Korrupció, párton belüli bosszú, vagy egyszerű szakmai baki – több magyarázat is kering arról Kiskőrösön, hogy miért kell vádlottként a bíróság előtt állnia az alföldi város fideszes polgármesterének, Domonyi Lászlónak. A kiemelt jelentőségű ügyet soron kívül tárgyalja a bíróság.
Egy ember meghalt, amikor felrobbant egy szemétgyűjtőben elhelyezett pokolgép a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszkban – jelentették be szerdán a helyi hatóságok, amelyek "terrorcselekmény" ügyében nyomoznak.
Magyarország piacról történő finanszírozása az utóbbi hetekben igencsak nehézkesen ment, ezért sem meglepő, hogy a forint-euró árfolyam ismét történelmi csúcsokat döntöget, vélekedett az AXA stratégiai igazgatója az ATV reggeli műsorában.
A héten már másodszor tanácskoztak Ungváron Kárpátalja megye vezetői annak a fenyőfának a kivágásáról és a Vatikánba való szállításáról, amely az idei karácsonyon majd díszíti a Szent Péter teret.
Mindössze kilenc osztályt végzett az a kolozsvári fiatalember, aki ellen az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) számítógépes rendszerének a feltörése miatt indult bűnügyi eljárás. Butyka Róbertet szerda délután 29 napos vizsgálati fogságba helyezte a Kolozsvári Bíróság.
Előzetes letartóztatásba helyezték H. Gábort, akit a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos ügyben hétfő délelőtt állított elő a Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).
Mentőhelikopterrel szállítottak a kórházba egy fiút, miután megszúrta egy társa szerda délelőtt egy tiszaújvárosi középiskolában, állapota stabil - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. A Borsod Online információi szerint a rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt, de ezt a főkapitányság nem erősítette meg.
A népegészségügyi termékadóból befolyó három milliárd forintot még idén megkapják az egészségügy első vonalában dolgozók bérpótlékként - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában. Szócska Miklós közölte: ha minden a tervek szerint alakul, jövőre 40 milliárd forintot meghaladó forrást mozgatnak meg a bérekre.
Az MSZP szerint megbukott az államadósság csökkentését célul tűző kormányzati gazdaságpolitika, ezt jelzi, hogy az adósság a GDP 82 százalékára rúg. Katona Tamás, a szocialista párt elnökségi tagja szerdán újságíróknak arról is beszélt, hogy a kormánynak mielőbb készenlétihitel-megállapodást kell kötnie a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
Délután öt órakor teszi le esküjét a kivétel nélkül szakértőkből álló, Mario Monti vezette új olasz kormány, melyben a kormányfő megtartotta magának a pénzügyeket felügyelő gazdasági miniszteri tárcát is.
A meteorológiai előrejelzések szerint a következő napokban is anticiklon alakítja az időjárást, ami nem kedvez a levegőminőség gyors javulásának, így vasárnapig valószínűleg nem javul a légszennyezettségi helyzet - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szerdán az MTI-vel.
Az MSZP szerint megbukott az államadósság csökkentését célul tűző kormányzati gazdaságpolitika, ezt jelzi, hogy az adósság a GDP nyolcvankét százalékára rúg. Katona Tamás, a szocialista párt elnökségi tagja szerdán újságíróknak arról is beszélt, hogy a kormánynak mielőbb készenlétihitel-megállapodást kell kötnie a Nemzetközi Valutaalappal.
Virágba borult ezer négyzetméternyi tűzfal Budapest VII. kerületében: a Damjanich utca falainak megfestése a Színes Város Mozgalom és a Csináljuk Együtt csapatának közös akciójában valósult meg.
Legalább egy ember halálát megerősítették a világ legnagyobb menekülttáborában, az észak-kenyai Dadaabban kitört kolerajárványban – jelentette szerdán az AfricaNews.com hírportál.
Az ország jelentős részén az elmúlt héten ismét megemelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, de az idei szezonban még mindig csak egy beteg szervezetében azonosították az influenzavírust - közölte az Állami Népegészségügyi Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt kezdeményezi, hogy halasszák el az új köznevelési törvény vitáját 2012. március 31-ig, az érdekvédelmi tömörülés a jogszabályhoz megfogalmazott módosító javaslatait eljuttatta a parlamenti képviselőknek.
A Fidesz még várja a kormány számítását azzal kapcsolatban, hogy az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva esetében mekkora adómértéket tart optimálisnak 2012-re - közölte Selmeczi Gabriella.
Az euróval együtt erősödött kissé a forint szerdán délutánra, az euró árfolyama 314 forint alá csökkent, a piacokat ugyanis kissé megnyugtatta hogy gyorsan alakult meg és szakértőkből áll az új olasz kormány.
Gázszivárgást jeleztek szerda délután a tűzoltóknak Budapest III. kerületéből, a Hadrianus és a Könyves Kálmán utca sarkáról - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
Könnyebb sérüléseket szenvedett egy biztonsági őr Nyíregyházán, akit színesfémtolvajok bántalmaztak; a három férfi közül egyet már elfogtak - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.
Az Orbán-kormány által meghirdetett gazdasági szabadságharc gyakorlatilag értelmetlen, a függetlenségre való törekvés mögött valójában egy üres hatalmi harc húzódik – erről Tamás Gáspár Miklós filozófus beszélt az ATV Start-ban.
A Fővárosi Gázművek szakemberei elzárták a III. kerületben, a Hadrianus és a Könyves Kálmán utca sarkán szivárgó gázvezetéket, így fokozatosan csökken a gázszivárgás - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője szerda délután az MTI-vel.
Szabó Máté ombudsman szerint nem megoldott a kórházi kezelést már nem igénylő, de még orvosi felügyeletre, ápolásra szoruló, önmagukat ellátni képtelen hajléktalanok elhelyezése - olvasható az Országgyűlési Biztos Hivatalának az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Erősebb újságírói forrásvédelmet jelentő jogszabály-módosítást kezdeményez a médiatörvényben Jóri András adatvédelmi biztos, hogy csak kivételesen indokolt esetben lehessen a nyomozóhatóságnak felfedni információjuk forrását.
Pályafelújítás és karbantartás miatt a hétvégén nem közlekednek a nagykörúti villamosok, helyettük buszok szállítják az utasokat - közölte a BKV szerdán az MTI-vel.
Szabó Máté ombudsman szerint nem megoldott a kórházi kezelést már nem igénylő, de még orvosi felügyeletre, ápolásra szoruló, önmagukat ellátni képtelen hajléktalanok elhelyezése - olvasható az Országgyűlési Biztos Hivatalának az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Gázszivárgást jeleztek szerda délután a tűzoltóknak Budapest III. kerületéből, a Hadrianus és a Könyves Kálmán utca sarkáról - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője az MTI-vel.
Csütörtök estig távozniuk kell a londoni belvárosban hetek óta táborozó antikapitalista tüntetőknek, ellenkező esetben jogi eljárás indul eltávolításukra - közölte szerdán a londoni City önkormányzata.
Árokba borult egy ruhabálákat szállító kamion az M0-ás autóúton, Törökbálint közelében, az Anna-hegyi pihenőnél. A környéken nagy a torlódás - közölte a katasztrófavédelem szerda délután az MTI-vel
Az oktatás, a tudomány, a kultúra és a szociális ügyek területére kiterjedő együttműködési megállapodást írt alá Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Irina Bokova, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) főigazgatója.
Az MSZP példaértékűnek tartja Károlyi Mihály demokratikus elkötelezettségét, amiért politikai örökségének részeként tekint az első magyar köztársaság vezetőjére.
Konkoly Csaba távozik a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának éléről. A klub szerdai közleménye szerint az elnökség a 2007 augusztusában kinevezett vezetőedzővel történt egyeztetés után határozott erről. A döntés váratlannak nevezhető, Konkoly a keddi Bajnokok Ligája-sorsolás után még arról nyilatkozott, hogy továbbjutó helyen kell végeznie a Győrnek középdöntős csoportjában.
Kulcsár Attila a saját pénztartalékából adott ügyfeleinek, ha sürgősen szükségük volt néhány millióra - derült ki az egyik tanúként meghallgatott valamikori ügyfél, egy rendszerváltó politikus vallomásából a Fővárosi Bíróságon (FB) folyó büntetőper szerdai tárgyalásán.
A Csongrád megyei Kisteleken elkövetett lopás vádja miatt Szegeden állt ismét bíróság elé K. Sándorné Bodnár Gizella, aki Repülős Gizi néven vált ismertté.
A Legfelsőbb Bíróság elnöke az InfoRádiónak azt mondta, hogy ha bírói egyesületek együttműködnek a kormánnyal, az átpolitizálttá teszi a bírói szervezetet, a közigazgatási tárca államtitkára szerint azonban ez csak a szakmai együttműködés.
Kulcsár Attila a saját pénztartalékából adott ügyfeleinek, ha sürgősen szükségük volt néhány millióra - derült ki az egyik tanúként meghallgatott valamikori ügyfél, egy rendszerváltó politikus vallomásából a Fővárosi Bíróságon (FB) folyó büntetőper szerdai tárgyalásán.
Ismeretlen tettesek huszonnégy síremléket rongáltak meg a székesfehérvári Hosszú temetőben november 13-ra virradó éjszaka; az elsődleges becslés szerint a vandálok több százezer forint kárt okoztak - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.
A Csongrád megyei Kisteleken elkövetett lopás vádja miatt Szegeden állt ismét bíróság elé Kosztor Sándorné Bodnár Gizella, aki Repülős Gizi néven vált ismertté.
Kilenc, illetve hét év fegyházbüntetéssel sújtotta nem jogerős ítéletében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság szerdán azt a 34 éves nőt és 28 éves társát, akik kábítószert szereztek be és terjesztettek Kisvárdán.
Korábbi ígéretének betartására, vagyis visszalépésre kérte szerdán az MSZP szervezési igazgatója a II. kerületi időközi parlamenti választások második fordulója előtt Karácsony Gergelyt, az LMP képviselőjelöltjét. Molnár Zsolt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján hozzátette: nem elég a fotelból elégedetlenkedni, hanem részt kell venni a második fordulóban.
Elfogatóparancsot adott ki saját volt szóvivője ellen szerdán a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús, illetve emberiesség elleni bűncselekmények ügyében eljáró, hágai székhelyű nemzetközi törvényszék (angol rövidítéssel: ICTY), mert az illető nem fizette ki a rá korábban kirótt 7 ezer eurós pénzbüntetést.
Károlyi Mihályra emlékeztek a Facebook közösségi oldalon szervezett demonstráció keretében szerdán, a volt köztársasági elnök budapesti szobránál. A rendezvényen, amelyen LMP-s politikusok is felszólaltak, a résztvevők a szobor eltávolítása ellen is felemelték a szavukat.
A tatárszentgyörgyi áldozatok családtagjainak a meghallgatásával folytatódott a cigányok elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőpere szerdán a Pest Megyei Bíróságon.