Csütörtökön lezárják a budai, majd a jövő hét végén a pesti alsó rakpartot körülbelül egy hétre a Margit hídnál az átkelő felújításához kapcsolódó korrózióvédelmi munkálatok miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
Az MSZP szerint a nyelvoktatás jelenlegi színvonalát ismerve elzárja a felsőoktatásba jutás esélyétől a leghátrányosabb helyzetű, legszegényebb gyerekeket, ha megvalósul az oktatási államtitkárság elképzelése, hogy csak nyelvvizsga birtokában jelentkezhetnek főiskolára vagy egyetemre a diákok.
Nem derül ki a médiabiztos újabb leveléből, hogy a Népszava ellen a kommentügyben indított eljárás milyen megállapításokra jutott, lesz-e folytatása a vizsgálatnak, ebből adódóan van-e további kötelezettségünk, és mikor illetve mire adja ki a médiaombudsman a beígért állásfoglalását.
Most azon lamentál a romániai város vezetése, milyen színűre fessék a falat, miközben az Országos Diszkriminációellenes Tanács eljárást indított Catalin Cherecheş polgármester ellen.
Havas Szófia, a Fővárosi Közgyűlés Egészségpolitikai és szociális bizottságának szocialista alelnöke szerint a Fidesz beismerte, hogy tönkretette az egészségügyi ellátórendszert.
A fia szúrta le az 52 éves nyírmadai férfit a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen, a fiatalember beismerte tettét - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.
Istentisztelettel emlékeznek a múlt pénteki norvégiai terrortámadás áldozataira vasárnap a budapesti Bécsi kapu téri evangélikus templomban - közölte Fabiny Tamás evangélikus püspök szerdán az MTI-vel.
A fővárosi LMP azt javasolja, hogy a Városháza melletti ideiglenes park és a szomszédságában álló hivatali parkoló helyén alakítsák ki Budapest új, "multifunkcionális" főterét. Az ellenzéki párt szerdán ismertette újságírók előtt saját koncepcióját és bejelentették: ötletpályázat kiírását javasolják a városvezetésnek.
Folytatódik az idei villamospálya-felújítási program Budapesten, csütörtöktől a Szent Gellért rakparton lévő pályát újítják fel, ezért ezen a szakaszon nem jár majd a 18-as, a 19-es és 41-es villamos. A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója az InfoRádióban elmondta: a fővárosban több villamospálya állapota is kritikus, ezért több útvonalon is felújítás várható. A tervek szerint a következő…
A LIGA Szakszervezetek értékelése szerint szinte nincs az új Munka törvénykönyve tervezetének olyan szakasza, amely ha apró eltérésként is, de ne hátrányosan érintené a munkavállalókat.
A nők a legmegfelelőbb döntéshozók a családi élet egyes kérdéseiben, míg a férfiak az autó és a szórakoztatóelektronikai készülékek vásárlásában jeleskednek - derül ki egy felmérésből.
Az LMP szerint Budai Gyula "súlyosan mellébeszél", amikor azzal utasítja vissza a párt hozzá intézett kérését, hogy nem illetékes a települési önkormányzatok gazdálkodásának vizsgálatára - mondta az MTI-nek Schiffer András. A frakcióvezető kijelentette, ő kedden nem a Heves megyei önkormányzatok gazdálkodásának vizsgálatát kérte a kormánybiztostól, hanem azt, hogy a központi költségvetésből az…
Miközben meg kellene emelni az adósságplafont, a republikánusok és a demokraták közötti ellentét annyira elmélyült, hogy azzal tréfálkoznak: „A pókerjátszma befejeződött, most kezdődik az orosz rulett”. És mindenki az elnökválasztásra koncentrál.
A évi 158 millió forintból gazdálkodó falu 90 millió adósságállományt görgetett, a Belügyminisztériumtól pedig alig 2 millió forint pályázati pénzt tudott csak szerezni.
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet legújabb, reprezentatív felmérése szerint júliusban tovább nőtt a Fidesz és az MSZP szavazótábora közti különbség, a biztos pártválasztók között a kormánypártnak 23 százalékos előnye van.
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet legújabb, reprezentatív felmérése szerint júliusban tovább nőtt a Fidesz és az MSZP szavazótábora közti különbség, a biztos pártválasztók között a kormánypártnak 23 százalékos előnye van.
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet legújabb, reprezentatív felmérése szerint júliusban tovább nőtt a Fidesz és az MSZP szavazótábora közti különbség, a biztos pártválasztók között a kormánypártnak 23 százalékos előnye van.
Egy év várakozás után szerda délután az amerikai hatóságok jelezték a Központi Nyomozó Főügyészségnek (KNyF), hogy a Sukoró-ügyben kért jogsegélyeket teljesítették. Fazekas Géza szóvivő ezt megerősítve a Népszavának elmondta, hogy a King's City kaszinóváros két amerikai befektetőjének tanúkihallgatását kérték. Ezek vélhetően megtörténtek, de részleteket csak azután tud majd mondani, ha megérkeztek…
Lezárta a március óta tartó egyeztetést a rendvédelmi szakszervezetekkel az új életpályamodell kialakításáról, valamint a nyugdíjazás szabályozásáról a Belügyminisztérium.
Újabb bírálatot kapott Washingtonból a magyar kormány. Thomas Melia amerikai helyettes külügyi államtitkár az alkotmányozással, a média helyzetével és az egyházügyi törvénnyel kapcsolatban fejezte ki aggodalmát.
Csak költségtérítéses képzésekre, de több ezer szakra be lehet még jutni a 2011-es felsőoktatási pótfelvételi eljárásban. Kevesebb, mint két hét maradt a jelentkezési határidő lejártáig, a ponthatárokat augusztus végén húzzák meg.
Már a Hír Tv egyik műsorában is a fideszes Balázs József távozását sürgették. A kormánypárt Heves megyei országgyűlési képviselője még a gyöngyöspatai időközi választás előtt azt mondta a (később polgármesterré választott) jobbikos Juhász Oszkárnak, hogy ha kritikát fogalmaz meg vele szemben, és nem működik együtt, akkor a település nem kap pályázati pénzeket.