Isten dolgába a kormánytöbbség nem avatkozhat be - mondta lapunknak kabátját fázósan összehúzva kora délelőtt a Kossuth téren Takács Ferenc, a Budapesti Autonóm Gyülekezet lelkésze.A Kossuth szobor mellett mintegy ötvenen demonstráltak a lelkiismereti és vallásszabadság mellett és a kormány egész jogalkotási tevékenysége ellen.
Új, a kormányfő által jelölt alelnöke lehet a Magyar Nemzeti Banknak (MNB), hétről kilencre nőhet a monetáristanács-tagok száma, és ismét igazgatóság jön létre az MNB-ben, miután a parlament pénteken - 293 igen szavazattal, 4 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett - elfogadta az új jegybanktörvényt.
Januártól hatezer önkéntes tartalékos katona jelentkezését várja a Honvédelmi Minisztérium. Ennek részleteiről beszélt Hende Csaba tárcavezető, aki megerősítette: kezdeményezték a Gripen-szerződés újratárgyalását.
Észak-Korea pénteken arra figyelmeztette a rivális Dél-Koreát és más országokat, hogy ne várjanak politikai változást Phenjantól Kim Dzsongun új vezető alatt sem.
Egy kelet-ukrajnai börtönbe szállítottak át pénteken az októberben hétévi szabadságvesztésre ítélt volt ukrán kormányfőt, Julija Timosenkót - közölték a büntetés-végrehajtási hatóságok.
Válaszlevelet írt pénteken Orbán Viktor kormányfőnek José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, miután Orbán visszautasította, hogy Barroso kérésére visszavonjanak két törvényjavaslatot. Az Európai Bizottság szóvivője szerint Barroso a levélben konstruktív hozzáállást sürget, és jelzi, hogy nekik nem érdekük a helyzet eldurvulása.
Orbán Viktorról és a Fidesz-frakcióról közöl értékelő írásokat a londoni The Times, illetve a The Economist. Német és olasz lapok szintén foglalkoztak Magyarországgal.
Az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabály preambulumában az Országgyűlés - a Fidesz-KDNP javaslatára - kimondta, hogy az MSZP a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) jogutódjaként osztozik minden felelősségben, amellyel az állampárt terhelhető.
Alkotmányos szinten rögzítette a parlament pénteken, hogy az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke bármely ügyben kijelölheti az eljáró bíróságot, és ugyanígy a legfőbb ügyész is eldöntheti, hogy mely bíróság előtt emel vádat az ügyészség. A képviselők erről az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabály elfogadásával határoztak.
Több ponton is változik a házszabály a Fidesz javaslatára, indoklásuk szerint azért, hogy egyszerűbb, átláthatóbb legyen a gyorsított ütemű törvényalkotás. Időkerete lesz a záróvitának is, ám zárószavazás előtti módosító indítványok esetén csak a záróvita utáni ülésnapon lehet majd végszavazást tartani.
A Jobbik megerősítő népszavazást kezdeményez az alaptörvényhez fűződő átmeneti rendelkezésekről és az új egyházügyi törvényről. A házszabály értelmében bármely képviselő élhet ezzel a lehetőséggel a parlament által már jóváhagyott, de még ki nem hirdetett előterjesztések esetében. Az átmeneti rendelkezésekről szóló jogszabály rendelkezik a jelenlegi alkotmány január elsejei hatályon kívül…
Több ponton is változik a házszabály a Fidesz javaslatára, indoklásuk szerint azért, hogy egyszerűbb, átláthatóbb legyen a gyorsított ütemű törvényalkotás.
Új, a kormányfő által jelölt alelnöke lehet a Magyar Nemzeti Banknak (MNB), hétről kilencre nőhet a monetáristanács-tagok száma, valamint újra igazgatóság jön létre az MNB-ben, miután a parlament pénteken, idei utolsó ülésén elfogadta az új jegybanktörvényt. Az Országgyűlés előzőleg az Európai Központi Bank (EKB) véleményére hivatkozva több ponton is módosította a Matolcsy György nemzetgazdasági…
Az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabály preambulumában az Országgyűlés - a Fidesz-KDNP javaslatára - kimondta, hogy az MSZP a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) jogutódjaként osztozik minden felelősségben, amellyel az állampárt terhelhető. Rögzítették azt is, hogy eddig elmaradt a kommunista diktatúra vezetőinek felelősségre vonása, ám most "lehetőség nyílik az igazság…
A Legfőbb Ügyészség az MTI megkeresésére nem kívánt reagálni arra a pénteki nyílt levélre, amelyben Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője arra kérte Polt Pétert és Handó Tündét, hogy ne éljenek azzal a joggal, amelynek alapján a legfőbb ügyész az illetékes bíróságtól eltérő bíróság előtti vádemelésre adhat utasítást, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke pedig bármely ügy…
Újabb, ezúttal ötmilliárd forint tulajdonosi kölcsönt kap a Malév a kormány december 29-i határozata szerint. A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat a végrehajtást azonnali határidővel szabja meg. A kölcsön forrása a költségvetés miniszterelnöki fejezetének rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzata.
A jövőre elvárt béremelésről szóló kormányrendelet gyakorlati végrehajtásának elősegítéséhez készített útmutatót a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amely átmenetileg tematikus ügyfélszolgálatot is működtet, hogy az érintett munkáltatókat és munkavállalókat segítse a szabályok alkalmazásában - közölte a tárca szerdán az MTI-vel.
A még hatályos alkotmány alapján utasította el a házbizottság a Jobbik népszavazási kezdeményezését az új alaptörvényhez fűződő átmeneti rendelkezésekről és az új egyházügyi törvényről, mondván, hogy népszavazást a képviselők legalább egyharmada indítványozhat.
Az adatvédelmi biztos szerint törölni kell a hódmezővásárhelyi "szégyenlista" adatait, mivel az Alkotmánybíróság (Ab) alkotmányellenesnek mondta ki és megsemmisítette a hódmezővásárhelyi közgyűlés által alkotott szabályokat.
A mintegy kétszáz demonstráló előtt a gyülekezeti vezetők azt hangoztatták, hogy a törvény diszkriminatív, s ki kell állni a lelkiismereti és vallásszabadság mellett. Elmondták, a törvényjavaslat ismét "szektásként" kezeli őket, nem ismeri el felekezetüket.
Nagyon kemény kritikát közöl a pénteki Corriere della Sera a Magyarországon divatozó politikai viszonyokról. Az olasz napilap arra hívja föl a figyelmet, hogy attól az EU-tagállamtól megvonható a szavazati jog, amely megsérti az Unió alapelveit – így a szabadságot, a demokráciát, az emberi jogokat és a jogállami normákat.
Alkotmányos szinten rögzítette a parlament pénteken, hogy az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke bármely ügyben kijelölheti az eljáró bíróságot, és ugyanígy a legfőbb ügyész is eldöntheti, hogy mely bíróság előtt emel vádat az ügyészség. A képviselők erről az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabály elfogadásával - 287 igen szavazattal, öt ellenében, név szerinti szavazással -…
A még hatályos alkotmány alapján utasította el a házbizottság a Jobbik népszavazási kezdeményezését az új alaptörvényhez fűződő átmeneti rendelkezésekről és az új egyházügyi törvényről, mondván, hogy népszavazást a képviselők legalább egyharmada indítványozhat.
Ismét tizennégy egyházat ismert el a parlament, ugyanazokat a vallási közösségeket, mint a nyáron elfogadott, ám az Alkotmánybíróság által közjogi érvénytelenség miatt megsemmisített egyházügyi törvényben.
Alkotmányos szinten rögzítette a parlament pénteken, hogy az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke bármely ügyben kijelölheti az eljáró bíróságot, és ugyanígy a legfőbb ügyész is eldöntheti, hogy mely bíróság előtt emel vádat az ügyészség. A képviselők erről az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabály elfogadásával - 287 igen szavazattal, öt ellenében, név szerinti szavazással -…
A Magyar Rezidens Szövetség úgy döntött, hogy átmenetileg három hónapra felfüggeszti a letétbe helyezett felmondólevelek élesítését - jelentette be Papp Magor, a szövetség elnöke pénteki sajtótájékoztatóján.
Ismét tizennégy egyházat ismert el a parlament, ugyanazokat a vallási közösségeket, mint a nyáron elfogadott, ám az Alkotmánybíróság által közjogi érvénytelenség miatt megsemmisített egyházügyi törvényben.
Az MSZP szerint a Fidesz-KDNP-frakció pénteken egy sor újabb, a demokratikus magyar gazdasági-társadalmi viszonyokat "tovább erodáló" törvényjavaslatot szavazott meg az Országgyűlésben.
Az MSZP csodaként értékeli az új egyházügyi törvényjavaslat átiratának pénteki elfogadását, mivel azzal szerintük a Fidesznek sikerült kétszer ugyanabba a folyóba lépnie.
Elévülhetetlennek minősítette az Országgyűlés pénteken az emberiesség elleni bűncselekményeket, és határozott a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről a fideszes Gulyás Gergely javaslatára. A kormánypárt az erről szóló jogszabállyal vonná felelősségre az 1956-os forradalmat követő megtorlások politikai megrendelőit.
Birtokháborításra hivatkozva távolítaná el a III. kerületi jegyző a közmédia óbudai bázisa előtt három hete éhségsztrájkolókat, ám az erről szóló végzést nem vették át a demonstrálók. Az időközben kirúgott szakszervezeti vezetők folytatják a tiltakozást. Nagy Navarro Balázs szerint a birtokháborítás miatti rendőrségi fellépés jogsértő lenne.
Pénteken, két nappal a hatályba lépése előtt az Országgyűlés változtatott azon a jogszabályon, amely január 1-jétől lényegében minden zárt légterű helyen megtiltja a dohányzást. A víziközmű-szolgáltatásról szóló törvénybe egy zárószavazás előtti módosító indítvány elfogadásával beemelt enyhítés alapján a játékkaszinókban is lehet rá lehet gyújtani anélkül, hogy dohányzóhelyet jelölnének ki.
A Magyar Rezidens Szövetség úgy döntött, hogy átmenetileg három hónapra felfüggeszti a letétbe helyezett felmondólevelek élesítését – jelentette be Papp Magor, a szövetség elnöke pénteki sajtótájékoztatóján.
A parlament által még tavaly júliusban elfogadott új, keret jellegű közbeszerzési törvényt január 1-től kell alkalmazni, a keretet kitöltő kormányrendeletek december végén jelentek meg a Magyar Közlönyben.
Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a jövő héten tárgyalássorozatot kezd az ágazati intézményvezetőkkel, szakmai szervezetekkel és a beszállítókkal arról, hogy az ágazatban rendelkezésre álló több mint 30 milliárd forintos forrást hogyan tudnák a leghatékonyabban felhasználni.
Építő szellemű hozzáállást kért az Orbán Viktor miniszterelnöknek írt újabb levelében az Európai Bizottság elnöke. Megszavazta az Országgyűlés az új jegybanktörvényt, és elfogadta a parlament az egyházügyi törvényt is. Elhalasztotta a letétbe helyezett felmondólevelek aktiválását a rezidensszövetség.
Államtitkári jogosítványaira hivatkozva kinyittatta az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának (OITH) több irodáját a területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár. Szabó Erika még csütörtökön néhány munkatársával együtt érkezett az OITH fővárosi, V. kerületben levő, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal (KIM) részben közösen használt épületébe. Az esetről a…
Egy kormányrendeletben módosították az ügyfélkapuhoz tartozó jelszavak lejárati idejét, így január elseje után is hozzáférhet az ügyfélkapuhoz az a mintegy háromszázezer ember, aki mostanáig nem módosította jelszavát - mondta Vetési Iván, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatal (KEK KH) elnöke pénteken az MTI-nek.
Egy kormányrendeletben módosították az ügyfélkapuhoz tartozó jelszavak lejárati idejét, így január elseje után is hozzáférhet az ügyfélkapuhoz az a mintegy háromszázezer ember, aki mostanáig nem módosította jelszavát - mondta Vetési Iván, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatal (KEK KH) elnöke.
A Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) akciója, amelyben már mintegy kétezer orvos nyilatkozott arról, hogy nem vállal önként túlmunkát, januárban országosan még nem okoz nagyobb fennakadásokat az egészségügyi ellátásban - mondta Bélteczki János, a szövetség elnöke.
Orbán Viktor pénteken levélben tájékoztatta José Manuel Barrosót arról, hogy az Országgyűlés elfogadta a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvényt, egyúttal elküldte a jogszabály teljes szövegét az Európai Bizottság elnökének - mondta Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője az MTI-nek.
Kivonult tegnap a Házból az MSZP, az LMP illetve a Demokratikus Koalícióhoz tartozó tíz független képviselő, így a demokratikus ellenzék nélkül fogadta el az Országgyűlés egyebek mellett az új - szinte változatlan - egyházügyi törvényt, a lex Biszkut, az MSZP-t felelőssé tévő úgynevezett alaptörvény átmeneti rendelkezéseit, de módosították a házszabályt is, valamint elfogadták a rendőrségi…
A főváros összes neves szórakozóhelye nagy vigassággal búcsúztatja az óévet. És bár idén Fenyő nélkül kellett karácsonyozniuk a rock 'n' roll rajongóinak, a szilvesztert vele tölthetik a Syma csarnokban. A BKV járatai éjjel kétszeres sűrűséggel közlekednek, a MÁV menetrendet nem érinti az újév. Tűzijátékokkal játszani 18 órától holnap reggel 6 óráig lehet.
A forint-euró árfolyam felkúszott 314-ig, a dízel masszívan tartja magát 420 felett, Orbán Viktor sorra kapta a leveleket Európából és Amerikából, miközben elment az egyetlen magyar aranylabdás focista. 2011 főbb hírei, második rész.
Újabb, ezúttal ötmilliárd forint tulajdonosi kölcsönt kap a Malév. A hitel összegéről a kormány csütörtöki határozata döntött, végrehajtását pedig azonnali határidővel szabták meg. Idén ezzel együtt negyedszer kapott tőketámogatást a vállalat.
Jelentősen nőtt a háborús veszély a Perzsa-öböl térségében. Az iráni haditengerészet parancsnoka bejelentette, hogy a Hormuzi-szoros lezárásával válaszolhatnak a nyugati szankciókra és az amerikai flottafelvonulásra. A washingtoni kormány közölte, háborús oknak tekinti azt, ha Irán lezárja a szorost, amelyen keresztül zajlik a világ kőolajforgalmának közel egyharmada.