2011. november 21. hétfő

nov. 21
14:06
DK: az IMF-megállapodás önmagában nem elég a hitelesség visszaszerzéséhez (Alternatív Energia)
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az, hogy a kormány tárgyalást kezd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy új típusú megállapodásról, helyes döntés, de önmagában nem elég a hitelesség visszaszerzéséhez és a piacok megnyugtatásához. A Gyurcsány-párt úgy véli, ehhez a parlamenti többségnek új kormányt kell alakítania, amely visszaállítja az Alkotmánybíróság jogkörét, felfüggeszti a jegybankelnök…
nov. 21
14:08
LB: jogszerűtlenül oszlatta fel a rendőrség az Erzsébet téri gárdatüntetést (Infostart)
A Legfelsőbb Bíróság szerint jogszerűtlenül oszlatta fel 2009 nyarán a Magyar Gárda Erzsébet téri tüntetését a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
nov. 21
14:24
Négy új frakcióvezető-helyettest választott az MSZP (Alternatív Energia)
Négy új frakcióvezető-helyettest választott a szocialista képviselőcsoport hétfőn.
nov. 21
14:24
"Most készült nősülni" Felvágta az ereit a bíró, a meccs is elmaradt (ATV)
Életét három asszisztense mentette meg, akik a szállodai alkalmazottaival együtt rátörték az ajtót és kórházba vitték.
nov. 21
14:26
Lemondott az Európai Szocialista Párt elnöke (ATV)
Döntésének indokaként családi és egészségügyi szempontokat hozott fel.
nov. 21
14:42
Név szerint szavazást kér az MSZP a munka törvénykönyvéről (Infostart)
Négy új frakcióvezető-helyettest választott a szocialista képviselőcsoport hétfőn. Mesterházy Attila sajtótájékoztatóján arról is beszámolt, hogy az MSZP névszerinti szavazást kér a korhatár előtti nyugdíjak megszüntetéséről szóló kormányjavaslatról és az új munka törvénykönyvéről.
nov. 21
15:00
Ötmilliárdot osztanak szét a vasutasok között (ATV)
Ötmilliárd forintot oszt szét a MÁV dolgozói között 2013 végéig a kormány. A „pénzügyi ösztönzés” révén a vonatok aligha lesznek tisztábbak vagy pontosabbak, és az állami vasút sem lesz nyereséges, de teljesül az a szakszervezeti követelés, hogy a vasutasok kapjanak részesedést a MÁV-Cargo privatizációs bevételéből. Kár, hogy a kifizetésre még nincs meg a fedezet.
nov. 21
15:18
Ezt tisztázni kell - Tíz hetet kaptak Orbánék Brüsszeltől (ATV)
Az Európai Bizottság tíz hetes határidőt adott Magyarországnak, hogy reagáljon a külföldi bankoknak a devizahitelek végtörlesztésével kapcsolatos aggályaira - mondta hétfőn Brüsszelben az osztrák APA hírügynökségnek Michel Barnier belső piacért felelős biztos szóvivője.
nov. 21
15:36
"Precedens nélküli" A Ház hiúsíthatja meg a Suez-kompenzációt (ATV)
Ha az Országgyűlés a mostani formájában fogadja el a polgári perrendtartásról szóló törvény módosítását, akkor nem lehet végrehajtani a bécsi választott bíróság későbbi döntését a francia Suez Environnement vállalat és pécsi önkormányzat kártérítési ügyében - mondta Berke Barna hétfőn az MTI-nek. A nemzetközi magánjoggal foglalkozó szakjogász nem ismer hasonló jogesetet.
nov. 21
15:38
Készülnek a hallgatói szerződésminták (ATV)
Hallgatói szerződésminták készülnek a következő hónapokban, de az, hogy hány évet és mikor kell ledolgoznia egy-egy állami ösztöndíjas hallgatónak Magyarországon, attól függ majd, hogy melyik szakon végzett - mondta Hoffmann Rózsa a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón.
nov. 21
15:54
Mesterházy: Felveszi az MSZP a kesztyűt (Infostart)
A szocialista párt elnöke megbélyegzőnek tartja azt a kormánypárti javaslatot, amely az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabály preambulumában rögzítené, hogy az MSZP a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) jogutódjaként osztozik minden felelősségben, amellyel az állampárt terhelhető. Mesterházy Attila szerint a Fidesz szimbolikus politizálással terelné el a figyelmet a…
nov. 21
15:54
Ez "csapást" jelent Orbánékra - Külföldi lapvélemények a kormányról (ATV)
Németországban a Handelsblatt és a Frankfurter Allgemeine Zeitung, Romániában pedig az Új Magyar Szó jelentetett meg hétfőn cikket Magyarország és az IMF közötti tárgyalásokról.
nov. 21
16:12
"Sikertörténet" Lázár szerint százszázalékos Matolcsy támogatottsága (ATV)
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter támogatottsága százszázalékos a Fidesz képviselőcsoportján belül - jelentette ki a vezető kormánypárt frakcióvezetője hétfőn újságírói kérdésre válaszolva. Mint mondta, Magyarország másfél évig a piacról finanszírozta magát, ez pedig sikertörténetnek számít ahhoz képest, hogy mások hogyan "csuklottak össze".
nov. 21
16:14
Elfogták Kadhafi jobbkezét - A hírszerző főnök sem úszta meg (ATV)
Az évtizedekig Kadhafi ezredes rezsimjének kegyetlenségéről hírhedt támogatójaként ismert Abdullah Szenusszit vasárnap fogták el nővére sivatagi házában. A volt hírszerző főnök nem tanúsított ellenállást.
nov. 21
16:30
Lázár: Kárpótlást az állam csak különadóból tud fizetni (Infostart)
A Fidesz frakcióvezetője szerint az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabállyal a törvényhozás morális, jogi és vagyoni értelemben is lezártnak tekintheti a XX. századot. Lázár János hétfői sajtótájékoztatóján szólt arról is, hogy "az 1990 előtti bűnök" miatt újabb kárpótlást csak különadóból lehetne majd finanszírozni. Ugyanez érvényes arra az esetre is, ha az Alkotmánybíróság…
nov. 21
16:30
"Ez szemét húzás volt" Összeszólalkozás az X-Faktor után (ATV)
Olyat mondott mentortársának, ami nem megszokott tőle.
nov. 21
16:32
Gyengült a forint - 306 fölött az euró (ATV)
Romló euróövezeti befektetői hangulatban gyengültek hétfőn a térségbeli devizák, az euró a péntek esti 304 forint után 306 forinton állt délután.
nov. 21
16:34
Görög ígéretek Brüsszelnek (ATV)
Megerősítette Lukasz Papademosz görög miniszterelnök hétfőn Brüsszelben, hogy kormánya teljesíteni fogja azokat a kötelezettségeket, amelyeket a második nemzetközi támogatási programmal kapcsolatban vállalt. Az Európai Bizottság szerint Athénnak további reformokat kell végrehajtania, amelyek szükségesek ahhoz is, hogy országa az euróövezet tagja maradjon.
nov. 21
16:48
Lecsaptak az orosz hackerek: befüstölt a vízszivattyú (ATV)
Feltételezhetően hackerek tettek tönkre egy ezrek vízellátását szolgáló szivattyút az amerikai Illinois állam egyik városában - adta hírül a BBC brit hírcsatorna honlapja hétfőn.
nov. 21
17:06
Kamu volt a kép a nyertes lottószelvényről (Alternatív Energia)
Budapesten adták fel azt a szelvényt, amelyikkel megnyerték minden idők tizedik legnagyobb magyar lottónyereményét - árulta el az Indexnek Jánoska Andrea, a Szerencsejáték Zrt. kommunikációs osztályvezetője.
nov. 21
17:06
Süti, nem süti: Woody Allen-rablás magyar módra (ATV)
Woody Allen már elsütötte a poént: nyissanak pizzériát, ahonnan éjjelente alagutat ásnak a bankig. A bolt megnyílt, a fiúk pedig ástak rendületlenül. Hasonló történt Nagykanizsán is: a pincerendszerben kifúrt csaknem ötméteres alagúton keresztül rabolt ki három férfi egy ékszerboltot Nagykanizsa belvárosában.
nov. 21
17:08
A magyar negyede kihagyja a karácsonyi ajándékozást (ATV)
Az idén a lakosság 69 százaléka biztosan vásárol karácsonyi ajándékot, 27 százaléka pedig nem költ meglepetésre - közölte az Olcsóbbat.hu ár-összehasonlító internetes oldal hétfő.
nov. 21
17:42
Chipsadó: a Túró Rudi és a kakaós tej "megúszhatja" (ATV)
Az alkotmányügyi bizottság két csomagban több mint száz oldalnyi, továbbá a kormánypárti képviselők nyolc módosító indítványt nyújtottak be hétfőn a végszavazás előtt álló jövő évi adótörvényekhez - a javaslatok a parlament honlapján jelentek meg. Font Sándor például javasolja kivenni a népegészségügyi termékadóról szóló törvényből azokat a termékeket, amelyek legalább 50 százalékban tejet…
nov. 21
17:44
Katasztrófavédelem: Hétfőn 18 órakor megszólalnak a szirénák (ATV)
"Önök a katasztrófavédelem próbariasztását hallják/látják. Katasztrófavédelmi gyakorlat céljából ma 18.00 órakor országszerte megszólalnak a szirénák. Figyelemmel azonban a kisgyermekes anyukák elvárásaira, a 120 másodperces teljes riadó jelzése helyett, csupán a 6 másodperces morgató próba jele kerül kiadásra.
nov. 21
18:00
Este hat órakor megszólalnak a szirénák (Infostart)
Az előre bejelentett katasztrófavédelmi gyakorlat szerint hétfőn 18.00 órakor országszerte megszólalnak a szirénák - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
nov. 21
18:18
Budapestet is a "bóvli közelébe" sorolta a Standard & Poor's (ATV)
Negatív kihatású megfigyelés alá vette Budapestre külön érvényben tartott, de a magyar szuverén adósbesorolással egyező, "BBB mínusz/A-3" szintű deviza- és forintadós-osztályzatát hétfőn a Standard & Poor's, miután nemrég a magyar államadós-osztályzatra is hasonló felülvizsgálatot jelentett be.
nov. 21
18:37
ATV-s műsorvezetők a legjobbak között (ATV)
Mindössze három női televíziós műsorvezető képes válaszra bírni az interjúalanyait: Kálmán Olga, Krizsó Szilvia és Mészáros Antónia. Legalábbis Huszár Ágnes nyelvész szerint, aki egy kollégáival közösen írott tanulmányában azt is mondja, hogy a képernyős nőket anyuka szerepbe szorítja a kurzus.
nov. 21
18:54
A Mazda új SKYACTIV Technológiája (ATV)
A Mazda Motor Corporation 2011. november 17-én bejelentette, hogy az új fejlesztésű SKYACTIV-G 1.3 motor nyerte el a 2012-es Autóipari Kutatói és Újságírói Konferencia (RJC) által meghirdetett “Az év technológiája” díjat.
nov. 21
18:56
Nem fogadta el a kijelölt miniszterelnök lemondását a belga uralkodó (ATV)
Bejelentette lemondását II. Albert királynak Elio Di Rupo, Belgium kijelölt miniszterelnöke. Az uralkodó egyelőre nemet mondott.
nov. 21
18:58
"Nukleáris fegyverkezés" Brit pénzügyi szankciók Irán ellen (ATV)
London új pénzügyi szankciókat vezetett be Irán ellen hétfőn, megtiltva a brit pénzügyi intézményeknek, hogy üzletet kössenek iráni partnereikkel, beleértve az iráni központi bankot is - közölte a brit pénzügyminisztérium.
nov. 21
19:12
BKV-szakszervezetek írtak levelet Tarlósnak (ATV)
A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) és a Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetsége (KEKSZ) Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármesterrel tárgyalna a BKV átalakításáról, illetve a kollektív szerződésről.
nov. 21
19:30
Vége a katasztrófavédelmi gyakorlatnak (Infostart)
Hétfőn, az előre bejelentett katasztrófavédelmi gyakorlatban a résztvevő hatóságok és médiumok a médiatörvény előírásainak megfelelően tájékoztatták a lakosságot. Az értesítési gyakorlat este hét órakor véget ért - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
nov. 21
19:32
Mostantól a kormány határozza meg a képzési helyek irányát és számát (Infostart)
Az oktatási államtitkár szerint két hét múlva kezdődhet a felsőoktatási törvény általános vitája a Parlamentben. A kormányszóvivő azt mondta, a cél a színvonal emelése és a versenyképesebb felsőoktatás megteremtése.
nov. 21
19:48
Vége a katasztrófavédelmi gyakorlatnak (ATV)
Hétfőn, az előre bejelentett katasztrófavédelmi gyakorlatban a résztvevő hatóságok és médiumok a médiatörvény előírásainak megfelelően tájékoztatták a lakosságot. Az értesítési gyakorlat este hét órakor véget ért - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
nov. 21
19:50
A legendás 6-3-ra emlékezett az Aranycsapat Alapítvány (ATV)
Az Aranycsapat Alapítvány hétfőn tartotta megemlékezését az "évszázad labdarúgó-mérkőzésének" évfordulója alkalmából, melyre 2003 óta minden évben sort kerít.
nov. 21
20:24
Állami tulajdonba kerülnek a megyei önkormányzati intézmények (Infostart)
Január 1-jétől állami tulajdonná válik a megyei önkormányzatok vagyona, állami tulajdonba kerülnek a ma megyei önkormányzati fenntartású intézmények, azok vagyona, valamint a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő egészségügyi intézmények vagyona is, az állam pedig átveszi a hozzájuk kapcsolódó közfeladatokat és közszolgáltatásokat. Az állam ugyanakkor átvállalja a megyei önkormányzatok mintegy…
nov. 21
20:24
Megszavazta a Ház az önkormányzatok államosítását (ATV)
Január 1-jétől állami tulajdonná válik a megyei önkormányzatok vagyona, állami tulajdonba kerülnek a ma megyei önkormányzati fenntartású intézmények, azok vagyona, valamint a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő egészségügyi intézmények vagyona is, az állam pedig átveszi a hozzájuk kapcsolódó közfeladatokat és közszolgáltatásokat. Az állam ugyanakkor átvállalja a megyei önkormányzatok mintegy…
nov. 21
20:26
Véget ér a szabad tankönyvválasztás? (Infostart)
Állami kézbe helyezné a tankönyvterjesztést a parlament kulturális és sajtóbizottsága. A szakmai és a pedagógus szakszervezetek ellenzik a javaslatot, amelynek a célja, hogy az iskolák ne legyenek kiszolgáltatottak a tankönyvterjesztőkkel szemben.
nov. 21
20:42
Tragikusan alacsony a Duna vízszintje (Infostart)
A kétezres évek első felében volt utoljára olyan alacsony a Duna vízállása, mint most. A Szabadság-híd budai hídfőjénél látható vált az úgynevezett Ínség-szikla, a Gellért-hegy folytatása a folyómederben. A hajósok súlyos veszteségeket szenvednek el az alacsony vízállás miatt - mondta az InfoRádiónak Szalma Botond, a Magyar Országos Hajózási Szövetség elnöke. A dunaújvárosi kikötőben; lelassult a…
nov. 21
20:42
Jövő hétfőn dönthetnek Görögország megmentéséről (ATV)
Az euróövezeti pénzügyminiszterek november 29-i ülésén dönthetnek a görögországi mentőcsomag újabb, 8 milliárd eurós részletének folyósításáról - mondta Görögország pénzügyminisztere hétfőn az athéni törvényhozásban. A görög kormány korábbi tájékoztatása szerint - az újabb részlet folyósítása nélkül - december közepén apadna ki az államkincstár.
nov. 21
21:00
Adósság miatt az év végéig rendkívüli szünetet rendeltek el az inkei iskolában és óvodában (Infostart)
Adósság miatt lekapcsolta a szolgáltató a gázt az inkei Gróf Bethlen István Általános Iskola és Napköziotthonos Óvodában. Erről két helyi televízió adott hírt hétfőn este.
nov. 21
21:00
Az ellenzék a román államfő felfüggesztését javasolta (ATV)
A román ellenzéki pártok arról döntöttek hétfőn, hogy elindítják a Traian Basescu államfő tisztségéből való felfüggesztésére irányuló hivatalos eljárást.
nov. 21
21:18
Bemutatják az új líbiai kormányt (ATV)
Kedden bemutatja az új líbiai kormányt a megalakításával megbízott Abdul al-Rahim al-Kíb, aki azt ígérte, hogy a testületben képviseletet kap az ország összes térsége.
nov. 21
21:54
Mitől pusztult ki a legtöbb faj? (Infostart)
Az élet nagy része megsemmisült a Földön 250 millió évvel ezelőtt: a vulkánok lávát okádtak, hatalmas mennyiségű mérges gázt lövelltek, tűzvészek pusztítottak el kiterjedt erdőket, az atmoszféra oxigéntartalma pedig drámai mértékben csökkent.
nov. 21
22:12
Az IMF megkapta a felkérést Magyarországtól - a nap hírei (Infostart)
Megkapta a hivatalos felkérést Magyarországtól a Nemzetközi Valutaalap egy pénzügyi megállapodásra. Állami tulajdonba kerülnek a megyei önkormányzati intézmények. Szerdán ismét drágul a gázolaj, a benzin ára viszont csökken. A Parlamentben megszavazták a jövő évi adószabályokat.

2011. november 22. kedd

nov. 22
5:06
"Mérgezték az ételét, eltemették" Sok dolgon átment a színésznő (ATV)
"Befeküdtem egy koporsóba és leengedtek, aztán földet szórtak rám. Több mint öt percig voltam élve eltemetve. Soha nem éreztem még olyan félelmet, mint akkor."
nov. 22
5:24
Új eljárás a szegedi lakásmaffia ügyében (Alternatív Energia)
Ismét folyik a szegedi lakásmaffia ügyének tárgyalása, mert szabálysértések történtek a korábbi eljárásban. A fővádlott: K. Károlyné és 18 társa, a vádirat szerint 1997-től - 2003-ig különböző személyektől megtévesztéssel ingatlanjaikat "kicsalták", a sértetteket tulajdonuktól megfosztották.
nov. 22
5:24
Hétfőn katasztrófára készült Magyarország (ATV)
Országos katasztrófariasztási gyakorlatot tartott a katasztrófavédelem a médiahatósággal együttműködve. A riasztás során közzétett üzenet is csupán próbája volt egy lehetséges, valós veszély esetén kiadandó közleménynek. A félreértések elkerülése érdekében fiktív helyszíneket adtak meg a katasztrófavédelem munkatársai.
nov. 22
5:26
Idén ítélet a felelősségről? (Alternatív Energia)
Tizennégy gyanúsított ellen élhet vádemelési javaslattal a rendőrség a vörösiszap-katasztrófa ügyében - értesült a Népszava. Az iratismertetések holnap kezdődnek, és bíróság elé várhatóan a jövő év elején kerülhet a vádirat. Ugyancsak holnap folytatódnak a perek a károsultak és a MAL Zrt. között a Fővárosi Bíróságon. Elképzelhető, hogy közbenső ítélettel már az idén dönthetnek a károkozóról, a…
nov. 22
5:28
Épül a Semmelweis Egyetem birodalma (Alternatív Energia)
Összesen mintegy 10 milliárd forintból valósulhat meg a Korányi-projekt, amellyel egy új, központi épület kialakításával a Semmelweis Egyetem külső klinikai tömbje lesz a dél-pesti sürgősségi ellátócentrum a fővárosban.

Keresés