Egészségre káros környezetbe költöztették a budapesti Szent Korona Általános Iskola és Óvoda óvodásait, amikor az intézmény az M3-as autópálya bevezető szakaszának közvetlen közelébe került - állapította meg vizsgálatában Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa. Az ombudsman megállapította: a XV. kerületi Mozdonyvezető utcai óvodában a zaj és a légszennyezettség magasabb az…
Kifosztották a szabadkígyósi kollégiumot, erőszakoskodtak diáktársaikkal fiatalok, akiket a napokban fogtak el a rendőrök Békés megyében. A két 16 éves fiú és 15 éves társuk ellen rablás és más bűncselekmények miatt indult eljárás, egyikük előzetesbe került.
A balesetet reggel 5 órakor jelezte a hajó kapitánya. A térségben felfüggesztették a hajóforgalmat, a hatóságok infravörös kamerával felszerelt helikopterekkel keresik a négytagú személyzet két eltűnt tagját.
25-ről 18 százalékra csökkentené az üzemanyagokat terhelő áfa kulcsot a Jobbik - az ellenzéki párt már be is nyújtotta az erről szóló törvényjavaslatot. Azzal érvel, hogy a magas árak mellett egyre kevesebb üzemanyag fogy az itthoni kutakon és az üzemanyag-csempészet miatt a feketegazdaság is erősödik.
Jogerősen fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön a zálogházi rablássorozat vádlottjait: Varga Lászlóra 13, Gombos Lászlóra 12, Horváth Szilárdra 20 év szabadságvesztést szabtak ki.
Kárszakértői csoport alakult a vörösiszap-szennyezés miatt kárt szenvedett vállalkozások által bejelentett kárigények vizsgálatára. A munkacsoport már meg is kezdte tevékenységét és eddig 27 vállalkozó kárigényét mérte fel. A tervek szerint január végére fejezik be a munkát - közölte csütörtökön az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Meg van kötve a magyar politikai döntéshozók keze, amikor a forint megfelelő árfolyamáról van szó, mivel ellentétes a háztartások, illetve a gazdasági növekedést tápláló exportőrök érdeke - írta a Dow Jones hírügynökség, Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozatát idézve. A kormányfő beszélt az euró bevezetésének lehetőségeiről és arról is, hogy nem szeretné három százaléknál alacsonyabbra…
Korábban felszólaló ügyvédtársaihoz hasonlóan az üzletszerű elkövetés és a bűnszervezet vádját igyekezett cáfolni perbeszédében Bánáti János, Marsovszky Balázs hatodrendű vádlott védője a Zuschlag János és társai ellen folyó per másodfokú tárgyalásán csütörtökön a Szegedi Ítélőtáblán.
Tartva a kompromittáló tények nyilvánosságra kerülésétől, a Hezbollah megbuktatta a libanoni kormányt, amely támogatta egy, a korábbi kormányfő elleni merényletet vizsgáló ENSZ törvényszék munkáját.
Az úgynevezett "zálogházi rablókat" 13, 12, illetve 20 évre ítélte csütörtökön másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla. A legsúlyosabb büntetést emberölés kísérletéért Horváth Szilárd kapta, akit annak idején először, még Kaiser Edét megelőzően hoztak összefüggésbe a nyolc halálos áldozatot követelő móri vérengzéssel.
A folyók apadnak Szabolcsban, de a belvízzel elöntött terület nagysága a szivattyúzások ellenére sem csökken. A megyében 41 településen van I. vagy II. fokú belvízvédelmi készültség, az elöntött terület nagysága 41 ezer hektár.
Újabb embereket kellett kitelepíteni otthonukból az országban kialakult belvízhelyzet miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön, a szerdai összesítések alapján. A szerdai kitelepítések négy megyét - Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét - érintették. Összesen 21 embernek kellett elhagynia az otthonát. Ezzel a kitelepítettek száma…
Elhunyt Havasy Viktor zeneszerző, zongorista; a Micsoda nagyszerű dolog, a Szereted-e még?, a Kapitány, a Fekete vonat című slágerek szerzőjét szerdán rövid szenvedés után érte a halál.
Kénytelen voltak fegyvereiket használni szombaton a katonák: bombával felszerelkezett palesztin támadó próbált merényletet elkövetni egy, a Nablusz közelében fekvő határátkelőnél.
Orbán Viktor miniszterelnök kormányzati kiadáscsökkentő lépéseket helyezett kilátásba: csökkenni fognak a nyugdíjkiadások, a munkanélküliek juttatásai és a gyógyszerekre járó állami támogatások is. Ahogy Szijjártó Péter elmondta, megszorítások nem lesznek, strukturális átalakításokra azonban szükség van.
Jelentősen csökkentik majd a munkanélküli segélyek összegét, vége lesz a tartós segélyezési korszaknak, felülvizsgálják a gyógyszerártámogatások és a tömegközlekedés rendszerét.
A volt miniszterelnök szerint végképp eltávolítja egymástól a határ két oldalán élő magyarokat az, ha a határon belül élők úgy érzik, hogy azok döntenek a sorsukról, akik nem viselik döntésük következményeit, hiszen nem élnek itt.
Tavaly 25 országban - köztük Magyarországon - jelentősen csorbult a politikai és a civil polgárjogok érvényesülése, és ez a demokratikus világ kevés komoly ellenállásába ütközött - állapította meg csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében a Freedom House washingtoni székhelyű, nemzetközi jogvédő szervezet.
Kormányzati segítség nélkül a BKV még ebben az évben be fog dőlni - mondta a főpolgármester csütörtökön, a 2011. évi költségvetés előző nap elfogadott koncepciójáról tartott sajtótájékoztatóján.
Egészségre káros környezetbe költöztették a budapesti Szent Korona Általános Iskola és Óvoda óvodásait, amikor az intézmény az M3-as autópálya bevezető szakaszának közvetlen közelébe került - állapította meg vizsgálatában Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa.
Gyúlékony folyadékot dobtak egy lakóházra Zalaegerszegen. Az MTI helyszínről származó csütörtöki információja szerint az épületet az egyik ablaka fölött találták el. A Kertvárosban lévő vakolatlan házban nem sérült meg senki, a rendőrség két támadót keres.
Gyúlékony folyadékot dobtak egy lakóházra Zalaegerszegen; az MTI helyszínről származó csütörtöki információja szerint az épületet az egyik ablaka fölött találták el. A Kertvárosban lévő vakolatlan házban nem sérült meg senki, a rendőrség két támadót keres.
Kormányzati segítség nélkül a BKV még ebben az évben be fog dőlni - mondta a főpolgármester csütörtökön, a 2011. évi költségvetés előző nap elfogadott koncepciójáról tartott sajtótájékoztatóján.
Magyarországra nem érkezett dioxinnal szennyezett tojás - mondta Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára.
Éghető folyadékot tartalmazó üveget dobtak egy zalaegerszegi családi házra szerda este - közölte a rendőrség csütörtökön. Csak a ház ablakára szerelt szúnyogháló rongálódott meg.
A KDNP politikusa szerint a kritikusok ahhoz hasonlóan használják ki a hazánkra irányuló nemzetközi figyelmet, mint ahogy az 1972 merénylők kihasználták az olimpia népszerűségét.
Tarlós István szerint a város jelenlegi pénzügyi helyzetében véget kell vetni az ingyenes szolgáltatásoknak. A Sziget szerint irreális, hogy egy hétre több pénzért adjanak bérbe közterületet, mint amennyiért meg lehet vásárolni.
Ausztriában 250-270 ezer háztartásnak vannak pénzügyi problémái, ami miatt nem tudják rendesen törleszteni hiteleiket - derül ki az Alpenländischer Kreditorenverband (AKV) osztrák hitelszövetség csütörtökön ismertetett adataiból. A szakmai szervezet úgy látja, hogy az idén további "bedőlések" várhatók a nyolcmilliós országban.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa azt javasolja a közigazgatási és igazságügyi miniszternek, hogy a jogalkotás eszközével lépjenek fel a fiktív lakcímet önkényesen bejelentőkkel szemben.
A Subaru számára elismerésekben gazdag év megkoronázásaként a 4x4 Plus magazin a Foresternek ítélte oda a ’2010-es Év Crossovere’ címet. A 4x4 Plus magazin Belgium legnagyobb szaklapja – az újság holland nyelvű kiadása 19.000, a francia nyelvű változat pedig 14.000 olvasóhoz jut el.