Vizsgálat indul Silvio Berlusconi olasz kormányfő ellen hivatali visszaélés gyanúja miatt - jelentette be pénteken az olasz ügyészség. A miniszterelnök azzal sértett törvényt, hogy telefonon próbált intézkedni a milánói rendőrségen egy Ruby nevű marokkói lány szabadonengedéséről.
Mélységes csalódottsággal fogadta a pénteken bemutatott Új Széchenyi Tervet (ÚSZT) az LMP - mondta Jávor Benedek, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője. Az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának elnöke szerint nincs olyan eleme a pályázati programnak, amely a zöld, fenntartható fejlődést szolgálná. Az ellenzéki politikus hozzátette: az ÚSZT nem Magyarország és nem a magyar emberek…
Magyarország időjárását az elmúlt évben szinte folyamatosan a szélsőségek jellemezték. 2010 januárjában is komoly gondot okozott a belvíz, továbbá a sok hó és az az ónos eső. Az év további részében is sokszor próbára tette az országot az időjárás - derül ki az alábbi összeállításból.
Nyugállományba vonul Pásztor Albert, Miskolc rendőrkapitánya, utódja Bogyay Ferenc, aki eddig a szerencsi kapitányság élén állt - tájékoztatta a rendőrség pénteken az MTI-t.
Újabb szemtanúkat hallgattak ki pénteken a Cozma-per kapcsán a Veszprém Megyei Bíróságon. A tavaly szeptemberben kezdődött gyilkossági tárgyalás során a bíróság már Marian Cozma sporttársait és más helyszíni tanúkat is meghallgatott. Raffael Sándorra többen terhelő vallomást tettek, de a halálos szúrást senki sem látta. A Cozma-tárgyalás január 31-én folytatódik.
Közleményben tiltakozott Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés MSZP frakciójának vezetője, valamint Bihary Gábor,a Fővárosi Közgyűlés MSZP frakciójának tagja a közterület-használati díj bevezetése ellen. Mint írják, a bejelentés a Szigeten túl a város minden más közterületi rendezvényére is érvényes.
Újabb szemtanúkat hallgattak ki pénteken a Cozma-per kapcsán a Veszprém Megyei Bíróságon. A tavaly szeptemberben kezdődött gyilkossági tárgyalás során a bíróság már Marian Cozma sporttársait és más helyszíni tanúkat is meghallgatott. Raffael Sándorra többen terhelő vallomást tettek, de a halálos szúrást senki sem látta. A Cozma-tárgyalás január 31-én folytatódik.
Tanúként azt vallotta egy fiatal lány a Cozma-ügy pénteki tárgyalásán a Veszprém Megyei Bíróságon, hogy látta, amint a veszprémi Patrióta lokál ajtaján valakik kilökdösték Marian Cozmát.
A foglalkoztatás növelését emelte ki a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője az Új Széchényi Terv pénteken megfogalmazott céljai közül, az MTI-nek nyilatkozva.
A kormányfő szóvivője szerint azzal, hogy a médiatörvényt lefordították angol nyelvre, és egyre több embernek nyílt módja megismerni a jogszabályt, az arról szóló vita "visszakerült a normális észérvek medrébe".
Felmentette beosztásából Pásztor Albert miskolci rendőrkapitányt az országos rendőr-főkapitány. A rendőr ezredes péntektől október 13-ig felmentési idejét tölti, akkor - saját kérésére - nyugdíjba vonul. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája által kiadott közlemény szerint a borsodi megyeszékhely kapitányságát január 15-től az eddigi szerencsi rendőrkapitány,…
A kormányfő szóvivője szerint azzal, hogy a médiatörvényt lefordították angol nyelvre, és egyre több embernek nyílt módja megismerni a jogszabályt, az arról szóló vita "visszakerült a normális észérvek medrébe".
Mintegy 200 ezer hektár őszi vetés menthetetlen a belvízi helyzet miatt, ez már most látszik - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken Harkányban, a Bácskai és Dunamelléki Mezőgazdasági Szövetség konferenciáján.
A munkanélkülieknek járó, nagylelkű, hosszú távú jóléti juttatások korának vége - ezt mondta Orbán Viktor a Wall Street Journalnak csütörtökön. A konkrétumokra még várni kell.
Elsősorban nem a telektulajdonost, hanem a reklámozót fogják büntetni júliustól a közlekedési témájú törvények módosítása alapján, ha a közlekedést zavaró, vagy engedély nélküli reklámtáblát találnak a hatóságok az utak mentén. Közúti közlekedésről szóló törvény módosítása január 1-jén lépett hatályba.
A bolygót sújtó katasztrofális időjárásnak – a brazíliai és ausztráliai áradásoktól kezdve az USA kelti részén lehullott hatalmas hó mennyiségig – két valószínű magyarázata van.
Cáfolja azokat az állításokat, melyek a svédországi online kiadványok regisztrációs kötelezettségeire és a médiahatóságok kormánytól való függetlenségének fokára utaltak egy minisztériumi hírlevélben.
Nem ürítik a szabványtól eltérő kukákat Siófokon - felhívásban közölte ezt a lakosokkal a hulladékszállítást végző cég a napokban. Elszaporodtak az utóbbi időben az ilyen szemetes edények, és az autók nem tudják azokat megemelni. A lakosok azonban nem értik, miért nem kaptak erről korábban értesítést. Ha a legolcsóbban jutnak szabványos kukához, akkor is több mint nyolcezer forintjuk bánja.
Ítéletük enyhítését kérték a Szegedi Ítélőtáblától a Zuschlag-ügy vádlottjai. Zuschlag János és vádlott-társai perbeszédével folytatódott péntelen a másodfokú tárgyalás negyedik napja. Az ügy elsőrendű vádlottja elsősorban azt hangsúlyozta, hogy a bűncselekményeket egyedül követte el, társai csak utasításokat hajtottak végre, ezért kérte az ítélőtáblát, hogy töröljék a vádakból a bűnszervezetet.
Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) azt kérte: a miniszterelnök biztosítsa a médiapluralizmusnak az EU Amszterdami Szerződésében is kimondott elvét.
Megütközött a Jobbik a kormányfő külföldi nyilatkozatán, amelyben Orbán Viktor bejelentette a következő megszorításokat - mondta pénteki tájékoztatóján Volner János, a Jobbik parlamenti frakcióvezető-helyettese. Hozzátette: értetlenül állnak az előtt, hogy Orbán Viktor erről előbb miért nem itthon beszélt.
Csaknem négy év szünet után ismét lesz Mindentudás Egyeteme. A Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Telekom által szervezett programsorozat a Norvég Alap támogatásával jön létre, 840 millió forintból.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya eljárást folytat hűtlen kezelés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
A pénteken bemutatott Új Széchenyi Terv az Új Magyarország Fejlesztési Terv olcsó, rossz minőségű másolata a szocialisták szerint. Az egyik legnagyobb probléma az, hogy a pályázatokból csak hosszú hónapok múlva juthatnak pénzhez a vállalkozások - mondta a Független Hírügynökségnek Varju László, az MSZP fejlesztéspolitikai kabinetvezetője.
A Magyar Katolikus Rádió nem kezdeményezte a műsorszolgáltatási jogosultságának meghosszabbítását, noha ez további öt évre lehetővé tette volna az adó működését - közölte a médiatanács.
Nagy tetszést arattak a magyar EU-elnökség első gálavacsoráján felszolgált borok - mondta az InfoRádió kérdésére Gál Helga elnökségi sommelier. Az Európa-ügyi miniszterek és államtitkárok díszvacsorán vettek részt csütörtök este a Parlamentben.
A rendőri rutinellenőrzés szerves része lesz a gépjárművezetők véralkoholszintjének vizsgálata, az idén kiemelten ellenőrzik a kerékpárosokat is - közölte Óberling József rendőr ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője pénteken Budapesten.
A tagállamok képviselői támogatták magyar uniós elnökség programját - hangsúlyozta Győri Enikő, a Külügyminisztérium európai uniós ügyekkel foglalkozó államtitkára pénteken, megvonva az elnökség Gödöllőn tartott első informális tanácskozásának mérlegét.
Egy dunántúli cég felajánlásának köszönhetően péntektől a saját portáján felállított lakókonténerben él egy újfehértói édesanya és két gyermeke. A belvíz miatt házuk fala korábban kidőlt, az épület lakhatatlanná vált. Augusztusig a 30 négyzetméteres, összkomfortos konténerlakás lesz az otthonuk.
Őrizetbe vett a rendőrség egy 23 éves nőt, aki a gyanú szerint szexuálisan bántalmazta, molesztálta négy kisgyermekét - közölte a Gödöllői Rendőrkapitányság.
"Egy séta a sajtószabadságért" címmel 80-100 ember tiltakozott a médiatörvény ellen Pécsen pénteken. A szónok által felolvasott kiáltványban - melyet este a budapesti demonstráción is felolvasnak - a médiatörvény visszavonását követelték.
Ma 18.00 órakor a Kossuth téren demonstrációt tartottak civilek. Az eseményen a médiatörvény visszavonását és megváltoztatását követelő kiáltványt olvastak föl.