2011. február 10. csütörtök

febr. 10
18:15
Így szedik rá az embereket a csatornatisztító csalók (Infostart)
Csatornamunkásnak adják ki magukat és tetemes mennyiségű készpénzt kérnek az elvégzett munkáért a csalók, akik a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.-re hivatkozva csengetnek be fővárosi lakásokba. A társaság azt kéri, hogy a károsultak tegyenek feljelentést a rendőrségen. A cég szóvivője az InfoRádióban közölte: több bejelentést is kaptak már a csalások miatt.
febr. 10
18:15
Ugrásszerűen megnőtt a munkanélküliség aránya Zalában (ATV)
Zala megyében 14,6 százalékkal emelkedett meg a regisztrált álláskeresők száma januárban. A növekedés mértéke a korábbi években ennél jóval alacsonyabb, átlagosan 10 százalék körüli volt - közölte a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja az MTI-vel csütörtökön.
febr. 10
18:18
Agyonverte alkalmi munkását - 12 év fegyházat kapott (Alternatív Energia)
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért 12 év fegyházbüntetésre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyektől csütörtökön a Debreceni Ítélőtábla azt a mikepércsi férfit, aki vasvillával halálra verte-szúrta alkalmi munkását, ivócimboráját - közölte Koszta János, sajtószóvivő. Hozzátette: a táblabíróság a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság ítéletét börtönről a szigorúbb fegyházbüntetésre változtatta.…
febr. 10
18:33
Hajléktalanok ezrei lepték el a luxushotelt + fotók (ATV)
A mozambikbeli Beirában található Grande Hotel luxusszállót öt évtizeddel ezelőtt hagyták el eredeti tulajdonosai. Az egykori szálloda most 2-3000 lakásfoglalónak ad otthont, akik víz és áramellátás nélkül élnek itt. Az omladozó épületben alhatnak, ehetnek és akár dolgozhatnak is. A szemét szaga egyébként itt mindent betölt, és a patkányokat is vonzza.
febr. 10
18:35
Yablonka: "példás családapák" írtották a zsidókat (ATV)
50 éve került sor Izraelben Adolf Eichmann, a zsidó deportálások egyik fő szervezőjének perére. A náci vezetőt kötél általi halálra ítélték, az ítéletet 1962. május 31-én hajtották végre. Az Eichmann-perről Hanna Yablonka izraeli professzor tart előadásokat Budapesten.
febr. 10
18:36
Magánnyugdíj-pénztári nyilatkozatok (Alternatív Energia)
Hátrányos megkülönböztetést eredményezett az a jogszabály, amely bizonyos jogcímek meglétéhez kötötte a tartósan külföldön tartózkodó pénztártagok magán-nyugdíjpénztári nyilatkozatának megtételét. Szabó Máté ombudsman emellett megállapította azt is, hogy visszás volt a konzuli szolgálat időről időre változó eljárása is.
febr. 10
18:51
Hazudott a brit képviselő: a bíróság csalás miatt marasztalta el (ATV)
A háromból két vádpontban nyilvánította bűnösnek költségelszámolási csalás miatt egy londoni bíróság a brit parlament volt munkáspárti képviselőjét csütörtökön.
febr. 10
19:27
Meglepő tárgyakra bukkantak Esztergomban (Infostart)
A korábbi önkormányzattal vitában álló emberekről találtak listát Esztergomban, az egyik volt alpolgármester széfjében. A város polgármestere azt mondta: a trezorban az évek óta eltűntnek hitt, 850 ezer forint értékű polgármesteri láncot is megtalálták.
febr. 10
19:27
Kitálal a német aktivista: Assange "hatalommániás, nőcsábász és pénzéhes" (ATV)
Kirobbant a szavak háborúja a WikiLeaks és a kiszivárogató weboldal egyik volt munkatársa között - közölte csütörtökön az AFP.
febr. 10
19:30
MSZP - Méltatlan az Alkotmányhoz a Fidesz eljárása (Alternatív Energia)
Méltatlan az Alkotmányhoz, hogy annak szövegét egy kormánypárti politikusból álló bizottság és nem a kormány, illetve annak képviseletében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium terjeszti be az Országgyűlésnek - reagált az MSZP Szájer József csütörtöki bejelentésére.
febr. 10
19:32
Feketelista került elő Esztergomban (Alternatív Energia)
Mintegy negyven személyt felsoroló névlista és egy, az őket egymáshoz kapcsoló "hálózati térkép" került elő Esztergomban az önkormányzat alpolgármesteri szobájának széfjéből, melyet a volt fideszes polgármester, Meggyes Tamás távozása óta nem nyitottak ki.
febr. 10
19:45
A kormány médiatörvény módosítási javaslatait vizsgálja az Unió (ATV)
A magyar szakértők megtették szövegszerű javaslataikat a médiatörvény pontosítására - tájékoztatta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium csütörtökön az MTI-t.
febr. 10
19:47
2 millió ember követeli Mubarak lemondását Kairóban + videó (ATV)
Az elnök a hírek szerint bármikor bejelentheti a lemondását. A már közel 3 hete tartó tüntetések során csütörtökön gyűlt össze a legnagyobb tömeg Kairó központi terén.
febr. 10
20:03
Vádat emelt négy ember ellen adócsalás miatt a kaposvári ügyészség (Infostart)
Vádat emelt négy ember ellen jelentős mértékű adócsalás és más bűncselekmények miatt a Kaposvári Városi Ügyészség - közölte a Somogy Megyei Főügyészség.
febr. 10
20:05
Semjén Zsolt: A Felvidék magyarjainak nincs okuk a félelemre (Infostart)
A magyar hatóságok semmiféle információt nem adnak ki állampolgáraikról sem Szlovákiának, sem bárki másnak, a felvidéki magyaroknak nincs okuk a félelemre - reagált Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes arra, hogy a szlovák kormánykoalíció visszavonta az állampolgársági törvényt módosító indítványát.
febr. 10
20:06
Megkezdődött Táborállás vízmentesítése (Alternatív Energia)
Megkezdődött a vízmentesítés Dunaújvárosban, Táborálláson. Három 120 méter hosszú csövet sajtolnak a talajba azért, hogy kivezessék a partfalból a talajvizet. Táborállás egy részéről 50 ingatlanból kellett kitelepíteni a lakosokat még októberben. A löszfal megcsúszott, életveszélyessé vált, a magas talajvíz miatt állandóan mozog a terület.
febr. 10
20:07
Feketelyuk-gyűrűt fedeztek fel a NASA űrteleszkópjai (Infostart)
Az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) közzétette a Chandra röntgenműholdja és a Hubble-űrteleszkóp által készített felvételeit, amelyeken fekete lyukakból képződött gyűrű látható.
febr. 10
20:21
Balsai miatt Strasbourgig is elmegy a rendőrszakszervezet + videó (ATV)
Egyúttal a köztársasági elnökhöz is fordulnak.
febr. 10
20:23
Csökkent az adósságkockázati felár Mubarak lemondásának hírére (ATV)
Csökkent Egyiptom adósságtörlesztési leállásának kockázatára köthető biztosítási ügyletek (CDS) árazása csütörtökön délután azokra a híresztelésekre, hogy lemond Hoszni Mubarak elnök még a nap folyamán.
febr. 10
20:24
Az MSZP felszólítja a kormányt, hozza nyilvánosságra a médiatörvény-módosításokat (Alternatív Energia)
Az MSZP felszólítja a Fidesz-KDNP-kormányt, hogy haladéktalanul hozza nyilvánosságra az Európai Bizottságnak elküldött módosított médiatörvény-tervezetét - áll a szocialista párt csütörtök esti közleményében. Az MSZP a dokumentumban azt is közli: a kormány "a nyilvánosságról ne a nyilvánosság megkerülésével egyezkedjen az Európai Bizottság illetékeseivel".
febr. 10
20:26
Egy hete víz, villany fűtés nélkül élnek egy VIII. kerületi házban (Alternatív Energia)
Nincs egy hete fűtés, villany és víz sem egy VIII. kerületi társasházban, pedig a lakók rendesen fizetik a költségeket - számolt be az RTL híradó. A közüzemi szolgáltatásoktól a ház tulajdonosa zárta el a lakókat, akik szerint ezzel akarja rávenni őket arra, hogy kiköltözzenek a házból. A lakóknak viszont nincs hova menniük. A lakásokban 10 fok van.
febr. 10
20:39
Oktatási ügyekben is vita volt a tanácskozáson (Infostart)
Az alkotmányozáshoz hasonlóan oktatási ügyekben is vita alakult ki csütörtökön a Fidesz-KDNP-frakciószövetség siófoki tanácskozásán, azonban közel sem olyan "parázs", mint az új alaptörvény megalkotásával kapcsolatban - számoltak be kormánypárti politikusok. Jelenleg egészségügyi kérdésekről tárgyalnak a képviselők, ami téma lesz a kormány pénteki siófoki ülésén is.
febr. 10
20:42
Bútort a bútoroltból (Alternatív Energia)
Parázs hangulatú fórum alakult ki tegnap este Devecserben, ahol Toldi Tamás polgármester ismertette a város lakóival a vörösiszappal érintett területek kármentesítési helyzetét, illetve az adományok, azaz a kármentő alap befizetéseinek jövőbeni sorsát.
febr. 10
20:44
Orbán tizenharmadik példabeszéde (Alternatív Energia)
Üres szónoklatként, illetve vészjósló skiccként értékelték Orbán Viktor miniszterelnök 13. országértékelő beszédét az elemzők. A kormányfő szavaiból valóban kevés konkrétum derült ki, továbbra sem tudni, a Fidesz-kabinet miféle februári "akciótervvel" áll elő.
febr. 10
20:46
A közszférában dolgozók harmada kapott bérkiegészítést (Alternatív Energia)
A közszférában dolgozók harmada kapott bérkiegészítést. Ez azoknak jár, akiknek az új adórendszer miatt csökkent volna a fizetésük. A kormány tavaly év végén döntött úgy, hogy 22 milliárd forintot szánnak az idén a kompenzációra, miután elismerték, lesznek vesztesei az új adórendszernek.
febr. 10
21:00
Amerikai ökölrázás (Metropol)
„Amerika romba dől, ha helyette továbbra is Kína gyártja a telefonokat, az autókat és a játékokat.”
febr. 10
21:15
Hiába várta a tömeg Mubarak lemondását - percről percre (ATV)
Egyiptomban néhány percen belül véget érhet Mubarak elnök harminc éves uralma - vélték a szakértők a nap folyamán. Most úgy tűnik, tévedtek: Mubarak elmondta beszédét, ám lemondásról szó sem esett. A tüntetők dühösek, és folytatást ígérnek.
febr. 10
21:17
Gyárfás a KEHI túlzott szigorára panaszkodik + videó (ATV)
A MÚSZ 120 millióhoz jutott jogtalanul, állítja a hivatal.
febr. 10
21:33
Nem tervezi az államszervezet jelentős átalakítását a Fidesz-KDNP - a nap hírei (Infostart)
Megkapta a médiatörvény módosításának tervezetét a magyar kormánytól az Európai Bizottság. Szabadlábra helyezték a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet ügyének gyanúsítottjait.
febr. 10
21:36
Egy pesti cég kiszemelte a nyíregyházi Széna teret - csakhogy nem eladó (Alternatív Energia)
A nyíregyházi Széna teret szemelte ki egy fővárosi beruházó cég élelmiszerüzlete felépítésére Nyíregyházán. Az ezer négyzetméter alapterületű áruházhoz 75 parkoló is tartozna. A beruházás szükségességéről a cég képviselője csütörtökön lakógyűlésen sikertelenül igyekezett meggyőzni a park melletti három toronyházban élőket. A terület ráadásul nem is a lakóké, hanem az önkormányzaté. A városvezetés,…
febr. 10
22:27
Peugeot 508 - új oroszlán a porondon (ATV)
A tavaly 200 éves születésnapján ünnepelt "oroszlános" márka történelmének harmadik évszázadát a korábban nagy sikerű 500-as sorozat felújításával-folytatásával kezdi. A pénteki hangulatos dunaszentmiklósi sajtóbemutató helyszínére már 110 km-nyi teszt út tapasztalatával érkeztünk újságíró kollégáimmal. Ki-ki ízlése szerint fogadta az új nagy túraautót, de általános vélemény volt, hogy design és…

Keresés