Az adatvédelmi biztos szerint nem ütközik a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok megismeréséről szóló törvény rendelkezéseibe a miniszterelnöki beszéd kéziratának lefotózása, illetve nyilvánosságra hozatala - közölte az Országgyűlési Biztos Hivatala pénteken az MTI-vel.
Szíriai és jemeni ellenzéki aktivisták Kadhafi halálhírére saját nemzetük vezetőit a líbiai diktátor sorsára figyelmeztették csütörtökön: „aki saját népét gyilkolja, a nemzet lába alatt végzi”
Történelmi lépésként méltatta az Európai Bizottság, hogy pénteken az orosz Szojuz hordozórakéta fedélzetén fellőtték az Európai Unió intelligens navigációs rendszerének, a Galileónak az első két műholdját.
Ha a bankok magatartása ezt szükségessé teszi, a Fidesz a végtörlesztési törvény újbóli módosítását fogja javasolni, az ehhez szükséges munka jelenleg is folyik a frakcióban - ismertette Rogán Antal pénteken sajtótájékoztatón. Lázár János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője pedig hozzátette: a magyar bankrendszer ellenállását meg fogják törni.
Teljesítette a budapesti 2-es metróra szánt Alstom Metropolis szerelvény a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) féktesztjét - tudta meg az ügyet jól ismerő forrásból az MTI.
Moammer Kadhafi egykori líbiai vezető halála után is súlyos biztonsági és politikai kihívások tornyosulnak Líbia előtt, amelyek hátráltathatják a líbiai olajtermelés teljes helyreállítását - vélekedtek pénteki helyzetértékelésükben londoni szakelemzők, akik szerint a jelenlegi feszes ellátási helyzetben már 150 dollár felett járna az olajár a világgazdaság teljesítményével kapcsolatos piaci…
A Magyar Állami Operaház október 28-ra és 29-re kitűzött hangversenyének vendégkarmestere, Christoph von Dohnányi arról tájékoztatta az Operaházat, hogy nem kíván olyan városban fellépni, "amelynek főpolgármestere az egyik színház vezetését két ismert szélsőjobboldali antiszemitára bízta".
A kormány a jövő heti ülésén tárgyalja meg az új önkormányzati törvényjavaslatot - jelentette be pénteken Budapesten a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára. Tállai András a tárca és az önkormányzati érdek-képviseleti szövetségek találkozója előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, ha vitás kérdések lesznek, akkor elképzelhető, hogy a javaslatot újra napirendjére tűzi a kormány.
Esztergom képviselő-testülete pénteki ülésén a fideszes képviselők szavazataival úgy döntött, hogy 2011. augusztus elsejétől visszamenőlegesen kapjanak fizetést a testület tagjai, mert 2010 novemberétől, az adósságrendezés ideje alatt nem részesülhettek tiszteletdíjban, de az eljárás már lezárult.
Leleplező cikkeink megjelenését követően - hónapokkal a feljelentés után - csütörtök este tanúból gyanúsított lett egy 300 milliós csalással összefüggésbe hozott biztosítási ügynök. Érintetlen maradhat azonban információnk szerint az ügyben az asszony - feljelentés szerinti - élettársa, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) vezetője.
Véget ért az országúti kerékpárosok Europe Tour versenysorozata, az elért eredmény alapján Magyarország egy kvótát szerzett a 2012-es londoni olimpiára.
Büntetőintézkedésekről döntött az Európai Unió pénteken öt iráni származású személy ellen, akiknek közük lehetett a Szaúd-Arábia washingtoni nagykövete elleni merénylettervhez.
Magyarország legnagyobb problémája az elkövetkezendő évtizedekben a cigánykérdés lesz –ezt Forgács István független romaügyi szakértő mondta az ATV Start című műsorában.
Többek között az új, 2015-ig szóló közoktatási koncepcióról, egy, a IX. kerületben létesítendő hajléktalanszállóról, valamint tűzoltólaktanyák felújításáról döntöttek a képviselők pénteken, a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésén.
Ma szavaznak az ENSZ Közgyűlésében a Biztonsági Tanács öt új, nem állandó tagjáról. A kelet-európai régió számára fenntartott egyetlen helyért idén Magyarország, Szlovénia és Azerbajdzsán versenyzett - Magyarország az első körben kiesett.
Most nem Orbán Viktor a legnépszerűbb politikus a Medián felmérése szerint. Hann Endre ügyvezető igazgató az InfoRádiónak elmondta, hogy a listájukon Kósa Lajos, Schmitt Pál és Rogán Antal is megelőzte a miniszterelnököt. A felmérésből az is kiderül, hogy erősödött az MSZP támogatottsága a múlt havi mérésekhez képest, így újra a szocialisták pártja a második legerősebb politikai erő.
A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság pénteken hatósági intézkedés keretében kísérli meg lepecsételni a 88,1 MHz-es budapesti frekvencián engedély nélkül működtetett rádió berendezéseit.
Elutasította a Fővárosi Bíróság végzésében a Mabofi Holdings képviselője, Karikás Dávid által kezdeményezett pótmagánvádas eljárás keretében benyújtott vádindítványt Góczi Istvánnal szemben - közölte az ügyben áttételesen érintett EMFESZ Kft. pénteken az MTI-vel.
Olyan házilag készített szerkezetet találtak a rendőrök Miskolc avasi városrészén, a Klapka utca 30 szám alatt egy férfi lakásában pénteken, amely alkalmas lehet robbantásra, akár emberi élet kioltására, ezért a férfit a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai a városi kapitányságra előállították - tette közzé a rendőrség a police.hu honlapon.
Az Egyesült Államok megtartotta első egyeztetését a Hakkáni hálózat képviselőivel – közölte Hillary Clinton amerikai külügyminiszter. A Hakkáni terrorhálózat a pakisztáni-afgán határ mindkét oldalán tevékenykedik, és hivatalos vélemények szerint a kabuli szálló elleni, 2011 nyarán végrehajtott halálos áldozatokkal járó ostrom mögött is ők álltak.
A líbiai katonai műveletek befejezését javasolja a NATO-országok nagyköveteinek James Stavridis tengernagy, az atlanti szövetség európai főparancsnoka.
Többek között az új, 2015-ig szóló közoktatási koncepcióról, egy, a IX. kerületben létesítendő hajléktalanszállóról, valamint tűzoltólaktanyák felújításáról döntöttek a képviselők pénteken, a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésén.
A cím önmagában két új információt is hordoz. Az egyik, hogy 2012-ben lesz World Series by Renault (WSR) Magyarországon! Ez már azért nagy csoda, mert a mogyoródi pálya az egyetlen a rangos esemény 2005-ös története óta, amely már hatodik alkalommal ad otthont a családi autóverseny-hétvégének. A másik, hogy a WSR új, az eddig megszokott júliustól eltérő időpontban, szeptember közepén várja a…
A Tolna megyei Medina községben épül fel 2014-re az eredetileg a pécsi Tubesre tervezett NATO lokátor, mondta el az InfoRádiónak Hende Csaba honvédelmi miniszter. A település fejlesztését az állam négy éven keresztül összesen 100 millió forinttal támogatja majd.
Egy hónappal a meggyőző próbafutam után, amelyre szeptember 16-án egy privát PSA Peugeot Citroën pályán került sor a portugáliai Estoriben, a 908 Hybrid4-et alávetették az első igazi pálya-tesztnek is. Az autó valamivel többet teljesített 300 kilométernél, Nicolas Minassian, Stéphane Sarrazin és Alexander Wurz vezetése alatt. „Célunk nem az volt, hogy sokat menjünk, hanem hogy meggyőződjünk a fő…
Az ügyben eddig kirendelt szakértők meghallgatásával folytatódott a tervezett King's City kaszinó- és turisztikai beruházáshoz kötődő sukorói telekcsere érvénytelenségének megállapítására és a szerződést megelőző állapot visszaállítására 2010-ben indított polgári peres eljárás pénteken Székesfehérváron a Fejér Megyei Bíróságon.
Miközben az utóbbi évtizedekben az autó egy kerekeken guruló számítógépközponttá alakult, addig az elektronikus rendszerek számára életfontosságú energiát tároló akkumulátor alig fejlődött. Ez meg is látszik a segélyszolgálatok statisztikáin, immár az akkumulátorok hibája messze a leggyakoribb oka az üzemképtelenségnek, lerobbanásnak.
Éhségsztrájkot kezdett mintegy nyolcvan hallgató az új felsőoktatási törvény elleni tiltakozásul péntek este a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarának auditorum maximumában.
Nyílt levélben tiltakozik Vujity Tvrtko javaslata ellen az egyik magyarországi elítélt, aki korábban több népszerű tényfeltáró bűnügyi könyvet is megjelentetett. Robert Yugovich, aki a rotterdami szerb drogmaffia biztonsági főnöke volt, azt kifogásolja, hogy Tvrtko lenullázná a jogerősen elítéltek könyvekért vagy nyilatkozatokért járó honoráriumát. Jogászok szerint lehet ilyen tartalmú törvényt…
Estére kissé korrigált a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nap közben bekövetkezett erősödés után. Az eurót 298,71 forinton, a svájci frankot 243,25 forinton jegyezték pénteken este.
Egy észak-franciaországi prostitúciós hálózat ügyében indított nyomozás során kiderült, hogy Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutalap (IMF) volt vezérigazgatója részt vehetett azokon a prostituáltak részvételével Párizsban rendezett partikon, amelyeket nagyvállalkozók finanszíroztak - adták hírül pénteken a francia napilapok.
Juhász Tamás, a demonstráció szervezője elmondta, akciójukkal azt szeretnék elérni, hogy az új felsőoktatási törvényről érdemi párbeszéd alakuljon ki a kormányzat és az érintettek, a hallgatói érdekképviselet, az egyetemi vezetők és szakszervezetek között.
Egy időben tart ma választmányi ülést az MSZP és születésnapi rendezvényt a szocialista pártban működő Demokratikus Koalíció Platform. Ez is előrevetíti azt, amit a Gyurcsány Ferenc vezette tömörülés vezetői jó ideje lebegtetnek: a szétválást. Az erről szóló bejelentést mára ígérte a volt miniszterelnök.
Egy szódásszifon méretű, házilag gyártott félig kész bomba volt annak a miskolci tízemeletes panelháznak az egyik lakásában, amelyből kiköltöztették a lakókat péntek délelőtt.
Togót megválasztották a Biztonsági Tanács új, nem állandó tagjának az ENSZ-közgyűlésben tartott szavazás harmadik fordulójában. A kis afrikai állam 131 szavazatot gyűjtött össze, ami több mint kétszerese a Mauritániára leadott 61 voksnak.
Százmillió forintos támogatást nyújt a HM az újabb NATO radarállomás helyszínének. A jövő héten tárgyalja meg a kormány az új önkormányzati törvényjavaslatot. 30 darab használt Mercedes autóbuszt vásárol a főváros.
Oroszország Moammer Kadhafi volt líbiai diktátor halálának tisztázását követeli. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Moszkvában azt nyilatkozta, hogy Kadhafi halála számos kérdést vet fel, és nemzetközi vizsgálatra van szükség a körülmények tisztázására.