Karácsony másnapján féltékenységből bántalmazott egy köztiszteletben álló orvost Kiskunfélegyháza polgármestere, Kapus Krisztián. Az atv.hu-nak azt is több forrásból megerősítették, hogy a fideszes városvezető egy városházi dolgozót lapátra tett az üggyel összefüggésben. Az ősszel polgármesterré választott Kapus személyes ügyei és humánpolitikája még saját frakcióját is megrepesztette. A…
Nem történt állapotromlás sem a Tokaj-hegyaljai borvidéken, sem Budapesten, az egykori zsidónegyed területén Erzsébetvárosban - egyebek mellett ezt tartalmazza az a jelentéstervezet, amelyet az UNESCO Világörökségi Központnak készít a magyar kormány a két helyszínről.
Ismét a fokozott biztonsági rendszerű pszichiátriai részlegek szükségességére hívja fel a figyelmet az ombudsman. Szabó Máté egy minapi, a fővárosi Nyírő Gyula Kórházban történt gyilkossággal kapcsolatban emlékeztet arra, hogy 2008-ban a János kórházban történt hasonló esemény nyomán már javasolta a jogalkotónak, olyan pszichiátriai osztályok létrehozását, amelyeken megfelelő módon lehet ellátni a…
Tisztázatlan körülmények között halt meg egy idős nő egy II. kerületi, Ürömi utcai házban hétfőn. A lakásban egy idős férfi is rosszul lett, de nem tudni mitől.
Folyamatosan nő a belvízzel borított területek nagysága, a legkritikusabb helyzet Hajdú-Bihar és Csongrád megyében, valamint Szolnok környékén alakult ki - mondta az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője.
A Fidesz felelőtlen gazdaságpolitikájának árát az emberek fizetik meg: egy átlagos lakás devizahitelének törlesztőrészlete tavaly április óta 31-33 százalékkal növekedett, a benzinért 13 százalékkal kell többet fizetni, a gáz 10-11 százalékkal drágult - mondta hétfőn az MSZP szóvivője. Török Zsolt szerint ennek oka a kormány gazdaságpolitikája miatti forintgyengülés.
Nyíregyházán és Újfehértőn is javult a belvízhelyzet az utóbbi napokban. A megyeszékhelyen átmeneti vízelvezető árkokat ástak, így próbálják elvezetni a belvizet. Újfehértón hétfőtől 17 embert foglalkoztatnak közmunkaprogramban a belvíz elleni védekezésben. A víz miatt részlegesen lezárt utcákat még nem nyitották meg.
Fokozott biztonsági intézkedéseket sürget a kórházak pszichiátriai részlegein az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Szabó Máté azután tette közzé állásfoglalását, hogy a múlt héten egy fiatal drogfüggő beteg megölte a vele egy kórteremben elhelyezett 68 éves társát.
A rendőrség állatkínzással és áramlopással is gyanúsítja azt a férfit, akit emberölés bűntettének gyanújával vettek őrizetbe még a múlt héten. A 48 éves férfi az alapos gyanú szerint január 5-én előzetes szóváltást követően szúrta le 35 éves áldozatát. A gyors nyomozás eredményeként másnap hajnalban őrizetbe vették a férfit, akit viszont kihallgatni akkor nem tudtak, annyira ittas volt.
Az Európai Unió soros elnökségével együtt az Európai Rendőrakadémia (CEPOL) elnöki feladatait is Magyarország vette át ebben a félévben. A CEPOL elnöke Boda József rendőr dandártábornok lett.
A közigazgatási és igazságügyi miniszter kinevezte a fővárosi és megyei kormányhivatalok főigazgatóinak első körét, összesen 17 embert. A kormányhivatalok szakmai vezetői a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban hétfőn letették ünnepélyes esküjüket és átvették kinevezési okmányaikat. Három vezető később tesz esküt - közölte hétfőn a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság.
Súlyos hiányosságokat, hibákat tártak fel a szakemberek az M6-os autópálya Dunaújváros-Szekszárd szakaszának műszaki felülvizsgálatakor - derül ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hétfői közleményéből. A tárca szerint a koncessziós társaság az építéskor a szerződés számos pontját megszegte. Az említett hibák kiterjednek egyebek mellett az építési folyamatra, annak dokumentálására és a helyszíni…
A koncessziós társaság a koncessziós szerződés számos pontját megszegte az M6-os autópálya Dunaújváros-Szekszárd közötti szakaszának építése során - erre az eredményre vezetett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vizsgálata.
A Cozma-ügy tárgyalásának idei első napján védett tanúk korábban tett vallomásainak ismertetésével folytatódott az emberölés miatti büntetőper a Veszprém Megyei Bíróságon.
Katonaorvosból lett tapolcai háziorvos, Hubert János kapta az év praxisa elismerést. Az Országos Alapellátó Intézet márciusban első ízben hirdetett pályázatot, és egy internetes oldalon lehetett szavazni. Hubert János az InfoRádiónak azt mondta: a titka az, hogy a beteget társként kezeli, szeretettel és nem sajnálattal fogadja a pácienseket.
A tárnoki ikreket többször is újra kellett éleszteni, s bár időlegesen életben tudták tartani őket, a méhen belül elszenvedett oxigénhiány és a keringési elégtelenség megpecsételte sorsukat - mondta Szabó Miklós, a Semmelweis Egyetem 1.számú Gyermekklinikájának osztályvezetője.
Évek óta először nem csak a költségvetést, hanem annak koncepcióját is tárgyalni fogja a Fővárosi Közgyűlés – erről Tarlós István főpolgármester beszélt az ATV Jam című műsorában.
Újabb kampányt indítottak a palesztinok: szeptemberben ENSZ határozatban szeretnék elismertetni államukat. A ramallahi vezetés a megfeneklett béketárgyalások folytatása helyett a „B-terv” alkalmazását választotta.
Nagy mennyiségű kannabiszszármazékot, valamint adójegy nélküli cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járőrei az ártándi határátkelőnél egy német rendszámú kisbusz vezetőjénél - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
Ketten megsérültek, egy lovat pedig el kellett altatni a 44-es főúton történt hétfő délelőtti baleset miatt. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy autó és egy lovaskocsi ütközött össze Kondoros határában.
Hubert János tapolcai háziorvos és munkatársai kapták "Az év praxisa" díjat hétfőn - rájuk szavaztak legtöbben az egyik internetes oldalon. Az Országos Alapellátási Intézet hirdette meg az ide kapcsolódó pályázatot tavaly. Először arra kérték a betegeket, írják meg gyógyulásuk történetét, és azt, melyik szerintük a legjobb háziorvosi körzet. Az ÁNTSZ és az önkormányzatok is ajánlhattak jelölteket.…
A méhen belül elszenvedett oxigénhiány és a keringési problémák pecsételték meg az újszülött ikrek sorsát - mondta hétfői sajtótájékoztatóján a Semmelweis Egyetem I. Számú Gyermekgyógyászati Klinikájának osztályvezetője. Szabó Miklós hozzátette: az eddigi vizsgálatok alapján az édesanya cukorbetegségének nem lehet köze a fiúgyermekek halálához. Mint arról korábban beszámoltunk, egy ikerterhes…
Másodfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el vasárnap este a Miskolc-görömbölyi horgásztó területén. A horgásztó magántulajdonban van, de a vízszint annyira megemelkedett, hogy az már lakóházakat veszélyeztetett.
Megsemmisítette a BKV midibusztenderének végeredményét a Közbeszerzési Döntőbizottság, és 900 ezer forint igazgatási szolgáltatási díj megfizetésére kötelezte a közlekedési társaságot.
Rasszista feliratot tartalmazó matricát ragasztottak ismeretlenek a szegedi Nagyposta egyik bejáratára. A felirat miatt a posta feljelentést tett, a rendőrség közösség elleni izgatás miatt soron kívül büntetőeljárást indított. A zöld színű matricáról többen is azt gondolták, hogy az a Magyar Posta Zrt. egyik hivatalos hirdetménye. A posta azonban ezt cáfolja és elítéli a történteket.
Elfogták a kadarkúti rendőrőrs munkatársai azt a férfit, aki a gyanú szerint hétfő hajnalban Bárdudvarnokon betört egy nyaralóba, majd a helyszínről távozva autójával a Bárd patakba csúszott.
A Magyarországon elismert 13 nemzeti és etnikai kisebbség közül 11 alakíthat fővárosi területi önkormányzatot a vasárnapi kisebbségi választások nem hivatalos eredménye alapján.
Az iráni állami tévé hétfői bejelentése szerint felszámoltak az iráni hatóságok egy kémhálózatot, amely felelős egy iráni atomfizikus egy évvel ezelőtt megöléséért. A tévében felolvasott rövid közlemény szerint a hálózatot az izraeli hírszerzés, a Moszad irányította.
Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a rendőrség a napokban a 3 milliárd forintos és sokak által elhibázottnak tartott pécsi Expo Center beruházás ügyében.
Rasszista feliratot tartalmazó matricát ragasztottak ismeretlenek a szegedi Nagyposta egyik bejáratára. A felirat miatt a posta feljelentést tett, a rendőrség közösség elleni izgatás miatt soron kívül büntetőeljárást indított. A zöld színű matricáról többen is azt gondolták, hogy az a Magyar Posta Zrt. egyik hivatalos hirdetménye. A posta azonban ezt cáfolja és elítéli a történteket.
Elismerte vereségét, és gratulált a kisebbségi választások győztes szervezetének, a Lungo Dromnak a Magyarországi Cigányok Országos Fóruma (MCF) vezetése a kisebbségi választások nem hivatalos részeredményeinek ismeretében.
Ha egy antidepresszáns hatóanyagot, fluoxetint kapnak a szélütésen frissen átesett emberek, az segítheti őket abban, hogy visszanyerjék a kontrollt mozgásuk fölött, és nagyobb függetlenségben élhessenek - közölték francia kutatók.