Az MSZP szerint a Fidesz kettős beszédet folytat az államadósság-csökkentési szabályról: a kormány épp átírja az alkotmány államadósságra vonatkozó passzusait, míg ezzel egy időben a köztársasági elnök ennek éppen az ellenkezőjéről ír az amerikai CNBC.com honlapon.
Az MSZP szerint a Fidesz kettős beszédet folytat az államadósság-csökkentési szabályról: a kormány épp átírja az alkotmány államadósságra vonatkozó passzusait, míg ezzel egy időben a köztársasági elnök ennek éppen az ellenkezőjéről ír az amerikai CNBC. com honlapon.
Átlagosan nem fognak többet keresni a képviselők a javadalmazásukról szóló fideszes javaslat megvalósulása esetén, ugyanakkor a rendszer sokkal átláthatóbb lesz, megszűnnek a zavaros, visszaélésekre és a "trükközésre" lehetőséget adó viszonyok - hangsúlyozta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló törvényjavaslat expozéjában csütörtökön a…
Vagy a minisztérium, vagy az IMF-tárgyalás. Fellegi az utóbbit választotta. Orbán Viktor péntek éjjel tér haza, a hétvégén egyeztet a tárcavezetővel és a jövő héten meghozza a szükséges döntéseket. Róna Péter üdvözölte a miniszter döntését, az IMF-tárgyalásokon a közgazdász szerint "rendkívül felkészülten" kell részt venni és a kormány kommunikációja eddig nem ezt mutatta.
Törölte a cégbíróság a gárdista vezetők által létrehozott Magyar Gárda Pest Megye Vagyonvédelmi és Szolgáltató Kft. adószámát, a cég adóvégrehajtás alatt áll.
Feladatainak sokasága miatt lemond miniszteri posztjáról Fellegi Tamás, mert az IMF-tárgyalásokra akar összpontosítani. Orbán Viktor miniszterelnök a hét végén személyesen is konzultál Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterrel.
Fákat csavart ki, tetőket bontott meg, villanyvezetékeket rongált meg csütörtökön az erős, helyenként óránkénti 90 kilométeres szél Budapest több pontján - tájékoztatta a fővárosi tűzoltóság szóvivője az MTI-t.
Az erős, helyenként óránkénti 90 kilométeres szél miatt reggel hat órától délelőtt fél 11-ig 40 helyre riasztották a fővárosi tűzoltókat. Személyi sérülésről eddig nem érkezett bejelentés.
Csak 2013 januárjától venné át az állam a tervek szerint a helyi önkormányzati iskolák fenntartását is, a 2012-2013-as tanévet még a helyhatóságok indítanák el - mondta Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke csütörtökön Budapesten.
Az év végén nyugdíjba vonul Kökényesi Antal, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka - közölte a Belügyminisztérium, hozzátéve, január elsejétől Csóti András látja el a parancsnoki feladatokat.
Csak 2013 januárjától venné át az állam a tervek szerint a helyi önkormányzati iskolák fenntartását is, a 2012-2013-as tanévet még a helyhatóságok indítanák el - mondta Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke csütörtökön Budapesten.
Az Egyesült Államok továbbra is aggódik a magyar demokráciáért - írta az amerikai nagykövet a Heti Válaszban. Sorolt olyan kérdéseket is, amelyeket hiteles hangok tesznek fel. Az egyik ilyen: vajon a választási rendszer lehetővé teszi-e, hogy a nép szabad és tisztességes módon váltson kormányt?
Súlyosan megsérült egy autó vezetője, amikor fát döntött a közlekedő járműre az erős szél csütörtökön Heves megyében, Hatvan és Nagygombos között - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Csak 2013 januárjától venné át az állam a tervek szerint a helyi önkormányzati iskolák fenntartását is, a 2012-2013-as tanévet még a helyhatóságok indítanák el - mondta Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke csütörtökön Budapesten.
Horváth Csaba, a párt fővárosi frakcióvezetője a katasztrófa és a káosz költségvetésének nevezte a jövő évi budapesti terveket, szavai szerint annak egyenes következménye, hogy rosszabbul élnek majd a fővárosiak, mint idén és jelentősen csökken a szolgáltatások minősége.
Budapesten lép fel csütörtökön este európai turnéja keretében Rihanna, a világ egyik legsikeresebb énekesnője; a mindössze 23 éves barbadosi sztár a Papp László Budapest Sportarénában koncertezik:
Néhány tízezer forintért kínálták egy aukciós portálon Orbán Viktor olajportréját, melyet egy fiatal művésznő készített egy állami pályázatra, de ott nem kellett.
Milliókat kapott kommunikációs feladatokért a jobboldali pécsi városvezetéstől a Prestige Média, a Várhegyi Attila volt fideszes pártigazgató vezette cég. A pénz nem volt elég a polgármesteri marketinglevelekre, ezeket piti összegért egyenként kiszámlázta a társaság - írja a pécsistop.hu.
Ismét tagja Kemény Dénes keretének Kásás Tamás, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, aki júniusban, a sanghaji vb előtt jelentette be, hogy visszavonul a válogatottságtól.
Míg a Standard & Poor’s amerikai hitelminősítő ügynökség a lefokozással csak fenyegetőzik, egy kínai konkurencia valóban meg is teszi – a Dagong alacsonyabbra sorolt európai országokat.
Az MSZP szerint a Szilvásy György volt titokminiszter elleni vádemelés a kormány figyelemelterelő és politikai leszámoló akciójának része, ezért az ellenzéki párt az üggyel kapcsolatos nyomozati anyag titkosságának azonnali feloldását követeli.
Schmitt Pál köztársasági elnök szerint Magyarországnak erős kormányra és parlamentre van szüksége, valamint arra, hogy erős, önbizalommal és hittel teli emberek éljenek az országban.
Megkezdődött a kormány által a közelmúltban elfogadott Egyszerű Állam Program végrehajtása, amelyben a vállalkozások adminisztrációs terheinek 500 milliárd forinttal történő csökkentése szerepel — mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára csütörtökön, sajtótájékoztatón Budapesten.
Az év végén nyugdíjba vonul Kökényesi Antal, a büntetés-végrehajtás (bv) országos parancsnoka - közölte a Belügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel, hozzátéve, január elsejétől Csóti András eddigi helyettes látja el a parancsnoki feladatokat.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter lemondása azt jelzi, hogy a politikus és a kormány kiemelt feladatként kezeli az IMF-tárgyalásokat, mondta az InfoRádiónak Kumin Ferenc, a Századvég vezető elemzője.
Várhatóan a jövő hétén ülésezik idén utoljára több napot egy héten az Országgyűlés: a Ház a jövő héten háromnapos ülést tart, utána már csak december 19-én és 23-án lesz parlamenti tanácskozás 2011-ben; a költségvetési végszavazást december 19-re tervezik.
A Political Capital választási szakértője szerint nehezen elképzelhető, hogy a Magyarországon bejegyzett 13 nemzeti kisebbség meg tudna egyezni a közös listáról.
Levélbombát küldtek a Deutsche Bank, a legnagyobb német pénzintézet elnökének, a küldeményt Josef Ackermann frankfurti irodájába címezték, a robbanószerkezetet még időben észrevették.
A volt washingtoni nagykövet szerint az Egyesült Államok nem fogja elengedni most már ezt a témát. Az amerikaiak számára a demokratikus intézmények, az emberi jogok, a fékek és ellensúlyok, a szólásszabadság kérdése abszolút prioritás.
A párt szerkesztőségünknek elküldött közleménye szerint Kamarás István nem volt főtanácsadó és a pártnak továbbra is fontos a roma fiatalok integrációja.
Fákat csavart ki, kéményeket és tetőket rongált meg a viharos szél csütörtökön az ország több részén: Budapesten, az Erzsébet hídnál cserepeket sodort le a szél a templomtetőről, Egerben egy húszméteres fa dőlt egy bölcsődére, Hatvannál pedig egy férfi súlyosan megsérült, amikor az autójára rázuhant egy fa. A kelebiai vasútvonalon az egyik mozdony áramszedője megsértette a villamos felső…
A közelmúlt lakossági devizahitelezési gyakorlatát egyértelmű kudarcként értékelte Simor András a jegybank csütörtöki évzáró konferenciáján. Az MNB-elnök szerint fel kell hagyni a végtörlesztéssel és meg kell szüntetni a bankadót.
Vonattal ütközött egy autó még szerda este Nyergesújfalun, egy vasúti átjáróban; a személygépkocsi vezetője a baleset következtében meghalt - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.
A vallási elnyomás tipikusan iszlám vagy tekintélyuralmi rendszerekben jelentkezik, "de úgy tűnik, hogy az európai demokráciák sem immúnisak a vírussal szemben" - írta a Huffington Post című amerikai liberális portálon megjelent cikkében Doug Bandow, a libertariánus Cato Intézet főmunkatársa.
Pénzbüntetésre ítélte, próbára bocsátotta, illetve megrovásban részesítette a Hunvald-per közokirat-hamisítással vádolt mellékszereplőit csütörtökön kihirdetett, első fokú ítéletében a Fővárosi Bíróság.
Jogerősen tizenkét év fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla csütörtökön Beri Károlyt, aki társával még 2009-ben, Tatabányán símaszkban, fegyverrel behatolt egy 86 éves asszony lakásába és hárommillió forintot rabolt el tőle - tájékoztatta a szervezet sajtószóvivője az MTI-t.
A Jobbik szerint a nyugdíjak összegének csupán egyharmadára tartalmaz garanciát a Magyarország pénzügyi stabilitásáról szóló, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által jegyzett törvényjavaslat.
Az MSZP szerint a Szilvásy György volt titokminiszter elleni vádemelés a kormány figyelemelterelő és politikai leszámoló akciójának része, ezért az ellenzéki párt az üggyel kapcsolatos nyomozati anyag titkosságának azonnali feloldását követeli.
Pénzbüntetésre ítélte, próbára bocsátotta, illetve megrovásban részesítette a Hunvald-per közokirat-hamisítással vádolt mellékszereplőit csütörtökön kihirdetett, első fokú ítéletében a Fővárosi Bíróság (FB).
Pénzbüntetésre ítélte, próbára bocsátotta, illetve megrovásban részesítette a Hunvald-per közokirat-hamisítással vádolt mellékszereplőit csütörtökön kihirdetett, első fokú ítéletében a Fővárosi Bíróság (FB).
Kiesett negyedik emeleti lakása ablakán és a helyszínen meghalt egy 87 éves nő Salgótarjánban - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Továbbra sem tudni, hogy kik állnak a Négy Mancs Alapítvány mögött, ahogy azt sem, hogy milyen összegekből gazdálkodik és folytatja a magyar termelők elleni lejárató kampányát - mondta Budai Gyula Budapesten csütörtökön azt követően, hogy találkozott a bécsi székhelyű alapítvány titkárával, Josef Pfabigannal.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint munkaalapú társadalmakra van szükség az Európai Unióban ahhoz, hogy a közösség tagállamai versenyképesek legyenek Kínával és az Egyesült Államokkal.