2011. november 10. csütörtök

nov. 10
15:22
Három halott a gyárban - Az igazgatónőt is agyonlőtte (ATV)
Az Aircraft Industries repülőgépgyárban röviddel 12 óra előtt egy férfi nyitott tüzet az emberekre, majd elbarikádozta magát az igazgatóság épületében.
nov. 10
15:36
Hurghadai baleset - Leszállt a kilenc sérültet szállító gép Budapesten (Alternatív Energia)
Pár perccel csütörtök délután 3 óra előtt leszállt a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren az a repülőgép, amely Hurghadából kilenc sérültet hozott haza Magyarországra.
nov. 10
15:36
“Arcon köpött” Agresszív koldusok zaklatják a vásárlókat (ATV)
Berlinben belvárosában 50-100 méterenként kis gyerekek nagy szemekkel tartják markukat. A fiatalkorú koldusok süketnek tettetik magukat, hogy a járókelőkből így pénzt csaljanak ki. Sántító, bicegő, mankón támaszkodó emberek sajnálatot keltve próbálnak pénzhez jutni. Aki nem ad, annak gyakran megragadják karját vagy táskáját. Előfordul, hogy a koldusok erőszakosan elállják a gyalogosok útját.
nov. 10
16:12
Időjárás-jelentés (Alternatív Energia)
A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 6 és 10 fok között valószínű.
nov. 10
16:12
Rakétákat telepítenek a magyar-szerb határon (ATV)
Kezdődik a magyar-szerb határ menti jégelhárító rakétarendszer előkészítése, amelynek révén 3-4 év múlva megelőzhetővé válhat a jégesők által okozott károk háromnegyed része Magyarország déli határvidékén - jelentette be csütörtökön a Bács-Kiskun megyei közgyűlés elnöke.
nov. 10
16:14
Megszűnik a rokkantsági nyugdíj, a rendszeres szociális járadék és az átmeneti járadék (Alternatív Energia)
Átalakítják a rokkantsági nyugdíjrendszert, mert a jelenlegi rendszer fenntarthatatlan, pazarló, átláthatatlan és folyamatosan államadósságot generál - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Megszűnik a rokkantsági nyugdíj, a rendszeres szociális járadék és az átmeneti járadék, ezek helyett egységes táppénzszerű ellátást vezetnek be.
nov. 10
16:14
Bánáti: a középkorban például kerékbetörést alkalmaztak (ATV)
Kitiltanák az ügyvédeket a tanúkihallgatásokról – a büntetőeljárási törvény legújabb tervezett módosítása szerint csak sértett, vagy kiskorú tanú kihallgatásán lehetne jelen jogi képviselő, ez pedig a jelenlegi koncepció szerint már nem csak a kiemelt ügyekre vonatkozik.
nov. 10
16:16
Szakvélemény '39-ből: skizofrén volt a nemzetvezető (ATV)
Előkerült az elveszettnek hitt, nagy valószínűséggel soha nem publikált korabeli elemzés Szálasi Ferenc elmeállapotáról. A szakértői jellemzés kórosan torzult, zavaros, skizofrén személyiségként írja le a később emberiség elleni és háborús bűntettek miatt kivégzett nyilasvezért.
nov. 10
16:18
Új idei csúcs: 314 forint is volt az euró (ATV)
Erősödött a forint csütörtökön kora estére az euróval és a svájci frankkal szemben a délutáni jegyzésekhez képest a devizapiacon.
nov. 10
16:30
Rettentő kínos - Élőben csinált hülyét magából a politikus (ATV)
Nagy érdeklődés kísérte a republikánus elnökjelöltségre pályázók legújabb televíziós vitáját. A figyelem középpontjában eredetileg a pizzakirály, Hermann Cain állt, akit az elmúlt napokban már harmadik volt munkatársnője vádolt meg szexuális zaklatással. A show-t azonban mégis Rick Perry texasi kormányzó vitte el, miután az utóbbi idők politikai tévévitáinak egyik legkínosabb jelenetébe futott…
nov. 10
16:32
Belvárosi gyógyszertárban szült egy nő (ATV)
Ma kora délután hasi görcsöktől szenvedő nőhöz riasztották a mentőket Pécs egyik belvárosi gyógyszertárába - közölte az Országos Mentőszolgálat.
nov. 10
16:48
"Hazaáruló, korrupt" A bíróság szerint a miniszternek tűrnie kell a kritikát (ATV)
Félix Pétert, a Társaság a Szabadságjogokért ügyfelét kedden a Fővárosi Bíróság másodfokon felmentette a becsületsértés vádja alól. A Füstirtók Alapítvány lobbistája ellen a volt egészségügyi miniszter, Székely Tamás tett feljelentést, amiért Félix a minisztérium előtt hangosbeszélőn őt hazugnak, hazaárulónak, a legimpotensebb miniszternek, tárcáját pedig a legkorruptabb minisztériumnak nevezte.
nov. 10
16:50
Gera kezdőként tér vissza pénteken (ATV)
Hosszú kihagyását követően kezdőként tér vissza a magyar labdarúgó-válogatottba Gera Zoltán, az együttes csapatkapitánya pénteken, a Liechtenstein elleni barátságos mérkőzésen. Az angol West Bromwich Albion légiósa legutóbb március 29-én, a hollandok otthonában elszenvedett 5:3-as Eb-selejtezős vereség – melyen két gólt lőtt – alkalmával húzhatta magára a címeres mezt.
nov. 10
16:52
Diplomáciai megbeszélések - Gyurcsány Berlinben (ATV)
A Demokratikus Koalíció elnöke több európai uniós nagykövet után az Egyesült Államok magyarországi nagykövet asszonyát is tájékoztatta a DK megalakulásáról, céljairól, a hazai belpolitikai helyzetről.
nov. 10
17:06
Hurghadai baleset - Jó állapotban vannak a hazaszállított sérültek (Alternatív Energia)
Jó állapotban van az a kilenc sérült, akit csütörtök délután szállítottak Magyarországra Hurghadából - mondta Nagy Ferenc, a szállítást lebonyolító Europ Assistance operációs vezetője Budapesten.
nov. 10
17:06
Szijjártó nem énekelt Simor cégeiről (ATV)
Az Országgyűlés mentelmi bizottságához fordul a számvevőszéki és költségvetési bizottság, kérve, hogy a testület tekintsen be Simor András jegybankelnöknek a házelnökhöz eljuttatott, a ciprusi off-shore cége eladásáról szóló adásvételi szerződésbe, majd adjon tájékoztatást, megtörtént-e az adásvétel.
nov. 10
17:08
Berlusconi igazságügyminisztere maradhat az új kormányban is (ATV)
Az a kilátás, hogy Mario Monti közgazdász vezetésével szakértői kormány alakulhat Olaszországban, némileg megnyugtatta az olasz és európai piacokat, de lázas egyeztetést robbantott ki a belpolitikai folytatásban szerepet követelő pártok között. Az Északi Liga előrehozott választást sürget.
nov. 10
17:42
"Beleköptek a levesébe" Teljesen elkeseredett az énekesnő (ATV)
"Bárki is legyen a felelős a kiszivárogtatásért, arra kérjük, hogy hagyja abba, amit csinál."
nov. 10
18:00
Orbán: A kormány a tehermegosztást pártolja (Infostart)
A magyar kormány morálisnak és helyénvalónak tartja a tehermegosztást az üzleti élet, az állami szektor és a háztartások között, és ez az álláspont határozta meg eddigi gazdasági intézkedéseit - közölte csütörtökön Londonban Orbán Viktor.
nov. 10
18:00
Népszámlálás: csaknem 25 ezer lakcímről jelentkeztek a pótösszeíráson (Alternatív Energia)
Csaknem 25 ezer lakcímről jelentkeztek a pótösszeíráson november első napjaiban, hogy adatot szolgáltassanak, és kitöltsék a rájuk vonatkozó lakás- és személyi kérdőíveket - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
nov. 10
18:02
Rögzítené az emberiesség elleni bűncselekmények büntetési tételét a Fidesz (Alternatív Energia)
Rögzíthetik az emberiesség elleni bűncselekmények büntetési tételét az ilyen tettek elévülhetetlenségéről szóló törvényjavaslatban, az indítvány fideszes előterjesztője, Gulyás Gergely ugyanis támogatja az erre vonatkozó bizottsági módosító indítványt.
nov. 10
18:18
Járai: A közeljövőben nincs lehetőség gyors növekedésre (Infostart)
Az eurót csak úgy lehetne fenntartani, ha közös lenne a gazdaságpolitika az Európai Unióban - mondta el a Költségvetési Tanács elnöke egy konferencián. Járai Zsigmond szerint jövőre a magyar gazdasági növekedés lelassul.
nov. 10
18:18
Hurghadai baleset - Több mint 65 ezer hívás a Nemzeti Segélyvonalon (Alternatív Energia)
Több mint 65 ezren hívták csütörtök estig a 1752-es Nemzeti Segélyvonalat. A gyűjtéssel az egyiptomi buszbaleset áldozatainak hozzátartozóit és sérültjeit segítik.
nov. 10
18:18
"Kiverte a biztosítékot" az ATV interjúban a gyurcsányista politikus (ATV)
Debreczeni József, a Demokratikus Koalíció alelnöke volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának hétfői vendége. Az ott elhangzottak kivágták a Jólét és Szabadság Demokrata Közösségnél a biztosítékot, mert a párt elnökhelyettese nyílt levelet írt magának Gyurcsány Ferenc DK-elnöknek.
nov. 10
18:20
Semjén: mi a magyar embereknek vagyunk felelősek,nem Brüsszelnek (Alternatív Energia)
Az Orbán-kormány azt vállalta, hogy kivezeti az embereket és az önkormányzatokat az adósságcsapdából, mert mi a magyar embereknek vagyunk felelősek, nem Brüsszelnek, nem a bankoknak, nem különböző érdekeltségeknek és nem az osztrák államnak - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Kecskeméten tartott sajtótájékoztatóján.
nov. 10
18:36
Már több mint 65 ezer hívás a Nemzeti Segélyvonalon (Infostart)
Több mint 65 ezren hívták csütörtök estig a 1752-es Nemzeti Segélyvonalat. A gyűjtéssel az egyiptomi buszbaleset áldozatainak hozzátartozóit és sérültjeit segítik.
nov. 10
18:36
Bővül a pécsi hajléktalanellátó rendszer (Alternatív Energia)
Két további ingatlannal bővül a pécsi hajléktalanellátó rendszer - döntött csütörtöki rendkívüli ülésén a pécsi önkormányzat; a baranyai megyeszékhelyen eddig hat helyszínen és utcai szociális munkával működtette a rendszert az önkormányzat által megbízott Támasz Alapítvány.
nov. 10
18:36
A Magyar Narancs szerint a miniszterelnöki szóvivő hazudott (ATV)
A Magyar Narancs szerint Orbán Viktor kapott démarche-ot a budapesti amerikai nagykövettől kettőjük október 18-i megbeszélésén. Szijjártó másnap azt nyilatkozta: nem volt démarche. Ugyanezt csütörtökön az atv.hu-nak is megismételte.
nov. 10
18:38
KSH: csaknem 25 ezer lakcímről jelentkeztek a pótösszeíráson (Infostart)
Csaknem 25 ezer lakcímről jelentkeztek a pótösszeíráson november első napjaiban, hogy adatot szolgáltassanak, és kitöltsék a rájuk vonatkozó lakás- és személyi kérdőíveket - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási szóvivője.
nov. 10
18:38
Aknavetőgránátot találtak a XIII. kerületben (Alternatív Energia)
Vélhetően egy második világháborús aknavetőgránátot találtak csütörtök délután Budapesten, a XIII. kerületi Mosoly utcában, emiatt mintegy háromszáz embernek kell elhagynia az otthonát - közölte a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
nov. 10
18:54
Szabó Máté: Hiányoznak a szakemberek az egészségügyből (Infostart)
Hosszú ideig kísér minket az egészségügy betegsége - mondta Szabó Máté ombudsman egy projekt bemutatása után.
nov. 10
18:54
Orbán hallani sem akar az ingatlanadóról (ATV)
Az [origo] információi szerint a gazdasági minisztérium újabb érveket dobott be a szerdai kormányülésen az eva ellen, de rontja az adónem esélyeit az is, hogy aggasztó híreket kapott a kormány csütörtökön az EU-tól. Úgy tudják, Orbán Viktor hallani sem akar a választókat bőszítő ingatlanadóról, de a kormány szerdán azt is eldöntötte, hogy mégsem ad olyan széles lehetőséget az önkormányzatoknak az…
nov. 10
18:56
Szócska: A kemoterápiás gyógyszer hiánya miatt akár a szer gyártásáról is gondoskodni kell (Infostart)
Világméretű hiány alakult ki abból a vegyületből, amely a Zala Megyei Kórház készletéből is kifogyott, és emiatt a héten nem tudták elvégezni a kemoterápiás kezeléseket; a tárca ezért "alternatív beszerzési megoldásokon" gondolkodik, és ha hosszú távon hiány alakul ki, "a hazai gyártásról is gondoskodni kell" - jelentette ki az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön Nagykanizsán tartott…
nov. 10
18:56
Díjazott VW-biztonság (ATV)
Újabb Volkswagen kapta meg a kategóriájukban legjobb eredményt elérő autóknak járó TOP SAFETY PICK minősítést az Insurance Institute for Highway Safety (IIHS) amerikai non-profit tudományos- és kutatóintézet töréstesztjén. Így már a kilencedik Volkswagen típus kapta meg ezt az elismerést, így biztonság terén a Volkswagen márka vezet az amerikai autópiacon.
nov. 10
18:58
A Mitsubishi Motors a 42. Tokiói Autókiállításon (ATV)
A Mitsubishi Motors Corporation összesen 15 járművet (az első sajtónapon 12 járművet) mutat be a november 30. és december 11. között megrendezendő 42. Tokiói Autókiállításon.
nov. 10
19:00
Elmarasztalta a romák kitoloncolásáért Párizst az Európa Tanács (ATV)
A francia hatóságok jogsértő eljárás keretében toloncolták ki tavaly nyáron tömegesen az országból a romániai, illetve bulgáriai eredetű romákat - állapította meg a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET).
nov. 10
19:12
Nem kapcsolják ki a közvilágítást Esztergomban (Infostart)
Nem kapcsolja ki Esztergomban a közvilágítást a szolgáltatást biztosító TIVI Kft., ha a város jövő péntekig átutalja adósságának egy részét, 19 millió forintot - ebben állapodott meg a helyi Fidesz frakcióvezetőjével a cég ügyvezetője.
nov. 10
19:12
Orbán bizakodó, az Európai Bizottság azonban figyelmeztet (ATV)
Még ma figyelmeztető levelet kap Magyarország az Európai Bizottságtól - ezt Olli Rehn jelentette be. Az Uniós biztos szerint a jövő évi magyar költségvetés a növekedés, az infláció és az államadósság tekintetében is túllőtt a célon, és a kormány intézkedései nem elegendőek a túlzott hiány lefaragásához sem. Matolcsy György szerint a jelentés nem olyan rossz, mint amilyennek első hallásra tűnik.…
nov. 10
19:30
Hazahozták az egyiptomi buszbaleset halálos áldozatait (Infostart)
Csütörtökön késő délután megérkezett Magyarországra az egyiptomi buszbaleset halálos áldozatait szállító katonai repülőgép - tudatta a miniszterelnök szóvivője az MTI-vel.
nov. 10
19:30
Milliárdos sikkasztással gyanúsított ügyvéd kerülhet előzetesbe (Alternatív Energia)
Több mint egymilliárd forint elsikkasztásával gyanúsítanak egy ügyvédet, akinek az előzetes letartóztatásáról pénteken dönt a Pécsi Városi Bíróság - közölte a bíróság elnöke csütörtökön az MTI-vel.
nov. 10
19:31
Aknavetőgránát miatt evakuáltak háromszáz embert Budapesten (ATV)
Vélhetően egy második világháborús aknavetőgránátot találtak csütörtök délután Budapesten, a XIII. kerületi Mosoly utcában, emiatt mintegy háromszáz embernek kell elhagynia az otthonát - közölte a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
nov. 10
19:48
Ombudsmani hivatal: a beteg java a legfőbb törvény (Alternatív Energia)
A beteg java a legfőbb törvény - mondta az állampolgári jogok országgyűlési biztosa által szervezett csütörtöki, budapesti konferencián Borza Beáta, az ombudsman hivatalának osztályvezetője.
nov. 10
19:48
Nem vicc: székely rovásírás lesz a belvárosi főutca díszkövén (ATV)
A túlnyomó többségében fideszes önkormányzat csütörtökön, egyszerű többséggel határozott Rogán Antal V. kerületi polgármester előterjesztéséről.
nov. 10
20:06
Harrach: Kiemelt az iskolák és média felelőssége a kommunista diktatúra megismertetésében (Infostart)
Az iskolák és a média kiemelt felelősségét hangsúlyozta a kommunista diktatúrák megismertetésében Harrach Péter a Kereszténydemokrata Néppárt témában rendezett csütörtöki budapesti tanácskozásán, ahol az is elhangzott: a kormánypárton belül munkacsoport jött létre a Magyarországon elkövetett bűnök feltárására.
nov. 10
20:06
Pénteken kezdődik a Rába részvények felvásárlása (ATV)
A Rába részvényekért felkínált 815 forintos vételár kifejezetten kedvező ajánlat a társaság eredményességi szintjét, a vételi ajánlat előtti utolsó tőzsdei kereskedési záróárfolyamához viszonyított jelentős, 31 százalékos prémiumot, valamint az egy részvényre jutó könyv szerinti értéket figyelembe véve - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. annak kapcsán, hogy pénteken indul és 30…
nov. 10
20:24
Bloomberg: Gyanúsított lett Hernádi Horvátországban (ATV)
A horvát ügyészség Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját gyanúsítottként nevezte meg abban a vesztegetési perben, melyet a korábbi horvát miniszterelnök, Ivo Sanader ellen folytatnak - írja a Bloomberg horvát ügyészségi közlésre hivatkozva. A Mol visszautasítja a vádakat.
nov. 10
20:42
Szájer: A közeljövőben nem lesz új tagja az eurózónának (Infostart)
A pénzügyi válság azért érinti súlyosan az Európai Uniót, mert gazdaságilag kiszolgáltatott helyzetben van - mondta Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő, aki szerint a közeljövőben senkit nem vesznek fel az eurózónába.
nov. 10
20:42
Kigyulladt egy édességraktár Mátészalkán (Alternatív Energia)
Kigyulladt és teljes terjedelmében ég egy édességlerakat raktárépülete Mátészalkán; a tűzben személyi sérülés nem történt - közölte Tóth Gabriella, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtök este az MTI-vel.
nov. 10
20:42
WSJ: Amerikai katonákat telepítenek Ausztráliába (ATV)
Az Egyesült Államok új és állandó katonai jelenlétet teremt Ausztráliában, az erről szóló megállapodást Barack Obama jelenti be az ötödik kontinensen a jövő héten teendő látogatása alkalmából - közölte csütörtökön a The Wall Street Journal, az elnök terveiről tájékozott személyekre hivatkozva.
nov. 10
20:44
Karácsony: jogszerűtlen Dörner György kinevezése (ATV)
Az LMP frakcióvezető-helyettese szerint a főpolgármester olyan pályázatot nem is hirdethetett volna ki nyertesként, amelyet a szakmai bizottság elutasított.

Keresés