Zöld zónák, gyalogos város, tömegsport, rendes aluljárók és közösségi megbízott s rendért, a civilek és politika pedig együtt a budapesterekért - íme Horváth Csaba fővárosi programja.
A szocialista politikus MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Páva Zsolt (Fidesz) elárverezteti azt a sátrat, amelyet a tavaly decemberi tubesi demonstráción a volt házelnöktől kapott; a bevételt a Gyugyi-gyűjtemény tervezett megvásárlására fordítják.
Ismét korrupciógyanús ügyben indított nyomozást az ügyészség, amelyben érintett lehet Benedek Fülöp, az agrártárca korábbi szakállamtitkára, a vagyonkezelő földügyekért felelős korábbi vezérigazgató-helyettese is - mondta az InfoRádiónak a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége szövetségi igazgatója.
Nem számíthatunk már komoly influenzajárványra az idén - mondta az InfoRádiónak az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezetője. Ócsai Lajos elmondta: január eleje óta nem növekszik a megbetegedések száma, a legfrissebb adatok némi javulást mutatnak az intenzív osztályra kerülők számát illetően.
Az MSZP fővárosi küldöttértekezlete pénteki titkos szavazásán Horváth Csabát választották a párt főpolgármester-jelöltjének - jelentette be a szavazást követően Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke. A jelölt 132 igen szavazatot kapott, 12 nem ellenében. A párt fővárosi közgyűlési listáját 118 igennel és 26 nemmel fogadták el.
Horváth Csabát választotta főpolgármester-jelöltnek az MSZP budapesti küldöttértekezlete. Az euró elleni spekulációba kezdett több vezető fedezeti alap - a nap legfontosabb hírei.
Létszámbővítéssel, új szolgálati autókkal, valamint a budaörsi kapitányság épületének felújításával segíti a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkáját az országos rendőri vezetés. Ezt Bencze József országos rendőrfőkapitány jelentette be a megyei önkormányzat közgyűlésén.
A Magyarországi Evangélikus Egyház elfogadhatatlannak tartja a 2008-as oktatási kiegészítő normatíva pótlólagosan meghatározott összegét és kifogást emel a kiszámítás módszere ellen - közölte az egyház pénteken az MTI-vel.
Pénteken a késő esti órákban eldőlt: a nemzeti légitársaság újból állami kézbe került, erről állapodtak meg a magyar kormány és a cég jelenlegi orosz tulajdonosának képviselői. Az állam az adósság tőkévé konvertálásával 95 százalékos tulajdonos lesz. A Malév pénteken kezdődött közgyűlése este tízkor folytatódott, éjszaka szentesítik hivatalosan is az üzletet - írta az Index. A reprivatizációval az…
Orbán Viktor focizott a Facebook közösségi oldalon. A 2010-es magyar bajnoki start alkalmából "passzolt" a közönségének, jól megmozgatva a rajongókat és az ellendrukkereket is.
Politikamentes ügyvédi kamara mellett érvelt Grespik László a köztévé Ma Reggel című műsorában, leszögezve: ő és az általa képviselt kamarai jelöltek nem politizálnak, az szerinte "magánügy".
Elsöprő többséggel szavazta meg az MSZP főpolgármester-jelöltjének Horváth Csabát a párt budapesti küldöttértekezlete. A rendezvény résztvevői jóváhagyták a szocialisták fővárosi listáját is. A küldöttértekezleten Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt összefogást és a megosztó politizálás felszámolását sürgette.
Egy olyan intézmény vezetőjének kiválasztását zárták el a nyilvánosság elől, amelynek éppen a nyilvánosságot kellene szolgálnia - állítja Varga László, akit meg sem hallgattak a parlament illetékes bizottságai, így hiába pályázott az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) főigazgatói posztjára.
Két és félmillió embert akar elszámoltatni a Fidesz, azokat, akik 2006-ban az MSZP-re szavaztak, de ezt a szocialisták nem fogják hagyni - jelentette ki Török Zsolt.
Jogerősen egy év hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Kunbaja polgármesterét a Bács-Kiskun Megyei Bíróság, amiért 2006-ban több ezer tonna szemetet importált Németországból hazánkba. A nagy vihart kavart eset kirobbanása után a jogszabályokat szigorították, azóta nem is próbálkozott senki ilyesmivel. Az illegális hulladéklerakást azonban úgy tűnik, képtelenség felszámolni: a hatóságoknak…
Boncza Berta Ady Endre halála utáni életét mutatja be a debreceni MODEM "A másik Csinszka" című tárlata. A kiállításon többek között a költőnő második férjének, Márffy Ödön festőművésznek több képét is láthatják az érdeklődők - mondta az InfoRádiónak Rockenbauer Zoltán, a kiállítás kurátora.
A Magyar Nemzet birtokába jutott rendőrségi jelentés cáfolja Bajnai Gordon miniszterelnök állítását, hogy az általa korábban vezetett cégek nem lehettek részesei adóelkerülést célzó tranzakcióknak.
Újabb árhullám indult el a Kraszna romániai szakaszáról, miközben a folyó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei részéről még le sem vonult a korábbi áradás - közölte Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.
Adócsökkentést szorgalmazott a magyar vállalkozások életben maradásáért Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke a párt III. országos konferenciáján.
Adócsökkentést szorgalmazott a magyar vállalkozások életben maradásáért Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke a párt III. országos konferenciáján szombaton a fővárosban.
Félszázszor riasztották a tűzoltókat a viharos szél miatt országszerte szombat délelőtt; van ahol a viharos erejű széllel, van ahol belvízzel küzdenek a szakemberek - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.