tartalmazza a béremelés fedezetét, de ennek vannak feltételei. Szerinte az Európai Unió kérésére "költségvetési tartalékokat" kell…
Pontosításokat kér az IMF a kormánytól arra vonatkozóan, hogy a kabinet által tervezett intézkedéseknek, milyen költségvetési hatásuk van. Erről Rogán Antal beszélt a TV2 reggeli műsorában. Közben az Európai Bizottság is írt levelet a kormánynak, annak tartalmáról viszont még nem lehet tudni semmit. A Népszabadság pedig arról írt, hogy a hiteltárgyalások során akár a tervezettnél nagyobb hiányt is…
2010. október 4-én több mint egymillió köbméternyi víz és mérgező vörösiszap elegye öntötte el Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely mélyebben fekvő részeit.
Barack Obama amerikai elnök nem hibázott nagyot, republikánus kihívója, Mitt Romney pedig vélhetően nem ért el áttörést az amerikai elnökjelöltek helyi idő szerint szerda este megtartott első televíziós vitájában. A tévénézők elsöprő többsége mégis a republikánus jelöltet hozta ki győztesnek.
A kábítószerrel való visszaélés miatt jogerősen hét évre ítélt olimpiai bajnok birkózó ügyében egy, az ügyvédje által beszerzett műszaki szakértői vélemény miatt kért perújítást. Az ugyanis szerinte kihatással lehet Farkas Péter bűnösségének megállapítására. A bíróság szerint azonban az új szakértői vélemény nem érintette a jogerős ítélet bűnösséget megállapító pontjainak többségét.
Nem irányítható rakéták harci fejei tűntek el a táborfalvai lőtér területéről; a rendőrség az ügyben ismeretlen tettes ellen robbanóanyaggal vagy robbanószerrel való visszaélés miatt indított eljárást - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerda este az MTI-vel.
Tizenkilenc embert - javarészt diákot - temetett maga alá egy fölcsuszamlás Kína délkeleti Jünan (Yunan) tartományában - közölték csütörtökön a helyi hatóságok.
Sikeresen megműtötték a kolumbiai elnököt; Juan Manuel Santos állapota jó - közölte az őt gyógyító orvoscsoport Bogotában, helyi idő szerint még szerdán.
Megkezdte a Magyar Villamos Művek Zrt. az E.On gázüzletágát képező cégek átvizsgálását annak érdekében, hogy állami kézbe kerüljön a gázüzletág - írja a Napi Gazdaság csütörtökön, jelezve, hogy egyelőre az úgynevezett adatszoba nyílt meg az MVM előtt.
Szíriai területről kilőtt aknagránátok csapódtak be szerdán egy határ menti török faluban, a támadásban öt ember, egy anya és négy gyereke életét vesztette, tízen megsebesültek. Válaszul Törökország szíriai célpontokat bombázott és rendkívüli NATO-tanácskozás összehívását kezdeményezte. A török válaszcsapásban szíriai katonák vesztették életüket - az ankarai parlament pedig a hadsereg bevetését…