Az MDF felkéri a kormányt, hogy kezdeményezzen rendkívüli parlamenti ülésnapot, amelyen elfogadhatnák a kampányfinanszírozásról szóló új törvényt - közölte csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Herényi Károly.
A gazdasági válság szele persze oldalba kapta az amerikai kávézóláncot is, néhány üzlet bezárására kényszerült másfél évvel ezelőtt, azonban a tavalyi év végére megtriplázta bevételeit. A BBC Rádiója Howard Schulz-cal, a cég ügyvezető igazgatójával készített interjút.
Belső vizsgálatot rendelt el a budapesti rendőrfőkapitány Magyar Róbert, a "fekete sereg" nevű bűnszervezet vezetőjének házi őrizetből történő megszökése miatt.
A BKV-val kapcsolatos ügyek bizonyultak a legfőbb témának a közbeszédben január első felében; a pártokhoz közvetlenül kapcsolódó ügyek aránya ismét minimálisra csökkent - derül ki a Forsense közvélemény-kutatásából, amelynek eredményeit csütörtökön juttatta el a cég az MTI-hez.
Több mint 3300 építőipari vállalkozás ellen indult felszámolási eljárás 2009-ben, ami 22 százalékkal több az előző évinél. A cégalapítási kedv is visszaesett, bár tavaly év végén 938-cal több vállalkozás volt Magyarországon, mint 2008-ban - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató Független Hírügynökséghez eljuttatott közleményéből.
Bajnai Gordon miniszterelnök szerint nincs szükség azonnali nyugdíjreformra, a magyar nyugdíjrendszer az elmúlt időszak intézkedéseivel fenntarthatóvá vált. Egyetért ezzel az Idősügyi Tanács is.
A Magyar Szocialista Párt fővárosi elnöke ma mutatta be a szocialisták 32 budapesti egyéni képviselőjelöltjét. A XV. kerületben még nem végleges, hogy ki indul a szocialista színekben, de jövő hétre itt is eldőlhet a jelölt neve.
A közeljövőben újabb és újabb kihallgatásokat és nyomozati cselekményeket tervezünk a BKV-val kapcsolatos nyomozások során - mondta újságírói kérdésre Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya.
Bajnai Gordon miniszterelnök szerint nincs szükség azonnali nyugdíjreformra, a magyar nyugdíjrendszer az elmúlt időszak intézkedéseivel fenntarthatóvá vált.
Bajnai Gordon miniszterelnök szerint nincs szükség azonnali nyugdíjreformra, a magyar nyugdíjrendszer az elmúlt időszak intézkedéseivel fenntarthatóvá vált.
Vas megyében nem kötnek választási együttműködést az MDF-fel a szabad demokraták, viszont rendkívüli országos küldöttgyűlés összehívását kezdeményezik - közölte az MTI-vel csütörtökön Németh Kálmán, az SZDSZ vasi szervezetének elnöke.
A zenekereskedelemben 2009-ben lépte át első alkalommal az internetes értékesítések részaránya a 25 százalékot, a növekedési ütem azonban lassult, és még mindig nincs megoldás a szakma legnagyobb problémájára, a kalózkodásra – írja az IFPI (International Federation of the Phonographic Industries) szakmai szervezet.
Bajnai Gordon miniszterelnök szerint nincs szükség azonnali nyugdíjreformra, a magyar nyugdíjrendszer az elmúlt időszak intézkedéseivel fenntarthatóvá vált. Az Idősügyi Tanács szerint sem kell nyugdíjreform.
Automatikusan meghosszabbodik három nappal azoknak a bérleteknek az érvényessége, amelyek a BKV-sztrájk idején is érvényesek voltak. Az utasoknak semmi teendőjük nincs ezzel összefüggésben - közölte a közlekedési cég csütörtökön közleményben.
Jelentős változás következett be egy hónap alatt abban, hogy tarthatónak vélik-e a piaci szereplők az idei 3.8%-os GDP-arányos államháztartási hiánycélt - derül ki a Reuters ma kiadott friss elemzői felméréséből.
Az MDF budapesti választmányának döntése a fővárosi együttműködésről fontos részmegállapodás a két párt között - mondta csütörtökön az SZDSZ elnöke. Retkes Attila "elsietettnek" tartja a Vas megyei SZDSZ kezdeményezését az országos küldöttgyűlés összehívásáról.
Felszólította a Fidesz az MSZP-t, hogy vonja felelősségre társult ifjúsági szervezetét, a Societast, amiért az a Kuruc.info portálon akar "propagálni és zsideszezni".
Két nő és egy kisgyermek eltűnése miatt a lakosság segítségét kéri a rendőrség; egy kaposvári nő a kisfiával és egy göllei rokonnal hétfőn bevásárolni indultak, azóta nem tudnak a hollétükről.
A Down-kór nem örökölhető, de előfordulásának gyakorisága az anya életkorával egyenes arányban nő. Azaz minél idősebb korban szül valaki, annál nagyobb az esély, hogy gyermeke a leggyakoribb veleszületett kromoszóma rendellenességgel jön a világra - körülbelül 650-800 babára jut egy Down-szindrómás csecsemő. A gyerekek fejleszthetők, kis segítséggel képesek lehetnek normális életet is élni - a…
Levélben fordult a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa a parlamenti pártok frakcióvezetőihez csütörtökön, azt kérve, hogy a választási kampányban se engedjenek a "zöld minimumból".
A legkorszerűbb, gyermekmentési feladatok ellátására is alkalmas technikával felszerelt mentőautót kapott a Debreceni Mentőállomás, így az országban már három helyen biztosított a speciális mentés. A jármű már érkezésekor, január 15-én munkába állt, de hivatalos bemutatása csütörtökön sajtótájékoztatóval egybekötve történt.
Az infokommunikáció a gazdasági válság után húzóágazat lehet Magyarországon, ezért csökkenteni kell a digitális analfabétizmust - értettek egyet politikusok és nagyvállalati vezetők a Magyar tudás a XXI. századi gazdaságban című figyelemfelkeltő kampány nyitóeseményén csütörtökön.
A fővárosban több biztos befutó szocialista politikus esett áldozatul a hatalmi vetélkedésnek, kiszorításuk tovább csökkenti az MSZP amúgy is gyér választási esélyeit. Ahogy az is, hogy vidéken vagy nyolc körzetben szálltak többször választást nyert képviselők. A 176 egyéni körzetben mintegy 60 új arcot indít az MSZP, jó részüket egyértelműen vágóhídra küldve.
Az amerikai futballvilág egyik ünnepelt tehetségéről, Michael Oherről készült filmben nyújtott alakításáért vehetett át Golden Globe díjat a héten Sandra Bullock. A Magyarországon – egyelőre – nem játszott Blind Side a nehézsorsú afroamerikai fiú igaz és megindítót történetét meséli el, aki új családja segítségével indul el a felemelkedés útján.
A BVM Épelem Előregyártó és Szolgáltató Kft. (BVM) csütörtökön kapta kézhez azt a végrehajtási felhívást, amelyben összesen 8,6 milliárd forint kártérítés megfizetésére kötelezik az Ablon érdekeltségi körébe tartozó Global Center Ingatlanbefektetési Kft.-vel szemben.
Az MSZP közlése szerint hamisítvány az a levél, amely arról szól, hogy a Societas, az MSZP társult szervezete a kuruc.info portál propagálását, ott használt szavak alkalmazását kéri netaktivistáitól.
Meghalt az az 59 éves férfi, aki szerdán súlyosan megsérült a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban keletkezett tűzben - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Fiatal tüntetők csaptak össze a rendőrséggel Franciaország észak-keleti részén. A békésnek induló felvonulás egy nappal az után kezdődött, hogy egy rendőrségi ellenőrzés elől menekülő fiatal halálos motorbalesetet szenvedett.
Az Idősügyi Tanács szerint Magyarországon nincs szükség semmilyen nyugdíjreformra és semmilyen más nyugdíjmodell bevezetésére - mondta Korózs Lajos, a tanács titkára a testület csütörtöki budapesti zárt ülése után sajtótájékoztatón.
Tovább kell erősíteni a közösségi érdek szerepét az Európai Unióban, miután a nemzetközi gazdasági válság és a gyors bővítés hatására, negatív tendenciaként, a gazdasági nacionalizmus és a nemzeti önzés fokozódása érzékelhető - mondta Kovács László, az Európai Bizottság magyar tagja ötéves brüsszeli tevékenységének lezárása alkalmából csütörtökön Brüsszelben rendezett sajtóbeszélgetésén.
Előzetes letartóztatásba helyezte Bálint Istvánt, az Alma Patikákat létrehozó és korábban működtető cégek tulajdonos ügyvezetőjét csütörtökön a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB).
Ujhelyi István egyetért Orbán Viktornak az index.hu-n nyilvánosságot kapott, a szegedi fideszeseket bíráló kijelentésével; az MSZP alelnöke szerint az ellenzékben is egymással marakodó helyi jobboldali politikusok alkalmatlanok a város képviseletére.
Egészségügyi mentőcsapatot küld Haiti fővárosába, Port-au-Prince-be a magyar kormány - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön.
Olcsó utánzatok és gyenge minőségű termékek helyett öt-hét éven belül a luxuscikkeké lehet a főszerep Kínában. Legalábbis ez derül ki abból a jelentésből, amelyet egy tanácsadó cég, a Boston Consulting Group készített a világ leggyorsabban fejlődő gazdaságáról.
A fővárosi szocialistáknak az a célja, hogy az országgyűlési választásokon "hozzák" Budapestet - mondta Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke a párt 32 fővárosi egyéni képviselőjelöltjének bemutatóján, csütörtökön.
A fővárosi szocialistáknak az a célja, hogy az országgyűlési választásokon "hozzák" Budapestet - mondta Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke a párt 32 fővárosi egyéni képviselőjelöltjének bemutatóján csütörtökön.
Pénteken jelenti be Sólyom László köztársasági elnök a 2010. évi országgyűlési választás időpontját - értesült közigazgatási forrásból csütörtökön az MTI.
Megfelelő koncepcióval, a helyi közösségek összefogásával a gazdasági válság ellenére is van mód jelentős fejlesztések végrehajtására - hangsúlyozta Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtökön. A kormányfő Halásztelken, Dunaharasztiban, majd Kispesten tájékozódott több, uniós támogatású beruházásról.
A Forsense legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a Fidesz januárban is jelentős előnnyel rendelkezik a biztos részvételt ígérő pártválasztók körében, az MSZP bázisa januárban is megmaradt a decemberi szinten. A Jobbik az év végi enyhe visszaesés után erősített, míg az MDF szimpatizánsainak aránya januárban elegendő lenne ahhoz, hogy átlépje a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos…