Továbbra is biztosított azon betegek ügyeleti időben történő hazaszállítása, akiket akut, sürgősségi ellátás miatt szállítottak kórházba akár mentővel, akár családtag segítségével – közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) kedden az MTI-vel.
Elutasította az esztergomi Fidesz a város független polgármesterének "kiegyezési csomagját", amely Tétényi Éva szerint alkalmas lett volna arra, hogy lezárják a város ellehetetlenüléséhez vezető helyzetet, hogy a képviselőtestület fideszes többsége nem hajlandó együttműködni vele. Tétényi lapunknak elmondta: egymás után tárgyalt a frakciókkal, felajánlotta nekik az együttműködést és ismertette…
Az államban valaha is pusztított minden korábbi hasonló katasztrófa méreteit meghaladta az a tűzvész, amely jelenleg pusztít Arizonában - jelentették be kedden a helyi hatóságok.
Törvényjavaslatot nyújt be az alkotmányügyi bizottság a büntetőeljárások és a polgári peres eljárások gyorsítása érdekében; az indítvány alapján bizonyos ügyekben az ügyész dönthetné el, melyik bíróságon emel vádat - közölte a Fidesz frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján. Az ellenzék bírálta a javaslatot és annak tárgyalási módját.
A különleges kóli bélbaktérium kiváltotta fertőzés kedden egy kétéves alsó-szászországi kisgyerek halálát okozta. A gyermek a legsúlyosabb tünetekkel, az úgynevezett hemolitikus urémiás szindrómával (HUS), azaz vérszegénységgel, valamint veseelégtelenséggel küzdött, és az orvosok nem tudtak segíteni rajta.
Kedden a Parlamentben egyeztetett egymással Metál Zoltán, a múlt heti taxisdemonstrációt szervező Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke, Vona Gábor a Jobbik elnöke, Staudt Gábor a párt budapesti elnöke és Szilágyi György országgyűlési képviselő.
Döntött a Fidesz és a KDNP frakció az alkotmánybíró-jelöltjeiről. Az Országgyűlés a testület új tagjait legkésőbb július 31-ig megválasztja. A kormánypártok jelöltjeit sem az MSZP, sem az LMP nem támogatja. Mindkét ellenzéki párt saját bírójelölteket állít.
Kiegészítette a költségvetési csalással és a társadalombiztosítási, valamint a szociális juttatással való visszaéléssel a büntető törvénykönyvet az Országgyűlés.
Szombat reggel nyolc órakor körülbelül ötven szülő kezd éhségsztrájkba a kaposvári Toldi Általános Iskola és Gimnázium előtt, tiltakozásként az intézmény bezárása ellen - jelentette be az LMP keddi, parlamenti sajtótájékoztatóján Klimóné Csongovai Hilda, az iskola szülői szervezetének elnöke.
Két új tényállással, a költségvetési csalással és a társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti juttatással való visszaéléssel egészítette ki a büntető törvénykönyvet (Btk.) kedden az Országgyűlés. Eszerint a táppénzcsalások, rokkantsági nyugdíjjal összefüggő visszaélések két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendők.
Jóváhagyta kedden az európai uniós tagországok illetékeseiből álló egyik mezőgazdasági bizottság azt a 210 millió eurós gyorssegélyt, amelynek révén a zöldségtermelők mintegy felerészben kártérítéshez juthatnak a németországi hasmenésjárvány kezdete óta kiesett bevételeikért.
A jövő héten ismerteti az államadósság csökkentésére vonatkozó konkrét lépéseket a kormány. Döntött a párt alkotmánybíró-jelöltjeiről a Fidesz-frakció. Csütörtökön ismét csökken a benzin ára. A nap legfontosabb hírei június 14-én.
Felfegyverzett drónokat készül bevetni Jemenben az al-Kaida terrorszervezet vezetői ellen az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) - jelentették kedden amerikai napilapok.
Egyre több a 14 évesnél fiatalabb cukorbeteg, tavaly több mint háromszáz új beteget regisztráltak Magyarországon. A szakorvosok szerint a cukorbaj lehet a 21. század járványa. Ennek oka a gyermekkori rossz táplálkozás, a kevés mozgás és az elhízás - mondta az I. számú Gyermekgyógyászati Klinika diabétesz osztályának vezetője.
A kormány intézkedései ellen tüntetnek szakszervezetek csütörtökön Kaposváron; a forgalomlassító autós demonstrációval és a belvárosi Európa parkba szervezett tiltakozással az aznapi országos akcióhoz kapcsolódnak a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) képviselői, illetve a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségéhez (MSZOSZ) tartozó ágazatok…
Az ingatlan-értékbecslő vallomásával folytatódott tegnap az erzsébetvárosi ingatlanügy tárgyalása a Fővárosi Bíróságon. Kormos Lajos - aki a per negyedrendű vádlottja - részletes vallomást olvasott fel, melyben tagadta a vádirat állítását, miszerint az önkormányzati tulajdonú épületekről ő alulbecsült, vagyis valótlan tartalmú szakvéleményeket készített volna, melyek alapján a képviselőtestület a…
Megint valótlan állításokkal próbálja hamis színben feltüntetni Gál András Leventét a Népszava - írta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) tegnapi, "Egy cégben volt Hagyó Miklós és Gál András Levente" című cikkünkre reagálva. Mint közölték, "a nyilvánosan hozzáférhető cégpapírokból kiderül, Dr. Gál András Levente nem volt Hagyó Miklóssal egy cégben.
Elfogadhatatlannak tartja a fővárosi MSZP, hogy Józsefváros vezetése a szeptember 25-ére kiírt helyi népszavazás alapján büntetné a hajléktalanokat a kerületben. "Kocsis Máté fideszes polgármester a tarlósi-pintéri úton halad, amikor a kérdést nem megoldani kívánja, hanem a helyhiány miatt az utcára szorult fedél nélkülieket büntetné" - mondta lapunknak Horváth Csaba.
A kormány javaslatára kiegészítették a büntetőtörvénykönyv tényállásait a költségvetési csalással, illetve a társadalombiztosítási és szociális juttatásokkal történő visszaéléssel. Az adócsalók, a kamu rokkantnyugdíjasok és a táppénzcsalók ezentúl két év börtönbüntetést is kaphatnak. Az általunk megkérdezett szakértők szerint ez inkább propagandafogás, hiszen ezeket a csalásokat eddig is lehetett…
Ma zárul a mintegy 800 millió forint közpénzt felemésztő újabb nemzeti "szondázás", a szociális kérdésekben megejtett kormányzati konzultáció és megkezdik a visszaérkezett kérdőívek feldolgozását. Mintegy 8 millió levelet küldtek ki - minden 16 éven felüli állampolgárnak is -, eddig alig több, mint egymillió érkezett vissza.
Nemcsak feleslegesnek, hanem az alapvető emberi jogokat súlyosan sértőnek tűnik az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának a büntetőeljárás és a polgári perrendtartás szabályait módosító javaslatcsomagja - jelentette ki lapunknak Tóth Mihály büntetőjogász. A szakember szerint a tervezett változtatások több pontja "biztosan nem állná ki a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának próbáját".
Díjazni fogják a legötletesebb jelmezeket, maszkokat a csütörtöki bohócforradalom néven meghirdetett megmozduláson. A rendezvényen úgynevezett bohócszavazatokat lehet leadni, amelyekkel a voksolók jelképesen megvonhatják a kormánypártoktól a tavalyi választáson nyert kétharmados bizalmat. A vidékiek a szakszervezetek honlapjáról le is tölthetik a szavazólapokat. A demonstrációra tilos veszélyes…
Csütörtökön egy napon, de egymástól függetlenül két demonstrációt is tartanak a fővárosban az érdekvédők. A "bohócforradalmat" a rendészeti dolgozók sztrájkbizottságának volt vezetői, Kónya Péter és Árok Kornél hirdették meg, rendezvényükön - a kormány gyakorlatát követve - visszamenőleges hatállyal visszavonnák a kormánypártokra tavaly leadott szavazatokat.
Balsai István fideszes képviselő is alkotmánybíró lesz ősztől. Orbán Viktor tegnap megnevezte a taláros testületbe szánt jelöltjeit, a kormánypárti frakció pedig elfogadta a javaslatokat.
Üdvözlik az igazságügyi uniós biztos éles kritikáját a civilek; a Patent Egyesület szerint jogos Viviane Reding fellépése a magyar kormány uniós pénzből megvalósított abortuszellenes kampányával szemben. A közösség eddig egészségügyi témaként kezelte az abortusz kérdését, de mivel Magyarországon a kormány korlátozni készül a nők egészségügyi szolgáltatáshoz való hozzáférését, ez már…
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének összesítése szerint valamennyi nyugdíjpénztár átadta az államnak az átléptetett tagok utáni értékpapír- és készpénzállományt.
Ma véget ér az idei tanév, csütörtökön megkezdődik a két és fél hónapos nyári vakáció. A diákoknak táborok és színes programok ígérnek kikapcsolódást. Az idén hivatalosan június 15-én zárul a tanév az ország általános iskoláiban és középiskoláiban, a diákok 183 napot jártak iskolába.
Regionálisan meghatározó, integrált energiaipari vállalatcsoporttá alakítják az MVM-t a társaság középtávú tervei szerint. A tervek ismertetésekor a fejlesztési miniszter azt mondta: az, hogy a villamosművek beszállt a gázüzletágba azt eredményezheti, miszerint az állam piaci eszközökkel tud fellépni az árszabályozásban. Azt azonban nem tudni, hogy olcsóbb is lesz-e az áram és a gáz.
A hírszerzésre más szabályok vonatkoznak, mint a seregre, így a CIA akkor is végrehajthat műveleteket, ha a közel-keleti országban annyira eldurvul a helyzet, hogy a két hadsereg között minden kapcsolat megszakad.
Ugyanis a kormány által befagyasztott frank-, euró és jen-árfolyamokat pont azok nem vehetik igénybe, akik több mint három hónapja nem tudnak fizetni, azaz a kilakoltatás fenyegeti őket.
Úgynevezett rapid bűnmegelőzési csoportot állított munkába a közelmúltban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhely rendőrsége, a csoportnak egyre több bűnelkövetőt sikerül nagyon gyorsan elfognia, és rövid időn belül bíróság elé állítania.
A Népszabadság szerint a kormány kötelezné az egészségügyi szakellátást, hogy a rendelési idő legfeljebb 60 százalékát az aktív dolgozók soron kívüli vizsgálatára tartsák fenn. Felgyorsulhat őszig a nyomozás a fővárosnál, az önkormányzati cégeknél és beruházásoknál folyó eljárásokban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a Magyar Nemzettel.
Nem vagyok bűnös, értékbecsléseimet a szakma szabályai szerint állítottam össze - ezt mondta Kormos Lajos a Hunvald-ügy IV. rendű vádlottja ma a Fővárosi Bíróságon. A vádirat szerint a 600 milliós károkozáshoz segítséget nyújtott értékbecslő – akit 10 erzsébetvárosi ingatlan áron aluli értékesítésével hoztak összefüggésbe a nyomozók - a terhére rótt csalás kapcsán többször is kérdezte: kontroll…
Bin Laden ugyanis sokkal jobban belefolyt az al-Kaida irányításába, mint gondolták, illetve a lefoglalt dokumentumok miatt a szervezet vezetői most pánikszerűen változtatják helyüket.
Az új érdekegyeztetési rendszerben az egyház és a tudományos élet olyan szempontokat hozhat be a munka világába, amelyek korábban nem szerepeltek, mondta Czomba Sándor az InfoRádió Aréna című műsorában. A Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára szerint Magyarországon 55 százalékos a foglalkoztatottság a 15 és 65 éves korosztálynál, míg az uniós átlag 66 százalék. Ezért…
Csaknem négyezer flakon márkajelzés nélküli folyékony mosószert találtak Rajkánál; egy nap alatt az is tisztázódott, hol gyártották az anyagot - közölte szerdán Sárközi Alexandra, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi szóvivője.
Gyilkosságok történnek a Downing Streeten, a brit miniszterelnöki rezidencián, aminek mindenki örül - az áldozatokon kívül -, ugyanis a gyilkos egy macska, áldozatai pedig egerek.
A Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) elkészült az a rendelet, amely lehetővé teszi, hogy a gazdák már augusztusban hozzájussanak a kártérítéshez a németországi hasmenésjárvány miatt kiesett bevételeikért - közölte a VM szerdán.