Tizenegy új hatóanyaggal bővült az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által támogatott gyógyszerek köre, emellett életbe lépett az a szabályozás, amelynek köszönhetően októbertől az emberek sokat spórolhatnak, ha az azonos hatóanyagú készítmények közül a legkedvezőbb árú és támogatású, úgynevezett preferált gyógyszereket kérik orvosuktól, gyógyszerészüktől.
A bizalmas információk kezelésével kapcsolatos szabálytalanságokat tárt fel az INA olajvállalat működésében a horvát pénzügyi felügyelet (Hanfa), amely további 45 nappal meghosszabbította a társaság részvényeivel való kereskedési tilalmat.
Az MSZP partner lenne a rendkívüli parlamenti ülésszak összehívásában, ezen a párt hárompontos javaslatához szükséges törvények meghozásával meg lehetne oldani a devizahitelesek problémáit - mondta Szanyi Tibor, a szocialista párt országgyűlési képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
A Munka törvénykönyvét (Mt.) kritizálók után most a javaslat egyik készítőjét vette célba a jobboldal. Annak ellenére, hogy Pethő Róbert és kollégái évekkel ezelőtt csupán önszorgalomból fogtak hozzá a koncepció elkészítéséhez. 2007-ben viszont már a Fidesz is figyelemmel kísérte, sőt, - információink szerint - irányította is a munkát. Ezt nem cél nélkül tette, azt akarta párt, hogy a…
Izrael megpróbál kigondolni egy olyan "formát", amelyben az izraeli-palesztin béketárgyalások felélesztése érdekében meg tudnak állapodni a közvetítő nagyhatalmak - közölte péntek este Ehud Barak izraeli védelmi miniszter, miután tárgyalt Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral a világszervezet székhelyén.
A Fidesz és az MSZP támogatottságában a korábbi trendeknek megfelelő, de nagyon kicsi változások történtek az elmúlt hónapban, s a hónap nyertese a Jobbik, amelynek tábora egy százalékponttal 8 százalékra nőtt - ismerteti az Ipsos a legfrissebb, július közepén végzett közvélemény-kutatásának adatait a Népszabadság szombati számában.
Az MSZP javaslatainak törvénybe iktatásával, és ehhez rendkívüli parlamenti ülésszak összehívásával meg lehetne oldani a devizahitelesek gondjait - mondta Szanyi Tibor.
Csupán két magyar indult, ráadásul ugyanabban a számban a sanghaji vizes vb utolsó előtti napjának úszóselejtezőiben, a "szegényes" program azonban gazdag tartalommal párosult: Kis Gergő bejutott az 1500 méteres férfi gyors döntőjébe, ráadásul elképesztően nagy országos csúccsal. Gyurta Gergelynek viszont nem sikerült beverekednie magát a nyolcas fináléba.
A királyi palota és a kormányzó Norvég Munkáspárt székháza is az egy héttel ezelőtti norvégiai kettős merénylettel gyanúsított, azokat beismerő Anders Behring Breivik célpontjai között szerepelt - közölte szombaton a Verdens Gang című oslói lap.
A fővárosi tömegközlekedés modernizálásához a BKV járműparkjának nagy részét le kellene cserélni, erre azonban nincs elég pénz, ezért használt járműveket vásárolnak vagy koncesszióba adnak a buszvonalakat.
Aki Tétényi szerint fideszes is lehetne, csak az utóbbi tíz hónap ne volna. Ha nem lenne az esztergomi képviselő-testület mögött az elmúlt tíz hónap, akkor elképzelhető lett volna, hogy fideszes legyen a város új alpolgármestere, nyilatkozta Tétényi Éva az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Ám most sem sikerült alpolgármestert választani Esztergomban, és polgármester sajnálkozva vette tudomásul a…
Maszkot viselő mintegy 150 fegyveres próbálta elfoglalni az egyiptomi biztonsági erők egyik őrszobáját a Sínai-félszigeten. A tűzharcban egy katonatiszt és három járókelő meghalt, 19-en megsebesültek - közölte szombaton a Mena egyiptomi hírügynökség.
Várhatóan javulni fognak Magyarország hitelminősítői besorolásai a kormány konszolidációs programjának végrehajtása esetén, a jelenlegi euróövezeti válság miatt ugyanakkor legalább a következő négy-öt évre lekerült a napirendről Magyarország és a többi térségi ország eurócsatlakozása - jósolták pénteki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
A gyakori pokolgépes merényletek, gyilkosságok és a síita milíciák akcióinak kiújulása miatt Irak ma veszélyesebb hely, mint amilyen egy évvel ezelőtt volt, ezt állítja egy amerikai illetékes a washingtoni kormányzatnak és a kongresszusnak benyújtott, szombaton nyilvánosságra hozott jelentésében.
Negyvenketten haltak meg és több tucatnyian megsebesültek Jemenben a hadsereg, iszlamista fegyveresek és törzsi harcosok közötti összecsapásokban - közölték szombaton helyi illetékesek.
Az orvosi technológia igen, a hazai viszonyok még nem tennék lehetővé, hogy a meglévő kórházak fele lássa el a betegeket – vélekedett az ATV Start című műsorában Sinkó Eszter, a szakminiszter tanácsadó testületének tagja.
AAA-rmageddon - e vészjósló szójátékkal vezeti be elemzését az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-befektetési tanácsadó cég, amely forgatókönyveket dolgozott ki a globális adóskockázati megítélés alapmércéjének tekintett "AAA" amerikai államadós-osztályzat megvonásának és az Egyesült Államok fizetésképtelenné válásának lehetséges következményeiről.
A hetedik és a harmadik helyről rajtol a holnapi, németországi WTCC futamokon Michelisz Norbert. A Zengő Dension Team pilótája jó esélyekkel várja a vasárnapi rajtokat, hiszen mindkét versenyen a pontszerző helyeket, illetve a dobogót veheti célba.
Egy szolgálaton kívüli rendőr szombaton épségben megtalálta Juretzky Csaba soproni ügyvédet, akinek szerdai eltűnését egy nappal később jelentették be a hozzátartozók - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Egy szolgálaton kívüli rendőr szombaton épségben megtalálta Juretzky Csaba soproni ügyvédet, akinek szerdai eltűnését egy nappal később jelentették be a hozzátartozók.
Várhatóan holnap készít tervezetet a jogi felelősségre vonás lehetőségeiről az államadósság-növekedés okait vizsgáló parlamenti albizottság. Rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását szorgalmazza az MSZP a devizahitelesek megmentéséért. A norvég királyi palota és a kormányzó Munkáspárt székháza ellen is tervezett támadást a kettős merénylet gyanúsítottja.
A határértéket magasan meghaladó mennyiségben tartalmaz szennyező anyagot az ivóvíz Budapesten: a Levegő Munkacsoport rákkeltő hatású acetoklórt talált a vízben. A Fővárosi Vízművek szerint azonban nem veszélyes az ivóvíz, mindössze arról lehet szó, hogy a Levegő Munkacsoport mérése idején csapadékos volt az idő, ami a szokottnál több vegyszert mosott a Dunába.
A kairói Tahrír téren iszlamista erőfitogtatássá változott a péntek esti tüntetés. A világi berendezkedés hívei szerint félő, hogy az iszlám törvénykezés hívei többségbe kerülnek az ősszel megválasztandó új parlamentben.
Kapálógéppel hajtott vízibiciklivel, olajoshordókból vagy éppen sörösdobozokból fabrikált tutajjal vágtak neki több ezren a versenynek, melynek egyik célja a folyó tisztaságának megőrzése.
Egyetlen magyar jutott döntőbe a sanghaji vizes világbajnokság utolsó versenynapjának délelőtti selejtezőiből: Verrasztó Dávid 400 m vegyesen folytathatja a legjobb nyolc között az esti programban, Cseh László viszont búcsúzott, s nem lett finalista Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna sem.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2011 második negyedévében 155 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt. A dobogó legfelső fokán - a bírságokat is beleszámítva - 2,99 milliárd forinttal egy cég áll, míg a magánszemélyek közül 267 millió forinttal lehetett "elvinni a pálmát". A jogkövetkezményekkel együtt hat cégnek van 1 milliárd - ezen belül négynek 2 milliárd - forint feletti…
A Richter-skála szerint 6,5-es erejű földrengés helyi idő szerint hajnali négy óra előtt pár perccel következett be. Epicentruma Fukusima prefektúra magasságában a Csendes-óceánon volt, fészke pedig mintegy 40 kilométeres mélységben - közölte a japán meteorológiai szolgálat.
Az idén is több tízezer forintos terhet ró a szülőkre az egy hónap múlva esedékes tanévkezdés. Az oktatási államtitkárság becsült adatai szerint mintegy 1,3 millió gyermek kezdi meg az iskolát, a főállású pedagógusok száma csaknem 2200-zal lehet kevesebb. Az országos tanévnyitót a Győr-Moson-Sopron megyei Lipóton tartják majd, ahol egy kisiskola újraindul.
Uszálynak ütközött és elsüllyedt egy sétahajó szombat éjjel Moszkvában. A halálos áldozatok száma a délelőtti órákra hétre emelkedett, köztük van a hajó kapitánya is - közölte a rendkívüli helyzetek minisztériumának illetékese.
"Vigyázat! Esőben az út vizes!" - ez az egyik győztese annak a szavazásnak, amelyet a világ legostobább út- és egyéb eligazító tábláiról kért közönségétől a bannedinhollywood.com című amerikai honlap. A vizes tábla az Egyesült Államokban segíti azokat, akik még életükben nem találkoztak esővel, vagy ha mégis, éppen nem úton voltak.
Szeptember 29-től újabb tüntetéssorozatot tervez több rendvédelmi szakszervezet. A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke az origo.hunak nyilatkozva megerősítette: a kormánnyal szerdán lezárult egyeztetések után továbbra is elfogadhatatlannak tartják az új életpályamodellt és a nyugdíjazás szabályozását.
Országos kockázati térképre van szükség a hatékonyabb megelőző munkához a fogyasztóvédelemben - mondta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója. Pintér István szerint célszerű lenne bővebb jogokat biztosítani az NFH-nak a fogyasztók széles rétegét érintő problémás területeken, például hogy adatszolgáltatásra szólíthassák fel a cégeket.