2089-ig titkosították a másodfokú bíróság határozatát is, amely Galambos Lajos előzetes letartóztatásáról döntött – erről Molnár Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi igazgatójának ügyvédje beszélt az ATV Egyenes Beszédben.
Senki nem vállalta hivatalosan a szerdai mumbai merényleteket, de az indiai hatóságok arra az iszlám terrorista csoportra gyanakodnak, amely a három évvel ezelőtti támadást is végrehajtotta. A rendőrség egy hete letartóztatta az Indiai Mudzsahed elnevezésű csoport két tagját. Vélhetően ezt bosszulták meg az iszlámista csoport tagjai, akik egyszerre három helyen robbantottak az indiai nagyvárosban.
Elrajtolt a 43. Kékszalag mezőnye Balatonfüreden. Európa legnagyobb és leghosszabb távú tókerülő vitorlásversenyére idén 588 hajó nevezett. A regatta nagy esélyesének tartják a kilencszeres győztes Litkey Farkast, de az általa vezetett Lisának komoly ellenfele Soponyai Géza valamint Király Zsolt hajója is.
A Népszabadság szerint túl korán örültek a kisebb vallási közösségek, a Magyar Nemzet pedig arról cikkezik, hogy a kormány elfogadta a tavaszi fagykárok enyhítését szolgáló intézkedéscsomagot. A Portfolio.hu-n arról lehet olvasni, hogy már az euróövezet vezető döntéshozói is elismerik, hogy új felvonásához érkezett az eurót fenyegető válság.
A jövő héten ítélkezési szünet kezdődik a Fővárosi Bíróságon (FB), de a bírósági alkalmazottak már ma sem dolgoznak, mivel a bíróságok napját ünneplik, ami munkaszüneti nap.
Hamarosan - augusztus 11-én - robbanhat "a vis maior időzített bomba" a múlt évi káresemények helyreállítási pályázatainak határideje miatt, s ennek hatástalanításához kormánydöntés szükséges - jelentette ki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Komlóska fideszes polgármestere, aki emiatt levélben fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez.
Vádat emelt Molnár Gyula, a fővárosi XI. kerület volt polgármestere és Lakos Imre alpolgármester ellen a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) - közölte a Magyar Nemzet pénteki számában a főügyészség szóvivője.
Az új alaptörvény elfogadása állt az Országgyűlés tavaszi-nyári ülésszakának középpontjában; a hozzá kapcsolódó mintegy harminc sarkalatos jogszabály közül eddig ötöt alkotott meg a Ház. Más fontos ügyekben is döntöttek a képviselők: megteremtették a lehetőséget a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítésére, jövő év január elsejétől lényegében minden zárt helyen megtiltották a dohányzást,…
Vádat emelt Molnár Gyula, a fővárosi XI. kerület volt polgármestere és Lakos Imre alpolgármester ellen a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.
Csónakázó tavat alakítanak ki a Homokháton; Mórahalom városa a Nagyszéksóstó és környékének rehabilitációja során valósítja meg a projektet jövő nyárra, mellyel tízéves turisztikai fejlesztési sorozat fejeződik be - mondta el a projektnyitóról szólva a település polgármestere.
Rupert Murdoch számára most már választott hazájában, az Egyesült Államokban is kellemetlenné válhat a helyzet. Az FBI azért nyomoz, mert a a gyanús szerint médiabirodalom alkalmazottai a szeptember 11-i terrorcselekmény áldozatainak hozzátartozóit is lehallgatták.
Január elsejétől egységes szervezet foghatja össze a távolsági közlekedési társaságokat, mondta Völner Pál az InfoRádió Aréna című műsorában. Az infrastruktúráért felelős államtitkár szerint Magyarországon ma nem érdemes autópályát építeni.
A Tiszántúlon pénteken még tart a hőség, napközben akár 35-37 Celsius-fok is lehet, de a délutáni, esti óráktól már ott is heves zivatarokra kell számítani - mondta Kolláth Kornél, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) veszélyjelző munkatársa az MTI-nek.
Tíz kilométeres torlódás alakult ki az M5-ös autópályán péntek délelőtt a 42-es kilométerszelvénynél útfelújítás miatt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A péntekre virradó éjszaka 200 turistát és 30 helybéli lakost kellett kitelepíteni a horvátországi Brac-szigeten, ahol kiterjedt erdőtűz tombol - közölte a horvát katasztrófavédelmi szervezet (DUZS).
Tíz kilométeres torlódás alakult ki az M5-ös autópályán péntek délelőtt a 42-es kilométerszelvénynél útfelújítás miatt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Havonta százezer forintos ösztöndíjat kaphatnak novembertől azok a rezidensek, akik az idén jelentkeznek a szakorvosképzésbe, vállalják, hogy ettől kezdve tíz évig Magyarországon dolgoznak, továbbá nem fogadnak el hálapénzt.
A Jobbik Gyöngyöspatára látogató elnökének még azt is megígérték a helyi romák, hogy pártja jelöltjére szavaznak vasárnap. A politikus távoztával aztán fordult a támogatási kedv is.
Bírsággal sújtják, de újra kinyithatott a káptalanfüredi táborok konyhája, a hatóság a hiánypótlást követően kiadta a működéshez szükséges külön engedélyt.
Bírsággal sújtják, de újra kinyithatott a káptalanfüredi táborok konyhája, a hatóság a hiánypótlást követően kiadta a működéshez szükséges külön engedélyt - közölte a Veszprém Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatóságának vezetője az MTI érdeklődésére pénteken. Csütörtökön két új csoport érkezett a balatoni létesítménybe, ahonnan a múlt héten tömeges…
Tálibok vállalták a felelősséget a kedden otthonában meggyilkolt Ahmad Váli Karzai haláláért. A kandahári regionális tanács elnökét, az afgán elnök, Hamid Karzai féltestvérét testőrségének a vezetője lőtte le.
Havonta százezer forintos ösztöndíjat kaphatnak novembertől azok a rezidensek, akik az idén jelentkeznek a szakorvosképzésbe, vállalják, hogy ettől kezdve tíz évig Magyarországon dolgoznak, továbbá nem fogadnak el hálapénzt. A rezidensszövetség szerint kész tények elé állították őket.
Havonta százezer forintos ösztöndíjat kaphatnak novembertől azok a rezidensek, akik az idén jelentkeznek a szakorvosképzésbe, vállalják, hogy ettől kezdve tíz évig Magyarországon dolgoznak, továbbá nem fogadnak el hálapénzt.
A Jobbik szerint a kormány gazdaságpolitikája - mindenekelőtt az egykulcsos adó bevezetése - tovább mélyítette a szociális válsághelyzetet; az ellenzéki párt véleménye alapján ezt jelzi, hogy egy év alatt 124 ezerrel nőtt azon hitelesek száma, akik legalább három hónapja késnek törlesztőrészletükkel.
Kövér László szerint meg kell fordítani a negatív demográfiai trendeket, de ehhez a kormányzat, az önkormányzatok és a családok közös gondolkodására és közös munkájára van szükség. Az Országgyűlés elnöke erről pénteken beszélt a Parlamentben, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és a Konrad Adenauer Alapítvány által szervezett konferencián.
Havonta százezer forintos ösztöndíjat kaphatnak novembertől azok a rezidensek, akik az idén jelentkeznek a szakorvosképzésbe, vállalják, hogy ettől kezdve tíz évig Magyarországon dolgoznak, továbbá nem fogadnak el hálapénzt.
Kövér László szerint meg kell fordítani a negatív demográfiai trendeket, de ehhez a kormányzat, az önkormányzatok és a családok közös gondolkodására és közös munkájára van szükség. Az Országgyűlés elnöke erről pénteken beszélt a Parlamentben, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és a Konrad Adenauer Alapítvány által szervezett konferencián.
Csaknem kétszázmillió forintot osztott szét az oktatási államtitkárság finanszírozási gondokkal küszködő kisiskolák között - mondta Hoffmann Rózsa pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
Közigazgatási eljárást indított a Life Network, az Ozone Network, a 4!-es csatorna, a Spektrum TV, valamint a Magyar Televízió m1-es csatornájával szemben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a műsorkvóta-kötelezettségek megsértése miatt - közölte a testület.
Baka András a bíróságok napján tartott pénteki, budapesti ünnepségen óvott az aktuálpolitikai célú módosításoktól, és szóvá tette, hogy nincs konzultáció, összhang a bíróságokat illetően. A Legfelsőbb Bíróság (LB) és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke az eseményen díjakat adott át kiemelkedő teljesítményt nyújtó bíráknak és bírósági dolgozóknak.
A közelmúlt kánikulai napjain jelentősen nőtt az értékesített ásványvíz és sör mennyisége a hazai nagyáruházakban - derül ki az MTI által megkérdezett áruházláncok válaszaiból.
Személyi sérülés nem történt, ugyanakkor a csütörtökről péntekre virradó éjjel érkezett hidegfront erős, viharos szele megtépázta a Balatonon zajló 43. Kékszalag Telekom Nagydíj tókerülő vitorlásverseny mezőnyét.