Ha az Országgyűlés elfogadja kormánypárti képviselők indítványát, rövid időn belül megkezdődhet a privatizációs szerződésekben foglalt környezet- és természetvédelmi előírások betartásának kormányzati vizsgálata. Ezt a fideszes Papcsák Ferenc, a határozati javaslat egyik beterjesztője közölte, lehetségesnek nevezve azt is, hogy az állam akár visszavegye a vállalt környezetmegóvást be nem tartó…
Az igazságügyi államtitkár is aggályosnak tartja, hogy egy készülő törvénytervezet szerint a gyanúsított egyes esetekben az első 48 órában nem találkozhatna a védőjével. Répássy Róbert szerint a védelemhez az eljárás minden szakaszában joga van a terheltnek. A javaslat ellen korábban az összes ellenzéki párt tiltakozott.
Összeült a Sanghaji Együttműködési Szervezet - a résztvevők a kazah fővárosban, Asztanában megállapodást írtak alá arról, hogy fokozzák együttműködésüket biztonsági és gazdasági kérdésekben. A felek szerint "a terrorizmus és a szélsőségesek elleni harc" az egyik legégetőbb kihívás a térségben.
Az 1958. júniusi halálos ítéletek híre a levert forradalom médiaszenzációja után rövid időre újra Magyarországra vonta a világsajtó figyelmét. a NATO egykor titkos levéltári anyagainak segítségével felrántjuk a leplet a nemzetközi közvéleméyn befolyásolásáról.
Terepjáróval a járdára hajtott, ahol elütött egy 31 éves férfit egy 17 éves fiatal Kiskunmajsán. A kocsi vezetője a baleset után értesítette a mentőket és a közelben tartózkodva megvárta a rendőröket.
Néhány éven belül megszűnhet a kötelezően előírt bonus-malus rendszer. Ennek egyik előfeltétele, hogy 2011. június 15-től megváltozik a bonus-malus fokozatok ellenőrzésének rendszere - jelentette be a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Nem indulhat úgy új uniós finanszírozási ciklus 2014-ben, hogy Budapestnek nincsenek előkészített közlekedésfejlesztési projektjei - mondta Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója a Fenntartható város - válaszok a jövő kérdéseire című konferencián csütörtökön.
A meg nem nevezett forrás szerint a líbiai titkosszolgálat vezetője megbízottat küldött Washingtonba, aki a héten találkozik az Obama-kormány egyik magas rangú tisztségviselőjével.
A fürdésre alkalmas vizek minősége tavaly ugyan kissé romlott 2009-hez képest az EU-ban, de az uniós országok tengerparti vizeinek 92,1 százaléka, az egyes országokon belüli folyó- illetve állóvizek 90,2 százaléka így is teljesítette fürdőzési szempontból a minimális uniós vízminőségi követelményeket.
Megharapott egy gyermeket egy farkas a budapesti állatkertben csütörtök délután. A kisfiú átmászott a védőkorláton és a kerítésen benyúlt a farkas ketrecébe.
Hétfőn összeül az Alkotmánybíróság (Ab) elnökét és tagjait jelölő parlamenti eseti bizottság, és - a napirendje szerint - dönt az Ab öt új tagjának jelöléséről.
Nagy Imréről és mártírtársairól emlékeztek meg 1989-es újratemetésük évfordulóján, csütörtökön országszerte; a budapesti Vértanúk terén és az Új köztemetőben koszorúzással és néma főhajtással rótták le kegyeletüket az emlékezők.
Az MSZP szóvivője szerint az őt feljelentő elszámoltatási kormánybiztos valójában beismerő vallomást tett, amikor azt közölte: nem 13 hónapig, hanem 7 hónapig kapott kétmillió forint feletti illetményt.
Rendőrök, tűzoltók, börtönőrök tüntettek Budapesten, a Parlamenthez közeli Alkotmány utcában a korkedvezményes nyugdíj rendszerének átalakítása ellen. Az országos szakszervezeti demonstráció részeként tartottak Budapesten az autós tiltakozó felvonulás.
Az oroszok körbezárták Budapestet, aggódik sok decibellel Eperjes Károly. Igaz, a színész nem a rendvédelmisek szinonimájaként használja az oroszokat. Tényleg az oroszokra, ha úgy tetszik a szovjetekre gondol, ugyanis a Nagy Imre szobor mellett, a mártír miniszterelnök újratemetésének évfordulója apropóján hatalmas kivetítőn 56-os témájú filmek peregnek. Hamarosan azonban hangorkán "süketíti meg"…
Az országos szakszervezeti demonstráció részeként megkezdődött Budapesten az autós tiltakozó felvonulás; a szervezők közlése szerint közel 200 gépkocsi indult a Hősök teréről az Andrássy út felé. Az Index szerint a felvonulás jelentősen lassíthatja a belváros forgalmát.
A közelmúltban megfenyegették Czerván Györgyöt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárát és Lázár Jánost, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjét - közölte Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.
A közelmúltban megfenyegették Czerván Györgyöt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárát és Lázár Jánost, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjét - közölte Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Éjszakába nyúlóan vitázott a parlament a Fideszes Kósa Lajos által benyújtott törvényjavaslatról, amely címében az önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szól, gyakorlatilag az esztergomi Fideszesek ámokfutását kívánja utólag törvényessé tenni. Az éjszakába nyúló vitán Lukács Zoltán vett részt, a Fideszes előterjesztők a vita közepén elhagyták a termet.
Narancsszínű teniszlabda terpeszkedik bohócorrként egy tűzoltóarc közepén – ördögszarv mered egy nyugalmazott rendőr fejéből, döngenek a fémhordókból átalakított alkalmi dobok. Szavazni gyűlnek a Kossuth térre a rendvédelmisek, pontosabban leszavazni, ugyanis meghirdetett céljuk, hogy visszavonják a kormánypártokra leadott voksokat. A több ezres tömeg a szervezők szerint 6-8 órára még tovább…
Az országos szakszervezeti demonstráció részeként megkezdődött Budapesten az autós tiltakozó felvonulás; a szervezők közlése szerint mintegy 200 gépkocsi indult a Hősök teréről az Andrássy út felé.
Franciaország csütörtökön aggodalmának adott hangot amiatt, hogy előző nap ismeretlenek megtámadták az Agence France-Presse (AFP) francia hírügynökség ammáni irodáját.
Az országos szakszervezeti demonstráció részeként megkezdődött Budapesten az autós tiltakozó felvonulás; a szervezők közlése szerint közel 200 gépkocsi indult a Hősök teréről az Andrássy út felé. Az Orbán-kormányra leadott szavazatok visszavonása délután négykor kezdődik, eddig pár ezren gyűltek össze. A szomszédos utcákban rendőrségi csapatszállítók is megjelentek, a demonstrálók nem fogadták…
Urológiai szűrővizsgálaton, életmódbeli tanácsadáson és vérnyomásmérésen is részt vehetnek a férfiak vasárnap a Gellért, a Rudas, a Lukács és a Széchenyi fürdőben a Férfiak Egészségének Nemzetközi Hete 2011 alkalmából.
Az MSZP szerint a fideszes Kósa Lajos és a kereszténydemokrata Pálffy István pártjuk aktuálpolitikai érdekéhez igazítaná a választójogi törvényt, amikor azt kezdeményezi: az időközi országgyűlési választásokon ne legyen érvényességi küszöb.
Az MSZP szerint ismét bebizonyosodott, hogy semmi más nem érdekli Budapest jelenlegi városvezetését csak, hogy jelentéktelen dolgokat terjesszen a közgyűlés elé. Budapest zászló cseréje nem a legfontosabb, de még csak nem is fontos előterjesztés a budapestiek szempontjából.
A nemzetközi emberjogi normák érvényesüléséről, illetve azok gyakorlatba való átültetéséről folytatott őszinte párbeszédet nyitott légkörben Kína és az Európai Unió - derül ki az EU pekingi képviseletének csütörtöki közleményéből.
Hétfőn összeül az Alkotmánybíróság (Ab) elnökét és tagjait jelölő parlamenti eseti bizottság, és - a napirendje szerint - dönt az Ab öt új tagjának jelöléséről.
Árokba borult autójával és könnyebben megsérült egy rendőrök elől menekülő csempész Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében csütörtökön - közölte a nyírségi főkapitányság helyettes sajtószóvivője.
Befejezte vallomását a sokszázmilliós ingatlanpanamák és más bűncselekmények miatt indult Hunvald-ügyben megvádolt ingatlan-értékbecslő a Fővárosi Bíróságon csütörtökön; rövidesen sor kerül annak a 13 vádlottnak a meghallgatására is, akiknek az ügyében a Fővárosi Ítélőtábla szerdán kimondta: cselekményük nem évült el.
A Thomson-Reuters Alapítvány legújabb tanulmánya szerint, a katonai konfliktusok, a gyakori erőszak, a gyenge egészségügyi ellátás, valamint a szegénység miatt Afganisztán a legrosszabb hely a nők számára.
Görögország törlesztésképtelenné válását immár csaknem biztosra jelző, soha nem mért szintre emelkedett csütörtökön Londonban a görög államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása, annak nyomán, hogy most már kormányválság is erősíti a görög konszolidációs program végrehajthatóságával kapcsolatos piaci félelmeket.
Tizenötmillió forint vissza nem térítendő támogatást kaphat a Központi Sztomatológiai Intézet a likviditási helyzetének rendezésére, az erről szóló előterjesztésről jövő szerdán dönt a Fővárosi Közgyűlés. Az intézményhez önkormányzati biztost is kirendelhet a főváros.
A közelmúltban megfenyegették Czerván Györgyöt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárát és Lázár Jánost, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjét - közölte Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
A Klubrádió jelentősen módosíttatná az általa használt frekvencia pályázati kiírását annak tervezetéhez képest. A rádió vezetése a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának csütörtöki közmeghallgatására 22 pontos javaslatsorral érkezett. A médiatanács szóvivője komolytalannak nevezte a Klubrádió igényét arra vonatkozóan, hogy a szolgáltató ingyen használhasson egy értékes budapesti…
Autós figyelemfelhívó demonstrációt tartott délután három órától négy szakszervezeti szövetség egy időben 15 megyeszékhelyen, négy megyeközpontban pedig tüntettek azt követelve a kormánytól, hogy azonnal kezdjen tárgyalásokat az érdekképviseletekkel a munka világát, a nyugdíjakat, és az oktatást érintő valamennyi kérdésben.
Iveta Radicová szlovák miniszterelnök csütörtökön Pozsonyban Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel találkozva nagyon határozottan visszautasította Kövér Lászlónak, a magyar Országgyűlés elnökének egy cseh lapinterjúban nemrégiben elhangzott szavait.