Székesfehérvár polgármestere nyílt levélben fordult Tarlós István főpolgármesterhez a Budaörsi út megváltozott forgalmi rendje miatt. Cser-Palkovics András szerint a változás miatt a korábban is zsúfolt útvonal szinte járhatatlanná vált.
Tizenkilenc cég hitelszerződése járt le május 31-én magyarországi bankoknál, a produkciós cégek - és a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) - számláit ezért zárolás fenyegeti. Andrew Vajna, a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos tárgyalásokat folytat hat pénzintézettel az adósságok rendezéséről.
A skandinávok is szívesen néznek a pohár fenekére, a japánok is hajtanak, a németeknél is sok a stressz, az amerikaiak sem táplálkoznak egészségesebben.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója és az MTVA ideiglenes Üzemi Tanácsának képviselői szerdán - a jogszabályoknak megfelelően - megkezdték a konzultációt a korábban bejelentett csoportos létszámleépítésről - tájékoztatta az MTVA szóvivője és az ideiglenes Üzemi Tanács (ÜT) soros elnöke az MTI-t.
Csontos István, a romák elleni támadássorozat negyedrendű vádlottja nyomozati vallomásában azt állította: Kiss Árpád elsőrendű vádlott elismerte, hogy egyedül követte el a nyíradonyi, sérüléssel nem járó támadást.
A magyarok általában ecetes vízzel leöntve eszik az uborkát, az ecet pedig sok EHEC-baktériumot elpusztít - mondta az InfoRádiónak a Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézetének igazgatóhelyettese. Balázs Péter hozzátette: ha a járvány pusztította helyszínekre utazik valaki, elkaphatja a betegséget.
Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Szövetségének elnöke szerint Magyarországon az egészségügy már olyan helyzetben van, hogy nincs idő a Semmelweis Terv lépéseinek megvalósítására.
A kormányfő szerint Magyarország mindig az alacsony adózás híve lesz, és nem akarja, hogy az adórendszereket európai szinten harmonizálják. Orbán Viktor erről az ír kormányfővel folytatott dublini tárgyalása után beszélt.
Több szocialista politikus, országgyűlési képviselő számolt be sértett tanúként a Budaházy-per szerdai tárgyalásán az otthonuk elleni Molotov-koktélos támadásokról.
Leállította a tervezett felnőttképzéseket és felfüggesztette a hátrányos helyzetű munkaerő-piaci csoportok foglalkoztatását ösztönző uniós programokat a munkaügyi központokban Czomba Sándor. A hirszerzo.hu információja szerint az államtitkár arra utasította a megyei munkaügyi központokat, ne kössenek képzési támogatásról szóló szerződéseket, és függesszék fel az uniós forrásból finanszírozott…
Az MSZP szolidaritást vállal a közmédiában tervezett ezer fős elbocsátás áldozataival - jelentette ki az ellenzéki párt szóvivője. Török Zsolt szerint a "kormányzati kapkodás" újabb példája, hogy tegnap nyilvánosságra került: az első körben elbocsátandó 600 alkalmazott harmadát korkedvezményes nyugdíjba kívánják küldeni, holott a kormánypártok az utóbbi hetekben "támadják a korkedvezményes nyugdíj…
Feljelentést tett a TASZ közösség tagja elleni erőszak miatt egy terhes gyöngyöspatai asszony ügyében, akit március elején, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület járőrözése idején "fekete maszkos, ostoros, egyenruhás férfiak" testközelből követtek és leköptek.
A tüntetések és tiltakozó akciók eredménytelensége után most bírósági beadvánnyal, a kormányhivatalhoz eljuttatott törvényességi kifogással és a főpolgármesterhez írt levéllel küzdenek a Janikovszky Éva iskola megmentéséért civilek és Erzsébetváros, illetve a fővárosi önkormányzat ellenzéki politikusai.
Pedagógiai háttéranyagot készítettek a nemzeti összetartozás napjáról azért, hogy a tanártársadalom megfelelő módon oktassa a diákoknak, így méltóképpen ünnepeljék meg az iskolákban az Orbán-kormány által elsők között elfogadott törvényt, illetve emléknapot.
Parlament Tv Szolgáltató Zrt.-re változtatta a nevét a Bálintfy Gábor ügyvéd-ingatlanvállalkozóhoz köthető Huninvest Ingatlanberuházó Zrt., amelynek így televíziós műsorok összeállítása, szerkesztése lett a fő profilja - értesült a hvg.hu.
Herényi Károly vádlotti meghallgatásával folytatódott a Szilvásy György és három társa ellen személyes adattal visszaélés miatt indult per tegnap. Az MDF egykori frakcióvezetője a Pesti Központi Kerületi Bíróságon elmondta, 2008-ban az MDF elnökségéért induló Almássy Kornél szerinte "pszichés okok", illetve az ominózus hangfelvétel miatt lépett vissza a jelöltségtől.
Tévedések vígjátékaként lehetne jellemezni a helyzetet, ha nem lenne egyre kínosabb a kormánypártoknak, hogy újabb és újabb politikusaikról derül ki: tévedésből dupla költségtérítést vettek fel hónapokon át. Ezúttal Bácskai Jánosról, Ferencváros fideszes polgármesterről írta meg a Blikk, hogy három hónapig az önkormányzattól és az országgyűléstől is kapta a juttatást. Ő a költségtérítési botrány…
Aggodalommal tölt el az internet túlszabályozottsága Magyarországon, a szólásszabadság szempontjából visszalépésnek tartom a magyar médiatörvényt, s a függetlennek nem nevezhető médiahatóság működését - jelentette ki tegnap Frank La Rue, az ENSZ szólásszabadságért felelős különmegbízottja Budapesten, a Nyílt Társadalom Archívumban (OSA) tartott sajtótájékoztatón.
"Férfiember módjára" rendezné a vitát rendvédelmiekkel Orbán Viktor miniszterelnök. A fegyveresek szakszervezeti ma tárgyalnak a kormányfővel; ha nem sikerül egyezségre jutniuk, újabb megmozdulást hirdetnek. Nem tágítanak a pedagógusok sem, vasárnap többek között munkaidejük szabályozása, illetve az iskolák fenntartása miatt demonstrálnak.
A mai nappal Pálinkás Róbertet nevezte ki a Helikon Kastélymúzeum ügyvezető igazgatójának a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., miután indoklás nélkül, azonnali hatállyal megszüntette a múzeumot csaknem három évtizede vezető Czoma László munkaszerződését. A volt vezető politikai döntésnek tartja a felmentését, az InfoRádio viszont úgy tudja, hogy komoly gazdálkodási anomáliákat tártak fel a…
A parlament kulturális bizottságát vezető L. Simon László szerint a szakma egyértelműen örül az előadóművészeket érintő törvényjavaslatnak, ami elválasztja a társulatok és a fenntartók kötelességeit, lehetőségeit.
Luxusbörtönbe szállították a népirtással vádolt egykori szerb parancsnokot. Mladics a börtönben számítógépes tanfolyamon is részt vehet, tévézhet, sportolhat sőt ha akar festeni is megtanulhat.
Csütörtökön kezdődnek és hat napon keresztül zajlanak az idei tavaszi érettségik emelt szintű szóbeli vizsgái, a diákok emelt szinten 57-féle vizsgatárgyat választottak, ezek mindegyikéből van szóbeli vizsga is.
A Volán társaságok az ombudsman ajánlására megváltoztatták az utazási feltételeket, ezentúl a helyi és helyközi menetrend szerint közlekedő Volán-járatokon a kísérő és jegy nélkül utazó 14 éven alul kiskorút csak az utazás megkezdése előtt lehet kizárni az utazásból - tájékoztatott Saslics Elemér, a Volán Egyesülés vezérigazgatója.
Hoffmann Rózsának be kell látnia, hogy tévedett, az iparűzési adót ne vigye el a kormány, Tkacsov a példakép, és sok sikert Csányi Sándornak – interjú Borkai Zsolt győri polgármesterrel, a Magyar Olimpiai Bizottság Elnökével.
A Népszabadság a képviselők átlagfizetéséről közöl cikket, a Magyar Nemzet pedig arról ír, hogy a kormány "jutalmazná" azokat, akik az öregségi nyugdíjkorhatárig munkában maradnak.
Húsz pontban foglalta össze az MSZP június 18-i kongresszusára készülve ajánlásait a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform elnöksége. Kezdeményezik, hogy a kongresszus buzdítson a pártszavazásra való részvételre, mondja ki, hogy büszke a második Gyurcsány-kormány és a Bajnai-kormány intézkedéseire, valamint vesse el, hogy az MSZP "balra forduló" párt legyen.
Tárgyalóasztalhoz ült a miniszterelnök a rendvédelmi dolgozók szakszervezeteivel. Orbán Viktor azt mondta, meg kell egyezni. A sztrájkbizottság elnöke szerint a kormánynak kell elfogadnia az ő javaslataikat.
A Google szerdán bejelentette: több száz Gmail postafiókot törtek föl Kínából – közöttük több fiók amerikai kormányzati, valamint katonai vezetőké volt.
Tarlós István főpolgármester utasítására műszaki problémák miatt haladéktalanul felfüggesztik a Budaörsi úti buszsáv üzemeltetését, és a problémák megoldásáig megnyitják a forgalom előtt - tájékoztatott a Főpolgármesteri Hivatal.
A 2009-ben kiürített lepusztult börtön most a fogvatartottak munkájával újult meg. A hónap végéig több mint kétszáz rabot költöztetnek ide. Bejártuk a börtönt, nézze meg Katona László fotóit a képgalériában!
Több pontban sem tudtak megegyezni a kormánnyal a bankok; az egyik ilyen az úgynevezett elsétálási jog, vagyis az, amely eltörölné a hitel mögötti fedezet értékén felüli tartozást - magyarázta az InfoRádió Aréna című műsorában Harmati László. Az FHB vezérigazgatója elmondta azt is, hogy aki jelenleg tudja fizetni a devizahitelét és vannak tartalékai, ne törlesszen rögzített árfolyamon.
Tarlós István főpolgármester utasítására haladéktalanul felfüggesztik a Budaörsi úton május 30-án kialakított buszsáv üzemeltetését. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere szerdán nyílt levelet írt Tarlós Istvánnak, s ebben a kialakult dugók miatt élesen kritizálta a Budaörsi út megváltozott forgalmi rendjét.