2011. október 24. hétfő

okt. 24
17:06
Köznevelési törvény - A PDSZ a jogszabály parlamenti vitájának elhalasztását kéri (Alternatív Energia)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt kéri: az új köznevelési törvény parlamenti vitáját halasszák jövő tavaszra, hogy a jogszabály hatálybalépése előtt a közoktatási rendszer átalakításával kapcsolatos hatástanulmányokat el lehessen végezni - mondta a PDSZ elnöke hétfőn Budapesten.
okt. 24
17:07
Egyelőre nem működik a Demokratikus Koalíció frakciója (ATV)
Nem vesz részt a parlament hétfői ülésén az MSZP-ből távozott tíz képviselő. Molnár Csaba – aki vasárnap arról tájékoztatta Kövér Lászlót, hogy vezetésével megalakították a Demokrata Párt parlamenti frakcióját – hétfőn közölte: „gazemberségnek”, a jogállam elleni támadásnak tartják, ha nem működhetnek képviselőcsoportként, és ha kedden sem változik a helyzet, tiltakozásul nemzetközi szervezetekhez…
okt. 24
17:09
132,6 százalékon az egyre dagadó hiány (ATV)
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - 2011. első kilenc havi hiánya 1.570,6 milliárd forintra teljesült, amely a törvény által módosított előirányzat 132,6 százalékát jelenti - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn a kormany.hu internetes oldalon.
okt. 24
17:24
Egy mechanikus alkatrész hibája miatt állt a forgalom a 3-as metró vonalán (Alternatív Energia)
Egy mechanikus alkatrész, a kardántengely meghibásodása miatt nem járt egy ideig a metró a 3-as metró vonalán, a Deák Ferenc tér és Kőbánya-Kispest állomás hétfőn kora délután - közölte a BKV az MTI-vel.
okt. 24
17:24
Itt a Mitsubishi legújabb MIVEC motorja (ATV)
Az új kombináció először a japánban forgalmazott RVR (ASX), Galant Fortis (Lancer) és Galant Fortis Sportback modellekben mutatkozik be
okt. 24
17:26
Oldtimer Show 5 éve (ATV)
Az Oldtimer Show idén ünnepli 5 éves szülinapját. E jeles évforduló méltó megünneplése arra sarkallta a szervezőket, hogy az eddigieknél is nagyobb látványossággal és sok újdonsággal rukkoljanak elő. Természetesen 2011-ben is teljesen új kollekcióval jelentkezik az Oldtimer Show, mely Közép- és Kelet-Európa LEGNAGYOBB oldtimer rendezvénye.
okt. 24
17:28
A Hakkani-terrorhálózat ellen indított műveletet a NATO (ATV)
Mintegy 200 lázadóval végeztek, illetve fogtak el az afgán és a NATO-erők Afganisztán keleti részén az egyik legveszélyesebb lázadó csoport, a Hakkani-hálózat ellen indított két műveletükben - közölte hétfőn Carsten Jacobson német tábornok, az afganisztáni nemzetközi biztonsági erő (ISAF) szóvivője.
okt. 24
17:30
Kovács: az Orbán-kormány is benne van a BT tagság kudarcában (ATV)
Magyarország rossz nemzetközi megítélésének is szerepe volt abban, hogy az ENSZ Biztonsági Tanács 2012-2013-as időszakra vonatkozó nem állandó tagjairól szóló közgyűlési szavazáson hazánk végül nem kerülhetett be a testületbe – erről Kovács László volt MSZP-s külügyminiszter beszélt hétfőn az ATV Start-ban.
okt. 24
18:18
Fegyveres rablás egy székesfehérvári takarékszövetkezetben (Alternatív Energia)
Fegyverrel fenyegetőzve raboltak ki egy székesfehérvári takarékszövetkezetet hétfő délután; a támadás során senki nem sérült meg, az ismeretlen elkövetőt nagy erőkkel keresik - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
okt. 24
18:20
Mesterházy: Lázár tájékoztasson, mielőtt egyeztetésre hív! (Alternatív Energia)
Az MSZP szinte bármilyen kérdésben egyeztet a Fidesszel, ha legalább tudja, miről szól a megvitatni szánt törvényjavaslat - így reagált Mesterházy Attila azzal kapcsolatosan, hogy Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a jóvátételi adó kérdésében keddre ötpárti egyeztetést javasolt.
okt. 24
18:36
Új Honda Civic: Biztonság (ATV)
A Honda szeptemberben, a Frankfurti Autókiállításon mutatta be az új Civicet. A kifejezetten az európai piacra tervezett, kizárólag ötajtós, csapotthátú kivitelben készülő Civic a középkategóriában áll majd versenybe. Az autó 2012 elején jelenik meg az európai márkakereskedésekben. A Honda egy rövidfilm-sorozatot készített, amiben részletesen bemutatja a modell fejlesztését. A sorozat ötödik része…
okt. 24
18:38
Erősödött a forint: 295 az euró (ATV)
A forint hétfőn kora estére erősödött az euró és a svájci frank délutáni, illetve reggeli jegyzéséhez képest is a devizapiacon.
okt. 24
18:54
500 db i-MiEVÉsztországnak (ATV)
A Mitsubishi Motors Corporation (MMC) bejelentette, hogy leszállította az első ötven darab új generációs, elektromos hajtású (EV) i-MiEV modellt abból az 507 darabból, amit Észtország kormánya rendelt meg. Az ötven darabos i-MiEV szállítmánnyal megkezdődött az eddigi legnagyobb i-MiEV megrendelés teljesítése. Az észt fővárosban, Tallinnban október 21-én ünnepélyes keretek közt, Andrus Ansip észt…
okt. 24
19:12
Megugrott a nyersolaj ára (ATV)
Jelentősen emelkedett a nyersolaj világpiaci ára hétfőn kora este részben annak a hatására, hogy októberben nőtt a feldolgozóipari aktivitás Kínában, a világ második legnagyobb olajfogyasztó országában, három egymást követő hónap csökkenés után.
okt. 24
19:30
Új világbankot javasol a Vatikán (ATV)
A Vatikán a nemzetközi pénzügyi és monetáris rendszerek reformját javasolja. A hétfőn közzétett 18 oldalas dokumentum szerint szükség lenne egy államoktól független és „etikus” központi jegybank létrehozására, továbbá javasolja a pénzügyi tranzakciók megadóztatását.
okt. 24
19:48
2006-os események: az ügyészség meggyanúsította a volt országos főkapitányt (Infostart)
A 2006 őszi eseményekkel kapcsolatban a Debreceni Katonai Ügyészség meggyanúsította Bene László egykori országos rendőrfőkapitányt.
okt. 24
19:48
A jogszabálytervezet ellen tüntettek szegedi hallgatók (Alternatív Energia)
Az új felsőoktatási törvény ellen, az intézményi autonómia, a hallgatói jogok és az esélyegyenlőség megőrzése érdekében tüntettek szegedi egyetemisták hétfő este a városban; a demonstrálók közül sokan kereplőt forgattak, egyforma, a törvény ellen tiltakozó pólót viseltek.
okt. 24
19:48
Ezrek tüntettek a felsőoktatási törvény ellen Szegeden (ATV)
Az új felsőoktatási törvény ellen, az intézményi autonómia, a hallgatói jogok és az esélyegyenlőség megőrzése érdekében tüntettek szegedi egyetemisták hétfő este a városban. A demonstrálók közül sokan kereplőt forgattak, egyforma, a törvény ellen tiltakozó pólót viseltek.
okt. 24
19:50
Ügyészség: meggyanúsították Bene Lászlót (Alternatív Energia)
A 2006 őszi eseményekkel kapcsolatban a Debreceni Katonai Ügyészség meggyanúsította Bene László egykori országos rendőrfőkapitányt.
okt. 24
19:50
2006 őszi események: Meggyanúsították Bene Lászlót (ATV)
A 2006 őszi eseményekkel kapcsolatban a Debreceni Katonai Ügyészség meggyanúsította Bene László egykori országos rendőrfőkapitányt.
okt. 24
20:06
Lejárt szavatosságú bébiételeket találtak az érdi Tescóban (ATV)
Lejárt szavatosságú bébiételeket találtak az érdi Tesco áruházban tartott próbavásárlásuk során a Pest Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelőségének ellenőrei, a bírság kiszabása folyamatban van – közölte a kormányhivatal kommunikációs vezetője hétfőn az MTI-vel.
okt. 24
20:24
Nem függesztette fel az Országgyűlés négy képviselő mentelmi jogát (Infostart)
Elfogadta az Országgyűlés hétfőn a kisebbségek helyzetéről szóló beszámolót és az agrárgazdaság tavalyi helyzetét taglaló jelentést. A határozathozatalok között megszavaztak a képviselők egy olyan javaslatot is, amely alapján a jövőben csak egy jogcímen jár pótszabadság az oktató-nevelő munkát végző vezetőknek. Módosította a Ház az adóhivatalról szóló törvényt is.
okt. 24
20:42
A kilépőkre a független képviselőkre vonatkozó szabályok érvényesek (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke szerint az egy frakcióból kilépőkre a független képviselőkre vonatkozó szabályok érvényesek és Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető levelében az szerepel, hogy a tíz képviselő kilépett az MSZP frakciójából.
okt. 24
21:18
Orbán: Ragaszkodnunk kell saját megoldásainkhoz - a nap hírei (Infostart)
Lassúnak és körülményesnek nevezte az uniót a miniszterelnök. Meggyanúsították a 2006 őszi eseményekkel kapcsolatban Bene László egykori országos rendőrfőkapitányt. Bruttó hét forinttal emeli szerdán a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol.
okt. 24
21:37
IIF: A görög államadósság-leírás súlyos hatásokkal járhat (ATV)
A szervezet vezetője szerint bármilyen görög megoldás, amely nem az együttműködésen alapul, államcsődnek minősülne.
okt. 24
22:12
Bezárták a hűtőház ajtaját - nem mutogatják tovább Kadhafi hulláját (ATV)
Nem teszik ki a továbbiakban közszemlére Moammer Kadhafi holttestét - közölte hétfőn az Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) egyik illetékese.

Keresés