Oroszország hajlandó pénzt áldozni az euróövezet megmentésére - jelentette ki csütörtökön Brüsszelben Dmitrij Medvegyev orosz elnök, az uniós vezetőkkel folytatott megbeszélését követő sajtótájékoztatón.
Jogerősen három év hat hónap börtönbüntetésre ítélte a Győri Városi Bíróság csütörtökön azt az 50 éves férfit, aki kirabolta az abdai Elvis parkban lévő AGIP-kutat május 16-án.
Magyarország új alkotmányának néhány jogi vonatkozásával kapcsolatban levelet intézett Navracsics Tibor miniszterelnök-helyetteshez Viviane Reding, a Európai Unió igazságügyi biztosa.
Veres János volt pénzügyminiszter szerint a Matolcsy György által csütörtökön bejelentette költségvetési kiigazítás mellett is a 2012-es költségvetés az elfogadása pillanatában meg fog bukni - mondta az MSZP-s képviselő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva.
A Személyi Jövedelemadóról szóló törvény módosításával a kormány egy amerikai tipusú magán-egészségbiztosítási rendszerl étrehozását tette lehetővé – mondta Mihályi Péter egészségügyi közgazdász az ATV Start-ban.
Soros György "emberei" fenyegették meg Tarlós Istvánt, a főpolgármester ezért kérte Dörner Györgytől, hogy ne alkalmazza intendánsként Csurka Istvánt - ezt maga Csurka állítja ma megjelent közleményében. Tarlós szerint Csurka nyilatkozata "teljesen értelmezhetetlen" és az intendáns "áthatóan egyáltalán nem érti, miről van szó".
Szabó Máté ombudsman vizsgálata szerint a zuglói önkormányzat önkényes módon, felhatalmazás nélkül intézkedett a Francia út és az Egressy út kereszteződésénél található, a MÁV Zrt.-től bérelt területen lévő hajléktalantelep felszámolásáról; az állampolgári jogok országgyűlési biztosa hivatalból indított vizsgálatot az ügyben.
A magyar gazdaságpolitikát ötletszerű módszerekkel irányítják, ami megrendítette az abba vetett bizalmat, ez pedig százmilliárdokban mérhető - mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Vágó Gábor.
A szczecini rövidpályás Eb záróbankettjén, egy helyi szórakozóhelyen Verrasztó Dávid megütötte Gyurta Gergelyt. A Jövő SC Európa-bajnoka többet ivott a kelleténél, és féltékenységében ököllel ment válogatottbeli társának, a világbajnoki bronzérmes Gyurtának, aki gratuláló sms-t küldött az ő barátnőjének, a szintén válogatott Joó Sárának.
Aligha kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy a kormány eltökélt szándékai szerint a még megmaradt, csekély számú kötelező magán-nyugdíjpénztárat is felszámolják. A látszólagos indok, hogy a 2012. évi költségvetési lyuk egy részét - 48 milliárd forintos összegben - úgy foltozzák be, hogy a rendszerben megmaradtak az előttünk álló esztendőben is az állami nyugdíjalapba fizetik be jövedelmük 10…
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) újonnan megválasztott elnöksége levelet küld a nemzeti erőforrás miniszternek; azt kérik Réthelyi Miklóstól, hogy bemutatkozó látogatáson fogadja a teljes vezető testületet.
A magánnyugdíjpénztárakat tömörítő Stabilitás Pénztárszövetség megdöbbenéssel értesült arról a kormányzati szándékról, hogy 2012. január 1-jétől továbbra is elterelik a maradó pénztártagok befizetéseit - írja a szövetség csütörtöki közleménye. Az origo pedig úgy értesült, hogy a költségvetési bizottság benyújtott egy módosító javaslatot, amely kerek perec kimondaná, megszűnik a…
Az orosz kormányfő csütörtökön kijelentette: ha elnökké választják, kész megvizsgálni a börtönben ülő egykori Jukosz-vezér, Mihail Hodorkovszkij kegyelmi kérvényét. Vlagyimir Putyin az elnökválasztáson szintén induló Mihail Prohorov javaslatára reagált. A milliárdos üzletember szerint Hodorkovszkijt ki kell engedni a börtönből.
Az Alkotmánybíróság (Ab) az idén még többször ülésezik, és ezeknek az üléseknek nincs elfogadott napirendjük - közölte Sereg András sajtófőnök csütörtökön.
Az Alkotmánybíróság (Ab) az idén még többször ülésezik, és ezeknek az üléseknek nincs elfogadott napirendjük - közölte Sereg András sajtófőnök csütörtökön.
A miniszterelnök szándékai mögött az sejlik fel, hogy a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete összevonásával tulajdonképpen a 36 milliárd eurós jegybanki devizatartalékra akarja rátenni a kezét - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.
Január végén vagy február elején rendkívüli csúcstalálkozót tart Brüsszelben az Európai Unió, hogy a 27 tagország vezetői megvitassák a gazdasági növekedés ösztönzésének, a munkahelyteremtés előmozdításának kérdéseit - jelentette be csütörtökön Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke.
Bár a kormány és a Bankszövetség közötti megállapodás aláírásakor elhangzott, hogy a módosított program valamennyi devizahitelesnek segítséget jelenthet, valójában az árfolyamrögzítésnél eddig is meglévő korlátok nem módosulnak.
A forint árfolyama erősödött csütörtökön kora este az euróval, és minimálisan gyengült a svájci frankkal szemben a délutáni jegyzésekhez képest a bankközi devizapiacon.
Híres emberek is vannak annak a három ismert önjelölt boszorkánynak az áldozatai között, akiket csalás és zsarolás vádjával vett őrizetbe a bűntársaikkal együtt a román rendőrség a héten egy nagyszabású "boszorkányellenes" razzia során.
A Stabilitás Pénztárszövetség megdöbbent Matolcsy György csütörtöki bejelentésén, úgy vélik az a magánpénztári szektor végét jelentheti, ezért jogorvoslati lehetőséggel kívánnak élni, és a szövetség elnöke újra az Alkotmánybírósághoz fordul.
A Kopint-Tárki 0,3 százalékos gazdasági növekedést, a Pénzügykutató 0,7 százalékos visszaesést, a GKI Gazdaságkutató 1,5 százalékos GDP csökkenést prognosztizál jövőre - hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság csütörtök délutáni rendezvényén.
Heteken belül több buszvonal üzemeltetésére ír ki pályázatot a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az új buszüzemeltetési rendszer kialakításának részeként - közölte Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója csütörtökön egy Budapesten a témában tartott nemzetközi konferencia után.
A parlamenti képviselők kétharmadával kezdeményezhető kivételes sürgős eljárás házszabályba foglalását javasolja nyolc fideszes képviselő a gyorsított ütemű törvényalkotás egyszerűbbé és átláthatóbbá tételére hivatkozva. A kormánypárti politikusok emellett lehetővé tennék, hogy az előterjesztő, valamint a témában illetékes és az alkotmányügyi bizottság bármilyen tartalmú zárószavazás előtti…
Több buszvonal üzemeltetésére ír ki pályázatot a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az új buszüzemeltetési rendszer kialakításának részeként - közölte Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója.
Nukleáris anyaggal való illegális kereskedelem vádjával hét személy ellen indított eljárást a szlovák rendőrség - jelentette be Jaroslav Spisiak országos rendőrparancsnok csütörtöki pozsonyi sajtótájékoztatóján.
A halálos ítéletek nagyon nagy többségét ilyen jellegű bűncselekmények miatt róják ki és hajtják végre - közölte csütörtöki jelentésében az Amnesty International.
Hivatali visszaélés miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi és pénzhamisítás elleni osztálya - erősítette meg a Somogy Tv információját Bíró Gábor, a rendőrség sajtóreferense csütörtökön.
A parlamenti képviselők kétharmadával kezdeményezhető kivételes sürgős eljárás házszabályba foglalását javasolja nyolc fideszes képviselő a gyorsított ütemű törvényalkotás egyszerűbbé és átláthatóbbá tételére hivatkozva. A kormánypárti politikusok emellett lehetővé tennék, hogy az előterjesztő, valamint a témában illetékes és az alkotmányügyi bizottság bármilyen tartalmú zárószavazás előtti…
A parlamenti képviselők kétharmadával kezdeményezhető kivételes sürgős eljárás házszabályba foglalását javasolja nyolc fideszes képviselő a gyorsított ütemű törvényalkotás egyszerűbbé és átláthatóbbá tételére hivatkozva. A kormánypárti politikusok emellett lehetővé tennék, hogy az előterjesztő, valamint a témában illetékes és az alkotmányügyi bizottság bármilyen tartalmú zárószavazás előtti…
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az MTI-nek azt mondta, teljesen érthetetlennek tartja az unió gazdasági és pénzügyi biztosa szóvivőjének szavait, különös tekintettel arra, hogy a magyar kormány az új jegybanktörvény tervezetét eljuttatta az Európai Központi Banknak, amelynek az erre adott reagálása éppen csütörtökön látott napvilágot.
Az LMP-s országgyűlési képviselő szerint a PSZÁF és MNB összevonására lehetne külföldi példákat felhozni, de itt nyilvánvalóan nem szakmai alapon döntöttek.
Megjelent az egészségügyi salátatörvény, amely érinti az egészségügy strukturális átalakítását, a transzplantáció kérdését, a pénzbeli ellátásokat, növeli az egészségügy gyorsreagálási képességét, megújítja a praxisjogot, a gyógyszerellátást, illetve intézkedik az úgynevezett "dizájner drogok" visszaszorításáról is. A jogszabály jelentősebb elemeit foglaltuk össze.
Három évre visszamenőleg kifizeti az elmaradt munkabér különbözetet a Tesco, az áruházlánc Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyei üzleteiben 170 pénztáros kaphatja meg jogos jussát a Legfelsőbb Bíróság döntése alapján.
Nem támogatta a kormány azt a módosító javaslatot, amely szerint a 16 év alatti gyerekek csak szülői felügyelettel hagyhatnák el otthonukat este 11 után.
Üdvözölték Élő Gábor, az MTI Hírcentrum igazgatójának távozását a közmédia Kunigunda úti székháza előtt éhségsztrájkolók, véleményük szerint ez azonban nem elég. Addig folytatják demonstrációjukat, amíg az általuk megnevezett többi "felelős" meg nem kapja büntetését - mondta Nagy Navarro Balázs, a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete (TFSZ) alelnöke csütörtök délután.
Egy oktató segítségével pénzért, mások tettek KRESZ-vizsgát a valódi tanulók helyett egy kecskeméti autósiskolában; a csalók ellen vesztegetés és közokirat-hamisítás miatt indult eljárás.
Aláírták a kormány és a bankszövetség közötti megállapodást, ami 900 milliárdos teherkönnyítést jelent a devizahiteleseknek. Másfél helyett fél százalékos növekedéssel számol jövőre a kormány. Megszüntetné a magánnyugdíj-pénztárakat a költségvetési bizottság egyik módosító javaslata.
Nagy a baj, nem jó a helyzet - így értékelték a parlamenti pártok képviselői a demográfiai helyzetet a családvédelmi törvényről csütörtökön a fővárosban rendezett vitán.