A soros magyar EU-elnökség elkötelezett az uniós határok védelme mellett, kiemelt szerepet szán a határőrizetnek - mondta Pintér Sándor belügyminiszter, amikor megnyitotta az Európai Határőrizeti Ügynökség (Frontex) igazgatótanácsának ülését Gödöllőn.
A Magyar Vöröskereszt mozgalomban a fiatalok a kezdetektől, 1881-től részt vesznek. Külön tagozatként 1921. február 9-e óta működik a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt, amely idén ünnepli megalakulásának 90. évfordulóját - írja a Magyar Vöröskereszt szerdai közleménye.
Többezres nemzetközi tüntetést szervez Budapesten április 9-én az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) a magyar szakszervezeti konföderációkkal közösen - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Liga Szakszervezetek kommunikációs vezetője, Fiedler Péter.
Több ponton is módosítana a kormány az Alkotmánybíróság gyakorlatán, így például ezentúl egy-egy törvény elfogadása előtt is lehetne alkotmányossági vizsgálatot kérni. Rétvári Bence szerint ez az intézkedés is a jó állam-koncepció megvalósulását szolgálja.
Az MSZP szerint az államháztartás kimagasló januári hiánya azt mutatja, hogy nem lehet egyensúlyban tartani a költségvetést az emberekre háruló extraadókkal, valamint a magán-nyugdíjpénztárakat érintő döntésekkel sem.
Bodor Zoltán, a Jobbik második kerületi önkormányzati képviselője feljelentést tett Csipak Péter ingatlanvállalkozó házépítése miatt. A képviselő azért fordult a rendőrséghez, mert gyanúja szerint a férfi budai Hármas-határhegyen épült lakóházának garázsa és a felhajtó egy része a telekkel szomszédos Budai Tájvédelmi Körzet területére épült.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) honlapjáról letölthető az a formanyomtatvány, amellyel az online sajtótermékek a nyilvántartásba vételüket kérelmezhetik.
Soron kívüli ellenőrzést végzett a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) a moszkvai kereskedelmi képviselet ingatlanának értékesítése miatt és számos szabálytalanságot tárt fel. Ezért szerdán feljelentést tett ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés, hanyag kezelés és magánokirat-hamisítás elkövetésének gyanúja miatt - jelentette be Gaál Szabolcs Barna, a hivatal elnöke szerdai…
A moszkvai magyar nagykövetségi épület vitatott értékesítése ügyében folyó nyomozás mindhárom gyanúsítottjának előzetes letartóztatását kezdeményezte tegnap az ügyben eljáró Központi Nyomozó Főügyészség. Másrészt a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanúja mellett a nyomozás meghiúsításának veszélye is fennáll a szóvivő szerint.
Eltűnés miatt keresték a rendőrök azt a nőt, akinek a holttestét szerdán találták meg a XXIII. kerületben. Azt, hogy mi okozta az áldozat halálát, igazságügyi orvosszakértő állapítja meg.
Célszerűtlen és értelmetlen a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt is beemelni azon szervezetek közé, amelyek vizsgálhatják a magán-nyugdíjpénztárakat, azok eddigi működését, vagyonkezelését - mondta a Magyar Bankszövetség főtitkára, ifjabb Nyers Rezső.
Egy felmérés szerint a társadalom egyértelműen pozitívan fogadta a miniszterelnök országértékelőjét. A Századvég intézet által megkérdezettek háromnegyede erősnek, határozottnak, míg kétharmaduk államférfihoz méltónak tartja Orbán Viktor beszédét.
Már letölthetők a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság honlapjáról az internetes sajtótermékek bejelentésére szolgáló nyomtatványok. A www.nmhh.hu weboldalon található dokumentum segítségével 2011. június 30-ig kell bejelenteni a nyilvántartásban még nem szereplő internetes sajtótermékeket.
Két repülő tört össze szerda délután a Baranya megyei Pogányban. Az egyik gép éppen fel akart szállni, amikor nekiment a másik, parkoló járműnek. Utóbbi gép gyakorlatilag kettétört. A balesetben senki sem sérült meg.
Siófok olcsóbban jut áramhoz a jövőben, mert szolgáltatót váltott, és ezentúl az E.ON Zrt. helyett a szegedi EDF Démász Zrt.-től vásárol. A szolgáltatóváltás csaknem 34 millió forintos megtakarítást hoz éves szinten - közölte a Független Hírügynökséggel szerdán Kozma Ani, az önkormányzat szóvivője.
A Századvég közvélemény-kutatása szerint a lakosság majd kétharmada tud Orbán Viktor országértékelő beszédéről. A beszéd társadalmi fogadtatását a kutatók egyértelműen pozitívnak értékelik: a megkérdezettek háromnegyede mondta, hogy a beszéd erős, határozott volt, kétharmaduk pedig azt, hogy államférfihoz méltó.
12 ember halála hozható összefüggésbe az idei szezonban az influenzával - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Csohán Ágnes, az Országos Epidemiológiai Központ osztályvezető főorvosa.
Lázár János szerint a választóknak kell eldönteniük, hogy a polgármesterként is dolgozó fideszes frakcióvezető megérdemli-e, hogy luxusautóval közlekedjen. A Jobbik törvénnyel szabna gátat a szolgálati kocsik kényelmének, az MSZP pedig egy munkás üzenetét postázta a kormánypárti politikusnak.
Már 700 ezer forint üti a markát annak, aki segít a siófoki temető tolvajok nyomára jutni. A siófoki polgármester által felajánlott félmillió forintot 200 ezerrel megtoldotta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. Bors István Munkácsy-díjas szobrászművész Mártírsirató című bronzszobrának fekvő alakját január 26-ára virradóra vitték el a Kele utcai temetőből.
Már "csak" négy órás várakozásra kényszerülnek azok a teherautósofőrök, akik Nagylakon keresztül szeretnék elhagyni az országot. , így a magyar rendőrség ígérete szerint a várakozási idő hamarosan mindkét irányban rohamosan csökkenni fog.
Megkezdődött délután a Fidesz-KDNP háromnapos zárt frakcióülése Siófokon; a kihelyezett tanácskozás első napján Orbán Viktor miniszterelnök értékeli az elmúlt időszakot. A kereszténydemokraták parlamenti képviselőcsoportja kora délután már tartott egy külön frakcióülést a Balaton-parti városban.
Elvérzés miatt halt meg az a 14 éves bangladesi kislány, akit egy állítólagos szerelmi ügy miatt kötéllel végrehajtott ütlegelésre ítéltek - közölte szerdán a BBC brit közszolgálati adó. A lányt január végén verték meg nyilvánosan, és egy héttel később halt meg egy kórházban. Az eset hatalmas felháborodást okozott Bangladesben, főleg azután, hogy az első boncolás nem talált külső sérülésnyomokat a…
Elrabolták negyvenmillió forintját - állította az a nő, aki ellen hatóság félrevezetése miatt indított nyomozást a rendőrség. Ám kiderült, hogy az asszony mindezt csak kitalálta. Közben felmerült annak a gyanúja is, hogy a nő többektől különböző összegeket vett át azzal az ígérettel, hogy azt haszonnal adja vissza. Viszont ezek csak részben, vagy egyáltalán nem teljesültek.
Többezres nemzetközi tüntetést szervez Budapesten április 9-én az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) a magyar szakszervezeti konföderációkkal közösen - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Liga Szakszervezetek kommunikációs vezetője, Fiedler Péter.
Kétszázhat esetből huszonnyolcnál vetődött fel a gyanú, hogy egri orvosok pénzért hamis szakvélemény alapján százalékoltak le pácienseket. Az egykori Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet belső vizsgálata most zárult le. A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal vezetője az InfoRádiónak elmondta: a leggyakoribb leszázalékolási okok Magyarországon a különböző pszichés,…
Újabb embercsempészek kerültek rendőrkézre kedden illetve szerdán - számolt be szombati közleményében a Nemzeti Nyomozó Iroda. A hat embert azzal gyanúsítják, hogy 2009-ben és 2010-ben hazánkba érkező vietnamiakat segítettek, hogy Nyugat-Európába jussanak, mindezt hamis közokiratokkal megszerzett valós magyar schengeni vízummal.
Célszerűtlen és értelmetlen a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt is beemelni azon szervezetek közé, amelyek vizsgálhatják a magán-nyugdíjpénztárakat, azok eddigi működését, vagyonkezelését - mondta a Magyar Bankszövetség főtitkára, ifjabb Nyers Rezső. A bankszövetség hivatalos álláspontja a jövő héten születhet meg a Selmeczi Gabriella-féle törvénymódosító javaslatról. A főtitkár szerint a pénzügyi…
Egymillió forintot loptak el kétszázasokban egy tapolcai lakásból még kedden. Az ott lakó férfi az érméket két pezsgősvödörben gyűjtötte, mind az 5 ezer darab eltűnt. A tolvajt még keresi a rendőrség.
Jövő hét pénteken ismét egész éjszaka nyitva lesznek Budapest gyógyfürdői, immár harmadik alkalommal. A helyszíneken különféle programokkal, koncertekkel várják az érdeklődőket. A szervezők hangsúlyozzák: a biztonságos lebonyolítás érdekében már minden érintett szakhatósággal egyeztettek.
Két rendőr ellen indult büntetőper hivatali visszaélés miatt a Fővárosi Bíróságon (FB) szerdán; a vád szerint a két férfi több alkalommal, visszaélve hivatali helyzetével, távközlési szolgáltatóktól lekérte különböző emberek híváslistáit anélkül, hogy arra törvényes alapjuk lett volna.