2011. január 10. hétfő

jan. 10
16:38
Súlyos hiányosságok az M6-os építésénél (Metropol)
A koncessziós társaság a koncessziós szerződés számos pontját megszegte az M6-os autópálya Dunaújváros-Szekszárd közötti szakaszának építése során - erre az eredményre vezetett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vizsgálata.
jan. 10
16:39
UD Zrt.-ügy: nyomozást rendelt el az ügyészség (ATV)
Az internetre kikerült felvételek miatt.
jan. 10
16:41
Cozma-per: ezt mondták a védett tanúk (ATV)
A Cozma-ügy tárgyalásának idei első napján védett tanúk korábban tett vallomásainak ismertetésével folytatódott az emberölés miatti büntetőper a Veszprém Megyei Bíróságon.
jan. 10
16:42
Katonaorvosból lett háziorvosé az év praxisa díj (Infostart)
Katonaorvosból lett tapolcai háziorvos, Hubert János kapta az év praxisa elismerést. Az Országos Alapellátó Intézet márciusban első ízben hirdetett pályázatot, és egy internetes oldalon lehetett szavazni. Hubert János az InfoRádiónak azt mondta: a titka az, hogy a beteget társként kezeli, szeretettel és nem sajnálattal fogadja a pácienseket.
jan. 10
16:54
Többször élesztették újra a tárnoki ikreket (Metropol)
A tárnoki ikreket többször is újra kellett éleszteni, s bár időlegesen életben tudták tartani őket, a méhen belül elszenvedett oxigénhiány és a keringési elégtelenség megpecsételte sorsukat - mondta Szabó Miklós, a Semmelweis Egyetem 1.számú Gyermekklinikájának osztályvezetője.
jan. 10
16:57
Megszorítások Budapesten: Tarlós árnyalja tanácsadója szavait (ATV)
Évek óta először nem csak a költségvetést, hanem annak koncepcióját is tárgyalni fogja a Fővárosi Közgyűlés – erről Tarlós István főpolgármester beszélt az ATV Jam című műsorában.
jan. 10
16:59
Magyarország is elismert már egy palesztin államot (ATV)
Újabb kampányt indítottak a palesztinok: szeptemberben ENSZ határozatban szeretnék elismertetni államukat. A ramallahi vezetés a megfeneklett béketárgyalások folytatása helyett a „B-terv” alkalmazását választotta.
jan. 10
17:01
TOP10: Földesi-Szabó a legkeresettebb bűnözők között (ATV)
Felkerült a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) top 10-es körözési listájára Földesi-Szabó László, aki december 22-én megszökött ítélethirdetéséről.
jan. 10
17:12
Konrád György írása a Spiegelben (Metropol)
Újfajta diktatúra címmel közölte friss számában Konrád Györgynek a médiatörvényről szóló írását a Der Spiegel.
jan. 10
17:14
Kábítószerfogás az ártándi határátkelőnél (Metropol)
Nagy mennyiségű kannabiszszármazékot, valamint adójegy nélküli cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járőrei az ártándi határátkelőnél egy német rendszámú kisbusz vezetőjénél - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
jan. 10
17:27
Lovaskocsinak hajtott egy autó a 44-es főúton - (Alternatív Energia)
Ketten megsérültek, egy lovat pedig el kellett altatni a 44-es főúton történt hétfő délelőtti baleset miatt. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy autó és egy lovaskocsi ütközött össze Kondoros határában.
jan. 10
17:29
Egy tapolcai háziorvosi körzet lett "Az év praxisa" (Alternatív Energia)
Hubert János tapolcai háziorvos és munkatársai kapták "Az év praxisa" díjat hétfőn - rájuk szavaztak legtöbben az egyik internetes oldalon. Az Országos Alapellátási Intézet hirdette meg az ide kapcsolódó pályázatot tavaly. Először arra kérték a betegeket, írják meg gyógyulásuk történetét, és azt, melyik szerintük a legjobb háziorvosi körzet. Az ÁNTSZ és az önkormányzatok is ajánlhattak jelölteket.…
jan. 10
17:33
A jövő lakásai? 10 ezer fős és lebeg + galéria (ATV)
Az orosz tervező szerint ez lehet a jövő életmódja.
jan. 10
17:35
Videó: így kell fölé rúgni fél méterről (ATV)
Ennél jobb helyzetbe nem lehetett volna hozni.
jan. 10
17:37
Aggódik a pápa (ATV)
A keresztények védelméért járt közben.
jan. 10
17:39
Elhunyt ikercsecsemők: nem volt esélyük (ATV)
A méhen belül elszenvedett oxigénhiány és a keringési problémák pecsételték meg az újszülött ikrek sorsát - mondta hétfői sajtótájékoztatóján a Semmelweis Egyetem I. Számú Gyermekgyógyászati Klinikájának osztályvezetője. Szabó Miklós hozzátette: az eddigi vizsgálatok alapján az édesanya cukorbetegségének nem lehet köze a fiúgyermekek halálához. Mint arról korábban beszámoltunk, egy ikerterhes…
jan. 10
17:41
„Mindenki sikoltozott” Túlélők a légikatasztrófáról (ATV)
Az utasok többsége meghalt a lezuhant iráni repülőgépen.
jan. 10
17:45
Másodfokú készültség egy Miskolc melletti tavon (Alternatív Energia)
Másodfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el vasárnap este a Miskolc-görömbölyi horgásztó területén. A horgásztó magántulajdonban van, de a vízszint annyira megemelkedett, hogy az már lakóházakat veszélyeztetett.
jan. 10
17:48
Megsemmisítették a BKV-s midibusztender végeredményét (Metropol)
Megsemmisítette a BKV midibusztenderének végeredményét a Közbeszerzési Döntőbizottság, és 900 ezer forint igazgatási szolgáltatási díj megfizetésére kötelezte a közlekedési társaságot.
jan. 10
18:03
Rasszista felirat a szegedi Nagyposta bejáratán (Alternatív Energia)
Rasszista feliratot tartalmazó matricát ragasztottak ismeretlenek a szegedi Nagyposta egyik bejáratára. A felirat miatt a posta feljelentést tett, a rendőrség közösség elleni izgatás miatt soron kívül büntetőeljárást indított. A zöld színű matricáról többen is azt gondolták, hogy az a Magyar Posta Zrt. egyik hivatalos hirdetménye. A posta azonban ezt cáfolja és elítéli a történteket.
jan. 10
18:06
Patakba csúszott a figyelmetlen betörő (Metropol)
Elfogták a kadarkúti rendőrőrs munkatársai azt a férfit, aki a gyanú szerint hétfő hajnalban Bárdudvarnokon betört egy nyaralóba, majd a helyszínről távozva autójával a Bárd patakba csúszott.
jan. 10
18:09
Tizenegy kisebbség alakíthat önkormányzatot a fővárosban (ATV)
A Magyarországon elismert 13 nemzeti és etnikai kisebbség közül 11 alakíthat fővárosi területi önkormányzatot a vasárnapi kisebbségi választások nem hivatalos eredménye alapján.
jan. 10
18:21
Irán azt állítja, hogy felszámoltak "egy gyilkos kémhálózatot" (Alternatív Energia)
Az iráni állami tévé hétfői bejelentése szerint felszámoltak az iráni hatóságok egy kémhálózatot, amely felelős egy iráni atomfizikus egy évvel ezelőtt megöléséért. A tévében felolvasott rövid közlemény szerint a hálózatot az izraeli hírszerzés, a Moszad irányította.
jan. 10
18:42
Nem történt bűncselekmény a pécsi Expo Center ügyében (Metropol)
Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a rendőrség a napokban a 3 milliárd forintos és sokak által elhibázottnak tartott pécsi Expo Center beruházás ügyében.
jan. 10
19:03
Hivatalosnak hitték a rasszista feliratot a szegedi postán (ATV)
Rasszista feliratot tartalmazó matricát ragasztottak ismeretlenek a szegedi Nagyposta egyik bejáratára. A felirat miatt a posta feljelentést tett, a rendőrség közösség elleni izgatás miatt soron kívül büntetőeljárást indított. A zöld színű matricáról többen is azt gondolták, hogy az a Magyar Posta Zrt. egyik hivatalos hirdetménye. A posta azonban ezt cáfolja és elítéli a történteket.
jan. 10
19:18
Befejeződött Kulcsár nyomozati vallomásainak felolvasása az FB-n (Metropol)
Befejeződött Kulcsár Attila nyomozati vallomásainak felolvasása a Kulcsár-ügy megismételt elsőfokú eljárásában hétfőn a Fővárosi Bíróságon.
jan. 10
19:21
Kémeket fogtak Teheránban (ATV)
Állítólag a Moszaddal is kapcsolatban álltak.
jan. 10
19:24
Az MCF gratulál a Lungo Drom kétharmados győzelméhez (Infostart)
Elismerte vereségét, és gratulált a kisebbségi választások győztes szervezetének, a Lungo Dromnak a Magyarországi Cigányok Országos Fóruma (MCF) vezetése a kisebbségi választások nem hivatalos részeredményeinek ismeretében.
jan. 10
19:26
Szélütés után segíthet egy antidepresszáns (Infostart)
Ha egy antidepresszáns hatóanyagot, fluoxetint kapnak a szélütésen frissen átesett emberek, az segítheti őket abban, hogy visszanyerjék a kontrollt mozgásuk fölött, és nagyobb függetlenségben élhessenek - közölték francia kutatók.
jan. 10
19:39
Könyvet írt a Terror Háza igazgatója (ATV)
Diktatúráról, demokráciáról, illetve a két világháborúval kapcsolatos kérdésekről elmélkedik Politikailag inkorrekt című könyvében Schmidt Mária.
jan. 10
19:41
Megint tűzszünetet ígér az ETA (ATV)
A spanyol kormány nem hisz a terroristáknak.
jan. 10
20:15
Több mint 5 milliárdot bukott az állam a pálinkaliberalizáción + videó (ATV)
Kevesebb lett bérfőzésből származó bevétel.
jan. 10
20:17
Szétszakadhat az afrikai óriás (ATV)
A szudáni népszavazás nyomán új ország születhet.
jan. 10
20:18
Kevés a telefonkészülék a börtönökben (Infostart)
Alapvető problémát jelent a büntetés-végrehajtási intézményekben az, hogy sokszor kevés telefonkészülék áll a rabok rendelkezésére, valamint hogy nem megoldott a befelé irányuló kapcsolattartás sem, holott erre a védelem szempontjából szükség lenne - mondta Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke egy ombudsmani jelentésre reagálva.
jan. 10
20:20
Martonyi szerint elképzelhető a médiatörvény módosítása (Infostart)
A magyar külügyminiszter Párizsban hétfőn francia újságírókkal közölte, hogy Magyarország akár módosíthatja is médiatörvényt, ha az Európai Bizottság konkrét kifogásolnivalót talál benne - mondta el Martonyi János az MTI-nek telefonon.
jan. 10
20:27
Több kutya is elpusztult a XXII. kerületben, miután fagyállót itattak velük (Alternatív Energia)
Több kutya is elpusztult Budapest XXII. kerületében, miután fagyállót adtak nekik. Két házba az állatok pusztulás után be is törtek, egy férfit a rendőrök elfogtak - számolt be hétfő este az RTL Híradó.
jan. 10
20:33
Messié az Aranylabda (ATV)
Duplázott a Barcelona sztárja.
jan. 10
20:51
Kolompár gratulált a Lungo Drom kétharmadához (ATV)
Konstruktív ellenzék lennének.
jan. 10
21:12
149 embernek kellett elhagynia otthonát a belvíz miatt - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Már összesen 149 embernek kellett elhagynia otthonát a belvízzel elöntött területeken. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: az ország 11 megyéjében csaknem 200 településen védekeznek az ár- vagy belvíz ellen.
jan. 10
21:21
Nagy részvétel a kisebbségi önkormányzati választásokon (Alternatív Energia)
Száz százalékhoz közelítő arányban vettek részt a vasárnapi kisebbségi önkormányzati választásokon - tájékoztatta az Országos Választási Iroda hétfőn a Független Hírügynökséget. A legnagyobb kisebbség, a romáké esetében a szavazatok több mint kétharmadának feldolgozása után országosan a Farkas Flórián vezette Lungo Drom csaknem kétszer annyi mandátumot szerzett, mint Kolompár Orbán Magyarországi…
jan. 10
21:23
Ötezren haltak meg a szállópor miatt (Alternatív Energia)
Egy-három évvel rövidítheti meg életünket a szállópor. Egy környezetvédő alapítvány számításai szerint tavaly 23 magyarországi városban körülbelül ötezren haltak meg idő előtt a szmog miatt, ennek fele a fővárosban. Az alapítvány az egészségügyi világszervezet módszertana alapján számolta ki, hány ember idő előtt halálát okozta a szállópor.
jan. 10
21:25
Zeppelin project - a beruházó visszavonja a bontási engedélyre vonatkozó kérelmet (Alternatív Energia)
Visszavonják a bontási engedélyre vonatkozó kérelmet - közölte a belvárosi, Bécsi utcai Új Városközpont beruházója. A Csipak Acquisitions Zrt. hétfői közleményében ugyanakkor azt írja: továbbfejlesztik a Zeppelin projekt építészeti terveit.
jan. 10
21:45
Haitin szinte semmi sem változott a földrengés óta (ATV)
800 ezren élnek sátrakban.
jan. 10
21:47
Veszélyben a magyar világörökség + videó (ATV)
Százmilliós keretre lenne szükség, hogy a védelemről szóló törvény életbe léphessen.

Keresés