A nyári szünet idején a gyermekek gyakrabban keverednek bűncselekményekbe, mivel "a nagy szabadságban" kevésbé tudják felmérni a csínytevés és a szabálysértés közti különbséget - mondta Szoboszlai Zsuzsanna, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) bűnmegelőzési munkatársa szombaton az MTI-nek.
A közszolgálati életpályák összehangolásáról szóló kormányhatározat szerint fel kell mérni, mely ágazatokban lehetne alkalmazni a hivatásos állomány tagjait. Ez vonatkozik a nyugdíjról visszahívott rendőrökre, katonákra, tűzoltókra és börtönőrökre, de a kormányhatározat szövegéből az derül ki, hogy a most aktív hivatásos állományúakra átszervezéséről is szó lehet.
A parton találták meg azt az ötéves kisfiút, aki után a vízirendőrök és a vízimentők egy órán át kutattak a Balatonban Siófoknál, a Club 218 apartmanház előtt - tájékoztatta Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője szombat délután az MTI-t.
Egyfordulós és vegyes országgyűlési választási rendszert javasol a Fidesz elnöksége; a döntést Áder János jelentette be a testület szombati tanácskozása után.
Magyarország napokon belül elismeri Dél-Szudán önálló állammá válását, és diplomáciai kapcsolatokat köt vele - közölte az MTI-vel szombaton Hóvári János, a Külügyminisztérium államtitkár-helyettese, aki Magyarország képviseletében részt vett a jubai függetlenségi ünnepségeken.
Egyfordulós és vegyes országgyűlési választási rendszert javasol a Fidesz elnöksége; a döntést Áder János jelentette be a testület szombati tanácskozása után.
A fideszes Áder János szerint élni kell azzal a lehetőséggel, amit a jövőre nyugdíjba vonuló bírák magas száma kínál a parlamentnek, és át kell tekinteni bírói státuszok esetleges átcsoportosítását.
Egyfordulós és vegyes országgyűlési választási rendszert javasol a Fidesz elnöksége; a döntést Áder János jelentette be a testület szombati tanácskozása után.
Két ember meghalt abban a balesetben, amelyben egy kamion és egy személyautó ütközött össze az M1-es autópálya 88-as kilométerszelvényében Bábolnánál - tájékoztatta a rendőrség szombaton az MTI-t.
A 48 órás laboratóriumi tesztek alapján sem sikerült azonosítani a káptalanfüredi tömeges megbetegedések kórokozóját - tájékoztatta Bujdosó László főorvos, a balatonfüredi tisztiorvosi szolgálat vezetőhelyettese szombaton az MTI-t. A kórházaktól kapott információ szerint már egyetlen káptalanfüredi táborozót sem ápolnak az egészségügyi intézményekben.
A legfiatalabb nemzet Dél Szudán, amelynek a függetlenségét először a szomszédos Szudán ismerte el, majd Egyiptom. Néhány órával később Barack Obama amerikai elnök is bejelentette, hogy az Egyesült Államok köszönti a függetlenségét kivívott új nemzetet.
84 éves melegrekord dőlt meg szombaton. Először a budapesti rekord fölé emelkedett másfél fokkal a hőmérséklet, majd az országos rekord is megdőlt egy tizeddel. 1927-ben, Szegeden mértek 37,8 fokot. Aki tehette vízpartra vagy strandra ment. A nagy meleg egyelőre marad, ma akár 38 fok is lehet.
1041 menekült érkezett szombatra virradóra négy hajóval Líbiából az olaszországi Lampedusa szigetére, adta hírül az ANSA olasz hírügynökség. Harminchárom gyerek is van köztük.