Pénzéért öltek meg egy gyomaendrődi férfit, péntek hajnalban. Két fiatal férfi határozta el, hogy kirabolják az idős embert. Egyikük úgy megverte a férfit, hogy az belehalt sérüléseibe. A gyilkosok feladták magukat a rendőrségen. Kihallgatásuk még most is tart - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Vargáné Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A magyarok tiszta, egyértelmű, vállalható, jól szerkesztett alkotmányt szeretnének, amely hosszú időre, történelmi távlatokra rendezi közös dolgaikat, rögzíti alapjogaikat - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök pénteken Budapesten Az alkotmányozás dilemmái című konferencia megnyitó beszédében.
A magyarok tiszta, egyértelmű, vállalható, jól szerkesztett alkotmányt szeretnének, amely hosszú időre, történelmi távlatokra rendezi közös dolgaikat, rögzíti alapjogaikat - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök pénteken Budapesten Az alkotmányozás dilemmái című konferencia megnyitó beszédében.
Sokan tudomásul veszik, elfogadják, vagy támogatják Orbán szabadságért kenyeret programját. De nemsokára ők is észreveszik, hogy se szabadság, se kenyér - véli évértékelő beszédében Gyurcsány Ferenc. Majd arról is beszélt, szükségesnek tartják az euró mielőbbi bevezetését Magyarországon, ehhez viszont stabilitásra van szükség. Gyurcsány ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy nem fognak szociális…
Gémesi György, Gödöllő polgármestere bocsánatkérésre szólította fel Szanyi Tibor szocialista képviselőt azon kijelentése miatt, amely szerint a keleti partnerségi csúcstalálkozó elmaradásával "teljesen feleslegessé vált a méregdrágán kicsinosított Gödöllő".
Gémesi György, Gödöllő polgármestere bocsánatkérésre szólította fel Szanyi Tibor szocialista képviselőt azon kijelentése miatt, amely szerint a keleti partnerségi csúcstalálkozó elmaradásával "teljesen feleslegessé vált a méregdrágán kicsinosított Gödöllő".
Rövidesen napirendre tűzi a magánnyugdíjpénztárak ügyét az Alkotmánybíróság, és ezzel összefüggésben saját megváltozott hatáskörét is értelmeznie kell - közölte a testület sajtófőnöke pénteken.
Középületeket gyújtottak fel szökött elítéltek a líbiai Bengázi városában, ahol egy nappal korábban 14 ember halt meg egy kormányellenes tüntetésen - közölte egy líbiai lapszerkesztő, az AFP francia hírügynökséggel.
Ha Magyarországon valóban működne az elszámoltatás és a bűnösök felelősségre vonása, akkor Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédét az ország egyik legbiztonságosabb börtönének vagy fegyházának beszélőjén mondhatta volna el - közölte a Jobbik szóvivője pénteken az MTI-vel.
Gyurcsány Ferenc szerint a miniszterelnök egyeduralmat épít, "a rendszerdúlás" már megtörtént, az alkotmányos rend a porban hever. Az elmúlt időszak tanulsága szerinte, hogy felelőtlen ellenzékből felelőtlen kormány lesz. Kifejtette: az MSZP átalakításával új balközép pártot kell létrehozni. Összefoglaló.
A kedvezőtlen időjárás és a csúszós utak miatt hétfőig szüneteltetik a vörösiszap beszállítását a tározókba Devecser és Kolontár térségében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádiónak nyilatkozva.
Másodfokon elutasította 2011. február 17-én a Fővárosi Ítélőtábla az Auchan fellebbezését, és helyben hagyta az elsőfokú ítéletet abban a helyreigazítási perben, amit az Auchan indított az IPM magazinnal szemben, mert az újság azt állította, hogy az Auchan mérgezett ásványvizet árusít.
Az MSZP átalakításával létrejövő új balközép párt szükségességéről beszélt évértékelő beszédében Gyurcsány Ferenc pénteken Budapesten. A volt miniszterelnök szerint a szocialista pártban rendszerváltozásra van szükség, hogy megfelelő választ adhassanak az "orbáni önkényre", és részt vehessenek az 1989-es alkotmány értékeire épülő új köztársaság megteremtésében.
Tartalmilag újdonságot egészen biztos nem hoz számomra Gyurcsány Ferenc beszéde - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke sajtótájékoztatón pénteken Pápán.
Tartalmilag újdonságot egészen biztos nem hoz számomra Gyurcsány Ferenc beszéde - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke sajtótájékoztatón pénteken Pápán.
Közeledik a főváros és a II. kerület álláspontja a fonódó villamos projekt ügyében - mondta az InfoRádiónak a második kerületi önkormányzat közlekedés-fejlesztési bizottságának elnöke. Korábban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség két hónappal meghosszabbította a tervezet támogatási szerződésének határidejét.
Juhász Ferenc szocialista politikusra, egykori honvédelmi miniszterre tett terhelő vallomást egy vesztegetéssel gyanúsított tábornok az ügyészségen - közölte a HírTV pénteken.
Juhász Ferenc szocialista politikusra, egykori honvédelmi miniszterre tett terhelő vallomást egy vesztegetéssel gyanúsított tábornok az ügyészségen - közölte a HírTV pénteken. Juhász Ferenc visszautasítja a korrupciós vádakat.
A szervezők közlése szerint június 18-án a meghosszabbított útvonalon rendezhetik meg a melegfelvonulást, mivel a Fővárosi Bíróság (FB) pénteken hatályon kívül helyezte a rendőrség tiltó határozatát.
A Peugeot egy éve új nemzetközi programot vezetett be a márka szolgáltatási minőségének javítására. Európában, Oroszországban, Törökországban, Argentínában, Brazíliában és Kínában összesen 30.000 munkatársat készítettek fel a kitűzött cél elérésére, azaz 2012 végéig felkerülni az újgépjármű-értékesítési és a vevőszolgálati minőségverseny dobogójára. A verseny már meg is hozta az eredményt: február…
Határozottan visszautasítja a korrupciós vádakat Juhász Ferenc szocialista országgyűlési képviselő, egykori honvédelmi miniszter - közölte az MSZP sajtóosztálya azzal kapcsolatban, hogy a HírTV pénteken azt közölte: a HM-es vesztegetési ügy egyik gyanúsítottja terhelő vallomást tett a szocialista politikusra.
A szervezők közlése szerint június 18-án a meghosszabbított útvonalon rendezhetik meg a melegfelvonulást, mivel a Fővárosi Bíróság (FB) pénteken hatályon kívül helyezte a rendőrség tiltó határozatát.
Újabb jelentős sikert ért el az Audi A7 Sportback, az „Auto Bild“ magazin által szervezett „Design-csúcstalálkozón” ugyanis az ötajtós kupét szavazták az első helyre. A színvonalas zsűri összesen tíz új modell formáit értékelte, s az Audi A7 Sportback kiemelkedő designja révén nagy előnnyel végzett az élen.
Elfogtak a rendőrök egy férfit, aki megalapozottan gyanúsítható az egyik kőbányai lakóházban megtalált 17 éves fiú megölésével - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese pénteken.
Nem az MSZP szétszakítására, hanem a párt átalakítására, egy balközép demokratikus pártra van szükség - jelentette ki évértékelőjében Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök szerint a szocialisták 2012-es kongresszusán új balközép pártot kell létrehozni, hogy megfelelő választ adhasson az "orbáni önkényre", és részt vehessen az 1989-es alkotmány értékeire épülő új köztársaság megteremtésében.
Az MSZP átalakításával létrejövő új balközép párt szükségességéről beszélt évértékelő beszédében Gyurcsány Ferenc pénteken Budapesten. A volt miniszterelnök szerint a szocialista pártban rendszerváltozásra van szükség, hogy megfelelő választ adhassanak az "orbáni önkényre", és részt vehessenek az 1989-es alkotmány értékeire épülő új köztársaság megteremtésében.
A Fidesz alelnöke szerint Gyurcsány Ferenc újból bebizonyította, hogy személye óriási tehertétel Magyarország számára. Kósa Lajos ezt a szocialista politikus, volt miniszterelnök pénteki évértékelő beszédére reagálva nyilatkozta az MTI-nek.
Már hétfőn a parlament elé kerülhet a költségvetési és az államháztartási törvény módosítása a 250 milliárd forintos stabilitási alappal összefüggésben - az erről szóló előterjesztést a kormány pénteki ülésén tárgyalta, amelyen javarészt a reformprogramokról volt szó.
Már hétfőn a parlament elé kerülhet a költségvetési és az államháztartási törvény módosítása a 250 milliárd forintos stabilitási alappal összefüggésben - az erről szóló előterjesztést a kormány pénteki ülésén tárgyalta, amelyen javarészt a reformprogramokról volt szó. Döntött a kabinet arról is, hogy a négy ponton változó médiatörvény módosítását a jövő héten az Országgyűlés elé terjeszti.
A magyar médiatörvény a mostani megegyezés szerinti módosítással megfelel majd az uniós normáknak és értékeknek - mondta Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő. A fideszes politikus ugyanakkor az InfoRádiónak adott interjúban arról is beszélt, hogy a magyar kormány elleni támadások folytatódni fognak.
A hivatalos tájékoztatás szerint a nemzetközi események rászervezése hiúsította meg a Keleti Partnerség találkozó megtartását Gödöllőn: a G8-as majd a G20 csúcsot is május 26-27-re hirdették meg, az OECD csúcsot pedig május 24-25-re tették.
Több mint egy éve tette ezt a vallomást az ügy egyik gyanúsítottja, a korrupciós ügyet egy éve vizsgálja az ügyészség, de Juhász Ferencet meg sem kérdezték.