A hadsereg a tüntetések során a "partvonalról" nézte az összecsapásokat, nem nyújtva segítséget sem a tiltakozóknak, sem a rendőröknek. Most a katonai erők kezében van a főhatalom.
A külföldiek által elkövetett, a határátlépéssel összefüggő okirat-hamisítások, illetve a zaklatások és a kábítószerrel való visszaélések számának emelkedése miatt tavaly nőtt a bűncselekmények száma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
A külföldiek által elkövetett, a határátlépéssel összefüggő okirat-hamisítások, illetve a zaklatások és a kábítószerrel való visszaélések számának emelkedése miatt tavaly nőtt a bűncselekmények száma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - ismertették a térségi rendőr-főkapitányság hétfői nyíregyházi sajtótájékoztatóján.
Az MSZP miniszterelnöki székfoglalónak nevezte Orbán Viktor napirend előtti beszédét, amellyel megnyitotta a tavaszi ülésszakot a parlamentben. Vona Gábor, a Jobbik elnöke úgy véli, a kormánynak eddig fogalma sem volt, mit kellene csinálni, az LMP-s Schiffer András pedig hangsúlyozta: nem kellene hetente programokat kidolgozni.
A képen látható kutya újabb példa arra, hogy Magyarországon hova fajul a kutyák harcoltatása. A hétköznapi ember, ha kutyás is, nem biztos, hogy tisztában van azzal: Magyarországon mennyire elterjedt a kutyaharcoltatás.
Még 11 napig jelölhetnek képviselőt a civil szervezetek a Közszolgálati Kódex érvényesülését felügyelő Közszolgálati Testületbe - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.
Az oktatási jogok biztosának hivatala több évig tartó országos vizsgálatot indít a sajátos nevelési igényű gyermekek oktatási helyzetének felmérésére; Aáry-Tamás Lajos ombudsman ezt azzal indokolta hétfői, Debrecenben tartott sajtótájékoztatóján, hogy Magyarországon folyamatosan növekszik az ilyen gyermekek száma.
Beszédet mondott Orbán Viktor ma a parlamentben az ötnapos üléssel kezdődő tavaszi ülésszak kezdetén. Szólt arról, hogy a devizahitelesek helyzetének kezelésében az állam helyett a bankoknak kell a nagyobb költségeket vállalniuk, illetve beszélt a multinacionális vállalatokra vonatkozó adóemelésről is. A politológusok szerint tovább kell várni a konkrétumokra. Reakciók a cikkben!
A Fidesz nem tűr "lófráló" újságírókat a parlamentben - legalábbis ezt jelzi, hogy teljesen átszabták a tudósítókra vonatkozó szabályokat. Az Országgyűlés hivatala korlátozta a sajtó munkatársainak mozgását, emiatt karzaton nyomorognak a fotósok, az újságírók pedig akkor is részt vesznek a sajtótájékoztatón, ha nem akarnak.
Miután a tüntetők két legfőbb követelését – a parlament feloszlatását és az alkotmány felfüggesztését – teljesítette, a hadseregnek fogalma sincs hogyan tovább – mondta Nógrádi György.
A Wall Street Journalból többet lehetett megtudni a kormány által tervezett reformokból, mint a miniszterelnök mai, parlamenti beszédéből. Orbán Viktor ugyanis most nem mondott konkrétumot. Arról beszélt például, hogy Matolcsy György kidolgozza majd az ország átfogó újraszervezési programját. A cél, hogy a munkaképes lakosságnak legyen munkája.
A miniszterelnök fokozatosan akarja megértetni az emberekkel, milyen helyzetben van az ország, és ebből milyen intézkedéseknek kell következniük - mondta az InfoRádiónak a Századvég Alapítvány elemzője.
Két ember meghalt, amikor személygépkocsijuk egy másik autónak ütközött hétfő délután a 76-os főúton - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Az LMP minden eszközzel elhatárolódik attól, hogy Magyarországon bűnbakokat képezzünk, és bűnbakokat keressünk - mondta Vágó Gábor, a párt képviselője az Országgyűlésben. A képviselő a szintén LMP-s Osztolykán Ágnessel a cigánysággal kapcsolatban elhangzott kijelentésekre reagált.
A szervezők közlése szerint a rendőrség a forgalom aránytalan korlátozására hivatkozva nem engedélyezte a június 18-ra tervezett budapesti felvonulást. Sánta Mária hangsúlyozta: nem kívánják megváltoztatni az eredeti útvonalat, ezért inkább bírósághoz fordulnak.
Az MSZP szerint parasztvakítás az alkotmányozásról szóló kérdőív, melybe gumicsontként tették bele a gyerekek után járó szavazati jogról szóló kérdést.
Az előző nyolc év alatt bekövetkezett államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottságot hozott létre az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága hétfői ülésén.
Velünk nem fogják feltörölni a padlót, mint ügyefogyott és szerencsétlen elődeinkkel tették - mondta szezonkezdő parlamenti beszédében Orbán Viktor. A piac által várt miniszterelnöki bejelentések ezúttal is elmaradtak, Orbán általánosságban értékelte kormánya munkáját.
Megszakította a parlament ülését és rendkívüli házbizottsági tanácskozást hívott össze az Országgyűlés levezető elnöki posztját hétfő késő délután átvevő Ujhelyi István, amiért Vona Gábor, a Jobbik elnöke a betiltott Magyar Gárda mellényében tartózkodott az ülésteremben. Kövér László házelnök ezt megelőzően úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy "sajnos a házvezetés nem rendelkezik ezzel kapcsolatban…
Orbán Viktor a parlamentben, napirend előtt elmondott beszédében közölte: senki, így a magánszférában dolgozók sem járhatnak rosszabbul az egykulcsos adórendszerrel. A nemzetgazdasági minisztert felkérte, hogy dolgozza ki az ország újjászervezésének programját.
Megszakította a parlament ülését és rendkívüli házbizottsági tanácskozást hívott össze az Országgyűlés levezető elnöki posztját hétfőn délután átvevő Ujhelyi István.
Leginkább a vidéken élők tapasztalhatják, hogy javult a közbiztonság, de a kereskedelmi kamara jelentése szerint a nagyvárosokban is negyven százalékkal csökkent a bolti lopások száma - mondta a belügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Pintér Sándor arról is beszélt, hogy a kormány a ciklus végéig ki kívánja dolgozni a rendőri életpályamodellt.
A jövőben az országgyűlési képviselők választanák a monetáris tanács tagjait, a jegybank elnöke és alelnökei kivételével - mondta Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár hétfőn, a kormány jegybankról szóló törvénymódosító javaslatának általános vitájában, a parlamentben hétfőn este.
Hétfő éjszaka megkezdődik az M6-os autópálya "C" jelű alagútjának vizsgálata, amelynek ideje alatt a teljes alagútláncon forgalomkorlátozások várhatóak - közölte a Mecsek Autópálya Koncessziós (MAK) Zrt.
Az Infiniti ma közzétette az első képeket új tanulmányautójáról, amely márciusban a Genfi Autószalonon mutatkozik be a nagyközönség előtt. Az ETHEREA névre keresztelt kompakt luxusmodell bepillantást nyújt a jövőbeni Infiniti alapmodellek formájába.