Az asztalon egy étkezés maradványai, négy szakés pohár, egy tele hamutartó, de életnek semmi jele a Fukusimától alig 6 és fél kilométerre lévő Tomioka városában.
Őrizetbe vették pénteken a budapesti repülőtéren az izraeli légierő egyik repülőtisztjét, mert egy pisztolyt, tárat és lőszereket fedeztek fel a csomagjában - jelentették hétfőn izraeli médiumok. Egy izraeli külügyminisztériumi forrás közölte az Ynet hírportállal, hogy a tisztet már szabadon engedték a magyar hatóságok, és visszatért hazájába.
Emeli bruttó három forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. Ezzel a benzinár új történelmi csúcsot ér el, a gázolaj ára nem változik - értesült a portfolio.hu.
Kovács László szerint noha a magyar uniós elnökség szakmai programjának teljesítése rendben halad, Magyarország megítélésében kedvezőtlen fordulat állt be, az alkotmányozás folyamata és az új alaptörvény egyes megfogalmazásai pedig a médiatörvény körülihez hasonló nemzetközi botrányhoz vezethetnek.
A megkérdezettek majdnem 55 százaléka a szent koronát azonosította a Magyarországot leginkább kifejező szimbólumként - derült ki a Századvég Alapítvány legújabb nemzetiidentitás-kutatásából. A második leginkább magyar jelkép a nemzeti lobogó, ezt a megkérdezettek 17,1 százaléka nevezte meg.
Helyszíni riportot közölt a Profil című osztrák hetilap hétfőn megjelent számában a Hajdú-Bihar megyei Hajdúhadházról a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület ottani felvonulásaihoz kapcsolódóan.
Április 20-i hatállyal lemond tisztségéről a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia elnöke, Dobszay László és ügyvezető elnöke, Ferencz Győző - tájékoztatott a testület.
Indoklás nélkül visszavonta Ármós Sándor rendőr dandártábornok, Pest megyei rendőrfőkapitány vezetői kinevezését Pintér Sándor belügyminiszter, az országos rendőrfőkapitány javaslatára - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Szóvivői Irodája hétfőn.
Az MSZP elnöke pártja budapesti részországgyűlésén, amelyet az Országgyűlés plenáris ülsésével egy időben tartottak, közölte: a szocialisták politikai nyilatkozattervezetet nyújtanak be az Országgyűlésnek, azt kezdeményezve, hogy a parlament tegyen hitet a köztársaság értékrendje mellett.
A hétvégén interjút adott Szaif al-Iszlám a Washington Postnak. A riporter arra kereste a választ, hogy mi a véleménye a líbiai vezető fiának a felkelésről, demokráciáról, nyugati beavatkozásról, a "hogyan továbbról" és apjáról - az atv.hu Szaif válaszaiból tallózott.
Schmitt Pál szerint Magyarországnak reális esélye van a BT-tagság elnyerésére, ezt segítheti a jelenlegi soros magyar EU-elnökség - a köztársasági elnök azután nyilatkozott hétfőn a magyar sajtónak, hogy a Sándor-palotában fogadta az ENSZ főtitkárát.
Elfogadta az Országgyűlés hétfőn az új alaptörvényt, amelyben önálló fejezet tartalmazza az alapvető jogokat és kötelességeket. Az előbbiek közé bekerült az önvédelemhez és a tulajdonvédelemhez fűződő jog. Az alaptörvény mindenki számára kötelességként határozza meg a képességeinek és lehetőségeinek megfelelő munkavégzést. A jövőben nem négy-, hanem ötévente lesznek az önkormányzati választások,…
Elfogadta Magyarország új, 2012. január 1-jén hatályba lépő alaptörvényét hétfőn az Országgyűlés. Az új alkotmányra 262-en szavaztak igennel, 44-en nemmel, egy képviselő tartózkodott.
Az új alkotmány az elfogadásának pillanatában illegitim és ideiglenes a lesz - jelentette ki Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a párt részországgyűlésén.
"Történelmi pillanatnak lehettünk tanúi, amikor az országgyűlés elfogadta az új alaptörvényt" - közölte a szavazás után Kövér László, aki az elnöki pulpitusról értékelte a történteket.
Működési zavarokat okozhat az ügyészség tevékenységében, hogy az új alkotmány szerint az ügyészek szolgálati viszonyának vége a mindenkori általános öregségi nyugdíjkorhatárhoz igazodik - közölte a Legfőbb Ügyészség sajtóirodája.
Összességében mintegy 275 millió forintot kaptak magyar zöld civil szervezetek programjaik finanszírozására a Norvég Alapból - közölte Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára.
Működési zavarokat okozhat az ügyészség tevékenységében, hogy az új alkotmány szerint az ügyészek szolgálati viszonyának vége a mindenkori általános öregségi nyugdíjkorhatárhoz igazodik - közölte a Legfőbb Ügyészség sajtóirodája.
Működési zavarokat okozhat az ügyészség tevékenységében, hogy az új alkotmány szerint az ügyészek szolgálati viszonyának vége a mindenkori általános öregségi nyugdíjkorhatárhoz igazodik - közölte a Legfőbb Ügyészség sajtóirodája hétfőn az MTI-vel.
A Fidesz frakcióvezetője szerint minden magyar büszke lehet az Országgyűlésben hétfőn elfogadott új alkotmányra. Lázár János azt mondta, az Országgyűlés húsz éves adósságot törlesztett. Jelezte, hogy azért volt szükség új alkotmányra, mert tavaly tavasszal minden választó párttól függetlenül az érdemi változásra voksolt, az pedig új alaptörvény nélkül nem lehetséges.
A Fővárosi Bíróság ma délelőtti éves összbírói értekezletén lemondásra szólították Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság elnökét. Az atv.hu úgy tudja, az egyik bíró hozzászólásában azt vetette az elnök szemére, hogy nem védi kellő hatékonysággal a bírák érdekeit, ezért le kellene mondania.
Attól rettegnek a romák Gyöngyöspatán, hogy a "fekete ruhások" megint visszatérnek a településre. Vasárnap virradóra a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, a Véderő, és a Betyársereg egyenruháját viselő militáns csoportok zaklatták a helyi cigánytelep lakóit. A Véderő tagjai bejelentették, hogy katonai kiképzőtábort állítanak fel egy gyöngyöspatai telken, a cigánytelep közelében.
Magyarország új alkotmányának elfogadásával egy időben a parlamenthez közeli Alkotmány utcában demonstráltak civilek éppen az alaptörvény elfogadása ellen. Az akciót a Facebookon szervezte a korábban már több demonstrációt is lebonyolító "Egymillióan a sajtószabadságért" csoport.
Attól rettegnek a romák Gyöngyöspatán, hogy a „fekete ruhások” megint visszatérnek a településre. Vasárnap virradóra a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, a Véderő, és a Betyársereg egyenruháját viselő militáns csoportok zaklatták a helyi cigánytelep lakóit. A Véderő tagjai bejelentették, hogy katonai kiképzőtábort állítanak fel egy gyöngyöspatai telken, a cigánytelep közelében.
Gyászoló tömegre nyitottak tüzet Szíriában a biztonsági erők - egy ellenzéki portál szerint azonban merényletekre is sor került. Az ellenzéki honlap állítása szerint egy ezredest gyilkoltak meg, aki korábban nem volt hajlandó a tömegbe lövetni.
Egy 82 éves volt nepáli miniszter indul a Mount Everest meghódítására. A férfi célja, hogy ő legyen a legidősebb ember, aki valaha a világ legmagasabb pontján járt.
A rendszerváltó, volt szocialista országok közül Magyarország fogadta el utoljára, 20 év késéssel új alkotmányát, de ez a legjobb - jelentette ki Lázár János hétfőn azután, hogy az országgyűlés kormánypárti többsége elfogadta az új alaptörvényt. A szavazáson a három ellenzéki párt közül az MSZP és az LMP nem vett részt, a Jobbik nemmel voksolt. A Fidesz frakcióvezetője szerint minden magyar…
Gyöngyöspatára szervez katonai, önvédelmi tábort a hétvégére a Véderő. A civil szervezet internetes oldalán azt írják: egyebek mellett fegyverismeret, lövészet, közelharc lesz a programok között. A jelentkezőket felkérik, hogy hozzanak magukkal bokszkesztyűt is.
A magyar-kínai politikai, gazdasági együttműködés irányairól, tartalmáról tárgyalt hétfőn Pekingben Fellegi Tamás fejlesztési miniszter, akit fogadott Taj Ping-kuo kínai államtanácsos. A találkozón mindkét fél kifejezte: teljes mértékben elkötelezettek a kétoldalú kapcsolatok elmélyítésére - számolt be az MTI-nek Pekingben Fellegi, aki vendéglátójával egyetértett a pénzügyi, az infrastrukturális…
Az új alkotmány elfogadása után kevesebb mint egy órával népszavazást kezdeményezett az alaptörvényről a 4K! - Negyedik Köztársaság mozgalom. Véleményük szerint ugyanis az csak akkor lesz legitim, ha referendum erősíti meg.
Még mindig tart a rendelkezésre álló információk elemzése a szombati rendvédelmi demonstráción történtekről - tájékoztatott a BRFK kedden. Eszerint továbbra sem tudni, hogy hány eljárás indult és pontosan miért. A Független Hírügynökség kereste az OKF-et is a szervezetnél lezajlott ellenőrzés miatt, amely ugyancsak a szombati demonstrációval kapcsolatos. Ott sincs még eredmény, így egyelőre nem…
Erőteljes, 6,6-os erősségű földrengés történt helyi idő szerint kedd hajnalban Új-Zéland északkeleti részének partjai előtt - közölte az amerikai földtani intézet.