2010. március 11. csütörtök

márc. 11
13:51
Kolláth: „Sólyom bölcs döntést hozott, felzárkózunk az európai normákhoz” + videó (ATV)
Egyetért a legfőbb közjogi méltóság döntésével.
márc. 11
14:09
Bajnai: áprilistól ezer rendőrrel több teljesít szolgálatot Magyarországon (Alternatív Energia)
Az első héten több mint háromszáz bűnelkövetőt kaptak el a rendőrök a közbiztonsági háló program keretében - jelentette be Jászapátiban tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján Bajnai Gordon miniszterelnök, hozzátéve: a szolgálatot teljesítők létszáma áprilistól ezer fővel bővül Magyarországon.
márc. 11
14:09
Letartóztatták az amerikai Jihad Jane-t (ATV)
Mindenképpen tenni akart valamit, hogy segítsen a muszlimokon.
márc. 11
14:11
A rezidensszövetség nyilvános vitára hívja az egészségügyi minisztert (Alternatív Energia)
A Magyar Rezidens Szövetség sajtónyilvános vitára hívja Székely Tamás egészségügyi minisztert, hogy ütköztethetők legyenek a fiatal orvosokat érintő rendelettel kapcsolatos eltérő álláspontok - mondta Papp Magor, a szövetség elnöke csütörtökön. Az Egészségügyi Minisztérium tájékoztatása szerint Székely Tamás vállalja a vitát.
márc. 11
14:27
A havazás most az ország középső részén okoz gondokat (ATV)
Több baleset is történt a csúszós utakon.
márc. 11
14:29
Robert Pattinson: „jó páran összevertek” (ATV)
A filmsztárt kissrácként gúnyolták túl finomkodó és színpadias viselkedéséért.
márc. 11
14:42
Hiller: több előnnyel, mint hátránnyal jár a Bologna-folyamat (Infostart)
Az oktatási miniszter szerint a Bologna-folyamat lényegesen több előnnyel jár a magyar felsőoktatás számára, mint problémával. Hiller István a témában rendezett konferencia hivatalos megnyitóján a Parlamentben hangsúlyozta: nem gondolja, hogy a rendszer hibátlan; alakítani és hozzá alkalmazkodni szerinte a magyar oktatáspolitika felelőssége.
márc. 11
15:00
A rezidensek nyilvános vitát kérnek a minisztertől (Infostart)
Nyilvános vitára hívja Székely Tamás egészségügyi minisztert a Magyar Rezidens Szövetség. A szervezet elnöke közölte: a találkozón a fiatal orvosokat érintő új rendelettel kapcsolatos eltérő álláspontokat szeretnék ütköztetni.
márc. 11
15:03
Kiáll az oktatási tárca a pedagógusok mellett (Alternatív Energia)
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium minden esetben kiáll a pedagógusok mellett - válaszolta a szaktárca államtitkára az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes alelnöke írásbeli kérdésére reagálva csütörtökön.
márc. 11
15:03
A Fidesz abba fog belebukni, amibe Gyurcsány (ATV)
Nincs számonkérhető jövőkép se bal-, se jobboldalon, lassan elpárolog a társadalmi közép, a magyar gazdaságpolitikát pedig egyértelműen a bankszektor igényei és elvárásai irányítják – derült ki a Politikatörténeti Intézet konferenciáján. Tamás Pál szociológus, Lakner Zoltán politológus és Róna Péter közgazdász vitáztak a 2010-es választások előtt egy hónappal.
márc. 11
15:05
Ha a Fideszen múlik, újra ittas vezetők lesznek az utcán (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint fontos és eredményes kormányzati intézkedés volt a zéró tolerancia bevezetése, amellyel szembe megy Orbán Viktor, amikor megfontolná ennek feloldását.
márc. 11
15:05
Magyarok az Oscar 2010 technikai díjkiosztó gáláján (ATV)
Idén két magyar vonatkozású film is közel került az Oscar-díjhoz, míg a magyar Colorfront cég csapata el is nyerte azt.
márc. 11
15:18
Világháborús bombát találtak Körmenden, áll a vonatközlekedés (Infostart)
Világháborús bombát találtak Körmendnél, ezért áll a vasúti közlekedés - közölte a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt.
márc. 11
15:20
Elhalasztották a döntést az 1-es és a 3-as villamos ügyében (Infostart)
Nem döntött a Fővárosi Közgyűlés az 1-es és 3-as villamos fejlesztésének első üteméről szóló támogatási szerződésről, miután úgy ítélte meg, hogy előbb megoldást kell találni a beruházás előkészítésekor feltárt kockázatokra.
márc. 11
15:21
Csúszik az 1-es és 3-as villamos fejlesztése (Alternatív Energia)
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén haladékot kért az 1-es és 3-as villamos fejlesztésének első üteméről szóló támogatási szerződés aláírásához annak érdekében, hogy megoldást találjon a beruházás előkészítése során feltárt kockázatokra.
márc. 11
15:21
Már az NBH is béna + videó (ATV)
Benkő már nemcsak a Magyarok Nyilait, a szerveket is savazza.
márc. 11
15:23
Kaptunk egy nagy pofont - kijózanított a válság (Alternatív Energia)
A miniszterelnök szerint Magyarországot kijózanított a világválság, de még hosszú küzdelmes út áll az ország előtt.
márc. 11
15:23
Kiadják a svéd neonácit Lengyelországnak (ATV)
Högström rendelte meg az auschwitzi felirat ellopását.
márc. 11
15:36
A sportlövők eltúlzottnak tartják a fegyvertartás szigorítását (Infostart)
Diszkriminatívnak és eltúlzottnak tartja a polgári fegyvertartás szigorítását a Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség. A kormány döntése alapján ezentúl csak az kaphat engedélyt saját sportlőfegyver tartására, aki részt vett egy pszichológiai vizsgálaton és legalább három éve igazolt tagja valamelyik sportegyesületnek. A fegyvertartás szigorítása azért került napirendre, mert a rendőrség február…
márc. 11
15:39
„Bevallom, összezuhantam” Börtönbe került a Megasztár (ATV)
Igaz, egy nappal később tisztázódott a félreértés és kiengedték.
márc. 11
15:54
Emlékezés Marosvásárhelyre (Infostart)
Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke szerint a mindenkori magyar kormánynak anyagi és erkölcsi kárpótlást kell nyújtania az 1990-ben Marosvásárhelyen elkövetett magyarellenes pogrom áldozatainak, bebörtönözötteinek vagy hozzátartozóiknak, akik között a magyarokért kiálló cigányok is voltak. Balog Zoltán erről egy budapesti megemlékezésen beszélt.
márc. 11
15:57
Kiss Péter: elkerülhetetlen a miniszterelnök-jelölti vita + videó (ATV)
A miniszter szerint a Fidesz csak általánosságokban beszél.
márc. 11
16:15
Ideológiák fogságában a szavazótábor (Alternatív Energia)
A pártok gazdaságpolitikai elképzeléseiről és az ország megosztottságáról beszéltek szakértők a Politikatörténeti Alapítvány konferenciáján.
márc. 11
16:30
Heti Válasz: "Molnár Lajos sokat téved" (Infostart)
Könyvet írt tevékenységéről Molnár Lajos, a Gyurcsány-kormány egykori egészségügyi minisztere. A Heti Válasz szerint a politikus "retusál", és több ponton nem mond igazat.
márc. 11
16:33
Kifaxolták Borovszky kihallgatási jegyzőkönyvét (Alternatív Energia)
A Népszabadság csütörtöki számában azt írta: fél órával azután, hogy kihallgatták Borovszky Tímeát, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) beosztásából felfüggesztett esélyegyenlőségi főosztályvezetőjét, a kihallgatási jegyzőkönyv már a Kuruc.info című portálon volt.
márc. 11
16:35
Új, méltányosabb családtámogatást vezetne be az MSZP (Alternatív Energia)
Változtatna a családtámogatás rendszerén az MSZP, ha kormányra kerül - tudta meg az MTI szocialista forrásból csütörtökön. Az MSZP egyebek mellett négy vagy annál több gyermek esetén a családi pótlékot adókedvezmény formájában juttatná el a családokhoz.
márc. 11
16:48
Miért nem szavaznak az első választók? (Infostart)
Az április 11-ei az első országgyűlési választás, amikor olyanok is szavazhatnak, akik már a rendszerváltás után születtek. A többségük várhatóan nem megy el voksolni, még akkor sem, ha tény, hogy az LMP és a Jobbik sok fiatalt megszerzett magának.
márc. 11
16:50
Már hatodik éve tart a huzavona Tokaj ügyében (Infostart)
Magyar kezdeményezésre vizsgálatot indított az Európai Unió szőlő- és borirányító bizottsága annak kiderítésére, hogy jogszerűen jegyezte-e be Szlovákia a Tokaj nevet az egységes elektronikus bornyilvántartási rendszerbe, az úgynevezett e-bacchusba. Szakértők szerint az unió hibázott az ügyben.
márc. 11
16:51
Szabályosan zajlott a rendszer-módosítás az Eclipse-nél (Alternatív Energia)
Szabályosan zajlott a járművek előzetes eredetiségvizsgálatát támogató központi informatikai rendszer módosítására és négyéves üzemeltetésére kiírt közbeszerzés, az Eclipse Zrt. a szerződésnek megfelelően teljesít - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) csütörtökön.
márc. 11
17:06
Felfüggesztették a dél-dunántúli vámparancsnokot (Infostart)
Felfüggesztette beosztásából a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka a dél-dunántúli regionális parancsnokság vezetőjét - közölte a vámhatóság.
márc. 11
17:08
Gyurcsány pártelnök és frakcióvezető sem akar lenni (Infostart)
Sem a pártelnöki, sem a frakcióvezetői tisztséget nem vállalná az MSZP-ben a választások után Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök a távirati irodának azt mondta: számára a magyar progresszió és benne a baloldal ügye fontosabb, mint az, hogy ki tölti majd be ezeket a posztokat.
márc. 11
17:09
Nem fértek hozzá az APEH adataihoz (Alternatív Energia)
Nem sérültek meg az APEH adatbázisában tárolt adatok, a felhasználók ügyfélkapujához illetéktelenül nem lehetett hozzáférni - állapította meg Jóri András adatvédelmi biztos csütörtöki közleményében.
márc. 11
17:09
Kuncze: én az MSZP-re szavazok (ATV)
Nem a kitűnő teljesítményük áll döntésének hátterében.
márc. 11
17:11
A mozivásznon békül Timberlake és Diaz (ATV)
Justin Timberlake szerepet kapott Cameron Diaz legújabb vígjátékában, a Rossz Tanárban.
márc. 11
17:13
7,2-es földrengés Chilében (ATV)
Egyelőre nincs hír áldozatokról és károkról.
márc. 11
17:24
A magyarok egészségtelenebbül élnek, mint a régió további polgárai (Infostart)
Rosszabb minőségű és rövidebb életre számíthatnak a magyarok a többi uniós tagország - köztük más visegrádi államok - állampolgáraihoz képest is - derült ki a Jelentés egy egészségben elmaradott országból című kutatásból.
márc. 11
17:26
Lévai: Törvényes keretek között már lehetetlen a listaállítás (Infostart)
Az MDF rekordgyorsasággal leváltott budapesti elnöke, Lévai Zoltán az index.hu hírtportálnak nyilatkozva úgy vélte, a Fórum financiális kényszerből ment bele, hogy átadja a fővárosi képviselőhelyek többségét az SZDSZ-nek, a liberálisok azonban megszegték a szerződést.
márc. 11
17:27
Érthetetlen távolmaradás - Oszkó újabb konzultációt ajánl fel (Alternatív Energia)
Oszkó Péter pénzügyminiszter jövő héten lehetőséget biztosít Varga Mihálynak, a Fidesz alelnökének, hogy tájékozódjon, konzultáljon a gazdaság állapotáról.
márc. 11
17:27
Beiktatták az új chilei elnököt (ATV)
A világ minden tájáról érkeztek politikusok a ceremóniára.
márc. 11
17:29
Felfüggesztették a VPOP egyik vezetőjét! Hűtlen kezelés? (ATV)
Vesztegetés és hivatali visszaélés gyanúja miatt nyomoznak.
márc. 11
17:45
Felfüggesztették a dél-dunántúli pénzügyőrt (Alternatív Energia)
A Vám- és Pénzügyőrség (VP) országos parancsnoka szerdán felfüggesztette beosztásából a VP dél-dunántúli regionális parancsnokságának vezetőjét - közölte a vámhatóság csütörtökön.
márc. 11
17:45
Megduplázta támogatottságát a Jobbik (ATV)
Bokros negyedmillió választót mozgathat, az MSZP keménymagja 700 ezer szimpatizáns.
márc. 11
17:47
Továbbra sem tudni, hol lehet a Pakisztánban elrabolt brit kisfiú (ATV)
Egyes média beszámolók szerint a kisfiút megtalálták, de a rendőrség tagadta a hírt.
márc. 11
18:00
"Magyarország a vallásháború állapotába került" (Infostart)
A vallásháború állapotába került Magyarország, a Fidesz várhatóan megemeli az államháztartási hiánycélt és minden párt a pénzügyi szféra érdekeit szolgálja ki. A többi között ezek a gondolatok hangoztak el az 5. "Parlamenti Választások és Politikai Előrejelzés" című konferencián.
márc. 11
18:03
Gyurcsány: nem fogom elrejteni sem a véleményemet, sem a szenvedélyemet (ATV)
Bugyutaság arról beszélni, hogy a március 19-i beszéde "országértékelő" lesz-e.
márc. 11
18:21
20 éve független a Szovjetuniótól Litvánia (ATV)
1990. március 11-én kiáltották ki a független Litván Köztársaságot.
márc. 11
18:23
Növekszik a halálos áldozatok száma a szomáliai zavargásokban (ATV)
Heves tűzharc tört ki Szomália fővárosában.
márc. 11
18:25
A történelem legnagyobb költségvetési hiánya az USA-ban (ATV)
Minden bizonnyal túl fogják lépni a tavalyi adósságot.
márc. 11
18:39
„A Sátán füstje” Botrányt kavart a vatikáni ördögűző (ATV)
A katolikus egyházon belüli szexuális botrányok azt bizonyítják, hogy „a Gonosz a Vatikánban is tevékenykedik” – jelentette ki a The Times című brit lapban a Szentszék fő ördögűzője.
márc. 11
18:57
Vállalja a nyilvános vitát az egészségügyi miniszter (ATV)
Megkapták a szakorvosképzésben résztvevő hallgatók erre vonatkozó felkérését.

Keresés