Átadták a csaknem 400 millió forintból, ötven százalékban állami és uniós támogatásból felépített új vállalkozói inkubátorházat pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban.
Váratlanul megszakadt az új hitelkérelmünkről folytatott tárgyalás. A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság előrehozták repülőjegy foglalásaikat és péntek reggel elutaztak Budapestről. A döntést Olli Rehn uniós pénzügyi biztos hozta meg. A magyar kormány szerint informális tárgyalások voltak a héten és ezek lezajlottak.
Lesújtó jelentést publikáltak Hollandiában – a dokumentum szerint az 1945 óta eltelt években több tízezer gyerek szenvedett el szexuális bántalmazást a holland katolikus intézményekben.
Az Országgyűlés sürgősséggel tárgyalja pénteki ülésén a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényjavaslatot és a házszabály módosításáról szóló határozati javaslatot. Az MSZP és az LMP is kivonult a házbizottság üléséről, arra hivatkozva, hogy a Fidesz felszámolta a parlamenti demokráciát.
Hivatalosan meg nem erősített parlamenti információk szerint az Alkotmánybíróság kedden kihirdeti határozatát, melyben megsemmisíti a nyáron megszavazott új egyházügyi törvényt. Az alkotmányjogász szerint több ponton is joggal támadható a törvény.
Formabontó honlapot indított pénteken a Magyar Rezidens Szövetség, annak érdekében hogy bemutassa az egészségügyi ellátórendszer hiányosságait, amelyek a szervezet szerint már közvetlenül veszélyeztetik a betegek biztonságos ellátását.
Még egyszer ilyen mentőakciót aligha fogunk tudni, fogok tudni végrehajtani - jelentette ki Orbán Viktor a devizahiteleseket segítő intézkedésekkel kapcsolatban a Magyar Rádió 180 perc című műsorának adott interjújában. A kormányfő szerint mindenkinek le kell vonni a tanulságot abból, ami az elmúlt években történt, s mindenkinek meg kell gondolnia, hogy milyen terheket vállal a következő 5-10…
Az Országgyűlés sürgősséggel tárgyalja pénteki ülésén a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényjavaslatot és a házszabály módosításáról szóló határozati javaslatot. Erről a képviselők a parlament pénteki téli rendkívüli ülésének első napján döntöttek.
Két olasz-angol párharc emelkedik ki a Bajnokok Ligája nyolcaddöntői közül, az AC Milan ugyanis az Arsenallal, a Napoli pedig a Chelsea-vel csap majd össze.
Magyarország hat helyet csúszott lefelé a londoni Economist Intelligence Unit (EIU) által kidolgozott demokrácia-index rangsorában, a 43. helyről a 49. helyre. Így, miközben távolodtunk nem csak a nyugat-európai, de a régiós versenytársainktól is, az olyan hiányos demokráciákhoz kerültünk közelebb, mint Argentína, Mexikó és Bulgária. A gazdasági válság kitörése óta több országban gyarapszik a…
Tíz darab, pisztolylövedékeket tartalmazó borítékot találtak Olaszországban, amelyet Mario Monti miniszterelnöknek, elődjének, Silvio Berlusconinak, valamint egyes napilapok főszerkesztőinek címeztek.
Többségi szavazással jóváhagyta a megyei önkormányzatok tulajdonosi és fenntartói jogutódlásáról szóló megállapodás megkötését pénteki ülésén a Pest Megyei Közgyűlés.
Újrakezdődött a Hankiss Ágnes elleni magánvádas per pénteken a Budai Központi Kerületi Bíróságon; a megismételt elsőfokú tárgyaláson Vásárhelyi Mária szociológus magánvádlóként azt mondta, Hankiss Ágnes egy televíziós műsorban kegyeletsértő módon, valótlanul állította be édesapja, Vásárhelyi Miklós szerepét a Nagy Imre-perben.
Orbán Viktor sikerként értékelte a kormány és a Bankszövetség között csütörtökön aláírt megegyezést, amely mindenki számára kezelhető, kiszámítható megoldást jelent és megosztja a devizahitelek miatti terheket a családok, a kormány és a bankok között - ismertette Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője pénteken, miután a miniszterelnök és Matolcsy György találkozott a bankvezetőkkel.
Megkezdődött a parlamentben pénteken a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény általános vitája. A javaslatot a reggeli bizottsági tárgyalás után vette fel napirendjére az Országgyűlés, és - ellenzéki tiltakozás ellenére - döntött annak sürgős és időkeretes tárgyalásról is.
A Juhász Rolandot foglalkoztató belga Anderlecht a holland Alkmaarral, a kapus Megyeri Balázst a soraiban tudó görög Olimpiakosz pedig az orosz Rubin Kazannyal találkozik a labdarúgó Európa Ligában a legjobb 32 között.
Francia vezetők hangos lejárató kampányba kezdtek a britek ellen a napokban. Arra szólítottak fel, hogy az Egyesült Királyság veszítse el az AAA adósbesorolását és a szigetország gazdaságát a görög teljesítménnyel hasonlították össze. A francia elnök állítólag „makacs kölyöknek” nevezte a brit kormányfőt.
Kedden a felhasználók világszerte üzenetet kaptak a Facebooktól, amely arra bátorította őket: hozzanak létre saját életükről összeállított emlékkönyvet.
New York-i ügyészek 3, a Hezbollah terrorszervezethez köthető libanoni pénzintézetet vádolnak: 240 millió dollárt mostak tisztára a használtautó piac felhasználásával – közölte kedden a szövetségi ügyészség. Az amerikai kábítószer-ellenes hatóság drogkereskedelemmel is megvádolta a libanoni iszlamistákat.
A tervezett hétfő mellett kedden is tart ülést az Országgyűlés a jövő héten: a képviselők jegybank-törvény és a házszabály módosításáról szóló javaslatok részletes vitái mellett a közszolgálati tisztségviselőkről szóló törvényjavaslat részletes vitáját is lefolytatják egyenként 4 óra 20 perces időkeretben - ismertette a házbizottság pénteki döntését az Országgyűlés sajtófőnöke az ülést követően az…
Többségi szavazással jóváhagyta a megyei önkormányzatok tulajdonosi és fenntartói jogutódlásáról szóló megállapodás megkötését pénteki ülésén a Pest Megyei Közgyűlés.
Gömböcként lassan mindent felfal az új politikai hatalom, ami ellen a demokratáknak tenni kell vélekedett a Dob Köztársaság idei utolsó összejövetelén Iványi Gábor.
Az MSZP és az LMP is vállalhatatlannak tartja azt a házszabályt módosító javaslatot, amely lehetővé tenné, hogy a Ház - ha a kétharmados többség ezt támogatja - kivételes sürgős eljárással akár két ülésnap alatt fogadjon el előterjesztéseket. Az indítvány ellen pénteken közös sajtótájékoztatón tiltakozott az MSZP frakcióigazgatója és az LMP frakcióvezetője.
December 18-án ünnepli hatvanötödik születésnapját Steven Spielberg, minden idők egyik legsikeresebb rendezője, producere, Hollywood és a filmszakma egyik legismertebb és legbefolyásosabb alakja.
Formabontó honlapot indított pénteken a Magyar Rezidens Szövetség, annak érdekében hogy bemutassa az egészségügyi ellátórendszer hiányosságait, amelyek a szervezet szerint már közvetlenül veszélyeztetik a betegek biztonságos ellátását.
Az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának összehívását kezdeményezte a december 16-tól december 23-ig tartó időszakra a közigazgatási és igazságügyi miniszter.
Könyv készült az időközben Kerényi Imre felkérésére meg is festett 2006. őszi rendőri fellépésről: a pénteken bemutatott kötet alapját a szeptemberben nyilvánosságra hozott Balsai-jelentés adta. A bemutatón Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár azt mondta, a jogsértések körülményeit évekig elhallgatta, sőt meghamisította a korábbi kormányzat. Úgy vélte, Magyarországon "1956…
A Fidesz frakcióvezetője biztos benne, hogy az IMF delegációja visszatér Budapestre. Lázár János erről a képviselőcsoport rendkívüli ülése után beszélt, amelyről egészen a sajtótájékoztató kezdetéig mindenki azt hitte, hogy a tárgyalás félbeszakadása miatt hívták össze.
Hatályon kívül helyezik a júliusban elfogadott új egyházügyi törvényt "jogtechnikai megfontolások" miatt - jelentette be pénteken Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, hozzátéve, hogy az új jogszabályt még az idén el kell fogadni, várhatóan a két ünnep között.
Hatályon kívül helyezik a júliusban elfogadott új egyházügyi törvényt "jogtechnikai megfontolások" miatt - jelentette be pénteken Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, hozzátéve, hogy az új jogszabályt még idén el kell fogadni, várhatóan a két ünnep között.
Schiffer András és Tóbiás József közös sajtótájékoztatót tartottak egyrészt arról a házszabálymódosításról, hogy amelyik tulajdonképpen megszünteti a parlamenti vitát, illetve a jegybanktörvény módosításáról.
Az LMP frakcióvezetője szerint a Fidesz az államcsődöt kockáztatja az új jegybanktörvény benyújtásával, annak időzítésével, illetve a nemzeti bank és a bankfelügyelet összevonásának lebegtetésével.
Az MSZP elnöke szerint sajtóinformációk utalnak egy Hódmezővásárhelyen rendezett informális megbeszélésre, ahol a kormányfő lecserélése lehetett a téma.
Németországban pénteken megkezdte működését a szélsőjobboldali terror elleni küzdelmet összehangoló új központ. A hivatal az országos és a tartományi hatóságok, illetve a bűnügyi és az alkotmányvédelmi hatóság munkáját fogja össze.
Felülvizsgálati kérelemmel fordul a Legfelsőbb Bírósághoz az ügyeikben hozott ítéletek miatt az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete.
Az MSZP politikai és szakmai segítséget ajánlott a kormánynak és a Fidesz-frakciónak annak érdekében, hogy Magyarország biztosan elkerülje a gazdasági csődöt.
Felülvizsgálati kérelemmel fordul a Legfelsőbb Bírósághoz (LB) az ügyeikben hozott ítéletek miatt az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ).
Bár a rokkantsági ellátások átalakításáról szóló törvénytervezet alapvető problémái a tiltakozások ellenére megmaradtak, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének (MEOSZ) elnöke szerint a végrehajtási kormányrendelet a rehabilitációs eljárásra vonatkozóan néhány pozitívumot is tartalmaz.
Januárban megkezdődnek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval - jelentette ki Lázár János pénteki sajtótájékoztatóján a Fidesz-KDNP rendkívüli frakcióülése után.
Fellegi Tamás közleményben hangsúlyozta, hogy informális megbeszélés zajlott a magyar delegáció, az IMF és az EU küldöttsége között, így a hivatalos tárgyalási folyamat megszakításáról nem lehet szó. Megerősítette, hogy a magyar delegáció továbbra is kész az előfeltételek nélküli tárgyalásra, és megjegyezte: a kormány megkapta az EKB állásfoglalását az MNB-törvénytervezetről, az abban foglalt…
Jelentős piaci gyengülést okozhat a későbbiekben, ha nem közeledik a magyar kormány és az Nemzetközi Valutaalap (IMF) álláspontja a vitás kérdésekben - vélekedtek londoni felzárkózó piaci elemzők azokra a hírekre reagálva, hogy pénteken megszakadtak Magyarország és az IMF, illetve az Európai Bizottság közötti előkészítő megbeszélések.
Januárban megkezdődnek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval - jelentette ki Lázár János pénteki sajtótájékoztatóján a Fidesz-KDNP rendkívüli frakcióülése után.
Érvénytelen a tervezett sukorói King's City turisztikai beruházáshoz kötődő telekcsere-szerződés - mondta ki elsőfokú ítéletében pénteken a Fejér Megyei Bíróság. A bíróság ítéletében a felperest, a vagyonkezelő zrt.-t kötelezte arra, hogy az alperesnek, Joav Blumnak 15 nap alatt fizessen meg 296 millió 610 ezer forint tőkét, valamint az összeg 2008. október 3-ától a kifizetés napjáig járó kamatát.
A Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló új törvénynek - az Európai Központi Bank (EKB) véleményének figyelembe vételével - minél hamarabb meg kell születnie - jelentette ki Lázár János pénteki sajtótájékoztatóján, a Fidesz-KDNP rendkívüli frakcióülése után.