2011. május 6. péntek

máj. 6
16:08
Különadó: Lázár János szerint ellentétes Magyarország érdekeivel az Alkotmánybíróság döntése (Alternatív Energia)
Ellentétes Magyarország és a magyar emberek érdekeivel az Alkotmánybíróság döntése - ezt mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az után, hogy a taláros testület megsemmisítette a 98 százalékos különadónak azt a szabályát, amely szerint azt 2005-től kell alkalmazni.
máj. 6
16:15
Előzetesben a barátnőjét sanyargató férfi (ATV)
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a mosonmagyaróvári férfit, aki néhány nappal ezelőtt bántotta, sanyargatta barátnőjét. A nőt megverte, ruháit, iratait a kandallóban elégette, majd egy napig fogva tartotta.
máj. 6
16:17
Lázár: ellentétes a magyar emberek érdekeivel az Ab döntése (ATV)
Lázár János szerint ellentétes Magyarország és a magyar emberek érdekeivel az Alkotmánybíróság döntése.
máj. 6
16:19
Odessza az európai kábítószer-kereskedelem fővárosa (ATV)
A csempészet ellen részben azért nehéz küzdeni, mert a nagy kikötőkön sok szállítótartály halad át.
máj. 6
16:24
Különadó: A Jobbik szerint az arcátlanul magas végkielégítéseket szankcionálni kell (Alternatív Energia)
A Jobbik továbbra is szükségesnek tartja, hogy az arcátlanul magas végkielégítéseket az állam visszamenőleges hatállyal szankcionálja. Az ellenzéki párt az után közölte ezt, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette a 98 százalékos különadónak azt a szabályát, amely szerint azt 2005-től kell alkalmazni.
máj. 6
16:42
Mindenki jobban járna, ha ingyenes lenne a parkolás Budapesten? (Infostart)
A Jobbik szerint, ha a fővárosi tulajdonú Parking Kft. nem tudja nyereségesen üzemeltetni a parkolási rendszert, akkor inkább tegyék ingyenessé a parkolást Budapesten.
máj. 6
16:44
A Fidesz szerint az Alkotmánybíróság mai döntése ellentétes Magyarország érdekeivel (Infostart)
A Fidesz meggyőződése, szerint az Alkotmánybíróság ma Magyarország érdekeivel ellentétes döntést hozott - reagált a párt frakcióvezetője a testület 98 százalékos különadó visszaható hatályát megsemmisítő döntésére.
máj. 6
16:51
Holttest: kegyetlenül lemészárolták a milliárdos lányát (ATV)
Holtan találták a március 26-án eltűnt Viktoria Tyeszljukot. Az áldozat egy kőolajipari konszern vezető menedzserének volt a lánya.
máj. 6
16:53
Hoffmann az államilag finanszírozott képzéseket is vizsgálná (ATV)
Az oktatási államtitkár szerint az államilag finanszírozott képzéseket is felül kell vizsgálni, s ezek közül azok kaphatnak prioritást, amelyek az ország szempontjából relevánsak, fontosak.
máj. 6
16:55
MSZOSZ: megnyugtató az Ab döntés (ATV)
Megnyugtatónak nevezte a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének Elnöke, hogy Magyarország mégis jogállam. Pataky Péter az után közölte ezt, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette a 98 százalékos különadónak azt a szabályát, amely szerint azt 2005-től kell alkalmazni.
máj. 6
16:57
Több ezres tömeg veszi körbe fáklyákkal a Parlamentet (ATV)
Elindult a Kossuth téren összegyűlt körülbelül háromezer demonstráló, hogy egy egyórás sétát tegyenek a környéken: többi közt érintik a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium épületét is. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója ugyanakkor elmondta: a tűzoltók arról beszélnek, hogy fegyelmi eljárást indítanak azok ellen, akik védőöltözetben vesznek részt a rendezvényen.
máj. 6
17:00
Az EBESZ megdicsérte Magyarországot roma ügyben (Infostart)
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megdicsérte Magyarországot a hétfőn elfogadott törvénymódosítás miatt, amely révén könnyebben lehet fellépni a kisebbségeket megfélemlítő paramilitáris csoportok ellen.
máj. 6
17:00
Az Ab-döntését bírálja a Fidesz (Metropol)
A Fidesz meggyőződése, szerint az Alkotmánybíróság ma Magyarország érdekeivel ellentétes döntést hozott - reagált a párt frakcióvezetője a testület 98 százalékos különadó visszaható hatályát megsemmisítő döntésére.
máj. 6
17:00
Májustól kevesebb mentőautó lesz Cegléden (Alternatív Energia)
Májustól kevesebb mentőautó teljesít szolgálatot Cegléden. A korábbi 8 helyett 7, júniustól pedig 6 járművet használhat a mentőállomás, ezzel együtt 5 állás is megszűnik. A kapacitás csökkentése ellenére nincs olyan terület Cegléd környékén, amelyet ne látna el biztonsággal a szolgálat, tájékoztatott Lovass Ottó mentőállomás-vezető.
máj. 6
17:02
Rendvédelmi dolgozók demonstrációja - elindult a menet (Alternatív Energia)
Elindult a Kossuth téren összegyűlt körülbelül háromezer demonstráló, hogy egy egyórás sétát tegyenek a környéken: többi közt érintik a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium épületét is. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója ugyanakkor elmondta: a tűzoltók arról beszélnek, hogy fegyelmi eljárást indítanak azok ellen, akik védőöltözetben vesznek részt a rendezvényen.
máj. 6
17:04
Megdőlt az országos és a budapesti hidegrekord is (Alternatív Energia)
Megdőlt az országos és a budapesti hidegrekord is péntekre virradóra. Zabaron -4,2 fokot mértek hajnalban, ami több mint 2 fokkal hidegebb az eddigi negatív rekordnál. A korábbi, május 6-i országos hidegrekordot szintén Zabaron mérték 1999-ben, akkor mínusz 1,9 fok volt - adta hírül a Rádio Focus.
máj. 6
17:06
Felsőoktatás nélkül marad Békés megye? - nyílt levél a békéscsabai polgármesterhez (Alternatív Energia)
A békéscsabai és a Békés megyei felsőoktatás jövőjéért aggódik az MSZP békéscsabai szervezete, ezért pénteken nyílt levelet írtak Vantara Gyula (Fidesz) polgármesternek, a békési megyeszékhely országgyűlési képviselőjének.
máj. 6
17:09
Egy nap alatt több száz afrikai szállt partra Olaszországban (ATV)
Az elmúlt 24 óra leforgása alatt ismét több száz észak-afrikai illegális bevándorló érte el Itália partjait, ami csak tovább táplálja azt a feszültséget, amely az Európai Unió tagállamai között alakult ki a belső határellenőrzés ideiglenes visszaállításával kapcsolatos eltérő álláspontok miatt.
máj. 6
17:18
Az EBESZ megdicsérte Magyarországot roma ügyben (Metropol)
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megdicsérte Magyarországot a hétfőn elfogadott törvénymódosítás miatt, amely révén könnyebben lehet fellépni a kisebbségeket megfélemlítő paramilitáris csoportok ellen.
máj. 6
17:27
Roma önvédelmi csoport alakult meg Csongrádban (ATV)
Roma Önvédelmi Mozgalom (RÖM) elnevezéssel szervezet alakult azzal a céllal, hogy a hatóságokkal összefogva megóvja a cigány kisebbség tagjait a különböző félkatonai csoportoktól - jelentette be Kolompár János, a szervezet vezetője pénteken Csanádpalotán.
máj. 6
17:29
Videó: leütötte az ellenfelet, kiállították (ATV)
Ron Artest nem bírt magával az NBA rájátszásában.
máj. 6
17:36
Lövétei: Van kiskapu a 98 százalékos különadó fennmaradására (Infostart)
Lövétei István alkotmányjogász szerint csaknem teljes szinkronban van az AB mostani és a korábbi döntése a 98 százalékos különadóról. Ténylegesen azonban akkor lenne összhangban a két döntés, ha azok a 2010-es adóévre is vonatkoznának, így a testület hagyott egy kiskaput a 98 százalékos különadó fennmaradására.
máj. 6
17:45
Ezért döfött: "dőlt a vér és kétméteres férfiak oroszul kiabáltak" (ATV)
A Cozma-ügy elsőrendű vádlottja, Raffael Sándor az igazságügyi pszichológus szakértő szerint indulatos személyiség, az őt ért sérelmekre hevesen, kitörő agresszióval reagál.
máj. 6
17:47
1 milliárdos barlangfürdővel gazdagodik Demjén (ATV)
Kilencszázmillió forintból négycsillagos gyógy- és wellnesshotel, egymilliárdból pedig barlangfürdő épül Demjénben.
máj. 6
17:49
Megdicsérte, majd elítélte a magyarországi helyzetet Európa (ATV)
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megdicsérte Magyarországot a hétfőn elfogadott törvénymódosítás miatt, amelynek révén könnyebben lehet fellépni a kisebbségeket megfélemlítő paramilitáris csoportok ellen.
máj. 6
17:54
Helmut Kohl korábbi német kancellárral találkozott Orbán Viktor (Metropol)
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken meglátogatta Ludwigshafenben Helmut Kohl korábbi német kancellárt.
máj. 6
18:03
"Áttörték a kordont" - tüntetők a Parlament parkolójában (ATV)
Több száz demonstráló foglalta el a Kossuth téren a virágládákkal és lánckorláttal körbekerített parlamenti parkolót. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója szerint a tüntetők a lánckorláton átlépve jutottak a lezárt területre, majd leültek a földre. Közben többen zászlókkal a kezükben felmentek a főlépcsőn is, de onnan egy idő után valaki letessékelte őket. A kordonon belül tűzoltókat,…
máj. 6
18:05
Kivették a Dumafilmet a 42. Magyar Filmszemle programjából (ATV)
Nem vetítik a 42. Magyar Filmszemle dokumentumfilmes információs programjában Szomjas György rendező Fábry Sándor közreműködésével készült Dumafilm című alkotását, mert a humorista személyiségi jogaira hivatkozva nem járult hozzá a vetítéshez.
máj. 6
18:12
Pórul jártak a postarablók (Metropol)
Pórul jártak azok a fiatalok, akik a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszacsermely postáját akarták kirámolni.
máj. 6
18:21
A közös halált választja a magyar sztár: repülőgép katasztrófát (ATV)
Párjával egyszerre halna meg a magyar sztár - repülőben, vagy autóban ülve. De nem szívesen maradna egyedül, mert az már nem élet.
máj. 6
18:23
Interjú az izraeli nagykövettel: Vona könyve is téma volt + videó (ATV)
Izrael nem tud tárgyalni a palesztin kormányzattal, amíg az nem fogadja el a Közel-Keleti Kvartett feltételeit – jelentette ki Izrael állam magyarországi nagykövete pénteken az ATV Start című műsorában.
máj. 6
18:30
Elégettek egy izraeli zászlót, akasztófa állt a Kossuth téren (Infostart)
Elégettek egy izraeli zászlót a rendvédelmi dolgozók pénteki tüntetésén, a fővárosi Kossuth Lajos téren felépített színpadon pedig egy lécekből ácsolt akasztófát helyeztek el, annak köteléről egy csokor szegfű és egy zacskó narancs lógott - jelentették az MTI tudósítói a demonstráció helyszíneiről. A felszólalók között váratlanul megjelent Pintér Sándor belügyminiszter bejelentette: hétfőn…
máj. 6
18:30
Három év négy hónap börtönt kapott a fajtalankodó pécsi tizenéves (Alternatív Energia)
A Baranya Megyei Bíróság pénteken jogerősen helybenhagyta annak a tizenéves fiúnak a büntetését, aki 2009-ben több alkalommal fajtalankodott az akkor ötéves szomszéd kisfiúval. Tettéért 3 év és nyolc hónapot kapott, melyet a fiatalkorúak börtönében kell letöltenie.
máj. 6
18:32
Különadó: Lázár János szerint ellentétes Magyarország érdekeivel az Alkotmánybíróság döntése (Alternatív Energia)
Ellentétes Magyarország és a magyar emberek érdekeivel az Alkotmánybíróság döntése - ezt mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az után, hogy a taláros testület megsemmisítette a 2005 óta kifizetett végkielégítések 98 százalékos különadóját. A politikus arra kért mindenkit, hogy ne igényeljék vissza a korábban befizetett összegeket. Leszögezte, hogy kitartanak a 98 százalékos adózás mellett…
máj. 6
18:34
Négy-négy jelölt a polgármesteri és az országgyűlési képviselői posztra Püspökladányban (Alternatív Energia)
Négyen indulnak a polgármesteri székért és négyen szállnak versenybe az országgyűlési képviselői címért Püspökladányban. Az ajánlószelvényeket pénteken délután négyig kellett leadni, a választásokat június 5-én tartják. Az időközi választást azért írták ki a Hajdú-bihari településen, mert márciusban, autóbalesetben elhunyt Arnóth Sándor (Fidesz-KDNP), aki polgármestere és egyben országgyűlési…
máj. 6
18:39
Színes száguldás a Ringen (ATV)
Professzionális autóversenyek és izgalmas betétfutamok a pályán, látványos bemutatókkal, Forma–1-es tesztelésekkel, bokszutca-látogatással, családi programokkal, LI–2-es légi bemutatóval, szimulátorokkal, gokarttal – a Word Series by Renault (WSR) családi autóverseny-hétvége idén is visszatér a Hungaroringre 2011. július 2-3-án.
máj. 6
18:41
Buszokkal hozták a rohamrendőröket a Kossuth-térre (ATV)
Pirotechnikai eszköz birtoklása miatt egyik kollégájukat voltak kénytelenek előállítani a rendőrök a Kossuth téren. Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek azt mondta, az információk egy részét meg tudja erősíteni, egy embert valóban előállítottak, de az érintett személyiségi jogaira tekintettel azt nem árulhatja el, hogy civilről vagy…
máj. 6
18:43
A pápa gondolázik (ATV)
Velencébe utazik a hétvégén XVI. Benedek pápa, ahol gondolázni is fog.
máj. 6
18:48
Izraeli zászlót égettek a rendvédelmisek (Metropol)
Elégettek egy izraeli zászlót a rendvédelmi dolgozók pénteki tüntetésén, a fővárosi Kossuth Lajos téren felépített színpadon pedig egy lécekből ácsolt akasztófát helyeztek el, annak köteléről egy csokor szegfű és egy zacskó narancs lógott. A belügyminiszter tárgyalást javasol.
máj. 6
18:48
Templomi szarkát fogtak a rendőrjárőrök Balassagyarmaton (Alternatív Energia)
Salgótarjáni templomi szarkát fogtak el a rendőrjárőrök Balassagyarmaton. A hatvanéves hajléktalan után március óta nyomoztak, akkor lopott el a nógrádi megyeszékhely egyik templomának sekrestyéjéből egy táskát.
máj. 6
18:57
Dávid-csillagos zászlót égettek a Nádor téren + videó (ATV)
Felvonultak a városban a rendvédelmisek - érintették a Belügyminisztérium, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium épületét is. A több ezres tömeg ezt követően ismét a Parlament elé vonult. Itt több száz demonstráló bevonult a lezárt területre, valamint az egyik kapuhoz. Az eseményen korábban szálltak a füstbombák, és szemtanúk szerint a tömegben egy Dávid-csillagos zászlót is felgyújtottak - az…
máj. 6
19:06
Schmitt Pál a vajdasági autonómiáról (Metropol)
Az autonómiaforma, amelyet a Vajdaság kapott, nagyszerű lehetőséget ad az önmegvalósításra, és hatékony érdekképviseletre nyújt lehetőséget - jelentette ki Szabadkán Schmitt Pál köztársasági elnök magyar újságíróknak nyilatkozva, összegezve pénteki vajdasági megbeszéléseit.
máj. 6
19:06
Barlangfürdő és wellnesshotel épül Demjénben (Alternatív Energia)
Kilencszázmillió forintból négycsillagos gyógy- és wellnesshotel, egymilliárdból pedig barlangfürdő épül Demjénben. A beruházást hitelből és támogatásból, illetve önerőből végzi a Demjén Termál Fürdő Kft.
máj. 6
19:15
A Kossuth téri tüntetők előtt mond beszédet Pintér (ATV)
Hamarosan a Kossuth téri tüntetők előtt mond beszédet Pintér Sándor belügyminiszter, ezt Kónya Péter, az FRDÉSZ elnöke, a demonstrációs bizottság vezetője jelentette be fél hét körül.
máj. 6
19:24
Méltatlan állapotok miatt korlátozások a dunaújvárosi temetőben (Alternatív Energia)
Lezáratta a hét temetői mellékkaput az önkormányzat Dunaújvárosban, miután méltatlan állapotok alakultak ki a sírkertben. Sokan a temetőbe viszik ki a szemetüket, mert onnan ingyen elszállíttatják.
máj. 6
19:26
Elfogadhatatlannak tartja a romák elleni támadásokat az EBESZ (Alternatív Energia)
Elfogadhatatlannak nevezte a cigány kisebbség elleni, több európai országban tapasztalt erőszakos támadásokat az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, amely keményebb fellépésre szólította fel a politikai vezetőket az elmúlt időszak összecsapásai után.
máj. 6
19:33
Gyurcsány "adóellenállásra" buzdít a Facebookon (ATV)
Gyurcsány Ferenc "adóellenállásra" buzdít a Facebookon, azt javasolva: mindenki, akit érint a 98 százalékos különadó, hétfőn adja be adóbevallását, és ne tekintse a különadó alá eső jövedelemnek a végkielégítést, szabadságmegváltást.
máj. 6
19:35
Tragikus hír: elhunyt a West Side Story szerzője (ATV)
Életének 94. évében elhunyt Arthur Laurents, a West Side Story című musical librettójának szerzője.
máj. 6
19:37
Jemen: nem mond le az elnök (ATV)
Tízezrek tüntettek az országát több mint három évtizede vezető Ali Abdalla Száleh jemeni elnök maradását, illetve távozását követelve pénteken Szanaában.
máj. 6
19:42
Holnaptól büntethető az "egyenruhás bűnözés" (Alternatív Energia)
Szombattól büntethető az "egyenruhás bűnözés", vagyis a közbiztonság és a közrend fenntartására irányuló vagy annak látszatát keltő jogosulatlan tevékenység. A parlament a gyöngyöspatai események után hétfőn módosította a Büntető törvénykönyvet, a szöveg pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben.

Keresés